Csobánka Zsuzsa   Teremtő erő „...tizenöt éve írok gyerekverseket, ideje lenne azokból is kötetet szerkeszteni, de ezt állandóan halogatom, mert szeretném, ha valóban szép és komoly könyv állna össze, és ahhoz még nem nőttem fel" – László Noémi ezt nyilatkozta, most méltán lehet büszke magára, hiszen sikerült neki. A romániai magyar irodalom jeles képviselője számos verseskötet után 2010-ben először Feketeleves címmel a kiskamaszoknak szóló kötetét jelentette meg, most a legkisebbeket szólítja meg a Labdarózsa verseivel. Megoszlanak a vélemények, hogy a könyv borítója, teste mennyiben része a könyvnek, azonban László Noémi Labdarózsa című kötete esetében nélkülözhetetlen erről is szólnunk. A Bookart kiadásában megjelent gyerekkönyv Szép Könyv-díjat kapott, Szulyovszky Sarolta illusztrációi legalább akkora súlyt nyomnak a latba a kötet érdemeit sorolva, mint maga a tartalom. Egy levélbe csimpaszkodó, repülő kislány van a borítón, körülötte labdarózsák, nagyok, testesek, a könyv hátoldalán pedig egy szitakötő ellenpontozza őt. A játszi könnyedség így lesz már-már ornamentikává: a kislány lebegése és a szitakötő egybemosódik. Zöld alapon vörös ruhában látható a lány a borítón, és a könyvön belül is ez a két szín dominál. A borító két belső lapját ugyanaz a kép díszíti, egy felfordított csigaház, benne ceruza, rajta ugyanaz a zöld levél, mint amibe a kislány a borítón csimpaszkodik, és épp felröppenni látunk egy katicabogarat. Mindez rendkívül fontos a kötet egészét vizsgálva, hiszen az illusztrációk szempontjából az átváltozás, az ornamentika meghatározó lesz. Ráadásul ez az átváltozás szorosan összefonódik felnőtt és gyermek kettősével: egy oldallal beljebb, a kolofónnál ugyanaz a kislány egy létra tetején áll, a falra vagy a levegőbe virágot rajzol, mely virág nem Szulyovszky Sarolta munkáját dicséri, hanem kollázs-szerűen beillesztett gyerekrajz. Ezenkívül van egy bogár is, talán darázs, mely a virág felé repül a lépcső alsóbb fokai mellől. „Blanka, Matyi, Levente és Peti hathatós segítségével” készültek a rajzok, mutat rá a felirat, mely segítség a gyerekirodalom elméleti olvasatát is kiegészítik, mondom, hogyan. Alapvetően kétféle megoldással dolgozik az illusztráció: a gyerekrajzok kiegészítik a felnőttét (mint a darázs), vagy épp ellenkezőleg, párhuzamba állítja őket, például a bohóc van az egyik oldalon, Sz. S. munkája, a festőinas a másikon, a gyerekeké, a mákvirág felé a gyerekek rajzolnak felhőt a bal lapon, a jobbon viszont a Rózsa című vershez csak gyerekek által rajzolt rózsák kerülnek. A gyerekek az előbbi esetben a nélkülözhetetlen, értelmet adó részleteket kapják: az égen a csillagokat, a Holdat, a hópihét, a lombból hulló levélkéket. Az átváltozás egy-egy rajzon belül is fontos, egyszerre biztosítja a metaforikus képolvasatot és a humort. Az almából szekér lesz, amit a csiga húz, lassúság és gyorsaság feszülő ellentétét a gyermeki fantázia oldja fel, így lesz tehát nélkülözhetetlen, vagyis az illusztráció hangsúlyosan a felnőtt és gyermek párbeszédét mutatja meg. A felhő tetején hajtogatott repülővel marionettezik a labdarózsa, a gyerekek fája, napocskája kísérője lesz, díszletelem, ahol az antropomorf labdarózsa mesebeli világot teremt, és abba illeszti be a repülőgépet, mintha csak játszi kedvében reptetné az embereket, egy csodás világban. Ugyanez a Nyár, madár című versnél is megjelenik, egy horgászó embert látunk, a folyó azonban felfelé folyik, egy madár szájából bomlik ki, illetve oda fut össze, a végén csupán egy vékonyka dróttá, szalmaszállá válva. 35 versből áll a kötet, melyben bujtatott, évszakok szerinti építkezést figyelhetünk meg. A labdarózsából kiindulva, a kánikulán át jutunk el szeptemberen és a hideg éjen keresztül a télbe, februárba. Ezzel a gesztussal egyszerre illeszkedik a hagyományba, és szeretné megújítani azt,  másrészt a változás, a mozgás, a körforgás jelentőségét hangsúlyozza a kötet kezdő- és záróverseivel. Az Ajánlás című vers is erre mutat rá, a párhuzamos szerkesztésű versben a kettősségből indul ki a szerző: „valaki firkál, más meg fintorog”. A felsorolás a gyermeki ámulatot idézi, a kavalkádban való gyönyörködést. „Ebben a könyvben idő, fény, madár,/ nyár, ősz és tél fut, száll, ragyog”, és ezt egészíti ki a felnőtt olvasat „szanaszét hever/ széna és szalma, létra és szekér”. A Nap lesz a kezdő motívum, „a nap vakító/ labdarózsa” (Labdarózsa), majd a másik versben (Erő) „Pitypang a nap”. A metaforákat rendre ugyanabból a regiszterből építi föl: „Bozót a föld,/ ága-bogával/ minden üres helyet kitölt.” Az illusztrációk a verseket követik, hiszen a természeti erők, égitestek mind antropomorfak, a szél „mezítláb mászkált egész reggel,/ egy hídban megbotlott, ruhája megtelt/ dróttal bogánccsal, verebekkel” (Kánikula). A versben megjelenő kelme nyargalás közben széllé lebeg a Csendkirályban. Vannak itt hosszú felsorolások, ahol gyümölcsök neveit (Augusztus) vagy a napokéival lehet játékosan megismerkedni (Napok). Pillanatképek, hangulatok, a gyermeki fantáziát fejlesztő metaforák, hasonlatok és megszemélyesítések: „szalmakalap szundikál/ kazlak árnyékában” (Nyár, madár), ismétlések, újraindítások. A rímelés olykor nem teljesen szabályos, azonban a rengeteg ige és a versek belső ritmusa mégis iszonyú erővel hat, az embernek már-már énekelni támad kedve. És vannak olyan szövegek, melyek énekelhetők is, a Weöres Sándor-i hagyományt követő Eperág című vers, és a Mák című vers Lánc, lánc, eszterláncra utaló dallama vagy épp a Cifra palota megjelenése nem hogy elvenne László Noémi verseinek értékéből, ellenkezőleg, hozzáad. Ugyanis olyan tisztelettel és tehetséggel nyúl a hagyományhoz, hogy maga Weöres Sándor Bóbitája is büszkén kántálná: „Eperág, vad a szél, borzol,/ lecibál hajnali holdról, lecibál kacagó napról,/ nem törsz le, meg se haragszol.// Eperág, ringat a széles,/ utazó csillaggal ékes,/ suhogó éjjeli ében:/ alszol a szikla tövében.” Ami kiemelkedően nagy erénye a kötetnek, hogy a gyereket nem nézi le, nem hallgat dolgokról, inkább a gyermeki világból építkezve beszél olyanról is, ami esetleg félelmetes lenne. Szomorú, hogy múlik az idő, hogy az éremnek két oldala van, hogy az ember társas lény: „Fogy a bő esztendő – ki fogyasztja?/ Hull a könny az égből – ki fakasztja?” (Rózsa), a Volt című versben: „A világ kék volt, zöld, piros… (…) A földben vasgolyó volt, tört cserép… (…) Az idő lágy, forró viasz,/ és minden szó igaz.”, „Szégyenkezz, ha kiderül:/ nem létezhetsz egyedül”. Vagy a Baj című versben az élet kettősségeiről ír, a József Attila-i mélység, miszerint „ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”, itt így jelenik meg: „Kint kutya hideg van./ Bent kutya meleg./ Kint hóba, bent földre/ nem ülhetek.// Kint túl sötét van,/ bent nagy a fény./ Én állok minden/ tér közepén…// Mindenki engem néz./ Senkit sem látok./ Kint is, bent is/ nagyok a távolságok.” A gyerekversek motívumai a virágok, gyerekjátékok, bohóc, ló, nap, hold, csillagok éppúgy jelen vannak, mint bármely más gyereklírában, de a megfogalmazás mássága szembetűnő. A humor, a könnyedség, az élet kikacagása, a gyermeki derű olyan eredeti, őszinte és hiteles a versekben, melyre rég láttunk példát. Öniróniával is találkozunk: „Eltörtem bokámat./ Kis bánat, nagy bánat.// Elhagytam bögrémet. / keserves történet.// Boka, bögre, boka, bögre,/ gondod akadjon a szögre!// Bögre, boka, bögre, boka,/ búsuljon a létra foka!”(Gondűző) Már-már a népi rigmusok rontásűző szöveget is eszünkbe juttatja. Tiltakoznék, ha kizárólag gyerekeknek ajánlaná valaki a Labdarózsát, mert végre egy olyan gyerekkötetről van szó, mely párbeszédre sarkall, a felnőttet derűre neveli, bevonja a gyermeki világba, ahonnan minden könnyebb, légiesebb. A nyelv egy talán elfeledett mágikus erejére hívja fel a figyelmet, a szavak mélyebb jelentésrétegeire, a szavak teremtőerejére. Így lesz metaforikus a kötet címe, a virág, ami igazából nap, a nap, ami igazából pitypang. Nagy szükség volt már László Noémi labdarózsájára. Forrás: prae.hu