OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS KÜLFÖLDI
KÖNYVRÉSZLETEK - KISISKOLÁS KÜLFÖLDI : Riki-tiki-tévi

Riki-tiki-tévi

  2019.04.22. 16:31

Írta: Kipling, Rudyard, illusztrálta: Damó István, fordította: Benedek Marcell. Móra Könyvkiadó, 2016., 56 oldal
 
Riki-tiki-tévi Hallgassátok meg annak a nagy háborúnak a történetét, amelyet Riki-tiki-tévi egymaga vívott meg, végig a Szigauli-járásbeli nagy ház fürdőszobáin. Igaz, segített neki Darzi is, a szabó­fülemüle, meg tanácsokat adott Csucsundra, a pézsmapatkány, aki sohasem merészkedik ki a padló közepére, hanem mindig a fal mentén mászkál - de az igazi harcot Riki-tiki vívta meg.

 

Riki-tiki mongúz volt: szőre, farka olyan, mint a cicáé, feje és természete a menyétéhez hason­ló. Szeme és nyughatatlan orra hegye rózsaszínű; tudott vakarózni, ahol éppen akart, s azzal a mellső vagy hátsó lábával, amelyiket kedve szottyant használni; úgy fel tudta borzolni a farkát, hogy üvegmosókeféhez hasonlított; harci kiáltása pedig, ha a magas fűben futkosott, ez volt: rik-tik-tiki-tiki-csk!

 

Egyszer a nyári vízáradás kiöntötte abból az üregből, ahol apjával, anyjával lakott, s rug­dalózva, fulladozva sodródott lefelé egy út menti árokban. Talált egy kis úszó fűcsutakot, s abba kapaszkodott, amíg eszméletét el nem vesztette. Amikor magához tért, a meleg napon hevert egy kerti ösvény közepén, igen-igen megtépázva; s egy kisfiú éppen azt mondta:

- Ni, itt egy halott mongúz. Temessük el.

- Nem - mondta a mamája -, vigyük be, és szárítsuk meg. Hátha nem halt meg igazán.

Bevitték a házba; egy nagy ember két ujjával fölemelte, s azt mondta, hogy nem halt meg, csak félig megfulladt, így hát vattába bugyolálták, melengették - s egyszerre csak felnyitotta szemét, és prüsszentett.

- No most - mondta a nagy ember (egy angol, aki éppen akkoriban költözött a házba) -, csak ne ijesszétek meg, aztán majd meglátjuk, mit csinál.

Nagyon nehéz dolog egy mongúzt megijeszteni, mert orra hegyéről a farka végéig eszi a kíváncsiság. Minden mongúzcsaládnak ez a jelszava: „szaladj, és fürkészd ki” - Riki-tiki pedig minden ízében igazi mongúz volt. Megvizsgálta a vattát, megállapította, hogy nem ennivaló, körbeszaladt az asztalon, leült, és rendbeszedte a bundáját, vakarózott egyet, s ráugrott a kisfiú vállára.

- Ne ijedj meg, Teddi - mondta a fiú apja -, így szokott barátkozni.

- Hihh! De csiklandozza az államat!

Riki-tiki bekukkantott a fiú gallérja és nyaka közé, szimatolt a füle körül, azzal lemászott a padlóra, leült, és dörzsölgette az orrát.

- Úristen! - mondta Teddi mamája. - És ez vadon élő állat? Azt hiszem, azért olyan szelíd, mert jók voltunk hozzá.

- Minden mongúz ilyen - mondta az ura. - Ha Teddi nem kapja fel a farkánál fogva, vagy nem próbálja ketrecbe zárni, egész nap itt fog szaladgálni a házban. Adjunk valamit enni neki.

Adtak egy kis nyers húst. Riki-tikinek nagyon ízlett, s amikor végzett vele, kiment a veran­dára, leült a napon, s felborzasztotta a bundáját, hogy gyökeréig megszáradjon a szőre. Akkor aztán jobban érezte magát.

- Több fürkészni való van ebben a házban - gondolta magában -, mint amennyit egész famíliám élete végéig ki tudna kutatni. Mindenesetre itt maradok, és kifürkészem.

Egész nap a házat járta. Majdhogy belé nem fulladt a fürdőkádba, beledugta az orrát a tintatartóba egy íróasztalon, s megégette a nagy ember szivarja végével, mert felmászott a nagy ember ölébe, hogy lássa, hogyan szokás írni. Estére kelve berohant Teddi gyerekszobá­jába, hogy megtudja, hogyan gyújtják meg a petróleumlámpát, s amikor Teddi lefeküdt, ő is felmászott az ágyra; de nyugtalan hálótárs volt, mert egész éjszaka kötelességének érezte, hogy fölkeljen és figyeljen, ahányszor csak valami nesz támadt, s kifürkéssze az okát. Lefekvés előtt bejött Teddi apja és anyja, hogy megnézze a fiát, s Riki-tiki ébren volt a párnáján. - Nem szeretem az ilyesmit - mondta Teddi mamája -, megharaphatja a gyereket. - Esze ágában sincs - mondta az apa. - Teddi nagyobb biztonságban van ennek a kis állatnak a társaságában, minthogyha egy véreb vigyázna rá. Ha egy kígyó kerülne most a gyerek­szobába...

De Teddi mamája gondolni sem akart ilyen szörnyűségre.

Riki-tiki kora reggel kijött reggelizni a verandára Teddi vállán lovagolva; banánt és egy kis főtt tojást adtak neki; sorban beült valamennyiük ölébe, mert minden jól nevelt mongúz abban reménykedik, hogy valamikor házi mongúz lesz belőle, és a szobában futkoshat; anyja pedig, aki a szigauli Generális házában lakott, gondosan megtanította Rikit, hogy mit csináljon, ha fehér emberek közé kerül.

Riki-tiki aztán kiment a kertbe, hogy ott is meglásson minden látnivalót. Nagy, csak fele­részben ápolt kert volt, akkora Niel-marsall-rózsabokrokkal, mint egy nyári lak, citrom- és narancsfákkal, bambuszcsoportokkal és bozótos magas fűvel. Riki-tiki a száját is megnyalta. - Nagyszerű vadászterület ez! - mondta magában; farka üvegmosókefévé borzolódott erre a gondolatra; föl s alá futkosott a kertben, szimatolgatva itt is, ott is, amíg csak valami szomorú hangot nem hallott egy tüskebokorról.

Darzi volt, a szabófülemüle, feleségestül. Szép fészket raktak, olyanformán, hogy összehúztak két levelet, a szélénél szálakkal összetűzdelték, s az üres helyet gyapottal meg lágy pihékkel bélelték ki. A fészek ide-oda ringott, amint a peremén ültek és sírtak.

- Mi baj? - kérdezte Riki-tiki.

- Nagy a mi szerencsétlenségünk - mondta Darzi. - Egyik fiókánk kiesett tegnap a fészekből, és Nag megette.

- Hm - mondta Riki-tiki -, ez szomorú dolog, de hát idegen vagyok itt. Ki az a Nag?

Darzi meg a párja nem feleltek semmit, csak lekuporodtak a fészkükben, mert a bokor tövé­ben, a sűrű fű közül halk sziszegés hallatszott - félelmes, hideg hang, amelynek hallatára Riki-tiki éppen kétlábnyira ugrott hátra. Aztán hüvelykenként emelkedett ki a fűből Nagnak, a nagy, fekete kobrának a feje és széles csuklyája. Öt láb hosszú volt nyelvétől farkáig. Amikor testének egyharmadát fölemelte a földről, ringatózni kezdett erre-arra, mint a pitypang a szélben, s ránézett Riki-tikire azzal a gonosz kígyószemmel, amelynek kifejezése sohasem változik, akármit gondol is magában a kígyó.

- Hogy ki az a Nag? - szólalt meg. - Hát én vagyok Nag. Bráma, a nagy isten tette rá bélyegét egész népünkre, amikor az első kobra szétterítette csuklyáját, hogy Bráma az árnyékában alhassék. Nézd, és rémülj meg!

Úgy kifeszítette a csuklyáját, ahogy csak tudta, s Riki látta a hátán a pápaszemjelet, amely éppen olyan, mint a szemüveg két karikája. Egy pillanatra megijedt; de hát lehetetlen, hogy egy mongúz hosszabb ideig rémülten álljon. Eleven kobrát ugyan sohasem látott még Riki-tiki, de döglött kobra húsából etette már a mamája, s tudta, hogy a felnőtt mongúznak egyetlen dolga az életben kígyóval harcolni és kígyót enni. Tudta ezt Nag is, és hideg szíve mélyén félelem lappangott.

- Bánom is én - szólalt meg Riki-tiki, s a farka újra borzolódni kezdett -, akár van bélyeg rajtad, akár nincs, azt hiszed, tisztességes dolog fészekből kihullott madárfiókákat felfalni?

Nag elgondolkozott, s figyelte a fű legkisebb mozdulatát is Riki-tiki mögött. Tudta, hogy ha mongúzok vannak a kertben, az előbb-utóbb a maga és családja halálát jelenti, de szerette volna, ha Riki-tiki megfeledkezik most az óvatosságról. Így hát kissé lejjebb ejtette és félrehajtotta a fejét.

- Értsük meg egymást - mondta. - Te tojást eszel. Miért ne ehetnék én madarat?

- Hátra! Nézz hátra! - énekelte Darzi.

Riki-tiki tudta, hogy nem vesztegetheti az időt bámészkodással. Felugrott a levegőbe, amilyen magasra csak tudott, s éppen alatta zizzent el a feje Nagainának, Nag gonosz feleségének. Amíg beszélgetett, Nagaina mögéje kúszott, hogy végezzen vele; hallotta vad szisszenését, amint az ütést elhibázta. Majdnem Nagaina hátára esett vissza, s ha öreg mongúz lett volna, tudja is, hogy ilyenkor kell egy harapással eltörni a gerincét; de hát megijedt a kobra félelmes, visszafelé sújtó ütésétől. Bele is harapott, csak nem elég nagyot, s félreugrott a megmart, dühös Nagaina csapkodó farka elől.

- Gonosz, gonosz Darzi! - sziszegte Nag, olyan magasra sújtva föl a tüskebokron lógó fészek felé, amennyire csak fel tudott érni, de Darzi úgy építette azt, hogy kígyók el ne érhessék, s csak ringatózott egy kicsit.

Riki-tiki érezte, hogy piros és forró kezd lenni a szeme (s ha egy mongúznak a szeme kipirosodik, az bosszúságot jelent), leült a farkára és hátsó lábaira, mint egy kis kenguru, körülnézett, s csak úgy rázta a düh. De Nag és Nagaina már eltűnt a fűben. Ha a kígyó elhibázza a támadást, soha egy szóval, egy jellel nem mutatja, hogy mit akar legközelebb cselekedni. Riki-tikinek esze ágában sem volt, hogy utánuk eredjen, mert nem volt egészen bizonyos abban, hogy két kígyóval el tud-e bánni egyszerre. Elbaktatott hát a ház közelében levő kavicsos ösvényre, s leült gondolkozni. Komoly eset volt ez az ő számára. Régi termé­szetrajzi könyvekben azt olvashatjátok, hogy ha a mongúz a kígyóval vívott harcában meg­sebesül, elszalad, s valami füvet eszik, amely meggyógyítja. Hát ez nem igaz. Az győz, akinek a szeme jobb és a lába gyorsabb - a kígyó ütni tud, a mongúz ugrani -, s ha a mongúz győz, győzelme csodálatosabb akármilyen varázsfűnél, mert a támadó kígyó feje olyan gyorsan mozog, hogy azt szemmel kísérni nem lehet. Riki-tiki tudta, hogy ő csak afféle süldő mongúz, s annál büszkébben gondolt arra, hogy ki tudott térni egy hátulról jövő ütés elől. Ez megnövelte az önbizalmát, s amikor Teddi odaszaladt hozzá az ösvényen, Riki-tiki szívesen várta a kényeztetést.

De éppen amint Teddi lehajolt, valami megvonaglott kissé a porban, s egy vékony hang így szólt: „Vigyázz! Én a halál vagyok.” Karait volt, az a porosbarna kis kígyó, amely legszí­vesebben a poros földön heverész, marása éppoly veszedelmes, mint a kobráé. De olyan kicsi, hogy senki sem törődik vele, s ezért még több kárt tud tenni.

Riki-tikinek ismét kipirult a szeme, s odatáncolt Karaithoz azzal a különös, ingadozó, himbá­lózó mozgással, ami családjának sajátsága. Látványnak mulatságos, de oly jól egyensú­lyozott testtartás ez, hogy akármilyen irányban el lehet ugrani belőle: nagy előny, ha kígyóval verekszik valaki. Riki-tiki tudtán kívül veszedelmesebb dolgot cselekedett, mintha Naggal har­­colna, mert Karait olyan kicsi, és oly gyorsan fordul-perdül, hogy hacsak Riki közvetlenül a nyakszirtjébe nem harap, szemébe vagy szájába kapja a visszaforduló kígyó döfését. De Riki minderről semmit sem tudott: a szeme vérbe borult, ő maga ingadozott előre-hátra, s keresett egy alkalmas helyet, amelybe belekapaszkodjék. Karait döfött. Riki félreugrott, és neki próbált rohanni, de a gonosz kis porosszürke fej egy gondolatnyira csapott le a vállától; keresztül kellett ugrania Karait testén, s a kígyó feje így is nyomban követte.

Teddi bekiáltott a házba: - Nézzétek! A mongúzunk megöl egy kígyót! - és Riki-tiki hallotta, hogy Teddi mamája felsikolt. Apja kirohant egy bottal, de mire odaért, Karait túlságos nagy lendülettel döfött előre. Riki-tiki ugrott egyet, felszökött a kígyó hátára, erősen lesúnyta a fejét a mellső lábai közé, beleharapott oly közel a nyakához, ahogy csak hozzáférhetett, s azzal elgurult. Ez a harapás megbénította Karaitot, s Riki-tiki éppen hozzálátott, hogy a farkánál eddegélni kezdje, ahogy a famíliája szokta ebédnél - de ekkor eszébe jutott, hogy a jóllakottság lassúvá teszi a mongúzt, s ha mindig erős és fürge akar maradni, meg kell őriznie a soványságát.

Továbbment, hogy a ricinusbokrok alatt megfürödjék a porban, s azalatt Teddi apja botjával verte a halott Karaitot. - Mire való ez? - gondolta magában Riki-tiki. - Elintéztem már én a dolgot! - Aztán Teddi mamája felkapta a porból, és magához szorította, s azt kiáltotta, hogy megmentette Teddit a haláltól; apja pedig azt mondta, hogy ez a Gondviselés, Teddi meg nagy, ijedt szemmel bámult rá. Riki-tikit mulattatta ez a nagy hűhó, amit persze nem értett meg. Teddi mamája éppen úgy Teddit is dédelgethette volna, amiért a porban játszott. Riki-tiki tökéletesen meg volt elégedve magával.

Aznap vacsoránál az asztalon sétált a borospoharak közt, és agyonehette volna magát a legpompásabb harapnivalókkal; de eszébe jutott Nag és Nagaina, s bármily kellemes volt is, hogy Teddi mamája becézgette, simogatta, Teddi meg a vállára ültette: egyszer-egyszer vérbe borult a szeme, s nekieresztette hosszú harci kiáltását: - Rik-tik-tiki-tiki-csk!

Teddi magával vitte az ágyába, s erősködött, hogy Riki-tiki ott aludjék vele az álla alatt. Riki-tiki sokkal jobb nevelésű volt, semhogy megharapja vagy megkarmolja, de mihelyt Teddi elaludt, éji sétára indult a ház körül, s a sötétben nekiszaladt Csucsundrának, a pézsmapat­kány­nak, aki a fal mentén mászkált. Csucsundra egy megtört szívű kis állat. Egész éjjel vinnyog, nyivog, igyekszik összeszedni a bátorságát, hogy kirohanjon a szoba közepére, de soha nem jut odáig.

- Ne ölj meg! - mondta Csucsundra szinte sírva. - Ne ölj meg, Riki-tiki!

- Azt hiszed, hogy egy kígyóölő pézsmapatkányokra fanyalodik? - mordult rá megvetően Riki-tiki.

- Aki kígyót öl, kígyó által vész el - mondta Csucsundra bánatosabban, mint valaha. - És hátha Nag egyszer összetéveszt bennünket valami sötét éjszakán?

- Ez a veszély nem fenyeget - mondta Riki-tiki -, hiszen Nag a kertben van, te pedig, tudom, nem teszed oda a lábadat.

- Rokonom, Csua, a patkány beszélte - kezdte Csucsundra, de elakadt a szava.

- Mit beszélt?

- Pszt! Nag mindenütt jelen van, Riki-tiki. A kertben kellett volna beszélned Csuával.

- De nem beszéltem - hát neked kell elmondanod. Gyorsan, Csucsundra, különben meg haraplak!

Csucsundra leült, és olyan keservesen sírt, hogy a könnyek csak úgy patakzottak le a bajuszán. - Szegény, nyomorult teremtés vagyok - zokogta. - Sohase volt annyi bátorságom, hogy kirohanjak a szoba közepére. Pszt! Nem mondhatok semmit. Nem hallod, Riki-tiki?

Riki-tiki fülelni kezdett. A házban mélységes csönd volt most is, Riki-tiki mégis meghallotta a leghalkabb percegést a világon. Olyan halk nesz volt az, mint a darázs sétálása az ablaküvegen: a kígyópikkely száraz horzsolódása a téglán.

- Ez Nag vagy Nagaina - mondta magában -, s a fürdőszoba-kifolyóba mászik be. Igazad van, Csucsundra; beszélnem kellett volna Csuával.

Belopózott Teddi fürdőszobájába, de ott nem volt semmi; átment a Teddi mamájáéba. A sima vakolt fal alján ki volt véve egy tégla, hogy lefolyása legyen a fürdővíznek, s amikor Riki-tiki elsurrant a téglával kirakott rész mellett, meghallotta Nag és Nagaina suttogását odakünn a holdvilágon.

- Ha a házban nem marad ember - szólt Nagaina az urához -, neki is el kell menni, s a kert ismét a miénk lesz. Csak menj be nyugodtan, és jusson eszedbe, hogy azt a nagy embert kell először megmarni, aki Karaitot megölte. Aztán gyere ki, és szólj nekem, s akkor majd együtt vadászunk Riki-tikire.

- De bizonyos vagy abban, hogy használ valamit, ha megöljük ezeket az embereket? - kérdezte Nag.

- Azzal mindent megnyerünk. Amikor nem laktak emberek a házban, ugye, hogy mongúz sem volt a kertben? Amíg a ház üres, mi vagyunk a kert királyai; és ne feledd, hogy mihelyt a dinnyeföldben felpattannak a tojásaink (az pedig már holnap is megtörténhetik), a kicsi­kéknek helyre és nyugalomra lesz szükségük.

- Erre nem gondoltam - mondta Nag. - Megyek. De fölösleges, hogy aztán Riki-tikire vadásszunk. Megölöm a nagy embert meg a feleségét s a gyereküket is, ha lehet, aztán nyugodtan odébbállok. Üres lesz a ház, és Riki-tiki elmegy.

E szavak hallatára Riki-tiki egész teste bizseregni kezdett a dühtől és a gyűlölettől. Nag feje átbújt a kifolyón, s utánatekergett öt láb hosszú hideg teste. Akármilyen haragos volt is Riki-tiki, erősen megijedt a kobrakígyó nagyságának láttára. Nag összehengergett, fölemelte fejét, belebámult a fürdőszoba sötétjébe, és Riki látta a szeme villogását.

- Ha itt ölöm meg, Nagaina tüstént megtudja; ha a nyílt padlón támadom meg, ő kerül előnyös helyzetbe. Mit csináljak? - tűnődött Riki-tiki-tévi.

Nag erre-arra ringatózott, aztán Riki-tiki hallotta, amint iszik a legnagyobb vizeskorsóból, amivel a fürdőkádat szokták megtölteni. - Ez jólesett - mondta a kígyó. - No mármost: amikor Karaitot megölték, a nagy embernek botja volt. Lehet, hogy most is vele van, de amikor fü­röd­ni jön reggel, nem lesz nála a bot. Várok, amíg ide nem jön. Nagaina, hallod? Itt a hűvösön várom meg a nappalt.

Kívülről nem jött válasz, így hát tudta Riki-tiki, hogy Nagaina elment. Nag körös-körül csavarta testével a vizeskorsó hasas alját, Riki-tiki pedig csöndben volt, mint a halál. Egy óra múlva megindult a korsó felé, egyenként moccantva minden izmát. Nag aludt, s Riki-tiki nézte nagy hátát, azon törve a fejét, hol haraphatna bele legjobban. - Ha első ugrásra nem töröm el a gerincét - gondolta magában Riki -, akkor tud még harcolni; ha pedig harcol... Ó, Riki! - Megnézte, milyen vastag a kígyó nyaka a csuklya alatt - bizony túlságosan vastag volt; ha pedig a farka közelében harapja meg, azzal csak megvadítja Nagot.

- A fejébe kell belekapni - döntötte el végül -, a fejébe, a csuklyája fölött, s ha egyszer ott vagyok, és fogom, nem eresztem el többet.

Azzal nekiugrott. A fej kissé távolabb volt a vizeskorsótól, a hajlása alatt. Amint Riki fogai összezáródtak, nekifeszítette hátát a vörös agyagedény hasának, hogy fejét lenyomva tart­hassa. Ez csak egy másodpercnyi könnyebbséget szerzett neki, de azt tőle telhetően kihasz­nálta. Aztán Nag úgy csapkodta ide-oda, ahogy a kutya szokta a patkányt - jobbra-balra a padlón, föl s le, körös-körül, nagy körökben; de a szeme piros volt, s keményen kitartott, miközben a teste végigsöpörte a padlót, fölforgatta a bádog merítőkannát, a szappantartót, a kefét, s hangosan nekivágódott a fürdőkád bádoglemez oldalának. Közben mind erősebben összeszorította az állkapcsát, mert bizonyos volt afelől, hogy halálra fogják paskolni, s a csa­lád becsületéért úgy akarta, hogy összezárt fogakkal találjanak rá. Szédült, mindene fájt, s úgy érezte, hogy darabokra rázódik szét - amikor egyszerre csak mintha mennydörgés csattant volna éppen a háta mögött; forró szél sodrása fosztotta meg az eszméletétől, piros tűz per­zselte meg a bundáját. A nagy embert fölébresztette a lárma, s dupla puskájának mind a két töltényét beléeresztette Nag csuklyájába.

Riki-tiki még mindig belekapaszkodott, behunyt szemmel, mert most aztán tökéletesen bizo­nyos volt abban, hogy meghalt; de a fej nem mozdult, a nagy ember pedig fölvette őt, és így szólt: - Nézd, Aliz, megint a mongúz; ez a kis teremtés most a mi életünket mentette meg. - Aztán bejött Teddi mamája igen halványan, s látta Nag maradványait; Riki-tiki pedig elván­szorgott Teddi hálószobájába, s az éjszaka hátralevő felét azzal töltötte, hogy óvatosan rázogatta tagjait: nem tört-e negyven darabra, ahogy képzelte volt.

Reggelre még mindig merev volt a teste, de meg volt elégedve a munkájával. - Hanem most Nagainával kell végezni, az pedig öt Nagnál is rosszabb, s nem lehessen tudni, mikor pat­tannak föl azok a tojások, amikről beszélt. Uramisten! Muszáj Darzival beszélnem - gondolta magában.

Riki-tiki meg sem várta a reggelt, kirohant a tüskebokorhoz, ahol Darzi torkaszakadtából fújta diadalénekét. Nag halálának híre végigfutott a kerten, mert kisöpörték és a szemétdombra hajították a testét.

- Ó, te ostoba tollseprő, te! - riadt rá bosszúsan Riki-tiki. - Hát ilyenkor kell énekelni?

- Nag meghalt, meghalt, meghalt! - énekelte Darzi. - A hős Riki-tiki belekapaszkodott a fejé­be, és nem engedte el. A nagy ember kihozta a durranóbotot, és Nag két darabra szakadt! Soha többé nem falja fel a fiókáimat!

- Hát ez körülbelül mind igaz, de hol van Nagaina? - szólt Riki-tiki gondosan körül nézve.

- Nagaina odament a fürdőszoba lefolyójához, és hívta Nagot - folytatta Darzi -, és Nag ki is jött egy bot hegyén - a söprögető szolga felszúrta egy bot végére, és kidobta a szemétdombra. Ó, zengjük a dicső, piros szemű Riki-tiki dicséretét! - és Darzi felfújta a torkát, és énekelt.

- Csak fel tudnék mászni a fészkedbe, valamennyi fiókádat kihajigálnám! - kiáltott rá Riki-tiki. - Te se tudod, minek mikor van itt az ideje. Te, persze, biztonságban vagy a fészkedben, de nekem idelenn háborúskodnom kell. Hagyd abba egy kicsit azt a kornyikálást, Darzi!

- A nagy, a szépséges Riki-tiki kedvéért elhallgatok - mondta Darzi. - Mi baj, ó, a rettentő Nag dicső megölője?

- Harmadjára kérdem: hol van Nagaina?

- A szemétdombon, az istálló mellett, Nagot gyászolja. Ó, nagy és dicső a fehér fogú Riki-tiki!

- Ördög vigye az én fehér fogamat! Hallottad-e, hogy hol őrzi a tojásait?

- A dinnyeágyásban, a fal felé eső végén, ahová majdnem reggeltől estig tűz a nap. Három hete, hogy elrejtette.

- És sohase jutott eszedbe, hogy ezt érdemes volna nekem megmondani? A fal felé eső végén, azt mondod?

- Csak nem eszed meg a tojásait, Riki-tiki?

- Megenni éppen nem eszem meg. Darzi, ha egy csöpp eszed van, odarepülsz az istállóhoz, úgy teszel, mintha el volna törve a szárnyad, és idehajszoltatod magad Nagainával ehhez a bokorhoz. A dinnyeágyáshoz akarok férkőzni, de ha most mennék oda, meglátna.

Darzi afféle madáreszű kis teremtés volt, akinek fejében sohasem fért meg több egy gondo­latnál egyszerre; mert tudta, hogy Nagaina gyerekei is tojásból lesznek, mint az övéi, hát nem értette meg egyhamar, hogy tisztességes dolog megölni őket. De a párja értelmes madár volt; tudta, hogy a kobratojásból fiatal kobrák kelnek ki; elrepült hát a fészkéről, s otthagyta Darzit, hogy melengesse a kicsikéket, és énekeljen tovább Nag haláláról. Darzi sok mindenben olyan volt, mint egy igazi férfi.

A párja ott röpködött Nagaina előtt a szemétdomb tájékán, s felkiáltott:

- Ó, ó, eltörött a szárnyam! Az a házbeli fiú kővel hajított meg, és eltörte. - Aztán még keservesebben röpködött, bukdácsolt.

Nagaina fölemelte fejét, és azt sziszegte: - Miért szóltál Riki-tikinek, amikor megölhettem volna? Szavamra, rosszabb helyet nem is választhattál volna a törött szárnyadnak! - Azzal megindult a madár felé a porban csúszva.

- Kővel törte el a fiú! - sikoltotta Darzi párja.

- No, hát vigasztaljon meg halálodban, hogy én leszámolok azzal a fiúval. Ma reggel óta a szemétdombon hever az uram, de éjszakára nagyon csendes lesz az a fiú a házban. Mit szaladsz előlem? Úgyis megfoglak. Nézz rám, te kis buta!

Hanem ennél okosabb dolga is volt Darzi párjának, mert az a madár, aki egy kígyó szemébe néz, úgy megrémül, hogy mozdulni sem tud. Tovább röpködött, fájdalmasan csipogva, soha­sem távolodva el a földtől, s Nagaina gyorsabban iramodott utána.

Riki-tiki hallotta, hogy a ház felé mennek az ösvényen az istálló felől, s nyargalt a dinnye­ágyásnak a fal felé eső végéhez. Ott, a dinnyék meleg fészkében ravaszul elrejtve huszonöt tojást talált. Akkorák voltak, mint egy bantamtyúk tojásai; de nem héj födte őket, hanem fehéres bőr.

- Épp jókor jöttem, egy nappal sem korábban a kelleténél - mondotta, mert látta az össze­tekerőzött pici kobrákat a bőr alatt, s tudta, hogy amely pillanatban kiszabadulnak, meg tud­nak ölni egy embert vagy egy mongúzt. Leharapta a tojások hegyét, amily gyorsan csak tudta, gondja volt rá, hogy összeroppantsa a kis kobrákat, s felforgatta a fészket, hogy meglássa: nem hagyott-e épen vagy egyet. Végül már csak három tojás maradt, s Riki-tiki csöndesen elnevette magát - de ekkor éles sikoltást hallott:

- Riki-tiki, a ház felé vezettem Nagainát, fölment a verandára, és - ó, gyere gyorsan - ölni akar!

Riki-tiki összeroppantott két tojást, hátrafelé bucskázott le a dinnyeágyásról, szájában a har­madik tojással, s úgy vágtatott a veranda felé, ahogy csak a lába bírta. Teddi meg az apja meg az anyja reggelinél ültek, de Riki-tiki látta, hogy nem esznek. Kővé meredve ülnek a helyü­kön, s az arcuk fehér. Nagaina összetekeredett a Teddi széke mellett levő gyékényen, ahonnét könnyűszerrel elérhette a fiú csupasz lábát, ingadozott ide-oda, és diadaléneket zümmögött.

- Nagy ember fia, aki Nagot megölte - így szólt -, maradj nyugton. Még nem vagyok készen. Várj egy kicsit. Üljetek csendesen mind a hárman. Ha megmozdultok, döfök, s ha nem moz­dultok, akkor is döfök. Ó, bolondok, akik az én páromat megölték!

Teddi szeme az apjáéra meredt, de az apja sem tehetett mást, csak azt suttogta: - Ülj csöndesen, Teddi. Nem szabad mozdulni. Maradj nyugton, Teddi.

Ekkor ért oda Riki-tiki. Felkiáltott: - Fordulj meg, Nagaina! Fordulj meg és harcolj!

- Mindent a maga idején - mondta Nagaina, szemét se mozdítva. - Veled is leszámolok tüs­tént. Nézd a kedves barátaidat, Riki-tiki! Némák és fehérek, félnek. Mozdulni sem mernek. Ha egy lépéssel közelebb jössz, döfök.

- Nézd meg a tojásaidat - mondta Riki-tiki -, a dinnyeágyásban a fal mellett. Eredj, és nézd meg, Nagaina!

A nagy kígyó félig megfordult, s meglátta a tojást a verandán. - Jaj! Add ide! - mondotta.

Riki-tiki két lábra fogta a tojást, s a szeme vérvörösre gyulladt.

- Mi az ára egy kígyótojásnak? Egy ifjú kobrának? Egy ifjú királykobrának? Az egész fajzat utolsó - legeslegutolsó sarjának? Mert a többit már mind a hangyák eszik a dinnyeágyás körül.

Nagaina egyszeribe megfordult, s megfeledkezett mindenről azért az egy tojásért, és Riki-tiki látta, hogy Teddi apja gyorsan kinyújtja nagy kezét, vállon ragadja Teddit, s a kis teásasztal fölött magához rántja, épségben kimentve Nagaina közeléből.

- Felsültél! Tik, tik, tik! Rik-tik-tik! - kacagott Riki-tiki! - A fiú megmenekült - és én voltam, én, aki csuklyán fogta ma éjszaka Nagot a fürdőszobában. - Azzal elkezdett egyszerre mind a négy lábával fölugrálni a levegőbe, a fejét leszegve. - Dobált ide, dobált oda, de lerázni nem tudott. Meghalt, még mielőtt a nagy ember kettészakította. Én tettem ezt. Riki-tiki-tik-tik. Gyere hát, Nagaina! Gyere, és küzdj meg velem! Nem sokáig özvegykedel.

Nagaina látta, hogy Teddit már meg nem ölheti, a tojás pedig ott van Riki-tiki két mancsa közt.

- Add ide a tojást, Riki-tiki! Add ide az utolsó tojásomat, s én úgy elmegyek, hogy vissza se jövök többé - mondta a csuklyáját összehúzva.

- Az ám, úgy elmégy, hogy vissza se jössz többé, mert a szemétdombra kerülsz Nag mellé. Harcolj, özvegy! A nagy ember bement a puskájáért! Harcolj!

Riki-tiki ott ugrált Nagaina körül, éppen csak arra ügyelve, hogy kívül maradjon a döfése távolságán; kis szeme vöröslött, mint az izzó parázs. Nagaina összetekeredett, és feléje sújtott. Riki-tiki fel- és hátraugrott. Nagaina újra meg újra sújtott, s feje mindannyiszor lekoppant a veranda gyékényére, újra összetekeredett, mint az órarugó. Aztán Riki-tiki körültáncolta, hogy a háta mögé kerülhessen. Nagaina pedig megfordult, hogy a feje szemközt legyen az övével. Farka olyan zörgéssel súrolta a gyékényt, mint amikor száraz leveleket sodor a szél.

Riki-tiki megfeledkezett a tojásról. Az még ott hevert a verandán, s Nagaina mind közelebb került hozzá. Végre - amikor Riki-tiki éppen szusszant egyet - szájába kapta, a veranda lépcsője felé fordult, s mint a nyíl, repült végig az ösvényen. Riki-tiki utána. Ha a kobra életre-halálra fut, olyan gyors, mint a ló nyakára lesújtó ostorszíj.

Riki-tiki tudta, hogy el kell fognia, különben az egész baj újrakezdődik. Nagaina egyenesen a tüskebokor körül növő magas fű felé igyekezett, s Riki-tiki rohantában hallotta, hogy Darzi még mindig fújja a maga bolondos kis diadalénekét. De Darzi párja bölcsebb volt. Felröppent fészkéről, amikor Nagaina arra jött, s a kígyó feje fölött kezdett röpdösni. Ha Darzi is segít, talán rábírhatják, hogy megforduljon; de Nagaina csak összehúzta csuklyáját, és tovább­ro­hant. Ám még ez a pillanatnyi késedelem is elég volt, hogy Riki-tiki a nyomába érjen, s ami­kor besiklott abba a patkányodúba, ahol Naggal éltek, Riki-tiki apró fehér fogával belekapasz­kodott a farkába, és lement vele együtt. Márpedig nem sok mongúz akad, akármilyen bölcs és öreg legyen is, aki szeret a kobrának utánamenni az üregébe. Az üregben sötét volt, és Riki-tiki nem tudhatta, mikor tágul ki annyira, hogy Nagainának helye legyen megfordulni és felé­je döfni. Vadul csimpaszkodott a farkába, és kinyújtotta a lábait, hogy fék gyanánt szolgál­janak a forró, nedves föld vaksötét lejtőjén.

Aztán nem hullámzott tovább a fű az üreg szájánál, s Darzi azt mondta: - Vége Riki-tikinek! Fújjuk el a halottasénekét. A hős Riki-tiki meghalt. Mert Nagaina bizonyosan megöli a föld alatt.

Elfújt hát egy gyászos éneket, amelyet abban a pillanatban talált ki, s éppen amikor a leg­meghatóbb részhez ért, újra megrezdült a fű, és Riki-tiki piszokkal borítva, egyenként húzo­gatta ki tagjait az üregből, s nyalogatta a bajuszát. Darzi kurta kiáltással elhallgatott. Riki-tiki kirázott egy kis port a bundájából, és prüsszentett. - Vége - mondotta. - Az özvegy nem jön ki többé. - A fűszálak közt élő vöröshangyák meghallották, s egymás után igyekeztek lefelé, hogy meglássák, igazat mondott-e.

Riki összehengeredett a fűben, s elaludt, ahol volt - aludt, aludt késő délutánig, mert kemény munkát végzett ma.

- Most pedig - mondotta, amikor fölébredt - visszamegyek a házba. Mondd el a Rézverőnek, Darzi, az majd az egész kertnek hírül adja, hogy Nagaina meghalt.

A Rézverő madár éppen olyan hangot ad, mint amikor kis kalapáccsal vernek egy rézüstöt; s azért cselekszi ezt folyvást, mert ő a kisbíró minden indiai kertben, ő kiált ki minden újságot akárkinek, aki meghallgatja. Amint Riki-tiki a ház felé haladt az ösvényen, már hallotta is a „halljátok! halljátok!” kiáltást, mint valami apró, ebédre szólító gong szavát; aztán keményen: - Ding-dong-tokk! Nag meghalt - dong! Nagaina meghalt! - Ding-dong-tokk! - Erre az egész kertben minden madár énekelni, minden béka kuruttyolni kezdett; mert Nag és Nagaina éppen úgy szerette a békát, mint az apró madarat.

Amikor Riki odaért a házhoz, Teddi meg az anyja (az anyja még mindig holthalvány volt, mert többször is elájult az imént) meg az apja kijöttek, és szinte sírva fogadták; s azon az estén annyit evett Riki, hogy végül már nem bírta tovább; és Teddi vállán aludt el az ágyban, ott látta Teddi anyja, amikor késő éjszaka benézett hozzá.

- Megmentette az életünket és Teddiét - mondta az urának. - Gondold el: mindnyájunk életét megmentette!

Riki-tiki megrezzent és fölébredt. Minden mongúznak igen könnyű az álma.

- Ó, ti vagytok? - mondta. - Mit aggódtok még? Valamennyi kobra meghalt; és ha nem halt volna meg - itt vagyok én.

Riki-tikinek volt ám jussa, hogy büszke legyen; de nem szállt fejébe a büszkeség, s őrizte a kertet, ahogy mongúzhoz illik, foggal, ugrással, szökéssel, harapással - amíg csak akadt egy kobra, amely be merte dugni fejét a falak közé.


DARZI ÉNEKE

(Riki-tiki-tévi tiszteletére)

Víg dalú szűcs vagyok én,
dupla az én örömem:
mennybeható a zeném,
s házamat öltögetem.

Egyre szövöm muzsikám, ugyanakkor a házamat öltögetem.

Zengj a kicsiknek, anyó,
öntsd szaporán dalodat!
Már a fiókafaló
fekszik a bokrok alatt.

Holtan a rózsa tövén az a rém kiterült a bozótok alatt.

Lám, ki legyőzte: ki az?
hol lakik ő, az erős?
Riki, a bátor, igaz,
Tiki, a tűzszemű hős,

Riki-tiki-tévi, az isteni karmú, a mennyei tűzszemű hős!

Áldja ezer csipogó,
tárva faroklegyezőt,
zengi fülemileszó
s én, valamennyi előtt!

Flaska-bozontú, piros-szemű Riki: örökre magasztalom őt!

(Itt Riki-tiki közbevágott, ezért a dal többi része elveszett.)

 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót