Kiss Attila két regényének – Altináj és Medveszív – elbeszélője, aki mesélője, sőt meséjének hőse is egyben az emlékidézés mágikus aktusa során megidézi a hősi múltat, feleleveníti a büszke, bátor hősök emlékét. Az emlékező elbeszélőnek – a szerzővel ellentétben – azonban nem beláthatatlan történelmi távolságot kell átfognia emlékezetében, hiszen csupán egy generáció telt el a honfoglalás óta. A múltidézés ennek a narratív ötletnek köszönhetően olyan sikeres, hogy az olvasó könnyedén belehelyezkedik az elbeszélés cselekményébe, ráadásul a szerző, mint a történelmi kor kiváló ismerője, nagyon pontos, hiteles leírásokkal festi meg a kor díszleteit. Így válik a könyv egyszerre kalandregénnyé és a honfoglaló magyar nép mindennapjait bemutató történelmi tablóvá.  A két regény hőse a Keszi törzsbeli, Csábán, aki a történet kezdetén csupán hét esztendős, ám öregapjának köszönhetően legalább olyan bölcsességgel bír, mint egy felnőtt harcos.  A Medveszív végére Csábán felnő, sorsa fölött önálló akarattal bíró, autonóm egyénné válik, aki büszke arra a családra, törzsre, nemzetre, ahova tartozik. Ahhoz azonban, hogy önálló identitásra tegyen szert szükséges a lázadás, az engedetlenség, mely fiatal korából fakadó kalandvágyából és apjától örökölt nyughatatlan természetéből táplálkozik. Bár apja, Akkus elfojtja magában korábbi szerelme iránt érzett érzéseit, és álmait feladva feledi harcos múltját, hogy lótenyésztőként legyen hasznos tagja a törzsnek, a benne dúló lelki harcot sokáig nem tudja leplezni fia előtt. Csábán nemcsak azért lázad apja ellen, mert az kedves lovát, Altinájt eladja, hanem, mert érzi, hogy az Akkus lelkét nyomasztó sötét titok az ő sorsát is befolyásolhatja. Az idilli családi harmóniába folyamatosan disszonáns szólamok keverednek, a Gonosz ott leselkedik árnyékként a hősök minden pozitív cselekedetét negatív csapással ellensúlyozza. Míg az Altinájban ez “csupán” lokális problémát okoz, a Medveszívben az egész törzsszövetség (a későbbi magyar nép) létét veszélyezteti. Csábán hűséges segítőtársával, Árikánnal mesebeli vándorútra indul, hogy a gonosz erőivel megküzdve megfordítsa népének sorsát, és tisztára mossa apja nevét. Családregény, kalandregény, szerelemi történet? Nehéz lenne beskatulyázni a könyvet, annyi azonban bizonyos, hogy a legkiválóbb történelmi regények, és Kiss Attila könyvei ilyenek, mindhárom elemet tartalmazzák. Jelen esetben: kalandokban, fordulatokban, sőt misztikumban gazdag mesemondás, melyet időről-időre átsző a szerelmi szál, egy törzs, egy család, egy hős sorsába ágyazva, ettől válik lebilincselő olvasmánnyá a két könyv. Kiss Attila regényeinek köszönhetően közelebb kerül az olvasó népe múltjához, megismeri a magyarság történelmének dicső korszakát, melyben a szabadság éppolyan fontos erény volt, mint a közösségért való önfeláldozás, a bátor hazafias tett elnyerte jutalmát, a bölcsesség többet számított a talmi okoskodásnál. “Aki megfeledkezik múltjáról, annak jövője sincs” – vallja az idős Csábán, a történelem pedig, sajnos őt igazolja. “A hajdani hősök és szent állatok csak mesealakokként élnek tovább, mégis valahol közöttünk járnak-kelnek azok, akik ismerik őket, akik a múlt parazsát őrizgetik, hátha egyszer újból láng lehet belőle, ami megolvasztja a vasat, s ami mellett megmelegedhetnek az emberek.”  A történelmi regény esetében a hitelességet firtatni legalább akkora oktalanság, mint arról vitatkozni, hogy vajon Mátyás királynak valóban volt-e aranyszőrű báránya és igazmondó juhásza. Forrás: csodaceruza.hu