A ​tízéves Daniel élete egy csapásra megváltozik, amikor egy hűvös hajnalon apja elviszi Barcelona szívébe, ahol az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedezi azt a regényt, mely döntő hatással lesz sorsára. A kötet titokzatos szerzőjének nyomait kutató fiú életében kalandos évek következnek. Minél több mindent tud meg Daniel a lenyűgöző könyv történetéről, annál inkább szaporodnak a rejtélyek. Különös módon élete minden fordulatát mintha a rajongásig szeretett könyvnek köszönhetné: az első szerelmet, a nagy kiábrándulást, új barátait és még inkább fenyegető ellenségeit, majd a szívét betöltő újabb nagy szerelmet. Az elveszettnek hitt könyv elfelejtett szerzőjének nyomdokain járva elszánt és veszélyes ellenfelekkel kell megküzdenie, mivel akadnak, akik bármire képesek azért, hogy a múlt sötét titkaira ne derüljön fény. A sodró lendületű epizódok váltakozó hangulatú sora sajátosan rabul ejtő kaleidoszkóppá válik: szenvedélyes romantikus jelenetek váltakoznak regénybe illően félelmetes fejezetekkel, melyek feszültségét vidám kópéságok oldják, és mindezek mögött kuszán húzódnak meg egy meghökkentően eredeti bűnügyi történet hálójának a szálai. A spanyol szerző kirobbanó sikerű regénye hazájában alig néhány év alatt közel 40 kiadást ért meg, és példátlan népszerűségének köszönhetően mind a mai napig előkelő helyen áll az eladási listákon – hazájában éppúgy, mint több olyan országban, hol fordításban már megjelent.   Somogyi András   Nem szívesen írom le a banális és elcsépelt jelzőt, hogy ez a könyv letehetetlen. Most viszont nem találok jobb szót, amellyel tiszteleghetek a könyv és szerzője előtt. Az író úgy ragadja magával az olvasót, mint a viharos tenger – hogy a romantikához illő hasonlatot használjak. A szenvedélyes szerelemtől az őrületig fokozott bosszúvágyig, az odaadó szeretettől a kegyetlenségig, a védelmező barátságtól az olthatatlan gyűlöletig terjedő, kavargó érzelmek hordozzák a történetet. Némely helyszín és esemény érzékletes leírása pedig Edgar Allan Poe hátborzongató kísérteties rémtörténeteit, vagy Umberto Econak A rózsa neve című regényéből a kolostor rejtekútjait és borzalmait idézi fel. A terjedelmes könyv két művet foglal magában, egy regényt és egy novellát (Tűzrózsa). Rendhagyó módon ismertetem most a kötetet: először a záró novelláról ejtek szót, ugyanis ez meséli el a regény kulcselemének előtörténetét. A novella egy 15. századbeli híres labirintusépítőről szól, aki befejezni készül pályáját. Mégis elvállal Konstantinápoly császárának egy utolsó feladatot, egy városnyi könyvtár labirintusának tervezését. Jutalmul egy üvegcsét kap, mely a császár szerint a halhatatlanság italát tartalmazza, és egy medált, amelyben Krisztus megkövesült könnycseppje nyugszik. Konstantinápolyt megtámadják az ottománok, a labirintus megvalósítására már nincs idő, az építész a tervrajzokkal együtt menekülni kényszerül. Hajótörés veti Barcelona tengerpartjára, ahol az inkvizíció kezére kerül. A főinkvizítor az ismeretlen – perzsa – nyelven írott jegyzeteket lefordíttatja egy Sempere nevű, idegen nyelveket értő nyomdásszal, majd csodában reménykedve felhajtja a meglelt üvegcse tartalmát. Ettől rettenetes, óriási sárkánnyá válik, amely pusztulást hoz Barcelonára. A sárkányt Krisztus könnye pusztítja el az egész eget beborító tűzfelhőben. A megmenekült nyomdász a hajóroncsban megtalálja és magához veszi a labirintus tervrajzát, remélve, hogy egyszer lesz valaki, aki felépíti a gigantikus könyvtárt. Ötszáz év után ebben a könyvtárban – Az Elfeledett Könyvek Temetőjében – kezdődik a regény. Antikvárius apja kérésére egy Daniel Sempere nevű, tízéves fiúcska a Könyvtárban örökbe fogad egy könyvet, Julián Carax művét, A Szél árnyékát. Zafóntól idézek a könyvről: „Ez a történet könyvekről szól. Elátkozott könyvekről és a könyvek szerzőjéről. Az egyik szereplőről, aki életre kelt, hogy elégesse teremtője regényeit; árulásról, egy meghiúsult barátságról, szerelemről, gyűlöletről, és olyan álmokról, amelyek a szél árnyékában szövődnek.” Zafón regénye az örökbefogadó további életét elválaszthatatlanul összeköti Carax könyvével és szerzőjének kalandos sorsával. A fiatalemberré cseperedő fiú fáradhatatlanul nyomoz a Carax után. A feszültséget fokozza és az olvasó figyelmét még jobban megragadja a regény szerkezete. A történetet több forrásból, szemszögből ismerjük meg. Egyrészt Daniel meséli életét, kalandos nyomozása eredményeit, másrészről a Caraxhoz élete során kapcsolódó szereplők visszaemlékezései különböző időszegmensekből vetítenek fényt a múlt és jelen eseményeire. Maga a regény 1945 és 1966 között Barcelonában játszódik, tehát a Franco diktatúra korszakában, de a visszaemlékezések visszanyúlnak a Köztársaság bukásának idejéig is. A diktátor neve nem jelenik meg a regényben, a politika is csak rejtve, áttételesen. Megint csak Zafóntól idézek: „Amikor végre béke lett, annak olyan szaga volt, mint a börtönöket és temetőket belengő émelyítő nyugalomnak, a lelkeken száradó, lemoshatatlan szégyen és hallgatás leple alatt.” A regényben a Gonosz megtestesítője Fumero, a pszichopata bérgyilkos, aki mindenkit (és minden hatalmat) kiszolgált, aki/ami megfizette. Anarchistából kommunista, majd fasiszta lett, a történet idején a rendszer megbecsült rendőrfelügyelője. Kihallgatáskor a könyörtelen, csonttörő verés mellett szívesen használja kínzásra a hegesztőpisztolyt is… A történet egyik ikonikus alakja – és a szerző nagy leleménye – a Daniel által az utcán felszedett, ittas, koszos, sebektől borított hajléktalan, Fermin. Róla kiderül, hogy kimagasló intelligenciájú, széles körű matematikai, irodalmi és művészeti ismereteknek van birtokában, és aki az antikvárius nélkülözhetetlen partnere, Danielnek odaadó barátja és nyomozásának társa lesz. (Sebei meg arról árulkodnak, hogy már ő is találkozott Fumeróval…) A nyomozásból és az emlékiratokból értesülünk arról, hogy Julián Caraxnak menekülnie kell Barcelonából, teherbe ejtett szerelme (mint megtudjuk, Penélope a féltestvére!) apja elől, aki őrült dühében kínhalálra ítéli lányát és újszülött gyermekét, megtagadván tőlük az orvosi ellátást. De menekülnie kell Fumero elöl is, aki őrült vágyat érez a gyönyörű Penélope iránt, bosszúra szomjazik, és sorban gyilkolja Julián szeretteit. Később Julián visszatér Barcelonába, ahol szerelme koporsóját megtalálván – s így értesülve haláláról – egyfajta őrület borítja el agyát. El akarja törölni minden nyomát annak, hogy ő valaha is létezett, nyomot hagyott a világban, ezért felkutatja és tűzre veti összes megjelent könyvének valamennyi megtalált példányát. Közben természetesen az épületeket is elemészti a láng, de ezzel nem törődik, míg az egyik tűzben ő is megég. Rémisztő hegekkel borított emberi roncsként éli túl, míg végül véres küzdelemben sikerül leszámolnia a Gonosszal, megöli Fumerót. A regény végén pedig Daniel kíséri immár tízéves fiát az Elfeledett Könyvek Temetőjébe… Az olvasó pedig azt érzi, hogy ő is beleszövődött Carax, a Semperék, végül pedig Zafón történetébe. A regényt Vajdics Anikó, a novellát Berta Ádám fordította. A magyar szöveg kiemelkedő pontossággal illeszkedik a kalandos történet folyamához, a kavargó érzelmekhez – a két fordítót csak a legmagasabb elismeréssel illethetjük. (A regénynek nem ez az első megjelenése, aki a másfél évtizeddel ezelőtti kiadásról lemaradt, most végre pótolhatja.)