sonline.hu
Elkészült Farkas Nóra, kaposvári meseíró második kötete
Az Apa szeret című könyvet az Ünnepi Könyvhéten mutatják be nyomtatott formátumban, azonban már most is előrendelhető.
"Az első mesekönyvem, az Összeköt a szeretet, az anya és gyermek közötti elszakíthatatlan köteléket helyezi a középpontba – mondta el lapunknak Farkas Nóra. – A szeretet azonban az apukákkal is összekapcsolja a kicsiket. Ők mégis ritkán tűnnek fel a mesékben. Úgy éreztem: szükség van egy olyan könyvre, amely a legkisebbek nyelvén meséli el, miért fontos az apai szeretet."
A történet főszereplője, egy Pötyi nevű kislány, aki szomorú és csalódott amiatt, hogy az apukája nincs vele. Az anyukájával játékba kezdenek: felkutatják apa szeretet nyomait. A történetből kiderül: mi a közös az apától kapott játéknyusziban, a hűtőben lapuló málnában és a délutáni labdázásban, és az is, hogy miként köti őket össze a mosolyuk és miért is fontosak annyira a közösen átélt pillanatok.
"A történet bármely gyermek számára hasznos lehet, hiszen előbb vagy utóbb mindannyian átélik az apukájuk hiányát – tette hozzá az írónő. – Az apák dolgoznak, a kicsik bölcsődébe, óvodába kezdenek járni, de előfordulhat válás, különköltözés is. Sok gyerek még akkor is nehezen viseli a szülőtől való elválást, ha az csak pár órára vagy napra is szól. Épp ezért fontos, hogy megértsék: az apukájuk akkor is szereti őket, ha épp nincsenek együtt."
A kötetet a szerző a bölcsődés, óvodás korosztálynak ajánlotta, a Láng Anna keze munkáját dicsérő rajzok pedig bájosak és szerethetők.

Az Apa szeret interaktív kötet lett, mert fontosnak tartotta Farkas Nóra, hogy személyre szabható legyen. Bele lehet ragasztani az első közös fotót, legújabb képeket és a kicsik bele is rajzolhatják az apai szeret nyomait.

foxbooks.hu

Egy bűbájos apukakönyv kicsiknek
Ha az apukákat kérdeznénk, azt mondanák, hogy kicsit mostohán bánik velük a gyerekkönyves irodalom. Valóban el kell ismernünk, hogy míg a könyvesboltokban könnyűszerrel találhatunk anyukás köteteket, addig az apai szeretetről szóló mesékkel ritkábban találkozhatunk. Pedig a szülői szeretet egyetemes, bármelyikükről is legyen szó. Ezért is örömteli, hogy végre megjelent Farkas Nóra Apa szeret! című mesekötete.
Farkas Nóra a gyerek-szülő szeretetkapocs igazi nagymestere, meséi együtt lélegeznek a kicsikkel. 2018-ban jelent meg első mesekönyve, az Összeköt a szeretet, amelyben az ovis-bölcsis beszoktatást rendhagyó módon mutatta be. Könyve nem egy újabb, az óvodai életet bemutató, „kedvcsináló“ kötet, nem arról szól, hogy milyen jó dolgok várnak majd rájuk, hanem az ovikezdést a gyerekek valódi félelme, a szülőtől való elválás felől közelíti meg. A mesekönyv egy csapásra sikerkönyvvé vált, és létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy rövid időn belül hiánycikk lett a boltokban (új kiadásban már újra kapható!). Hasonlóan hiánypótló kötetnek ígérkezik a szerzőnő Apa szeret! című kötete is, ami az apukák hiányával segít megbirkózni a gyerekeknek, és Lang Anna bájos illusztrációjának köszönhetően már első ránézésre belopja magát a szívekbe. Kíváncsi lettél?
Mikor jön már apa haza? Apát akarooom!!! Ismerős?
Tény, hogy az első életszakaszukban jellemzően az édesanyák tudnak többet jelen lenni a kicsik életében. Apa reggel elmegy, és csak este láthatják őt újra, vagy megeshet, hogy hosszabb ideig is távol kell maradnia. Pedig ahogy apa játszik, úgy nem játszik senki sem. Ahogy apa a magasba emel, amikor apa magához ölel, ahhoz nem fogható semmi sem. Nem vitás, a nap szivárványosan (hogy máshogy?) csillogó fénypontja, amikor hősük végre hazaér.


De akkor miért nincs mindig velem? Ez annyira igazságtalan! Ha szeret, miért kell állandóan elmennie?
Találkoztunk már hasonló kérdésekkel, ugye? Nos ennek a megértésében segíthet Farkas Nóra mesekönyve. Az Apa szeret! rávilágít, hogy mi mindenben mutatkozhat meg az apukák szeretete. Nagyszerű összebújós, átbeszélős mesekönyv, ami segíthet a kicsiknek észrevenni, és jól látni a dolgokat. Rávezeti a gyerekeket arra, hogy apukájuk ragaszkodása akkor is jelen van, ha éppen nincsenek együtt, hiszen odaadó szeretete mindig, mindenhol elkíséri őket. Ott van a kis figyelmességekben, a közös játékokban, megannyi együtt eltöltött percben és kacagásban, de ott van a közös tekintetükben, a hasonló mosolyukban is.

A történetben Pötyi szomorú, mert hiányzik az apukája. Hogy megvigasztalja, édesanyja egy nagyszerű játékot eszel ki. Kutassák fel apa szeretetnyomait!
A játék során Pötyi felismeri, hogy szeretet sok formában mutatkozhat meg. Érezheti, ha megöleli az apukájától kapott nyusziját, ha megízleli a külön neki vásárolt málnát, vagy ha csak rápillant a pöttyös labdára, amivel tegnap játszottak kettesben. A kislány könnyei hamar felszáradnak, és mire a kutatós játék végére érnek, már meg is fordult a zárban a kulcs… Apa az. Végre!
De a szeretet-játék itt nem ér véget, mert most rajta a sor, hogy elmesélje az ő gyönyörű közös történetüket. Pötyi apukája elmondja, hogy mennyire, de mennyire szereti őt, már egészen attól a pillanattól, amikor legelőször megpillantotta, és a kezébe vehette. Sőt valójában már akkor is, amikor Pötyi még anya pocakjában volt… Kiderül, hogy annyi, de annyi közös van bennük, amibe a kislány eddig bele sem gondolt igazán, de most már tudja, mindennél jobban érzi, hogy összeköti őket a szeretet.


Farkas Nóra szívbemarkoló történetét Láng Anna kedves rajzai teszik még bájosabbá. Nagyon szerethető, nagyon jóérzésű mesekönyv, nagyszerű olvasmány apukás esti mesének, összebújáshoz, átbeszéléshez vagy csak úgy. Nektek milyen szeretetnyomokat hagyott otthon apa?
|