„Bejön az anyám, és egy mozdulattal áthúzza a fáradságos munkával kifundált tervemet. És nem mellesleg alaposan beéget a haverok előtt, hogy kis pisisnek állít be, akinek utána kell vinni a holmijait, mert olyan kis ügyetlenke, hogy magától semmire nem képes.” „A végeredmény pedig: két vihogó barát, egy sötétlelkű, álnok, gazember tanár, aki gúnyos megjegyzésekkel asszisztál ahhoz, hogy magatehetetlen koloncként lógok a szeren, egy akkora karó az ellenőrzőmbe, mint egy mamutfenyő, és egy gyerekesen duzzogó anya, aki felszívja magát, amiért nem értékelem a kedvességét. Az eszem megáll és visszanéz.” „Jó lesz, ha végre visszamegy a munkahelyére, én azt mondom, nem jó ez, hogy ennyire ráér…” „Mert az anya is ember. A miénk is. És néha érdemes megnézni az ő szemszögéből is a világot, egy-egy vitát, és leginkább magunkat...” „Nagyon komplex, bonyolult ám az anyai szív. Amilyen hatalmas, olyannyira oszthatatlan… de igény szerint duplázható, triplázható, vagy négyszerezhető.” „Te jóságos ég, hogy lehettem ilyen végtelenül ostoba? Ilyen szemellenzős, vaksi *szaranya?* – tette fel magának újra azt a kérdést Eszter, ami az elmúlt két nap során mantraként forgott körbe-körbe a fejében.”   Fiala Borcsa Világ életemben rettentő szószátyár voltam, a családtagjaimnak csak az okozott némi megkönnyebbült fellélegzést, ha végre este elaludtam és ezzel eldugultam pár pihentető órára. Sajnos azonban a környezetem egy idő után nem tolerálta annyira a vég nélküli tudatfolyamtechnikámat, mint amennyire én azt szerettem volna – nem átallottak a galádok időrő időre félbeszakítani, sőt, SŐT!!! még ki is egészítették a mondókámat a saját elképzeléseikkel. Minden bizonnyal ez lehetett a fő motivációm abban, hogy végül az íráshoz fordultam. Ravaszul rájöttem ugyanis, hogy ezzel a módszerrel zavartalanul mások elé ömleszthetem a gondolataimat, gátlástalanul zúdíthatom a karaktereket a világba és nincs az az isten, aki ebben félbeszakíthatna! Így aztán egy ideig blogot írtam terápiás céllal anyai tapasztalataimról – jóval olcsóbb megoldás volt, mint ha szakemberhez fordulok a gyerekek nevelgetése közben megcincált idegrendszeremmel. Később egy zsé kategóriás életmód magazinhoz szegődtem el újságíróként, majd 2015 szeptember elsején – az iskolakezdéssel párhuzamosan – a WMN-hez, ahol azóta is ficánkolok, mint hal a vízben. (A párhuzam csak a hal kényszerű némasága és az én lepcses szám magasságában ér véget.) A WMN-en való megjelenésem egy másik pompás lehetőséget is elém sodort: megismerkedtem a Manó Könyvek szerkesztőjével, aki legnagyobb döbbenetemre arra bíztatott, hogy írjak ifjúsági könyvet. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni a regényírásban rejlő lehetőségeket, így tulajdonképpen én vagyok a legjobban meglepődve, hogy szeptember végén megjelenik az első könyvem Szerinted?! címmel. A lendület pedig itt nem ér véget, időközben elkezdtem dolgozni a következő könyvön, ami egy kamaszoknak szóló, izgalmakkal és fordulatokkal megtűzdelt krimi lesz. (Feltéve, ha az említett izgalmak miatti körömrágásom mellett még a klaviatúrát is tudom püfölgetni.) A családom pedig ezzel a mozdulattal tényleg megkönnyebbülve hátra dőlhet. Hiszen hiába vagyok nő, ennyire multitaskolni még én sem tudok. És amíg írok, addig képtelen vagyok beszélni.   Könyvvilág blog Fiala Borcsa neve számomra eddig a könyvéig nem volt ismerős, nem ismertem korábbi munkásságait, csak miután belcsöppentem a turnéba, derült ki számomra, hogy a WMN újságírójaként munkálkodik. Persze ezek a dolgok talán annyira nem is számítanak egy könyv elolvasásánál, legfeljebb annyiban, hogy mivel nem ismerem az író stílusát, nem tudom, hogy mire számítsak.    A rövidke fülszöveg nagyon jól összefoglalja, hogy miről szól a könyv. Adott egy anya és a lánya, akiknek egy félévét ismerhetjük meg Janka naplóbejegyzéseiből és anyukája gondolataiból. Megtudjuk, hogy a közös élményeiket, a vitákat, a ritka békülékeny perceket, hogyan éli meg egy általános iskolában végzős lány, és az ő édesanyja. Őszintén szólva szerintem ez egy remek alapötlet. Úgy értem, a könyv lehet egy kis segítségnyújtás abban, hogy mégis mitől fordulhat elő az, hogy egy kamaszlányt az egyik percben kenyérre lehet kenni, a másikban viszont visítva rohan a szobájába - látszólag - mindenféle indok nélkül. Hogy lehet az, hogy egy anya valamely cselekedetével vagy éppen szólásával jót akar a gyerekének, azonban teljesen visszájára sül el a dolog. Szóval szerintem nagyon érdekes dolog az, hogy egy teljesen hétköznapi szituációt, hogyan értelmez egy gyerek és egy negyven éves anyuka, és milyen kevéske kell ahhoz, hogy teljesen félreértsék egymást. Éppen ezért úgy gondolom, hogy mindkét korosztálynak szól: a kamasznak, akik talán azonosulni tudnak Jankával, és az anyukának, akiknek, ha problémásabb lányai vannak, akkor egy kicsikét tanulhatnak belőle.   Tehát az ötlet remek. A fülszöveg szerint Janka részével kell kezdeni, én persze az anyukával, Eszterrel indítottam, aztán két-három oldal után gyorsan visszalapoztam, aminek így utólag örülök is, mert így számomra jobban átjött a dolog. Tehát Jankával kezdjük. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, nagyon nem szimpatikus a lány. Értem én, hogy nem könnyű a kamaszkor (tényleg nem az!), rengeteg változás van ilyenkor az életben, mind testileg, mind lelkileg, aztán a problémák otthon, a suliban, a barátokkal, és az első szerelem, a jövő tervezése, amik mind ,,tönkre teszik" az életüket. Ehhez hozzájön a meg nem értettség érzése, amiből az következik, hogy fontos dolgokról nehezen nyílnak meg, vagy csak a barátoknak, otthon nem. Ezekből aztán mind kijutott Jankának. Huh. A naplója tele van hangulatváltozással, az egyik percben minden szuper, a másikban meg szörnyű, semmi középút. A problémák megjelennek nála is otthon (elvált szülők), az iskolában (tanárok piszkálása, veszekedés a barátokkal, plátói szerelem), és a jövőjét illetően is. A fő szál pedig természetesen, az anyukájával való kapcsolata, a sok veszekedéssel, ajtócsapkodással, és néha-néha megjelenő boldogabb jelenetekkel. Valahogy nekem egyáltalán nem sikerült vele azonosulnom, persze nagyon jól emlékszem, hogy nekem is sok nyűgöm volt kamaszkoromban (inkább a gimiben), előfordult, hogy nem lehetett hozzám szólni ki tudja miért, de Janka azért elég jól túltesz ezen. A legfőbb oka egyébként biztos az, hogy én már kiskorom óta nagyon jó viszonyban vagyok anyuval, szinte soha nem vesztünk össze, ha mégis, kiabálásra nem emlékszem (egyikünk részéről sem). Anyu inkább mindig a lelkiismeretemre hatott, amitől elszégyelltem magam. A lényeg tehát az, hogy én ezt annyira nem tudtam átérezni.   Ami Eszter részét illeti, sokkal nyugisabb volt, néhol kicsit unalmas is. Az tetszett, hogy nem mindig pont ugyanazt mesélte el, amit Janka szemszögéből is láttunk, hanem kaptunk némi plusz infót ebből az időszakból. Egyébként az ő szemszögét nagyjából abból ismerjük meg, amikor testvérének, Verának meséli el, hogy épen mi zajlik otthon. Vera egyébként nekem nem volt túl szimpi, sokszor nagyon vicces akart lenni, de nem mindig sikerült neki. A kapszulás ötlete viszont nyerő volt: a két testvér kitalálta, hogy Eszter készítsen egy kapszulát lányának, amibe tegyen el mindenféle közös emléktárgyat, amit ha a jövőben megtalálnak, akkor jót mosolyognak azon, hogy milyenek voltak ez időben. Ez szerintem eredeti és vicces ötlet volt.   Összességében azt mondanám, hogy nem bántam meg, hogy megismertem az írónőt. Habár Jankát nem zártam a szívembe, az ötlet nagyon jó volt. Nem mellesleg néhány a kamaszokat érintő súlyos téma is bekerült a könyvbe, mint a testképzavar, vagy a válás okozta nehézségek. Ezekeről többet is olvastam volna. Mivel kétféle életkorú személy áll a könyv középpontjában, a stílusa is más mindkét résznek: a kamaszosat nagyon eltalálta, a nyelvezetével, mai szlengekkel, viszont azt észrevettem, hogy ebből néhol került át a ,,felnőtt részbe" is, főleg Vera szóhasználatába, amit picit furcsálltam. A fülszövegben ígért humort hiányoltam, vagy lehet, hogy csak nekem nem jött át. Egyébként a könyv felépítése egyedire sikeredett, ugyanis az anya-lánya páros sorsát a könyv közepébe bujtatott kis füzetecskéből tudhatjuk csak meg. Én mondjuk nagyon nem szerettem szétvágni a könyvet.