Czenkli Dorka   Soha jobbkor nem jelenhetett volna meg Louise Spilsbury két könyve Hanane Kai illusztrációi­val, hisz’ mikor van vagy volt nagyobb szüksége (az elmúlt években) egy szülőnek elmagyarázni kisgyerekének, mi a rasszizmus és az intolerancia, vagy kik azok a menekültek. Egyáltalán nem biztos, de talán az ilyen és ehhez hasonló könyvek segítségével egyszerűbb megértetni a gyerekekkel, miért van például újra meg újra tele az egész ország egy öreg bácsi plakátjával, mivel riogat és miféle gyűlöletet terjeszt a kormányzati politika. Alapinformációkat adnak át a szerzőpáros könyvei, egyetlen hibájuk, hogy nincs összhangban a szöveg és a kép, röviden beszélnek és túlillusztráltak a könyvek, bár ez a forma ugyanakkor kétségtelenül nagyobb teret nyújt a gyerekekkel való közös értelmezéshez, beszélgetéshez. A fejtágítón túl a 6 éven felülieknek ajánlott kötetek meg is szólítják az olvasókat, sőt, kérdéseket is feltesznek. És bár idealizált szituációkat és megoldásokat kínálnak, a fogalomtárral és pluszkérdésekkel szolgáló függelékek még lényegében az olyan lila ködös közhelyeket is feledtetik vagy legalábbis korrigálják, miszerint az ingyenes iskolai étkezésnek köszönhetően egy gyerek sem marad éhes, vagy hogy „a felnőttek biztosan tudnak segíteni”. A kötetek legnagyobb erénye a fogalomismertetésen és tudásátadáson túl a széles körű empátia kialakítása, a törekvés a nyíltságra és nem utolsósorban a segítségnyújtás példáinak felmutatása. Meg az a fajta önbizalom-erősítő, cselekvésre buzdító, önállóságra nevelő hangnem, miszerint „te magad” is tehetsz a rossz példa ellen, jót másokért.