Írta: Andrew Lang, Fordította: Göncz Árpád, Illusztrálta: Réber László. Holnap Kiadó, 164 oldal   Az ész bajjal jár, mondták valaha. Ez nem igaz. Nagyon okosnak lenni nem baj, sőt, nem is szégyen – csak az a fontos, hogy meg ne tudják. Legjobb, ha magunk sem vesszük észre. Igazán okos királyfi csöndben is tud maradni.   Nos, ezt a barlangot egy roppant nagy és egy roppant barátságtalan sárkány lakta. Képzelhető, mennyire megrémült az a hazátlan herceg, mikor szendergéséből egy sárkány ádáz lihegésére ébredt, s ott érezte maga körül a rátekeredő pikkelyes testet!

 

- Jaj, hagyj már föl ezzel az ostoba tréfával!- kiáltotta, mert azt hitte, valamelyik udvaronca bohóckodik. - Ez szerinted tréfa?- kérdezte a sárkány, s megtekeredett villás farka megcélozta őfelsége szemét. - Vidd innét azt az izét- mondta a herceg-, miért nem hagysz békében szundikálni?   - Csókolj meg!- Kiáltotta a sárkány, mely már sok vitéz lovagot fölfalt, mert nem voltak hajlandók megcsókolni őt. - Hogy megcsókoljalak? - dünnyögte a herceg. - Ha csak az kell! Akármit egy békességes helyért. S ezzel megcsókolta a sárkányt, mely azon nyomban átvedlett gyönyörűséges királykisasszonnyá. Egy gonosz varázsló változtatta ugyanis sárkánnyá, amíg csak nem akad egy bátor férfi, aki megmeri csókolni. - Szerelmem! Hősöm! Uram! Mióta várok reád, s most már örökké a tied leszek -suttogta olvatag hangon Dragonissza, mert ezentúl így hívták. ... ... Villó királyfi tehát a kalandvágyó Draginisszától örökölte vitéz természetét. Akinek férje, mint a fültanúk gyakran állították, némileg módosított formában emlegette a családi jelmondatot: Akármit egy békességes nejért!