Szerencsére szomszédja, Fürge Fürj úr szívesen kölcsönadta a magáét. Nagyon kedves volt, be is állította, hogy ötkor csengessen, még fel is húzta, átadta Macókának, és jó utazást kívánt. Macóka a füléhez illesztette. Tik-tak, tik-tak - mondta az óra. Macóka megköszönte szépen az órát, és hazavitte. Az elemózsiát meg a két üveget bepakolta a hátizsákjába, és a másnapra való ruhákat is kikészítette. Lassan besötétedett. Odaállította a vekkert az éjjeliszekrényére, és lecsavarta a lámpát. Bevackolta magát a puha ágyba, és fülére húzta a takarót. Ezek után behunyta a szemét, és úgy képzetlte, már alszik is. Csakhogy valami zaj ütötte meg a fülét: tik-tak, tik-tak! "Ez az óra - gondolta. - Majd megszokom, ha erősen behunyom a szememet, és nem figyelek oda." De bizony nem volt szerencséje. Macóka hasra hemperedett, és fülét a párnába dugta. Azon törte a fejét, hogyan halkíthatná el a ketyegést, és egyszeribe ragyogó ötlete támadt. Fogta a vekkert, bepakolta egy cekkerbe, és az egész pakkot beledugta a bal bakancsába. Az óra halkabb lett. Így szólt: tik-tak, tik-tak! Azért még mindig hallotta. "Sebaj - gondolta -, lassacskán csak megszokom." De bizony nem szokta meg. Forgott, mocorgott, és igyekezett elképzelni, hogy alszik. Végül kiugrott az ágyból, fogta a bakancsba-cekkerbe tett vekkert, bepakolta egy kofferba, és rácsukta a fedelét. Lefeküdzt, behunyta a szemét és fülelt. Még mindig hallotta. Sokkal halkabban, de azért jól hallhatóan szólt: tik-tak, tik-tak! Most már mérgesen ugrott ki az ágyból, fogta a kofferba-bakancsba-cekkerbe tett vekkert, és gyorsan bedugta egy még nagyobb kofferba, majd berakta a nagyszekrénybe, és rázárta az ajtót. Aztán visszafeküdt és fülelt, s lassan-lassan mély álomba merült. Egy óra lett, két óra, aztán három, végül négy óra. Pontban öt órakor a szekrénybe-nagykofferba-kiskofferba-bakancsba-cekkerbe tett vekker harsány csörömpölésbe kezdett. De Macóka olyan alaposan bebugyolálta a tiktakot, hogy a csöngetés nem hallatszott ki a szekrényből. Odakünn a nap kibukkant a város fölé, és belesett a házak ablakain. De Macóka csak aludt tovább. Vonat sikkantott a pályaudvaron, így: huuuuuuhuuuup, és türelmetlenül pöfékelt. De Macóka csak aludt, mint a bunda. Ekkor hirtelen nagy hangosan szólította valaki az ablak alól. Macóka fölneszelt. Kivágódott a kuckó ajtaja, és Brúnó, Macóka barátja rontott be kifulladva. - Macó, Macó! - rázta meg a vállát. - Te még alszol? Elkésel a kirándulásról! Egy perc, és indul a vonat! - Micsoda? - kiáltotta Macóka, már pattant is ki az ágyból, és lélekszakadva kapkodta magára a ruháit. - Hadd adom fel közben a bakancsodat! - szólt rá Brúnó. - Gyerünk! Itt az egyik bakancs, de hol a másik? - Ahol a cekker! - vágta rá Macóka. - És a cekker? - A kiskofferban! - Hát a kiskoffer? - A nagykofferban! - De a nagykoffer? - A szekrényben! - No de mi az ördögnek?... - hápogta Brúnó elképedve. - Mert tiktakolt. - Tiktakolt? - Igen, a vekker tiktakolt, és erre bepakoltam. - Brúnó nagy szemet meresztett, úgy érezte, hogy zúg a feje. - Az ég szerelmére, siess már egy kicsit! - kiáltotta. - Még elmegy a vonat! Legföljebb fél bakancsban jössz. - Azzal usgyi!  Ki a házból, le az utcára, elviharzottak az állomás felé. Már a peron kövén rohantak. Brúnó lába így tett: klapp-klapp, klapp-klapp! Macóka lába pedig így: klapp-püff, klapp-püff! Alig hagyták el a pénztárablakot, a vonat megindult. A többi mackó a vonatablakból leste őket. Örömmel integettek, mikor észrevették a két fújó, lihegő, nyelvét lógató barátot.Gyors kezek segítették őket a kocsiba. Meglódult a vonat, ők pedig az ülésre huppantak, és kiszuszogták magukat. Már messze jártak, mikor a barátok észrevették, hogy Macóka fél bakancsa hiányzik. - Mi az Macó? - kérdezték. - Hol maradt a másik bakancsod? - Macóka még mindig szuszogott. - Brúnó, meséld el nekik! - Hát, emlékszem, valahogy így volt: a tekker vikk-vakkolt, akkor a pekkert a cakkancsba bakkolta... - Dehogy - mondta Macóka szelíden. - A vekker tiktakolt, akkor cekkerbe pakoltam, a cekkert a bakancsba, a bakancsot a kiskofferba, a kiskoffert a nagykofferba, a nagykoffert a szekrénybe. És mindent elmesélt töviről hegyire, hogyan kérte kölcsön Fürge Fürj szomszéd ébresztőóráját, és hogyan próbálta bebugyolálni a hangos ketyegést. Csak úgy dőltek a mackók a nevetéstől. Telt-múlt az idő, a vonat megállt, és ők egymás hegyén-hátán bucskáztak le a lépcsőn. Néhány perc, és már kinn is voltak a szabadban, és egész nap játszottak erdőn-mezőn. Macóka pedig éppolyan jól szórakozott, mint a társai, mert egy hiányzó fél bakancs, ugyebár, nem nagyon zavarja a kismackót, amikor kirándulni megy...