OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS MAGYAR
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS MAGYAR : Kapitány és Narancshal

Kapitány és Narancshal

  2017.03.01. 01:44

Írta: Máté Angi
Illusztrálta: Rofusz Kinga
Kiadó: Magvető Kiadó, 2012
Oldalszám: 56
 
A keresés az, amikor menni kell, és ki kell találni dolgokat. Egy parancsolgatós tengerészkapitány megunja a tengereket, partra száll, egy hídra költözik, majd nyakába veszi a várost barátjával, a befőttesüvegben tátogó kicsi narancssárga hallal.
 
Tejcsicsonkává lett a világ
 
"Így történt, hogy azon a fagyos délutánon tejcsicsonkává lett a világ: fehér tükör, kifordított fürdőkád. Az emberek pedig csak álltak, és az ámuldozásban nyitva felejtették a szájukat, és az megtelt hóval, ami a fagyos délután egéből hullott."

 


– Szúr a Nap! – mondta reggel a tengerészkapitány, és szemébe húzta parancsnoki sapkáját, fogat mosott, és már indult is volna Narancshallal, le a hídról, a városba.

Ám épp akkor haladt végig a hídon a Locsolókocsi.

A Locsolókocsi zöld volt, és zöld volt a csöve is, ami az oldaláról tekergőzött a tetejére.

Hordozta ez a Locsolókocsi a vizet, az utakra, járdaszélekre önthetőt; olyan volt, mint egy óriásira hizlalt öntözőkanna, ami alá kerekeket gyömöszöltek, épp négyet.

– Szia, Locsolókocsi! – köszönt neki a kapitány.

– Szia, Locsolókocsi! – tátogta Narancshal.

A Locsolókocsi pedig spriccolt egy kicsit, úgy, mint a bálnák, köszönésképpen, aztán leült a hídfőhöz, a két oroszlán közé.

– Kapitány, készíts rólunk egy fényképet! − mondta, s megölelte csövével az egyik tátogó kőoroszlánt.

A kapitány fényképezőgépet formált az ujjaiból, és azt mondta:

– Egy, két, há, katt!

Aztán a másik oroszlánnal is lefényképeztette magát a Locsolókocsi, majd odaugrott Narancshal mellé, és a feje búbjára vette, befőttesüvegestől.

Mikor ezzel is végeztek, a Locsolókocsi hálából elmesélt egy történetet:

Volt egyszer egy Locsolókocsi és egy Tejeskocsi.

Ha találkoztak, messziről hunyorogtak egymásnak a lámpáikkal, megszörcsögtették csöveiket, beszélgettek a literről meg a hektoliterről, néha kicserélték tartálydugóikat, megmutatták egymásnak a kikerülni való gödröket és a legszebb kanyarokat. Mondom, barátok voltak, így voltak ők, egymásnak.

A Locsolókocsit egy szép napon – egy fagyos, éles téli nap reggelén – betolták egy garázsba, a garázs hatalmas ajtaját rázuppantották, és akkora lakatot tettek a zuppantott ajtóra, akár a fél kerekem.

– Na, nyárig pihengess, öreg! – morogta egy szerelő, és dobbantott egyet havas csizmájával.

A Locsolókocsi nem értette a dolgot. Mi az, hogy nyárig? Mi az, hogy pihengessen?

Nem szokott ő pihengetni. Nem kisasszony ő. És mi az, hogy öreg?

De bármit gondolt is, bármennyire igyekezett is megérteni, miért nem nyílik a garázsajtó napokig, hetekig, nem érthette, mert nem volt, aki elmagyarázza neki a dolgok rendjét.

A Tejeskocsi sokáig kereste eltűnt barátját, törte a fejét, merre veszett el, hol bukkanhatna a nyomára.

Nem volt, akivel hunyorogjon, csövet szörcsögtessen, beszélgessen, mutasson veszélyes gödröket és legszebb kanyart.

Aztán egy fagyos délután odafentről hangot hallott a Tejeskocsi – madáré vagy ágé lehetett tán, fekete volt és recsegős.

– A Locsolókocsit ne itt, az utcán keresd! Tél van, télen nem kell utcát locsolni, egy garázsba zárták, nyárig ki sem engedik, cikk-cikk.

A Tejeskocsi előbb szomorú lett, majd mérges, zizzegtette a lámpáit, fújtatott nagyokat, végül a csövével hadonászni kezdett:

– Majd megmutatom én nektek, ha bezártátok a barátomat, hogy télen is lehet locsolni! Idenézzetek!

S már bugybogtatta is kifele a csövén a sok száz liter tejet, ömlött végig a terjeszkedő fehér lé mindenen, utakon, járdaszéleken, majd megfagyott.

Így történt, hogy azon a fagyos délutánon tejcsicsonkává lett a világ: fehér tükör, kifordított fürdőkád. Az emberek pedig csak álltak, és az ámuldozásban nyitva felejtették a szájukat, és az megtelt hóval, ami a fagyos délután egéből hullott.

A kapitány és Narancshal csak hallgattak a mese végén, és arra gondoltak, hogy most ők szorítják egymás kezét.

 

látta, hogy a folyó folyik

Volt egyszer egy tengerészkapitány. Ez a tengerészkapitány olyan volt, mint a tengerészek, csak még olyan is volt, hogy parancsolgatott.

Járta hajóval a tengereket, óceánokat, és azt mondta közben a tengerészeinek:

− Húzzátok föl a vitorlákat! Engedjétek le a vitorlákat! Tekerjétek jobbra a kormányt! Tekerjétek balra! Hűtsétek meg a kakaómat! Varrjátok meg a lyukas zoknimat!

Aztán egy szép napon megunta a tengerek, óceánok ingását, megunta, hogy mindig lesni kell, mikor érnek már szárazföldet. Fogott egy nagy halászhálót, belepakolta a pizsamáját, fogkeféjét, vasárnapi ruháját és a befőttesüvegét, amiben egy kicsi, narancssárga halat tartott.

Bogra kötötte a halászháló négy sarkát, aztán a háló-batyut a hátára vette, és parancsolt:

− Vigyétek a hajót egy város széléig, ott kiszállok!

A tengerészek engedelmeskedtek, elhajóztak egy város partjáig, aztán elővették pöttyös zsebkendőiket, integettek a leszálló tengerészkapitánynak, és sírdogáltak.

A tengerészkapitány nem integethetett, tartania kellett a nagy háló-batyut, így hát sírt egy keveset ő is, majd nyakába vette a várost.

Járta a város utcáit napokon keresztül, vasárnap a vasárnapi ruhájában, hétköznap a hétköznapiban.

Egy szép napon elfáradt, leült hát a parkban egy padra, és maga mellé ültette a befőttesüvegben fickándozó halat:

− Tudod-e, te fickándozó kicsi hal, a sok utca után ismét vizet szeretnék látni!

A kicsi, narancssárga hal a befőttesüvegben tátogott néhányat, azt is mondhatta, igen, azt is, hogy nem, bármit mondhatott. Maga a tengerészkapitány sem tudta kitalálni a hal válaszát, pedig igencsak értett a vízi állatok nyelvén, megvonta hát a vállát, vette a csomagját, és elindult a város belseje felé. Ott egy nagy híd nyújtózott, alatta folyó szelte ketté a várost.

Ez az! Ez jó! Ideköltözöm, ide, a híd kellős közepére, innen látom a vizet! − gondolta a kapitány, és már rakosgatta is ki a híd korlátjára a fogkeféjét meg a befőttesüveget a narancssárga hallal. Kihúzta cipőjéből a fűzőt, kikötötte a hídra, majd fölcsíptette rá a pizsamáját és a vasárnapi ruháját, s közben mosolygott, tetszett neki az új otthona.

S ahogy így állt, mosolyogva, eszébe jutott, hogy ő parancsolni is szokott, a folyó felé fordult hát, s parancsolt:

− Folyj! − És a folyó folyt szépen.

− Repüljetek! − parancsolt a sirályokra, és a sirályok repültek.

− Ússzatok és hápogjatok! − parancsolt a vadkacsáknak, és azok úsztak és hápogtak.

Aztán minden reggel így parancsolt. Így élt a tengerészkapitány a hídon, néha visszagondolt a régi időkre, a hajókra, a pöttyös zsebkendőkkel integető tengerészeire; szeretett rájuk visszagondolni, olyankor mindig felvette a vasárnapi ruháját.

Visszagondolt és parancsolt, így teltek napjai.

De aztán egyszer valahogy minden másképpen alakult.

Úgy kezdődött ez a másképpen, hogy a tengerészkapitány elaludt. Már a hasára sütött a nap, delet harangoztak, amikor ijedten felült:

− Jajajajj, elaludtam! Nem parancsoltam meg a folyónak, hogy folyjon, a sirályoknak, hogy röpüljenek, a vadkacsáknak, hogy ússzanak és hápogjanak! Azt a mindenit, mi lesz így?

Lenézett a hídról, és látta, hogy a folyó folyik, a sirályok röpülnek, a vadkacsák úsznak és hápognak anélkül, hogy hallották volna az ő parancsát.

S akkor a tengerészkapitány kicsit zöld, majd lila lett, és majdnem elpityeredett.

 

 hová lettek a hálóból a csillagok

Minden csendes volt, nem mozgott a világ.

Két könyvet húzott elő zsebéből a kapitány, szép halak úsztak bennük ide és oda; ezt a két könyvet a feje alá tette, betakarózott a halászhálójával, a pipáját a hídfőn strázsáló kőoroszlánok szájába dugta, s így szólt:

− Szervusz, világ, vetett ágy!

Aludni próbált, de nem jött álom a szemére, nézte hát a kőoroszlánokat innen, aztán onnan. A kőoroszlánok szoborból voltak, és ásítósra tátották a szájukat.

− Ti, szegények, hát ti sem tudtok aludni? Várjatok csak, hadd mutassak valamit nektek!

Fogta a halászhálóját, és kivetette a folyóra.

A folyó vastag sötétjén csillagok lebegtek, mintha apró éjszakai fürdőzők lennének arany fürdőbugyogóban. Ott csillogtak, valahányszor hullámot lökött a víz.

− Nézzétek csak, kedves oroszlánok, a bűvészmutatványomat: bevetem a hálómat a folyóba, alámerül, és amikor kihúzom, na, mi lesz benne? Ugye, azt mondjátok, „sok csillag lesz benne, kapitány uram”? Lássuk csak! − mondta hunyorogva, a pipáját szájába lökve a kapitány.

− Hahaha-hahaha, na, gyertek csak ide, ti csillagok, éjszakai csepcselők, ti aranybugyogósok, hálóval mindent kiszedek én, ki én a halat, a hínárt, a Duna alját és tetejét! Hóó-rukk! Hóó-rukk! − rugaszkodott neki, és húzta, húzta a hálót.

A háló üresen hullott a hídra, hozta a semmit.

Egy szem csillag sem volt benne.

nem mozgott a világ

Aztán valahogy mégsem sírt a tengerészkapitány, csak annyit mondott:

− Hjajj! − De azt olyan nagyon sóhajtotta, hogy annak erejétől a folyón haladó vitorlások nagyot lódultak, felborzolódott a vadkacsák búbja, és cikcakkosan repültek a sirályok.

Kicsit meg is ijedt ettől a kapitány: jobbnak látta lesietni a hídról, nehogy még a végén felforduljon a világ az ő nagy sóhajtozásától.

Aztán, ahogy ott imbolygott a platánfák alatt, egy embert pillantott meg, aki nagy fazakában valami pálcára tűzött, fehér puhhantságokat növesztett, és így kiabált: vattacukrot vegyeneeek, noo, vattacukrooot!

Szépek voltak ezek a fehérek, s ahogy ott állt a kapitány ebben a gyönyörűségben, ismét kiszakadt belőle, hogy:

− Hjajj!

Leejtett vállakkal mondta, mint akire ráült két súlyemelő − s a sóhaj nehezétől már szálltak is  kifele a vattacukros ember fazakából, szét a világba a szálazott cukorpuffok.

S ahogy szálltak, alattuk állva eszébe jutott a kapitánynak, hogy elfelejtette magával hozni a kicsi, narancssárga halat, pedig most ő is láthatná ezeket a repülő szépeket. Sóhajtott ezért ismét egyet a kapitány:

− Hjajj!

S mire ezt elsóhajtotta, már repültek is a járda melletti kupacból az összegereblyélt száraz levelek, lett nagy kavarodás, sárgák-barnák kuszája, s abban a kuszában két utcaseprő rohant feléje, hadonászva a seprűikkel, hogy:

− Álló napja seperjük a járdát, erre idejön, és mindent telesóhajt száraz levéllel! Na, megálljon csak, megsóhajtozzuk mi mindjárt!

Kicsit csodálkozott a kapitány, bár szíve szerint sokat csodálkozott volna − ott, a platánok alatt, ahol a faágakon édes vattacukrok himbálóztak, a járdán pedig térdig ért az őszi falevél −, de futnia kellett, igen-igen gyorsan, hogy el ne kapják a vicsorítva hadonászó utcaseprők, futott hát vissza a hídra, az ő hídbeli lakóhelyére.

Megetette a narancssárga halat, pizsamába bújt, beledugta fejét a befőttesüvegbe, úgy mesélte el Narancshalnak, mi történt vele.

A sóhajtást valahol futás közben kiejthette magából, mert minden csendes volt, nem mozgott a világ.

 

 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót