Most már van egy erős belső elvárás. Ennek tudható be, hogy kicsit lassítottam a tempón, és tavaly például egyetlen könyvem sem jelent meg, csupán egy antológiában szerepeltem. Úgy érzem, nem kell már úgy kapkodni, érdemes érlelni a dolgokat, és csak akkor megszólalni, ha igazán fontos mondanivalóm van. Jó ez így, hogy az Akkor is című regényem előtt ennyi szünetet hagytam. Egy kötet végleges formájánál igyekszem önmagamnak megfelelni, illetve egy olyan olvasói normának, amit én is elvárok egy szövegtől, ha kézbe veszek egy könyvet. Hogy legyen szépirodalmi, ugyanakkor olvasmányos. Érintsen meg és húzzon be. És vigyen magával, messzire, akár a világ végére is.  Lírai vízió és nem egyszer a gyakorlatiasság, az úgynevezett ismeretterjesztés egyszerre jelenik meg egy-egy szövegedben. Könnyű összeegyeztetned a kettőt? A líraiságot nem tudom kikapcsolni, hiszen költőként kezdtem a pályámat, és az is maradok, sokszor létezem versüzemmódban. Ha csak egy mondatot teszek ki instasztoriba, az is gyakran versszerű, metaforikus. A prózám is tele van rengeteg hasonlattal, képpel, bár az új regényemben kissé visszavettem ezt: szikárabb, frappírozottabb lett ebből a szempontból az anyag. Az ismeretterjesztés és a természet bemutatása is régi mániám, mára már talán misszióm is lett.  A madaras- természetfotós férjemnek köszönhetem, aki mellett rájöttem, mennyire nem ismerem azt a csodálatos világot, ami körülvesz. Ezért található sok szövegemben annyi állattal és növénnyel kapcsolatos anekdota, leírás. Hogy látod, amikor te voltál gyerek, más elvárásaid voltak a mesékkel szemben a mostani gyerekek igényeihez képest? Biztosan. Az én gyerekkorom régi világa már lassúnak és ingerszegénynek tűnhet egy mai gyerek számára, talán olyan, mintha egy hibernált közegbe kerülnének. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egy mai gyerek ne tudna elmélyülni a mese világában. Legfeljebb okosabbnak kell lennünk, nekünk íróknak, milyen kapukat nyitunk ki számukra, hogy azok elég vonzóak legyenek, és korunk gyermekei is belépjenek, be akarjanak lépni rajtuk.  Ha egy mese nem működik, az az olvasó vagy eleve a mese hibája? Lehet rossz olvasó a gyerek? Klasszikus mesék esetében is adódhat olyan, hogy kifejezetten nem talál be, vagy taszítja az olvasót, más kérdés, hogy ez sokszor azt is jelenti, hogy azzal a mesével, és a mese által közvetített élethelyzettel valami feladatunk van, megoldandó lelki ügyünk. A gyerek nem rossz olvasó, még ha meg is változott az ingerfelvevő és –leadó igénye, szintje. Az alapvető emberi és lelki értékek válsága és dramatizálása viszont még mindig ugyanúgy megragadja. Véleményed szerint idővel nem fognak kiszorulni a mesekönyvek, hogy helyükbe más eszközök, pörgősebb dolgok lépjenek? Olvasni végül is egy rém lassú dolog… Sokan tartanak ettől, hiszen manapság egy gyerek már egy videót is másképp néz: bele-belepörget, mert nincs türelme végignézni. Az, hogy az élethez, olvasáshoz, szeretethez, létezéshez való türelmet és figyelmet képes-e megőrizni, csak rajtunk, szülőkön múlik. Ha elég minőségi időt és odafigyelést kapnak tőlünk, a történetek „lassúságát” is értékelni fogják.  A mai szülők óriási kettős feladata ez: lelassítani a gyerekeket, lelki nyugalomra tanítani őket, ugyanakkor figyelni arra, hogy a versenyképességet jelentő gyorsaságot is elsajátítsák, persze csak egészséges mértékig.  Idén negyven éves Süsü. A te életedben is fontos helyet foglal el Csukás István figurája?  Én a Süsün nőttem fel. Esendősége, őszintesége, mindig is a gyermeki lélek tisztaságát idézte meg, amit oly nehéz megőrizni. Ráadásul  a Süsü bábjátékban szereplő királyfijába annak idején szerelmes voltam. Legalábbis a hangjába, annyira szépen énekelt. Mindig arra vágytam, hogy megtaláljam azt a férfit, akinek a szíve olyan erős, mint neki. Forrás: uvegheg.com