OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
TÜNDÉRMESÉK 5-9
TÜNDÉRMESÉK 5-9 : Az emlékfoltozók

Az emlékfoltozók

8 éves kortól
Máté Angi - Az emlékfoltozókÍrta: Máté Angi
Illusztrálta: Rofusz Kinga
Kiadó: Magvető Kiadó, 2012
Oldalszám: 72
 
Hogy kik is azok az emlékfoltozók?
Talán két tündér. Vagy két rigó.
Esetleg két kislány.
 
Két tündérrigólány: a limonádéhajú és a faodúbarna. Amerre csak járnak, csodák történnek. Igazán nem kell hozzá sok. Elég egy tű meg egy cérna, és megfoltozzák a feledékeny roller és tölgyfa emlékeit. Egy horgászbot, és megcsiklandozzák a Holdat.
 
Klakkognak és dübbögnek, de úgy, hogy a villamos kerekei szikrát hánynak. Erdőt szelídítenek és kinyitják a tengert; rókák és őzek a barátaik. Azt is megtudhatjuk: együtt mennyivel könnyebb és nehezebb élni, mint egyedül.

 

A legjobb első prózakötetesnek járó Bródy Sándor-díjjal, valamint az IBBY Év Gyermekkönyve díjjal kitüntetett Máté Anginak a Magvetőnél ez a második kötete.
 
Akár a Kapitány és Narancshalat, úgy ezt a mesekönyvét is az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga rajzai teszik még szerethetőbbé.
 

Bátai Blanka

Az utóbbi években divatossá vált szándékoltan furcsa, urambocsá, erőltetett szóösszetételekből alkotott könyvcímeket és reklámszlogeneket alkalmazni. Különösen a könyvpiac kevésbé fajsúlyos termékei esetében jellemző, hogy a szerzők és kiadók egy-egy figyelemfelkeltő címválasztással igyekeznek feljavítani az egyébként nem feltétlenül nívós kiadványaik kereskedelmi mutatóit.

Ha valakiben Az emlékfoltozók fülszövegét böngészve, a „faodúbarna” és a „limonádéhajú” szavakhoz érve kellemetlen érzések kezdenének felbuzogni, azt ezen a ponton szeretném megnyugtatni, hogy Máté Angi és Rofusz Kinga tündérrigólányai nem a Lélekbonbon vagy az Angyalműhely negédes dimenzióiból pottyantak ide. Jogosan vetődik fel a kérdés: akkor honnan?
 
Már a fejezetcímeket olvasva (Amikor bámulták a vágtázó csodákat, Amikor egymás álmát álmodták, Amikor énekeltek a mályvák) is sejthető, hogy a huszonkét rövid történetből álló kötet sajátos világában a hétköznapi a szürreálissal elegyedik. Ebben a közegben érvényüket vesztik az anyagi világ szokványos szabályai, lehetségessé válnak olyan káprázatos dolgok, mint az erdő megszelídítése, a fordítva álmodás, de még az emlékek megfoltozása is. Főhőseink küldetése ugyanis nem kevesebb, minthogy a hozzájuk forduló feledékeny lények pókháló finomságú, likacsos emlékkendőire visszaöltögessék a hiányzó darabkákat.

Ha az élet úgy hozza, hét nap és hét éjjel menetelnek repkedő énekhangokat, hangyabolyt és az utca porát gyűjtögetni, hogy segíthessenek azokon, akik valamilyen oknál fogva képtelenek az emlékezésre. És ha estére kimerülnek – mert a munkájuk bizony szörnyen fárasztó tud lenni –, megisszák a mézes tejüket, fogat mosnak, és miután ágyba bújtak, az igazak álmát alusszák, akár a hétköznapi lányok. Na jó, néha talán nem pontosan úgy… És olykor-olykor az is megesik, hogy a szabadidejükben nem emlékek után kutatnak, hanem a Holdat csiklandozzák horgászbottal, esetleg táncoló pillangók lábnyomaival mintázott anyagból varrnak maguknak pörgős szoknyát. Máskor pedig, ha okuk van rá, szinte vigasztalhatatlanul búsak.

 

Gyermekeknek szánt irodalmi alkotások esetében megkerülhetetlen kérdés, hogy az adott mű mennyiben járul hozzá a személyiségfejlődéshez, a figyelem időleges lekötésén és a puszta szórakoztatáson túl van-e pedagógiai értéke, hordoz-e bármilyen, hosszabb távon hasznosítható tanulságot. Az emlékfoltozók tematikájában és a kivitelezést illetően is kielégíti a hagyományos meseszemlélet ezen igényeit. Erényei közül az egyik, hogy számos, gyerekeknek szánt könyvvel ellentétben bátran és szívbe markoló őszinteséggel szól olyan érzékeny témákról is, mint a bánat vagy a gyász.

A fájdalom ignorálása, rejtegetése és elbagatellizálása helyett merész nyíltsággal, de a didaxist gondosan elkerülve mondja ki, hogy van az a veszteség, amit lehetetlen feledni (Amikor kinyitották a tengert). Ugyanakkor megmutatja azt is, hogy idővel a legkilátástalanabb, legbénítóbb szomorúságból is lehetséges a felgyógyulás (Amikor erdőt szelídítettek). Ugyanilyen finomsággal és értően közelít a társtalanság és az egymásra utaltság témájához is: ha nélkülözniük kell egymás társaságát, barátságát, de legfőképp szeretetét, a tündérrigólányok boldogtalanná válnak. A könyv azt sem titkolja az olvasói elől, hogy a magány néha elkerülhetetlen, és az életben adódhatnak olyan terhek, amelyeket egyedül kell cipelnünk. Az emlékfoltozók nemcsak tartalmában, de nyelvében is különleges, a szerző egyedi fordulatai, bájos, többnyire hangutánzó szóalkotásai („zunnyogva”, „suppantva”, „klakkognak”, „fuvintásnyi”) játékosságot lopnak a lírai hangvételű szövegbe.

 

A kötet egy másik, elvitathatatlan érdeme, hogy a meséktől általában elvárt erkölcsi tanulságoknak sincs híján. A főhősei nem egysíkúak, árnyalt személyiségüknél fogva pedig nem lehetnek tévedhetetlenek. Így előfordulhat, hogy a legtisztább szándékaik ellenére is rosszat tesznek, például elnémítják a patakot, vagy elcsennek valami szépet a szomszéd kertjéből, s olyankor viselniük kell tetteik következményeit. Ám éppen ez az esendőség teszi őket szerethetővé, és – bármennyire is tündériek – mélységesen emberivé. Ha tévedéseiken felül tudnak emelkedni, ha belátják a hibáikat, a jó természetesen elnyeri méltó jutalmát, és helyre áll a világ rendje.

Fontos megjegyezni azt is, hogy a bensőséges hangvételű, varázslatos elemekben bővelkedő fejezetek mindegyike felvethet a felnőttek és a gyerekek számára is elgondolkodtató, azaz jó eséllyel beszélgetésindító kérdéseket, s mivel a történetek egytől egyig továbbgondolhatóak, kiválóan alkalmasak arra, hogy aktívan segítsék a gyermeki fantázia kibontakoztatását és fejlődését is.

 

Külön öröm, hogy Az emlékfoltozókat kézbe venni, lapozgatni önmagában is fantasztikus élmény: a nagy alakú, keményfedeles, rendkívül szép kivitelezésű kötetet, ahogy az már a Kapitány és Narancshal esetében is volt, az IBBY Év Illusztrátora díjas Rofusz Kinga magával ragadó, szürrealitással kacérkodó képei teszik teljessé. A Máté Angi által megálmodott titokzatos, ám mégis meghitt mesevilággal tökéletes összhangban lévő, barnás-vöröses színvilágú akrilfestményeken megelevenednek a tündérrigólányok légies könnyedségű figurái és történetei.

2013. április 14. vasárnap
Kortátrs online
 
Zólya Andrea Csilla

Amikor kofferbe kerül a ház faláról a repedés

A gyerekkönyvek a kortárs szépirodalom számára izgalmas lehetőségek tárházát jelentik a képzőművészeti alkotásokkal való együttmozgásra és párbeszédbe kerülésre, miáltal az egyik legintenzívebb felületét teremtik meg a kép és szöveg „egymásra figyelésének”. Kétségtelen, hogy ilyen szempontból is figyelemre méltó az IBBY Év Gyerekkönyve díjjal kitüntetett Máté Angi legújabb mesekönyve, Az emlékfoltozók, de mellette említhetjük az alig fél évvel korábban megjelent Kapitány és Narancshalat is, melyet szintén Rofusz Kinga illusztrált.[1]

A két kötet több ponton is párbeszédbe hozható egymással, elsősorban abban a tekintetben, ahogy a történetek fontosabb jelenetei találkoznak és együttmozognak az illusztrációk sejtelmes, szürreális képi világával. A Kapitány és Narancshal főhőse egy hajóskapitány, aki megunja a tengeren a parancsolást, kapitánykodást és egy hídra költözik. A szárazföldön többekkel találkozik (pl. a vattacukor-készítővel, a széllel, a Locsolókocsival és a székkel), akiktől fokozatosan megtanulja a keresés és a barátság mibenlétét. Ők ébresztik rá arra, hogy miként találhatja meg elvesztett barátját. A képeken domináns a mindent átható kékség, ami dinamizálja az olvasást, a tenger és az égbolt mélykék árnyalatai összemosódásukkal kitágítják és határtalanná teszik a történetek által megjelenített tereket, a szabadság és a végtelenség érzetét keltve az olvasóban.
 
Az emlékfoltozók vizuális világa úgyszintén meghatározó szerepet kap a történetek elbeszélésében. A kép és szöveg szorosan összefonódik, egyrészt, mert kölcsönös az átjárás a nyomtatott szöveg és a grafikák között, hiszen azokon az oldalakon is fel-feltűnik egy-egy kép, melyeken a szöveg helyezkedik el. Másrészt egyenrangú felekként saját formanyelvükön keresztül mesélik el a két tündérrigólány, a faodúbarna és a limonádészőke történeteit és bensőséges kapcsolatuk apró rezdüléseit. A tündérrigólányok névjegyévé vált hajszínűk uralja a mesekönyv színvilágát. A barna és a sárga összeolvadásának legkülönfélébb árnyalatai töltik ki az egyes történetek közötti tereket, amit egy-egy fehér és a piros részlet kiemelkedése tör meg, melyek olykor szintén belemosódnak a barnás árnyalatú felületekbe. Míg a kapitány kalandjainak elbeszélésében a kék a tenger és az ég szimbólumrendszerén keresztül az örök változást, a mozgásban levést érzékeltette és tartotta lendületben, addig itt a barna árnyalatai a föld színeként, a földjegy jelentéssíkjait érvényesítve a helyben maradást, az el- és befogadást, az elmélyedést, a szemlélődést nyomatékosítják, melyek következtében egy elidőző, lelassult olvasást tartanak fenn.

Természetesen alapvető e vonatkozásban a női princípium szerepkörének érvényesülése, ami a két rigólány viszonyában is megragadható, hiszen a kötet feltételezhetően egy anya–lánya kapcsolat különös történeteibe enged betekinteni, de ugyancsak ennek átsejlése ragadható meg az „emlékfoltozás” gyógyító gesztusában is. Történeteik vizuális megörökítésében szerepet kap a fehér szín is, ahogy takaróként, a tündérrigólányok haját hullámosító labdarózsákként, a lányok csiklintását kacagva eltűrő Holdként vagy a többször feltűnő felhőpamacsokként jelenik meg, melyekből olykor virágok nőnek. A legtöbb képen a kontrasztot a piros szín teremti meg, ami a szenvedély, a szeretet vagy az erő kultúránkban elfogadott szimbólumaként telíti élettel a képeket.

A kapitány meséjéhez hasonlóan Rofusz Kinga illusztrációi a tündérrigólányok történetéből is azt a fajta megfoghatatlan vibrálást ragadják meg és építik magukba, ami Máté Angi történeteiben a kimondott és a nyelv által teljességgel már el nem mondható között feszül, ami a megnevezett és a megnevezhetetlen dolgok, történések elmeséléséből és elmesélésének képtelenségéből fakad. „Volt egyszer két tündér, de mondhatnám azt is, hogy két rigó, de még azt is, hogy két kislány, én nem tudom megmondani, melyik, mert mindháromra hasonlítottak…” – indítja a szerző a bevezető mesét (5.). Fontos, hogy mindhárom lehetőséget meghagyja, nem szűkíti le megnevezésüket valamelyik kiemelésével, így egyszerre engedi érvényesülni a különböző nézőpontokat és azok párhuzamos igazságait.

Máté Angi nyelve ugyanakkor éppen azzal tágítja a kimondhatóság határait, hogy nem föltétlenül akarja nevén nevezni vagy elmesélni az elmondhatatlant. Szövegei jó arányérzékkel adnak helyet a szavak és sorok között a hallgatásnak, ami egyrészt gazdagítja, megsokszorozza a jelentéssíkokat, másrészt líraiságot kölcsönöz meséinek. „A faodúbarna tündérrigólány hosszan tűnődött, hogyan lehetne angyallá. Vágyott tejfehéren gomolyogni, mint a folyók fölötti novemberi köd, hogy hordozhassa őt két könnyű szárny, mintha csak faágtól faágig” – olvashatjuk az Amikor angyallá váltan című mesében. (52.)

Különös erőt tükröz e nyelv azáltal, ahogy a mozzanatot és a mozgást mint megfogható tárgyat vagy dolgot ragadja meg: „tudták, majdnem megfoghatják a kopogást is, egymás közelében” (26.), kofferbe gyűjtötték a „két fülre való kapunyikorgást” (70.), vagy „…addig kötötte, míg a gomolyáról lefogyott a gurulás, s lett belőle valami más”.[2]

Jellemző, hogy hiányoznak a nevek és bizonyos szavak kimondása, ezeket többnyire körülírással vagy saját szó teremtésével helyettesíti: például a tündérrigólányok neve, vagy a nemannyirasárga villamos, nyári porok leppenése, illetve földhompokon.

A nyelvnek ez a kimondható és a kimondhatatlan közötti vibrálása szerencsésen találkozik a Rofusz Kinga illusztrációin tapasztalható légiességgel és lebegéssel, melyek Az emlékfoltozók képi világát is meghatározzák. A stabil, rögzített alakzatok és formák egymáshoz való viszonyát újragondoltatja és megtöri egy-egy ellibbenő falevél, virágszirom, felhő vagy levél. De egyszerre látjuk úszni a vízben a felhőket és a halakat, patakban sodródni papírhajót, szélfútta hajtincsek szálldosását, a tündérrigólányokat fűtengerben úszni és egymást segítve angyallá váltan felemelkedni.                     

Az előző kötet végén a kapitány a barátját népével visszasegíti a tengerbe, ő pedig elindul a szárazföldön a csodaságok felé. Ezt a pillanatot is felidézheti az olvasóban Az emlékfoltozók ajánlása, miszerint egyrészt a szerző „csodaságnak” ajánlja a kötetet, másrészt amerre csak jár a két tündérrigólány, csodák történnek.

De mik is azok a csodák?

Máté Angi könyvét olvasva szinte kikerülhetetlen, hogy újragondoljuk az eddigi nézeteinket róluk. Szembesülnünk kell azzal, hogy igazából nem is az teszi őket különlegessé, hogy a kiváltságosaknak adatott ritka pillanatok lennének, hanem az, hogy folyamatosan körülvesznek bennünket. Olykor egy réten a fűben mutatkoznak meg, vagy a cserebogár kergetésben, másik pillanatban az ég zengésében vagy a cipők klappogásában, egy villamoson vagy egy találkozásban, a megvigasztalásban vagy a megtalálásban, máskor a megbocsátásban, miközben valamiféle teljesség érzete tölti el az embert. Máté Angi meséi megmutatják, hogy a csodák korántsem kötöttek emberhez, sem valamilyen mozdulathoz vagy formához, sem helyhez, hiszen a csodák valójában azok a pillanatok, amikor szembesülünk az élet sokszínűségével és teljességével, amikor megtapasztaljuk, hogy miközben önálló, független lényként a legkülönfélébb pillanatokban szemlélhetjük annak működését, erejét és szépségeit, aközben mi is tagadhatatlanul részei vagyunk az érzékeltnek. A csodák mindennapjaink apró rezdülései, melyek akkor válnak igazán csodákká, ha képesek vagyunk meglátni és felismerni őket.

Az emlékfoltozók meséi e csodákkal itatódnak át, ahogy a lányok felfedezik őket, megállnak és elidőznek mellettük. A látszólag nem túl eseménydús történeteket a tündérrigólányok körül és a bennük végbemenő legapróbb csodák felismerése teszi teljessé. E tudásuk vértezi fel őket az emlékfoltozás ritka képességével, hiszen e benyomások felidézésével segítenek másokat visszatalálni fontos emlékeikhez. De nemcsak a tőlük segítséget kérőket tanítják meg emlékezni, ahogy például a kötetkezdő mesében a feledékeny rollert, vagy a levelet író kisfiút segítik megtalálni nagymamája emlékét és a tölgyfát csemetekori emlékeihez visszatalálni, hanem bölcs óvatossággal maguk számára is megőrzik a csodaként megélt pillanatok lenyomatait. Az utolsó mese a lányok titokzatos elköltözésének előkészületeibe avat be, talán már meg sem lepődik az olvasó, amikor megtudja, mit visznek magukkal a kofferjukban: „ribizlilevelet, birsalma gallyát, szőlőmagot, tenyérnyit a diófa fölötti égből, két fülre való kapunyikorgást, végül néhány repedést a ház faláról” (70.).                                

Valójában mindenik mese tanmese a természetről, vágyakról, barátságról, szeretetről, megvigasztalásról és a megbocsátásról. Hitelessé teszi a történeteket, hogy a tündérrigólányok nagyon is emberiek, lányok, akik olykor unatkoznak, máskor csintalan gyermekek, van, amikor naivak, és természetesen bölcsességük ellenére ők is követnek el hibákat. Szorongásaik, félelmeik, mérgük és örömük árnyalt ábrázolása Máté Angi első kötetében, a Mamóban megismert elbeszélésmód finomságát is idézi. Az érzéseket nem is annyira a belső történések részletezésén keresztül ábrázolja, hanem a szinte észrevétlen emberi gesztusok pontos megfigyelésén és rögzítésén keresztül ragadja meg. Például az Amikor a faodúbarna titkot őrzött című mesében a narrátor a kislányban elhatalmasodó hiányérzetet egy megkedvelt kutya iránt a követezőképpen írja le: „valahányszor a Vár utca húsz szám előtt haladt el a faodúbarna tündérrigólány, a ringlószilvák fái alatt, mindannyiszor vakkantott, nyüsszögött néhányat, őrizte a titkot, és néha letett a kerítés aljába egy-egy iskolakiflit” (44.). Olyan mozdulatokkal és gesztusokkal jeleníti meg a hiányt és a szeretett lény képét, amelyek korábban közös élményként összekötötték a lányt a kutyával.

A szomorúság, mint átmeneti állapot, többször megjelenik a kötetben, de bátran szembenéznek vele a tündérrigólányok, hiszen ismerik a gyógyírt rá: „Ha egy tündérrigólány szomorú, meg kell keresnie a másik tündérrigólányt, olyankor egymáshoz teszik arcaikat, úgy, hogy egyikük jobb szeme másikuk bal szemébe nézzen, pillogtatnak, s pilláikkal kisepregetik a szomorút” (19.). És kétségtelen, hogy a szomorúsághoz Máté Angi meséiben a boldogság is erősen kapcsolódik, hasonlóan szorosan fonódnak össze, ahogy a két tündérrigólány: „úgy érezte, gyönyörű erdőt szelídítettek neki, kacagni kell, kiszaladni az ágyból, át a rókamezőn, szállani pintyekkel, csízekkel” – olvashatjuk az Amikor erdőt szelídítettek című mesében (36.).

A mások emlékeit megfoltozó lányok önállóan, saját vágyakkal, egymás előtt olykor titkot is őrizve léteznek, de mégis kétségtelenül egy tőről fakadva, mély összetartozásban élnek együtt. Ilyen értelemben a teljességet betöltő mindenei egymásnak: egyszerre testvérek ők, de anya és gyermeke, barátok és barátnők, pajtások és szövetségesek. Ugyan feltűnik a kötetben Kicsinéni, a postás vagy a szomszéd vívómester alakja, de a tündérrigólányok nincsenek velük igazán kapcsolatban, mintha nem is lenne szükségük másokra.

A két tündérrigólány története Ángica, az elárvult kislány és Mamó, a nagymama történetéhez tér vissza. A Máté Angi első kötetében megismert kislány vágyai itt, a tündérrigólányok kapcsolatában teljesülnek be. Talán ebből is fakad az egymásra figyelésnek és az összetartozásnak e kötetben tapasztalható intenzitása, hiszen Az emlékfoltozók egy fejlődéstörténet szerves részét képezve az emberi kötödés letisztult formáját ábrázolja. Míg a Mamóban a kislány és a nagymamája összetartozása megtűri a kölcsönös, fájdalmakkal telített vigasztalhatatlan, egymás mellett megélhető magányt, addig itt a két tündérrigólány kötelékét a teljesség és a harmónia tölti be, kölcsönös szeretet járja át kapcsolatukat. Az összefonódás legritkább és legintenzívebb pillanatait érezheti át az olvasó a történeteiken keresztül, amikor egymástól függetlenül mégis ugyanazt a mesét írja és rajzolja egyszerre a két lány, vagy amikor egymás tükörképeivé, tükröződéseivé válva a másikuk álmait álmodják.                                  


[1] Máté Angi: Kapitány és Narancshal. Magvető, Budapest, 2012.

[2] Máté Angi: Mamó. Koinónia, Kolozsvár, 2009. 60.

Forrás: Kalligram folyóirat

 



 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót