Tibi most másodikos. Ma van a szünidő előtti utolsó tanítási nap. Mindenki nagyon várja a nyári szünetet. Csak Tibi nem. Ők ugyanis nemrég költöztek ide. Még nem talált magának barátokat, és biztos benne, hogy egyedül nagyon unalmas lesz. Ráadásul még ott ez a ciki keresztnév is! Kit hívnak manapság Tibinek? Na jó, a nagypapát. De hát ő már öreg. Rajta kívül Tibi nem ismer senkit, akit így hívnak. Az ő kor­osztályában a gyerekeket Máténak, Bencének, Milánnak vagy Matyinak hívják. Matyi különösen undok fiú. Minden alkalmat megragad, hogy csúfolja Tibit a neve miatt, hol Tibornak, hol Tiborcnak szólítja. Vagy ami a legrosszabb, néha azt mondja neki, hogy Tibitebitangó. Persze olyankor mindenki nevet, Tibi pedig legszívesebben a föld alá süllyedne. Valahogy be kell bizonyítania az osztálytársainak, hogy ő nem akármilyen fiú! Ám erre még nem volt lehetősége. Az utolsó tanítási napon a tanároknak is nagyon jó kedvük van, és nincs rendes tanítás. A gyerekek szabadon kérdezhetnek a tanáraiktól. Tibinek azonban egyetlen kérdés sem jut az eszébe. Marika néni hirtelen ránéz. – Hát téged mi érdekelne? – kérdezi a Tibitől. A gyerekek kíváncsian figyelik Tibit, akinek már zúg a feje a sok gondolattól. Csak kérdés nem jut eszébe egy sem. Egyetlen szót sikerül kipréselnie magából: – Kézenállás. – Tibinek fogalma sincs, miért pont ezt mondta. Talán mert olyan jól megy neki? – Igen, és? – kérdezi Marika néni. – Ez nem egy igazi kérdés. Tibi körülnéz. Tekintete véletlenül a szekrényre téved, ahol a reggelihez való finomságokat tartják. – Lehetséges úgy enni és inni, hogy az ember közben kézenáll? – kérdezi végül. Az osztályon izgatott morajlás fut végig. – Az kizárt dolog! – kiált fel Matyi. Marika néni az osztály elé áll. – Ez érdekes kérdés. Mindjárt ki is próbálhatjátok! – Marika néni körülnéz az osztályban. – Melyikőtök tud kézenállni? Végre eljött Tibi ideje! Rögtön jelentkezik is. Mivel ő az egyetlen, a tanárnőnek igazán nem nehéz választania. Mindenki feszülten figyel. És bár Tibi akkor is tud kézenállni, ha álmából keltik fel, most mégis izgul egy kicsit. Mielőtt kezdetét veszi a kísérlet, Marika néni megkérdezi: – Melyikőtök gondolja úgy, hogy sikerülni fog? Néhány kéz bizonytalanul a magasba emelkedik. – És ki gondolja úgy, hogy nem? Matyi elsőnek jelentkezik. Miközben kezét felemelve Tibire néz, gúnyosan mondja: – Na, Tibor, mutasd, mit tudsz! – aztán nagy vidáman körülnéz az osztályban. Nem is telik el sok idő, és máraz összes kéz a magasban van. – Hm... – mondja Marika néni. – Na lássuk ! Kivesz a szekrényből egy tejesüveget, és egy szívószálat dug bele. Aztán egy tálból kivesz néhány paprikadarabot, és Tibire néz. – Kezdhetjük? Készen állsz? Tibi próbálja leplezni, milyen rettenetesen izgul, úgyhogy bólint. Marika néni még el sem számol háromig, Tibi máris kézenállásba lendül. Marika néni gyorsan Tibi mellé teszi a földre a tejesüveget a szívószállal. Aztán egy szalvétán paprikát tesz elé. Az osztályban a légy zümmögését is hallani lehetne. – Mindegy, melyikkel kezded! – mondja Marika néni. Tibi körülnéz. Az egész osztály a feje tetején áll. Igazán viccesen festenek, főleg Matyi! Most megmutatom neki, gondolja Tibi, és hirtelen elmúlik az aggodalma. A testsúlyát a bal kezére helyezi, a jobbal pedig megragadja a tejesüveget. A többiek megbabonázva bámulják. Tibi a szájához emeli a szívószálat, és nagyot szippant belőle. Az átlátszó üvegben látszik, ahogy a tej szintje csökken, Tibi nyel, a tej pedig lassan elfogy. – Persze, inni könnyű! – mondja Matyi lekezelően. – De a paprika biztos hogy nem megy le! Ezt Tibi nem hagyhatja annyiban. Rögtön kinyújtja a kezét, megragadja a paprikát, és beleharap. És míg a többiek izgalmukban visszatartják a lélegzetüket, ő élvezettel rágcsál. Aztán Tibi nyel egyet, és még egyet, a paprika pedig eltűnik! Bizonyításképp Tibi még a száját is kinyitja. – Nagyon jó! Ez nagyon jó! – kiáltja Marika néni, és lelkesen tapsol.Mikor Tibi visszaereszkedik két lábra, már az egész osztály tapsol, kivéve Matyit, aki undok arcot vág. – Ez mégis hogy lehet? Biztos csak valami trükk volt! – Nem, ez nem trükk – feleli Marika néni. – Ez azért történhetett, mert az étel és az ital nemcsak a gravitáció segítségével jut le a gyomrunkba, hanem a nyelőcső aktív izommunkájával. Marika néni a táblához lép, és felrajzol egy embert, pontosabban egy ember felsőtestét. Vastag vonallal berajzolja a száj és a gyomor között az összeköttetést. – A nyelőcső egy izmos cső, amely a szájat és a garatot köti össze a gyomorral – magyarázza. – Ha az ember lenyel egy falatot, az izmok hullámmozgással elszállítják az ételt. – És ezt hogy csinálják? – kérdezi Matyi. – Úgy, hogy a falat mögött az izmok összehúzódnak, és így lökik előre. Pontosan mint amikor te egy majdnem teljesen üres fogkrémes tubusból ki akarod nyomni, ami még benne van. Akkor is a maradék fogkrém mögött nyomod a tubust, és úgy tolod előre az ujjaiddal – válaszol Marika néni. Marika néni Tibire mutat. – De van közöttünk egy szakértő. Mi lenne, ha egyszerűen csak megkérdeznénk tőle, milyen volt kézenállás közben nyelni? – Eléggé fárasztó – mondja Tibi. – De sikerült. Csak azt nem értem, hogy a tej miért nem folyt vissza a számba. – Ez azért van, mert a gyomorbemenetnél, a nyelőcső végén van az úgynevezett gyomorszáj, ami mindent beenged a gyomorba, és semmit nem enged ki – magyarázza Marika néni. A tanárnő nagyon elégedett a szünet előtti utolsó tanórával. – Ma már eleget tanultunk! Megérdemeljük, hogy reggelizzünk valami finomat! – De ha lehet, úgy, hogy a fejünk van felfelé, és nem a talpunk! – mondja Tibi. – Hát persze! – feleli a tanárnő nevetve. – Egy teljesen átlagos reggeli lesz! Néhány asztalt gyorsan összetol, és máris kész a nagy reggelizőasztal. Mindenki segít kipakolni. Reggeli közben természetesen a kézen álló Tibi a fő téma. Mire végeznek, Tibinek már két meghívása is van délutánra. Talán nem is lesz olyan unalmas a nyári szünet, mint gondolta!