Ezekben a történetekben, a gyerekek számára is könnyen érthetően, újabb izgalmas tényeket tudhattok meg a világunkról! A sorozatban már megjelent: 1. Miért nem járnak fogorvoshoz a cápák? 2. Hogyan mennek az űrhajósok vécére?       Biztosan minden szülő fel tudja idézni azt az érzést, amikor a gyereke valami olyasmit kérdez tőle, amitől kicsúszik a lába alól a talaj és hirtelen azt sem tudja, hogy ez hogyan jutott utódja eszébe, nem hogy értelmes választ adjon rá. Szerencsére itt ez a szuper könyv, ami segítségünkre lesz a válaszadásban is, sőt, újabb és újabb izgalmas kérdéseket vet fel, hogy együtt fedezhessük fel a gyerekekkel a világ furcsaságait és érdekességeit.   Lina a küszöbön állva zihált. Olyan nehéz volt a hátizsákja! Nem csoda. Teletömte könyvekkel a nyaralásra. Ráadásul benne volt a búvárszemüvege és egy egész vödör kagylóhéj is. Linának szerencsére rögtön sikerült felhurcolnia a csomagját az emeletre. Továbbment, de aztán megállt a lakásuk előtt, mint aki gyökeret eresztett. Különös! Az ajtógombon rikítóan sárga cédula díszelgett, rajta egy borzas, szürke és fehér foltos állat rajza. Egyértelműen Lina tengerimalacát, Mollyt ábrázolta. Mivel Lináéknak nincs saját kertje, ezért Molly Lolánál lakik. Lola Lina legjobb barátnője, és neki is van egy tengerimalaca: Muci. A tengerimalacok ráadásul mindig együtt szeretnek lenni, és nagy kifutóra van szükségük, ezért is szállásolta el Lina Mollyt Lolánál. Lina és Lola közösen takarítják a tengerimalacok ketrecét, együtt etetik őket és játszanak velük. Ha egyikük nyaral, a másik gondoskodik az állatokról. – El tudod olvasni, mi van odaírva? – dugta Lina anyu orra alá a cetlit, amikor végre ő is felért a két bőrönddel a lépcsőn. Anyu a homlokát ráncolta. – Lola írta. – Mosolyogva felolvasta, mit üzent Linának a barátnője: – Li-na, gyerrre ót. Töb teggeri majac unk van. – Ugye nincs baja Mollynak? – suttogta Lina. – Legjobb lesz, ha rögtön átmegyek! – Kérlek, előbb segíts felhozni a cuccokat! Semmi baja Mollynak. Különben Lola anyukája felhívott volna. – Jó – egyezett bele Lina, és lerohant a lépcsőn. Felkapta a parkolóban a matracot és a kempingfőzőt, amit apu a lakóautó mellé tett. Izgatottan vert a szíve, míg visszaszaladt a házhoz. És ha Molly kint volt a vihar alatt a kertben, és megfázott? Nem! Lola soha nem hagyná kint Mollyt és Mucit esőben a kerti kifutóban. Odafent anya már kipakolta a konyhaasztalra a pöttyös kalapot és a mandulás szeletet. Mindkettőt Lolának hozták ajándékba Spanyolországból, hálából, amiért három hétig gondoskodott Mollyról. – Hát megjöttél végre! – ölelte meg Lola jó erősen Linát. – Megkaptad az üzenetemet? – Lola, mi van Mollyval? Lola a szemét forgatta. – Tengerimalacok! – suttogta titokzatosan. – Soha nem töprengtél még azon, miért hívják őket teeeengerinek? – Lola, légyszi, ne bolondozz! Tényleg nagyon aggódom! Lola maga után húzta Linát a nappalin át a teraszra. A kifutóban, amit Lina és Lola egy nyúlketrec rácsából épített, Muci egy uborkadarabot rágcsált az egyik nyírfa árnyékában. Mollynak nyoma sem volt. – Mi van Mollyval? Most rögtön mondd meg, hol van! – Lina hangja egészen elvékonyodott az idegességtől. Lola csak mosolygott. – Nyugi! – Lina vállára tette a kezét, és a tengerimalac- házikóhoz tolta. A csinos, rózsaszín kis villát Lola az anyukájával együtt építette deszkalapokból. – Hiszen pontosan megírtam! Tengernyi malacunk van! – Ne idétlenkedj! Persze hogy tengerimalacunk van. – Lina felnyitotta a házikó tetejének egyik felét. – Lina! Gondolkodj már! TengerNYI malac! Már a nevében is benne van! Tengeri. Világos, mint a vakablak. Azért ez a nevük, mert tengernyi kölykük lesz. – De…? – Mielőtt Lina folytathatta volna, észrevette Mollyt. A tengerimalaca kényelmesen bevackolt a kis lépcső mellé a sarokba, a szalmába. Ahogy Lina óvatosan odanyújtotta a kezét, előretolta fehér pofiját, és megszaglászta. – Édes Molly! – suttogta Lina megkönnyebbülten. – Gyere! Molly rögtön felismerte Lina szagát, és előmászott a fészkéből. Ebben a pillanatban Molly mellől, a szalmából két kis szürke felhő tört elő, és nagy lendülettel az ételes tálkára vetette magát. – Jaj, de cukik! Honnan vannak? – kérdezte Lina. – Molly pocakjából természetesen – felelte Lola, mintha Lina a világ legbutább kérdését tette volna fel. – Behringer néni szerint Molly valószínűleg már terhes volt, amikor megvettétek az állatkereskedésben. Gyakran előfordul. – De édesek! – Lina megpróbálta megfogni az egyik kicsit. Ám azok félénken bebújtak a lépcső alá. Kiemelte Mollyt a házból, a karjába vette, és óvatosan megsimogatta. Molly rögtön bedugta a pofiját Lina könyökhajlatába. Jó napot, rég nem láttalak, körülbelül ezt jelentette. Molly megbízott benne. – A kicsik tegnapelőtt, korán reggel érkeztek – mesélte Lola. – Anyu rögtön felhívta dr. Behringert, aki a tengerimalac-állomáson dolgozik, és mindent tud. Ma jön megvizsgálni Mollyt és a kicsiket. Csöngettek. – Szerintem már itt is van! – rohant Lola az ajtóhoz. – Édes, kicsi Mollym! – Lina megpuszilta Molly borzas, bozontos fejét a fülei közt. Molly kuncogott. A két kis tengerimalac kíváncsian nyújtogatta az orrát a ketrecben. Legszívesebben őket is kivette volna Lina, de még biztosan kell nekik egy kis idő, hogy megszokják őt. – Ne hagyd, hogy Lola butaságokkal etessen! – kiáltotta Behringer doktornő, amikor rózsaszín mintás, batikolt ruhájában bejött a teraszról. – Nem azért hívják őket tengerinek, mert tengernyi malackát szülnek. – Persze – mormogta Lola. – Csak vicceltem. Lina Behringer doktornő orra alá tolta Mollyt. Ahogy a doktornő megfogta Mollyt, és a faasztalkán a mérlegre tette, látszott rajta, hogy nagyon ért a tengerimalacokhoz. – Az óceánhoz van köze a nevének – magyarázta, és közben megvizsgálta Molly szőrét és fülét. – De hát a tengerimalacok nem a tengerben élnek! Tudnak úszni egyáltalán? – kérdezte izgatottan Lina. A doktornő megrázta a fejét. – Se búvárkodni, se úszni.Valóban nem a tengerben élnek. Nem vízi állatok. Nincs sem kopoltyújuk, sem uszonyuk, és úszni sem tudnak. Nem a tengerből jönnek, hanem a tengerentúlról. – Behringer doktornő arrébb söpörte a szalmát, hogy megvizsgálhassa Molly kicsinyeit. – Nem olyan régóta élnek Németországban. Eredetileg Dél-Amerikából származnak, Bolíviából, Ecuadorból, Peruból. A spanyol tengerészek hozták át őket Európába pár száz éve. – Akkor miért hívják őket tengerimalacoknak? – kérdezte Lola. – Feltehetőleg csak azért malacok, mert a visításuk a kismalacéra emlékeztet. – Behringer doktornő a lányokra mosolygott. – Jó mulatság lesz ez a két kis malacka! Teljesen egészségesek. De játszani még nem lehet velük. A tengerimalac-kölyköknek a születésük után nyugalomra és pihenésre van szüks.gük. Lina a karjába vette Mollyt, és megvakargatta a füle tövét. – Kár! De szerencsére itt van nekem Molly, hogy játsszak vele.