Könyvmutatványosok Julia Donaldson számos gyerekkönyve eljutott már a magyar olvasókhoz – nem véletlenül. A gyermeki világot jól ismerő, vicces szövegek és szeretetteljes történetek méltán népszerűek számos országban. A Betűtészta Kiadó jóvoltából nemrég Magyarországon megjelent Papírbabák című kötet újabb remekmű kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Sikerének titka elsősorban a hétköznapokba beleszőtt játékos szeretet, könnyed, szívhez szóló és megérintő felvonultatásában rejlik.   Biztosan mindannyian fel tudunk idézni egy-egy olyan kézműves, alkotó játékot, amit az anyukánkkal, apukánkkal játszottunk. Kinek gyufás-skatulyából készült bababútorai, kartondobozból lett babaháza, másoknak deszkából barkácsolt rakétája volt, megint másoknak papírbabái. Talán valamennyien, de a szerencsések mindenképpen vissza tudnak idézni valami hasonlót, mindegy is, hogy mi volt a közösen alkotott, majd életre kelt játék manifesztálódása. És, még ha csak rövid élettartamú is volt egy-egy ilyen barkácsolt játék, emlékezetessé, felejthetetlenné teszi az elkészítésére szánt, együtt töltött minőségi idő. A történet lehetne egyszerű is: egy kislány az anyukájával papírlapot hajtogat, kezüknél összefonódó papírbabákat vág ki, s különbözőre színezi, elnevezi, megszemélyesíti őket. Miután elkészültek, nem tesz mást, mint játszik. Végigszalad a lakáson, megáll a reggeliző asztalnál, a gyerekszobában, majd a szabadban, és mindenütt önfeledten játszika saját kis fantáziavilágában, míg csak nem a könnyen tönkre tehető babák megsemmisülnek. Ezt a naiv, gyermeki létállapotot Rebecca Cobb kedves, színes illusztrációi olyan perspektívából is megmutatják, amelyre mi, felnőttek aligha emlékezünk. A babák készítésekor kívülről látjuk a szereplőket, de ahogyan a kislány játéka mélyül, ahogyan belemerül a fantázia világába, úgy az illusztrátor is perspektívát vált, és belülről mutatja a játék valóságát. A felnőtt olvasó újra rádöbben, hogy a gyermek számára a játék maga a valóság, a gyermek pedig magától értetődő jelenségként látja viszont a számára még élesen el nem választott valóságot és a fantázia birodalmát. Az illusztrátor humora is megmutatkozik – a szemfülesek egy pillangós csitt-csatt kalandjait is nyomon követhetik a lapokon. A történet végén rejlő csavar a személyes, családi hagyományaink fontosságára, megtartó erejére emlékeztet minket, amiből még azok is meríthetnek és megteremthetik a hagyományt, akiknek ez gyerekként nem adatott meg. A veszteségélmény, a játék tönkremenetele is – ami, valljuk be, a valós életben a gyerekeknek sokszor egy komolyabb tragédiával egyenértékű – szép feloldozást kap. Az igazán fontos dolgaink, amikhez szeretettel kötődünk, még ha fizikai mivoltukban meg is semmisülnek, örök helyet kapnak az emlékek birodalmában, lelkünk legféltettebb táplálékmorzsái közt. Rét Viki kiváló, dallamos, ringatózó fordítása, nyelvi igényessége nyilvánvalóan méltó párja az eredeti szövegnek. A kiadót pedig dicsérjük azért is, amiért finom tapintású, természetes hatású papírra nyomtatta ezt a csodaszép könyvet.   Szembetűnő blog   A könyv egy tigrises papucsú kislány világába kalauzol minket, aki aranyhalaival, a néha elvesző pillangós csatjával, aranyos anyukájával és öt papírbabájával éli a 3-4 évesek gondtalan életét. Gondtalan? Miket is beszélek!   Az élet nem csupa móka és kacagás, így apró hőseinkre is megannyi kaland vár. Találkoznak egy dinoszaurusszal, megtámadja őket egy tigris és egy ádáz krokodil, mígnem a kerti fűerdőben, egy óvatlan pillanatban egy kisfiú vet véget a nagy kalandoknak. Legalábbis látszólag!   A papírbabákat, a közös játékokat ugyanis nem lehet holmi ollóval szétdarabolni. A szélben szálldogáló papírdarabkák ismét egybefonódnak, és berepülnek a kislány emlékezetébe..., hogy aztán pár évtized múlva ismét megelevenedjenek.   A kedves történet teljesen magával ragadó. Már tényleg elfelejtettem, hogy egy gyermekkönyv milyen összetett és tanulságos tud lenni, mennyire elgondolkoztathat, milyen sok mindent bemutathat a világból. Egyszerűen. Néhány mondatban.   Itt van például a rendkívül szoros anya-gyermek viszony, vagy a képzelőerő fontossága, vagy annak bemutatása, hogyha elvesztünk valakit/valamit, attól a közösen megélt élmények örökké velünk maradnak. Először talán rendetlenül, elszórtan és összevissza hevernek a polcokon, de idővel - ahogy az élmények is egyre gyűlnek - rend terem rajtuk.    Ahhoz, hogy a történet ennyire jól működjön, kétségtelenül szükséges a jó illusztráció is. Be kell vallanom, Rebecca Cobb rajzainak világa teljesen megfogott.   Minden kis részletre ügyel (kezdve attól, hogy a fent említett pillangós csat milyen rendszerességgel és hol tűnjön fel a történetben, egészen a kislány felcseperedési fázisainak illusztrálásáig, a hagyományos női szerepek betöltéséig).