Mese Volt egyszer egy Ez egy susogó levél       Kapitány és Narancshal                       Az emlékfoltozók       Ifjúsági  Mamó               Máté Angi első gyerekkönyve a Volt egyszer egy-mesék, amelyben rövid, lírai történetekben mesél nyárról, kőről, hidegről, alagútról és almafáról, és minden életre kell, zsong, zsibong, keresi a társát ebben a magánnyal és barátsággal teli világban. A második kötet is voltegyszeregy mesékből áll, de szellősebb, kevésbé sűrű. Az Ez egy susogó levél történetei is ugyanerről a vidékről származnak, de több bennük az ember és ettől több a szegénység és a segítés is hirtelen. A harmadik könyv, a Kapitány és Narancshal egy meseregény - mátéangis tömörséggel, de hosszabb, történetesebb szöveggel. A szereplők itt is kereső emberek, akik elindulnak a világba, hogy aztán visszataláljanak az otthonukba, ugyanoda és mégsem oda, mert az út során megismerik magukat, vágyaikat, világukat. A kötet megint új illusztrátorral jelent meg, most Rófusz Kinga festett csodálatos, felfelé, a létezés forrásafelé néző, egyszerre zárt, és végtelenül befogadó arcokat. Kéken úszunk a víz alatt, csak a Narancshal fénye vezet, hogy eltaláljunk a szabadsághoz. Negyedik könyv,  Az emlékfoltozók, boldog, szomorú könyv a tündérrigólányokról. Ők nem csak ebben, a saját világukban vannak otthon, hanem az égben is, ahogy a nevük is mondja: földi lányok, égi rigók, tündérek, akik őrzik a titkokat, mások titkait is – az emlékek, amelyeket megkeresnek és visszavarrnak mások kilyukadt kendőjébe, ilyen bensőséges titkok. Az élet olyan titkai, amiket ha elfelejtünk, akkor nem marad semmi, amire építhetnénk, ami az énünk alapjait adja.     INTERJÚ MÁTÉ ANGIVAL, AZ ARANYVACKOR MEGOSZTOTT ELSŐ DÍJASÁVAL (2009) - MESE KATEGÓRIA Máté Angi az Aranyvackor pályázat megosztott első díjának egyik nyertese. Meséje egészen magával ragadó, kicsit más, mint az eddigi mesék, amiket olvashattunk, világa egészen különös és atmoszférikus. Meséről, gyerekekről, tervekről és a "fontos semmiségekről" beszélgettünk... Azt hiszem jó helyen kapisgálok, ha azt mondom, hihehetlenül atmoszférikus a meséd szövege, erre mondanak valami olyasmit - a szó jó értelmében - hogy "elszállt"... Sodor magával és mi is álomvilágba csöppenünk. Írás közben érzed-e ezt te is?   A sodrás kell a kicsiknek. Bele kell kerüljenek a mesébe, meg kell történje magát bennük, az. A gyerekeim az oviban – óvónéni is vagyok – teljesen átlényegülnek, belehullanak a mesébe, ha az jól mondott, jó mese. Írás közben én csak a haladást érzem, hogy mondása van valaminek, olyan valaminek, amit jó mondani. Mi volt előbb, a szövegek, vagy jött a téma (a város) és megihletett? A szövegek egy része fiókolva volt, a másik része lett, a fiókbeliekhez, a témához. Olyasmikről írok, amikben apró kicsiségek, majdnem azt mondom: semmiségek- történnek. Fontos semmiségek: a pocsolya a felhőt nézi, a rák ollóival a vizet csobogtatja, vágja hullámosra, a sötétség kötöget, a király, a koronája, és a koronáján ülő galamb belemondják a gondolataikat a postaláda nyílásába, miután kijátszották magukat a kalapos boltban. Látod-e már magad előtt "egészben" a készülő a könyvet? Igen, látom. Szép, fontos semmiségek lennének benne. Mióta írsz és mivel foglalkozol, amikor éppen nem írsz? Még nincs egy éve, hogy meséket kezdtem írni. Írhattam volna hamarabb is, lejegyezhettem volna a most már nyolcéves Dorka lányomnak dünnyögött esti mondikákat, vagy az ovisaimnak mesélt kitaláltjaimat, mégis csupán tavaly nyáron írtam először meséket, egy szomorú barátnak, vidítóként. A könyvhétre megjelenik egy felnőtt könyved, mesélj róla egy kicsit! Mamó, ez a címe, regény lesz. Egy gyerek mondja benne a világát, a kicsit, a szűköt. Mond arról is, hogyan tágítja élhető-jóra ezt. Én vagyok a kisgyerek, Mamó a nagyanyám, aki hétéves koromig nevelt. Erősen érződik a nyelvezeteden az erdélyi magyar szókincs, hogyan használod szövegeidben? (és áruld el, mit jelent az, hogy lepallotta) Élem ezt a szókincset, udvarhelyszéki vagyok. Úgy mondom a mesét, ahogy bennem felbukik. Lepallotta: leseperte, leveregette. Akkor ez már nem kérdés lesz, gratulálok a díjhoz!!!! Köszönöm, nagy-nagy boldogságom volt, visítottam is egy szép igazit a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) előtt, kifele jövet.