OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS MAGYAR
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS MAGYAR : Macskamuzsika - 77 magyar esti mese

Macskamuzsika - 77 magyar esti mese

  2020.04.18. 23:29

Szerkesztette: Lovász Andrea,  illusztrálta: Kismarty-Lechner Zita.. Cerkabella, 2018., 240 oldal

 - Macskamuzsika

A gyűjteményből három mesét olvashatunk:
KÁNYÁDI SÁNDOR: A romos ház hűséges lakója, MAJOROS NÓRA: A rókák panasza, MAJOROS NÓRA: Az angyalok állata.
 
A romos ház hűséges lakója
 

A kisfiú jó ideig feltűnően nagy adag tízórait tarisznyáltatott az édesanyjával. Hihetetlen, hogy egyedül ő enné meg. Mert amikor fele annyit vitt, azt is rendszerint hazafelé jövet majszolgatta el. Ennek következtében csak ímmel-ámmal csúszott rá az ebéd, nem is beszélve arról, hogy mennyire nem szép az utcán enni.

– Kinek ez a töméntelen ennivaló, kisfiam?

– Nekem. Kinek másnak? – pirult el a kisfiú, mert nem tud ő füllenteni, kivált az édesanyjának nem.

– Az egyik barátomnak viszem – vallotta meg szemlesütve.

– Hát ki olyan barátod van, aki rád szorulna?

 

– Van.

– Véletlenül nem négylábú ez a te éhes barátod? – kérdezte közbe a nagyfiú.

– De.

– És úgy szokott üdvözölni, hogy: vau-vau?

– Úgy. Ismered?

– Mintha láttam volna – titokzatoskodott a nagyfiú –, ott az öreg fal mellett, a romos házban, mintha ott lakna.

– Ott lakik szegényke. De te honnan ismered?
– Láttalak egyszer együtt „tízóraizni”.
– Meglestél? – háborodott föl a kisfiú.
– Véletlenül láttalak meg. Amikor elibéd mentem, hogy együtt jöjjünk haza, mert csak nálam volt kulcs. Nem is zavartalak a közös kosztozásban. Csak egy kicsit túl drágának találom kutyaeledelnek a vajas-sonkás kenyeret. És nem is lakik jól vele.

– De akkor mit adjak?

– Ételmaradékot, csontot.

– Csontot kap a szomszédból is. Mert ők is szeretik.

– Ha szeretik, miért nem veszik magukhoz?

– Mert nem akarja elhagyni a helyet, ahol mostanáig élt. A bácsi, akié volt, meghalt. Jöttek a rokonok, elvitték a bútorokat. Mindent. A kutyust is elvitték, de az visszajött. Lehet, hogy rosszul bántak vele a rokonok. De inkább hűségből jött vissza.

– Honnan tudod?

– A szomszéd bácsi mondta. Oda se ment. Pedig ők igazán szeretik. A házat lebontják. Olyan roskatag, inkább viskó, mint ház, s olyan kicsi is, mint egy kalyiba. Az ajtót, az ablakot is elvitték a rokonok, de Tiszának így is jó.

– Tiszának hívják?

– Tiszának, a szomszéd bácsi mondta, aki vackot is csinált neki az egyik még eléggé védett sarokban. Ott a telet is kihúzhatja.

– Csak valami baj ne legyen ebbôl a kutyahistóriából – aggodalmaskodott az édesanyjuk. – Nehogy meg találjon marni.

– Nem mar meg. Szeret engem. Engem szeret a legjobban. Próbálkoztak már mások is barátkozni vele, de az ételüket se fogadta el. Velem még sétál is egy keveset, sokszor a sarokig is elkísér, de aztán siet haza. A bácsi is azt mondta, nyugodtan barátkozhatom vele. Jó erkölcsű kutya, azt mondta.

Az édesanyjuk azért addig nem nyugodott, amíg el nem ment a nagyfiú megnézni s megérdeklődni mindent. Még azt is, hogy a szomszéd bácsi orvosi ellenőrzésre, oltásra is el szokta-e vinni Tiszát.

De az édesanyjuk még akkor sem volt egészen nyugodt. Maga ment el egyik délután, hogy saját szemével-fülével győződjék meg a hallottakról.

A kutya mintha várta volna, ott ült a romos ház ajtajában. Vakkantott vagy kettőt úgy ültében, mintegy üdvözletképpen, majd fölállt és barátságosan közeledett az érkezőhöz. Körbejárta, szimatolta, s inkább a kuncogáshoz, mint a nyüszítéshez hasonlító hangon invitálta be a vendéget az ajtajától, ablakától megfosztott házba.

Ô maga előreszaladt, mintha azt akarná megnézni, hogy nincs-e rendetlenség odabent, majd újra visszaszaladt, s hagyta, hogy a vendége megsimogassa a fejét.

– Csak nem a kisfiú édesanyja tetszik lenni? – állott meg valaki a szomszéd kapuban.
– De az vagyok.

– Mindjárt gondoltam. Én meg a szomszéd bácsi vagyok – mutatkozott be, kalapját is megemelintve. – Gondoltam, láttam én, hogy csak a kisfiú édesanyja lehet, akivel Tisza ilyen barátságos. Megérezte. Azért olyan kedves.

Együtt léptek be a romos házba. Megnézték a vackot is. Kényelmes, tiszta, és remélhetőleg jó meleg is lesz. Tisza annyira meg volt illetődve a megtiszteltetéstől, hogy hol a szomszéd bácsit nézte, hol meg a kisfiú édesanyjának keze fejéhez dörzsölte a kobakját, bizonyára hellyel is kínálta volna, ha a rokonok legalább egy lócát, padot hagytak volna, amire ilyen alkalmakkor egy melegszívű eb a vendégeit leültethetné.

Mostanában a kisfiú már külön kutyatízórait, ebédnek is beillő uzsonnáravalót visz minden reggel. És boldogan mesél minden délben az ő hűséges, a házat romjaiban is őrző, emlékek fölött őrködő, kedves barátjáról.

 

A rókák panasza

Jóisten fogadónapot tartott. Kérésektől volt hangos a menny.

Meghallgatta a szenteket meg az őrangyalokat. Szent Hubertusz a sor végén állt. Aggódott, mert az ő ügye kevésbé fontos, mint például Szent Borbáláé vagy inkább Szent Tamásé – a hitetlenek védőszentje mostanában olyan szívfájdító mondandóval állt a Jóisten elé, hogy alig győzték száraz szemmel a többiek.

Vége lett a fogadónapnak, és Szent Hubertusz csak nem jutott sorra.

− No, ez így nem járja! Vagy meghallgatsz, vagy lemondok – zsörtölődött.

A Jóisten megszánta, és megkérdezte, mi a baja.

− A rókák nyúznak napra nap. Ugyanis a rókákat nyakló nélkül vadásszák az emberek.

Kártékony féreg, azt mondják. Ezzel kéne valamit kezdeni, mert sajog a fejem a vonításuktól.

− Sajog, sajog, de hát itt háborúk vannak, éhínség meg szenvedés az emberek között. Mit kezdjek én a rókákkal?

− Azt én nem tudom, de valamit találj ki, mert ezt a ménkű sok vinnyogást még egy kerékbe tört szent sem bírná türelemmel.

A Jóisten elkapott egy bárányfelhőt kergető angyalkát, és ráparancsolt, hogy azonnal vizsgálja ki a rókák ügyét. Az angyalka elszaladt az állatügyi felhőintézetbe, és kiválasztotta magának a legkényelmesebb álrókát. Ott lógott a fogason, vörös és selymes volt a bundája, a hátán meg cipzáras, hogy könnyen belebújhasson. Kontinentális rókát választott, mert azok Szent Hubertusz szerint húszannyit panaszkodtak, mint a sivatagi vagy a sarki társaik. Aztán lehajíttatta magát egy erdőbe.

Végigélte a rókák keserves életét. Megszületett tavasszal, átélt öt kemény telet, míg a hatodik tavaszon le nem lőtte egy vadász. Lenyúzta a rókabőrt, kikészíttette, és a bőr a falon lógott, míg az ükunokája ki nem dobta, mert rongyosra rágta a moly.

Az angyalka a Jóisten előtt feszített büszkén.
− Hogy haltál meg, angyalkám?
− Lelőttek.
− Fájt nagyon?
− A pokol tüze lehet ilyen kín.
− Az élet milyen volt?
− Bujkáltam, menekültem és küzdöttem. Éheztem és fáztam.
− Szegény kis teremtményem, hát valóban ilyen keserves a rókalét?
− Keserves bizony.
− Az erdő milyen?

Arany mosoly tündökölt az angyalka arcán.

− Illata van a zsenge húsú nyúlnak, a méznek, a mohának. Zenéje a növekedő gombának, a szarvasnásznak. Íze a bomlásnak és a születésnek, ragyogása a mélyülő barázdáknak a fák törzsén. Nincs még egy olyan csodálatos teremt­ményed, mint az erdő.

A Jóisten megcirógatta az angyalka arcát, aztán maga elé hívatta Szent Hubertuszt.

− Kivizsgáltam a rókák ügyét, és úgy döntöttem, meghallgatom a panaszukat.
− Hála neked, Jóisten. Ráveszed hát az embereket a vadászati tilalomra?

A Jóisten rázta a fejét.

− Hát akkor?

− Külön erdejük lesz a mennyben. Mézillatú, szarvashangú, fatörzsfényű. Ott pihenhet majd minden rókalélek, aki a kedvemre él a Földön. Jó lesz-e így, kedves szentem?

Szent Hubertusz bólogatott.

− Köszönöm, Jóisten. Már csak egy kérésem volna.
− Mondjad, szentem.
− A nyulak, Jóisten. Panaszkodnak a rókákra a nyulak.

 

Az angyalok állata

Jóisten szomorú volt. Előbb körbenézett a Földön, és csak azután szomo­rodott el.

− Hová tűnt az a sok szép állat, amit olyan nagy gonddal alkottam? Lassan csak az állatkertben marad belőlük mutatóba.

Körülnéztek az angyalok is.

− Már megint az emberek – csóválta a fejét az egyik.
− Szúnyogból jó sok van – jegyezte meg egy másik.

A Jóisten elmosolyodott, és letett arról, hogy a tenyerével dühösen meg­legyintse az embereket. Inkább leugrott a trónjáról, belebújt a papucsába, és a műhelyébe csoszogott. Gondolta, kiötöl néhány új állatot, és elhelyezi valamelyik őserdőbe, amit még nem irtottak ki teljesen. Benyitott az ajtón – elhallgattak a műhelyt tisztán tartó, csivitelő angyalkák −, feltűrte az ingujját, és az agyagos ládához lépett.

Hirtelen akkorát kondult az ég, hogy be kellett fognia a fülét.

− Megint kitört egy háború. Képtelenek békében élni – sóhajtotta.
− Akkor nem lesz új állat? – szontyolodtak el a serteperte angyalkák.
− Bánom is én, találjatok ki valamit, amíg megnézem, mit tehetek.

A mennyei mezőkön felfegyverzett angyalhadsereg várta. A Jóisten a Föld egébe mártotta az arcát, mint egy nagy buborékba, és közelebbről is megnézte azt a háborút. Gonosz és fekete szél fújt a Föld felett, ahol a háború dúlt. Angyalkatonáit oda vezényelte. Csapatostul futottak a gyerekek védelmére, a sebesültek kínját enyhíteni, az orvosok kezét biztosan tartani. Könyörületet ébresztettek a szívében azoknak, akiket elkapott a háború őrülete, és meg­remegett a kezükben a fegyver. Nagy hálókkal elkapkodták a halálba zuhanó, ijedt lelkeket, és ölelték, vigasztalták, gyógyították őket.

Mire véget ért a háború, kimerültek az angyalkatonák, kimerült a Jóisten. Fáradtan csoszogott a trónja felé, amikor megrángatta a ruhája szélét egy kis angyalka.

− Kész az állat.
A Jóisten arca felderült.
− Mutasd!

A műhelyt kitöltötte valami nagy, amit fehér lepel borított. Az angyalkák a Jóisten kezébe adták a lepel sarkát, ő meg lassan, óvatosan lehúzta. Tátva maradt a szája a csodálkozástól. Az új állat hatalmas volt, kicsit bumfordi, ormánya hosszú, és az egész tiritarkára volt pingálva. Zavarában, hogy a Jóisten úgy ránézett, elkezdett csuklani.

− Nevet is adtunk neki: mézszippantó foltifán – lelkesedett az angyalka.
A Jóisten szeme sarkában összegyűltek a könnyek, aztán hüppögni kezdett, aztán óriásit kacagott.

− Nem tetszik? – szeppent meg az angyalka.
− Ez a leggyönyörűbb állat, amit az elmúlt másfélmillió földi évben láttam.
− Akkor hát odaadjuk az embereknek?
− Nem, semmiképpen sem. Szegényt alig néhány évtized alatt kiirtanák.

Az angyalka szája szomorúan lebiggyedt.
− Azért ne aggódj – vigasztalta a Jóisten −, nem fog elveszni. Szabadon eresztem a mennyei mezőkön, hadd legeléssze a virágokat kedvére.

Kitárták a műhely ajtaját, még pár sor téglát is eltávolítottak, hogy kiférjen, és szabadon eresztették. Azóta ott legelészik, és szívogatja a felhővirágok nektárját. Láthatod álmodban, amikor egy kicsit megnyílik neked is az ég.

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót