foxbooks.hu Kiskobold, drágaszágom…     Kiskobold? Miféle Kiskobold? A könyv címe is valami kobold… Hogy kicsoda Kiskobold? Hogy nem ismertek? Hohó! Igazán, senki sem ismer, mert hol ilyen va…, ja nem, kezdjük elölről. Van csákánya, van lámpása, bányában dolgozik, de nem törpe, mi az? Törpe. Dehogyis, szakálla nincs. Mi az? Ööö, pfff, tik-tak. Na jó, megmondom: Kiskobold. Kiskobold…?!? Na de milyen Kiskobold? Hát Zöldkalapi Kiskobold. Aha. Miért pont?   Íme egy újabb könyvremek, ahol csak örülni lehet annak, hogy szerző és illusztrátor egymásra talált. Mandl jámbor lelkű Kiskoboldját Dániel A. ugyanis tökéletesen formálja meg, ami fordítva is érvényes. Ezekben a mesékben az ember szája non stop fülig ér, hol a kedves és tanulságos történeteken, hol a szövegen, hol pedig magán az illusztráción mosolyoghatunk. Külön-külön, vagy akár önállóan is. A drágaságos, melegszívű koboldot pedig azonnal a szívébe zárja mindenki. Bárki elgyengül, ha csak ránéz erre a kalapos kis fickóra, pláne hogy minden cselekedete, a dolgokhoz való hozzáállása is megindító. Jó szándékú, és habár kicsit egyszerű természet, de a szíve a helyén van és csak ez számít. A Kiskobold-mesék kicsit másak, mint a hagyományos mesekönyvek, a változatosság pedig kikapcsol és szórakoztató. A történetek rövidek, humorosak és kedvesek, nem utolsó sorban tanulságosak, és mindig szép és megnyugtató lezárással végződnek. Könnyen olvasható tipográfia, nagyméretű betűk, sok-sok kép és rövid fejezetek jellemzik a könyveket. Jó választás ovisoknak, de kezdő olvasóknak is tökéletes. Persze, a szerzők sajátos humorához befogadókészség is kell, de akik nyitottak rá (de pláne, ha már túl vannak a kufli-könyveken), azoknál nem is kérdés, hogy a Kiskobold toplistás lesz. A Kiskoboldnak két kötete jelent eddig meg, mutatjuk a részleteket! Hogy mit tudhatunk meg az első részben? Először is, hogy hogyan kerül össze kobold és kiskalap. Fordítva. Tudvalevő, hogy Kiskobold sosem válik el a nagy zöld kalapjától. Viseli alvás közben, a kádban, a reggelinél. Hordja ebéd alatt és a vacsoraasztalnál. Egyszóval a sosem, itt tényleg soha se nem. Névadó kalapunk – mert hát miatta Zöldkalapi a koboldunk titkos neve – a történet elején, éretlen, zöldesbarna fejfedőként gondtalankodott egy kalapfán, mígnem egyszer lefújta a szél… Egyenesen egy koboldkobakra. A kalap ijedtében zölddé változott, a kobold pedig meglepődött és azon morfondírozott, hogy vajon miért nem lát az orra hegyéig sem? A kalap úgy gondolta, teherautó tetején utazik, a kobold azt, hogy beesteledett.   "A kalap még sosem látott medvét, de volt egy nagybátyja, aki a kalapfán sokat mesélt neki a nagy, fekete vonatról. – Na, ez a vonat! És még szőrös is – lelkendezett a kalap. – Milyen izgalmas találkozás!" A dolog talán így is marad, ha a Módfelett Okos Mackó, – azaz MOM, aki nem vonat – rá nem bukkan a rejtély kézenfekvő megoldására a Furcsaságok Erdőn-Mezőn sorozat kiegészítő kötetében. Azóta kobold és kalap elválaszthatatlanok. Alvás közben, a kádban, reggelinél, ebédnél, a vacsoránál… Egyszer aztán, amikor a koboldunk az igazak álmát alussza… "Minden csendes. Minden nyugodt. Légy nem zizzen. Kígyó nem szisszen. Mongúz nem moccan." „Skcrtrabblommh!!!“ Valaki kaparászik. Glória, a remekül sakkozó zöld gyík nem lehet. Sem magok után kutató veréb, sem mogyorót kereső mókus nincs a közelben… Sehol senki. Talán csak álmodta volna? De aztán jön a „Csám-csám, nyám-nyám“ és kiderül, hogy itt bizony falatozás van! Ki lehet a tettes? Hát az, aki utána elégedetten befészkelődik Kiskobold ágyába és szundítani kezd. Tigo az, a illetlen szőrös idegen. A kobold először megijed, aztán felháborodik, később megenyhül, azután pedig finoman megleckézteti a megszeppent szőrgombócot. Mivel zárul a fejezet? Hát epertorta-fejessel! Történt aztán egy hajnalon – amikor főhősünk hazafelé tartott a munkából és “annyira eleredt az eső, hogy a kis zöld kabátja, sőt még a mályvaszín mellénye is csuromvizes lett” -, szóval ezen a hajnalon Kiskobold elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, megnézi a tengert. Miért? "Azért, hogy megnézzem magamnak és megszagoljam, és aztán, ha lesz hozzá kedvem, beledugjam a lábam, persze csak azután, hogy levettem a cipőm, nehogy vizes legyen." Az útra a világlátott Tigo barátja kíséri el, akit egyszer már Őcsápsága Fejeláb Polipfejedelemnél is vendégeskedett. (Máskor meg megtámadták a harcias hangyakutyak Pótpúp Tevetábornok karavánszerájában, de hogy jön ez ide?) Egyszóval felkerekednek, hogy megkeressék a legközelebbi forrást, hogy aztán annak mentén eljussanak a tengerhez. "A tenger nagyobb volt, mint bármi, amit Kiskobold addig valaha látott. Egyszerre volt kék meg zöld, csendes és haragos, örökké állandó és szüntelenül változó." A tenger Kiskoboldot teljesen elvarázsolta. Levette a cipőjét, betette a lábát a tengerbe… Tigó? Tigó azonnal bevetette magát a hullámokba, lubickolt, “felült a hullámok hátára, tótágast állt a víz alatt”… a társáról közben teljesen megfeledkezett… "Jobbra tenger. Balra tenger. Sehol egy kobold. De mi az ott? Egy zöld kalap." Hová tűnt Kiskobold?!? Ha lehet személyes kedvencet mondani, számomra ez a rész az egyik legmegindítóbb, legkedvesebb kiskobold-történet. Nem árulok el többet, csak annyit, hogy a vége ennek a mesének is bűbájos és annyira megnyugtatóan jó…   "Hogy kik azok a párnafosztogatók? Hát ez nagyon egyszerű. Valaki aki párnát fosztogat. Vagyis nem egészen. A párnafosztogató olyan valaki, aki szereti megnézni, hogy mit tartasz a párnád alatt. És ha ott valami érdekeset talál, azt elcseni. " A második kötetben történt egyszer, hogy egy ilyen párnafosztogató, név szerint Bödömér meglátogatta a Kiskoboldot is. Igen ám, de a koboldok éjszaka dolgoznak, napközben alszanak. Alszanak, de nagyon. Meddig álljon az ágya felett? Hogyan érhetné el, hogy felébredjen? Tüsszent egyet. Semmi. Ej, pedig de jó lenne tudni, mi van a párna alatt… Még jó, hogy Bödömér remek összeköttetésekkel bír. Érkezik egy operaénekes, teljes zenekarral… Rázendítenek. Semmi, csak egy édes ásítás. "Az operaénekes úgy megdöbben, hogy összemegy egész kicsire, kifut az ajtón, felszáll a buszra, és hazamegy. A karmester bemászik a nagybőgőbe és elalszik. " Mi legyen? Ez az! Egy ínycsiklandó reggelinek senki sem tud ellenállni! De hasztalan:  „gyomorkorgás nem hallatszik, kislábujja nem mocorog“. Ébresztőóra? Áh, attól esetleg megijedne! Meg van: kakas! A kakasok jönnek, repkednek, csipkednek, kapirgálnak, remekül érzik magukat. Ébredés van? Nincs! Kalamajka van? Meghiszem azt! "A kakaskukorékolásra nyávogni kezdenek a macskák. A macskanyávogásra ugatni kezdenek a kutyák. A kutyaugatásra visongani kezdenek az utcán sétáló nénik. A nénivisongásra fütyülni kezdenek a rendőrök. A rendőrfütyüléstől a kakasok megijednek, és huss! Egymás után kirepülnek a kéményen." Vajon mi lesz a történet vége? Kiderül, hogy mit tartogat Kiskobold a párnája alatt? És egy etikai kérdés: na de párnafosztogató urak, hát illik ilyet…? Korábban említettük már, hogy a koboldok éjszaka dolgoznak. Hogy miért? Mert a bánya tele van kinccsel és így megmarad a titok. Kiiiincs?!? Hát a szőrgombóc Tigónak pont jól jönne egy. Nem is bír magával, megvárja barátját a lábtörlőt őrizve, hogy ha hazaér kérjen egyet a zsákjából. De kincset sem ott, sem a lakásán nem tart Kiskobold. Sem a polcon, sem az ágy alatt, de még a hűtőszekrényben sem… Hogy micsoda? A kincs a bányában maradt?!? "De akkor miért bányásztok? – értetlenkedik Tigo. – Mert a bányában nem lehet mást csinálni. Próbáltunk labdázni, de a labda elgurult. Kártyáztunk, de meguntuk. Azután lepkét akartunk fogni, de nem találtunk lepkét. Fogócskáztunk, de eltévedtünk. " Tigo nem adja fel és a fejébe veszi, hogy lemegy és megszerzi a kincseket… Vajon megtalálja őket? Legyen elég egyelőre annyi, hogy legközelebb, amikor a koboldok a bányában dolgoznak, Tigo otthon szorgoskodik, hogy engesztelésül meglephesse őket csillagpuszedlivel… Mi jöhet még ezután? Az megvan, amikor Kiskobold kirándul? Nincs? Hát pedig egyszer bekövetkezett az elképzelhetetlen és a bánya bezárt két hétre. Na de mit kezdjen ennyi szabadidővel Kiskobold? Eljön az éjfél, ő menetre kész, de ezúttal nem kell mennie sehová. Tesz-vesz, az ágy szélén ücsörög, megkerüli jobbról-balról, vizet iszik, sajtot rágcsál… aztán támadt egy pompás ötlete! Bakancsot húz, vándorbotot vesz és bekopog Tigo ajtaján. "Kelj fel Tigo! Kirándulni megyünk – mondja Kiskobold és a biztonság kedvéért lehúzza Tigo hálósipkáját. Úgy érted, sétálunk? Hová? És legfőképpen miért most? Sétálni nem napközben szokás? – érdeklődik Tigo. – Csak az ovisok kirándulnak napközben. Mi éjjel kirándulunk." Tigo végül beadja a derekát és elindulnak kalandot keresni. Gyorsan bepakolja a legfontosabbakat (többek között hat heringkonzervet, négy nagyobbacska nápolyit és egy ementáligurigát), papucsát túracipőre cseréli, de a fehér hálóköntöse rajta marad (a láthatóság miatt, arra az esetre ha nyoma veszne a sötétben), azzal útnak indulnak.   "Most már kirándulunk? – kérdezi két szalmakalap-gyűrögetés közben. Még csak sétálunk – feleli Kiskobold. – Mikor lesz a sétából kirándulás? – A kiránduláshoz kaland kel – válaszolja Kiskobold. – Minél előbb megtaláljuk a kalandot, annál előbb fogunk kirándulni. – És a kalandot hol találjuk? – Tigo szeme felcsillan. – Bárhol. Épp ez a csodálatos a kalandban." Így hát Tigo lelkes kaland-keresésbe kezd, és talál is mindenféle dolgot, de kalandot egyet sem. Vagy mégis? Egyáltalán nekik kell a kalandot keresni, vagy a kaland találja meg őket? Vagy az is lehet, hogy végig velük is volt…?