Both Gabi

A gyerekekben eredendően nincs semmiféle előítélet. De mi, a szüleik, akaratlanul is beléjük neveljük olyan mondatokkal, amelyeket talán észre sem veszünk. Sokszor nem is gondoljuk át, hogy a szavak valójában mit jelentenek.

 

A Sokfélék vagyunk! igazán hiánypótló gyerekkönyv. Akkor jársz a legjobban, ha együtt olvasgatjátok, aztán beszélgettek arról, milyen sokfélék vagyunk – és mégis, mindannyian EGY-ek, mert egy tőről fakadunk.

 

Noha a nyelvezet, a képek és a betűk mérete abszolút alkalmas arra, hogy az önállóan olvasni tudó gyerekek egyedül forgathassák, mégis azt ajánlom, hogy velük együtt nézegessétek,

mert amikor a kinyílik egy könyv, a gyerekek szíve is kinyílik, és ha megengeded magadnak, akkor a tiéd sem marad zárva.

Ezekből a helyzetekből születhetnek a legjobb párbeszédek a szülők, nagyszülők és a gyerekek között.

„Ha beüti magát valaki, más nyelven kiált, de mindenki tudja, mi a baj.”

A sokszínű kötet teljesen érthetően és egyszerűen magyarázza el különböző élethelyzetben lévő gyerekek sorsán keresztül mindannyiunknak azt, hogy

ember és ember, gyerek és gyerek között nincs különbség. MI vagyunk mi, és szó sincs arról, hogy vannak ŐK, meg vagyunk mi.

Közös felelősségünk egymás elfogadása és segítése. De nehogy azt higgyétek, hogy patetikus szószba mártotta a tollát a szerző és az illusztrátor. Alaposan átgondolták a mondanivalójukat, ám nem rágják a szánkba ezeket a szomorú tényeket. Azért kiderül belőle, milyen sok gyerek veszítette el a biztonságát, hány család szakadt szét, hagyott el kényszerűségből hazát, otthont, biztonságot, mennyien éheznek, szomjaznak, fáznak és szenvednek ebben a pillanatban is…

 

Ha ezeket a tényeket megértik, akkor azt is tudják majd, hogy minden gyerek (és felnőtt) ugyanúgy, mint ők maguk, csak élni szeretne, iskolába járni, dolgozni, enni, inni, nem pedig a földön aludni, ázni, fázni. Mert emberek. És mert te is ember vagy. Nagyjából 6500 nyelv létezik a világon, de közös nyelv nélkül is meg kell, hogy értsük egymást, mert az emberi nyelv az csak egyféle lehet: emberi. Akinek segítségre van szüksége, azt segítsük!

„Mindegy, hogy egy gyerek honnan jött és milyen nyelveken beszél – az a legfontosabb, hogy együtt játszhassanak.”

A sokféleség kisebb szeleteit is okosan és humorosan mutatja meg a könyv: megtudhatjuk, hogyan köszön egy kurd, angol, magyar, német, afgán, szír… gyerek, és az is kiderül, mi a neve. Emma magyarul mondja, hogy „jó napot!”, Szemíra arabul, hogy „nehárek szaid!” Szó esik a különböző nemzetiségek ünnepeiről is, a keresztények karácsonya, a perzsák újévi szokásai, az indiai Hold-ünnep, a muszlim böjt, a zsidó hanuka… mindegy, a lényeg, hogy mindenki számára fontos a saját ünnepe. Mert bármennyire is sokfélék vagyunk, mégis EGY-ek…

„A félelem akkor szűnik meg legkönnyebben, ha megismerjük egymást.”

A rosszindulatú előítéleteket is megemlíti a könyv: „a romák mind koldulnak és lopnak, a fejkendős asszonyok ostobák”… Nem árt, ha tisztázzuk ezeket a sztereotípiákat a gyerekeinkkel, és azt is, mennyire bántó lehet a másik számára egy hasonló tartalmú, odavetett mondat.

A könyv végén pár fontos kérdés is várja a gyerekeket. Ha lehet, együtt válaszoljátok meg ezeket. Nagyon jót beszélgethettek közben, és a gyereked identitását is megerősíted. Akinek erős és egészséges az identitása, az biztos, hogy kevesebb előítélettel éli az életét. A gyerekeink jövőjének egyik záloga lehet ez a könyv. Ajándékozd meg vele magatokat!

Forrás: Wmn.hu

Pungor András

Ebben a könyvben nagyon sokféle gyereket ismerhetsz meg, de valamiben mind ugyanolyanok, mint te: szeretnek ünnepelni, játszani, jókat enni és odabújni esténként a szüleikhez! 

Talán mesekönyv ez. De nem. Annál több Anja Tuckermann és Tine Schulz most megjelent, Sokfélék vagyunk című könyve. Hiszen a valóságról szól. Talán a képregényhez áll közel. Vagy mégse? Alig vannak benne buborékok. Tudod, amikben a mondatok lebegnek a szereplők feje mellett!


Akkor képeskönyv? Olyasmi, hiszen sok benne a rajz. De még annál is több. Olyan könyv, amiből sok mindent megtanulhatunk.

Mit is? Hogy sokfélék vagyunk? Hiszen ezt eddig is tudtuk! Ehhez nem kell könyv. Van köztünk szeplős, szemüveges, vörös, szőke, copfos, szelíd, vad, rossz és jó. A Bakospisti például rossz, a Kovácsírisz meg nagyon szép, szerelmes bele az egész osztály. Ők nincsenek a könyvben. Ők csak példák. Látod, még a példák is mennyire különbözőek tudnak lenni!

A könyv arról mesél, hogy abban sem vagyunk egyformák, miért vágyunk el az országunkból: van, aki szerelmes lesz, más dolgozni akar, a harmadik menekül. Ilyen egyszerű ez. Elvégre sokfélék vagyunk. Ez mindenki tudja. Ennyi, pont. Kár rá szót vesztegetni!

Ja, hogy ezt te érted, mégis félsz egy kicsit az idegenektől? Mert megvágnak, megharapnak, lenyelnek, megijesztenek, felfújnak, ki- meg elrabolnak? Igazad lehet, hiszen néhány felnőtt is erről beszél a tévében, erről ír az újságban, beszélget apu meg anyu munkahelyén. Sőt, még a szomszéd bácsi is ezt mondja, ha jön a hidegfront és fáj a háta. Ha nem jön, akkor mást mond, de azt is olyan csúnyán mondja, hogy nem írhatom le. Te meg közben arra gondolsz, ha megvágnak, megharapnak, lenyelnek, megijesztenek, felfújnak, ki- meg elrabolnak, akkor a kedvenc játékod kénytelen lesz árván álldogálni a sarokban, amíg be nem lepi a por.

Hát tényleg ettől félsz?

Hogy ne így legyen, ebben segít ez a könyv.

Abban, hogy megértsd: a menekültek, a külföldiek nem mások, pontosan olyanok, mint te. Még az őseink is ugyanazok voltak. Egy afrikai család millió és millió évvel ezelőtt fogta magát, és elmenekült a hazájából. Mert féltek, melegük volt, aztán megint féltek, meg éhesek voltak, elfáradtak, meg tudom is én, mi volt még a bajuk. Azért nem tudom minden bajukat felsorolni, mert nem maradt fenn róla papír, de egy Word dokumentum sem a számítógépen. De volt bajuk rengeteg, hidd el! A lényeg, hogy eljöttek Afrikából, és benépesítették a Földet.

A könyv erről is mesél.

Az őseidről, akik ugyanolyanok, mint te. Vagy mint a kicsi Szemíra, aki azt meséli, hogy az éjszaka közepén repülők jöttek és bombát dobtak arra a szír falura, ahol ő és a szülei éltek. Hosszú utat tettek meg Németországig: ő közben átfagyott, félt, elfáradt, félt, éhezett, félt, elzsibbadt, félt. Az iraki I’mád, de még az eritreai Mehári anyukája is a háború miatt menekült el a hazájából. Ők is átfagytak, féltek, elfáradtak, éheztek.

Hogy mások lennének, mint mi? Dehogy! Hiszen szinte mindegyiküknek volt kanyarója, vagy legalább torokgyulladása. Néhányuknak volt boltjuk, van honvágyuk, tüsszentenek, zenélnek, és talán kedvelik a savanyú uborkás, cukorkás, ketchupos tésztát. Vagy nem. Az igaz, hogy másképp beszélnek, mások az ünnepeik. De ezek nagyon szórakoztatóak tudnak lenni: van, ahol festéket dobálnak, máshol a haragosok kibékülnek, ha jön az ünnep.

Erről is mesél a könyv.

Ha elolvasod, nem csak tudod, meg is érted, hogy sokfélék vagyunk.

Forrás: pagony.hu