Marék Veronika birtokában van egyfajta őstudásnak, amit nem lehet iskolában tanulni, de – azt gondolom – megvan minden kisgyerekben. A legkisebbek mind ezzel a tudással jönnek a világra, szívükben hordoznak egy tiszta értékrendet, egy egyszerű és szeretetteljes látásmódot, egy segítőkész, jóra törekvő, odaadó és kíváncsi nyitottságot a világ felé. Ez később, ahogy felnövünk, sajnos eltűnik, kikopik, elhalványul. De vannak, akikben megmarad, és akadnak olyanok is, akik mindezt át is tudják adni mások örömére. Marék Veronika ilyen. Őbenne semmit sem halványult ez a tudás, megőrizte a gyermeklélek tisztaságát, és nem csak megőrizte, hanem mesébe is szőtte nekünk. Mi pedig örülhetünk, hogy olvashatjuk a könyveit, és tanulhatunk belőle. Mert ezek a könyvek (nem csak a Boribonok, hanem a Kippkoppok, a felelgetős könyvek, a Laci és az oroszlán, a Csúnya kislány…) úgy tanítanak, hogy nem lesznek tanmesék. Úgy adnak át értékeket, úgy lopóznak a szívünkbe, hogy közben nem lesznek okítóak, nevelőek. Egyszerű, kedves mesék, tele szeretettel. Mitől jó egy mesekönyv? – hangzik gyakran a kérdés, amire sosem tudok igazán válaszolni. Nincs egyértelmű válasz. A legkisebbek számára a mese kapaszkodót jelent, biztonságot nyújt, szeretettel vonja körbe a kis olvasót. Az a jó mesekönyv, ami elér a kisgyerek lelkéhez, és kapaszkodót képes neki nyújtani. Marék Veronika könyvei éppen ilyenek. Ezért szeretik a legkisebbek szerte a nagyvilág számtalan országában." (Bartos Erika)