OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
NÉPMESÉK
NÉPMESÉK : A Zöld Lovag

A Zöld Lovag

dán népmese  2017.11.15. 10:21

https://i.pinimg.com/originals/a7/13/c1/a713c1a0de0ee031825319d329bc3a8a.jpgEgyszer volt, hol nem volt... Volt valaha régen egy király meg egy királyné. Egyetlen gyermekük volt, egy szépséges királykisasszony. Ez a királykisasszony még igen aprócska lány volt, amikor édesanyja halálos betegségbe esett. Mikor a királyné érezte, hogy már csak rövid ideje van hátra, magához szólította a királyt, és így szólt hozzá:

- Kedves jó férjem! Nyugodtan halok meg, ha megígérsz valamit. Ha csak tudod, minden kérését teljesíted a lányunknak, akármit kér is tőled.

A király megígérte, és a királyné rövidesen meghalt. A király sokat búsult érte, mert igen szerette, s ha nincs az egyetlen szem leánykája, talán még utána is hal bánatában. E lányka volt özvegy életének egyetlen vigasza; soha egyetlen kívánságát meg nem tagadta volna. Ezzel aztán kicsit el is kényeztette a királykisasszonyt; de nagyobb baj nem lett a dologból, mert kedves, szófogadó, derék természetű lány volt.

A királyi kastélytól nem messze ódon udvarház állt, egy gróf özvegye lakott benne egyetlen leányával; ez valamicskével idősebb volt a királykisasszonynál.

 

Kemény szívű, önző, akaratos teremtés volt, de okos, akár az anyja, és semmiféle színleléstől sem riadt vissza, ha arról volt szó, hogy megtalálja a számítását. Anya is, lánya is egyre csak azon törték magukat, hogy a királykisasszony kedvére tegyenek, úgyhogy már szinte meg sem tudott lenni nélkülük.

Az özvegy grófné éppen ezt akarta. Egy szép napon kioktatta a lányát, és az aztán nagy sírás-rívás közt elmondta a királykisasszonynak, hogy el kell válniuk egymástól, mert anyjának valamilyen távoli országba kell költöznie. A királykisasszony riadalmában nyomban a grófnéhoz szaladt, és könyörögni kezdett neki, ne utazzék el, ne vigye el tőle a lányát. A grófné azt mondta a királylánynak:

- Kedves gyermekem, egyetlen mód van rá, hogy országotokban maradjunk: ha édesapád, a király, elvesz feleségül.

A királykisasszony sietett édesapjához, a királyhoz, és kezdte kérlelni szép szóval, könyörgéssel: vegye feleségül az özvegy grófnét, mert ha nem, azok világgá mennek, o pedig elveszti egyetlen barátnőjét, és előbb-utóbb halálra búsulja magát érte. Addig sírt, addig esengett, míg a király végül beleegyezett a kívánságába. Megülték a lakodalmat. Így lett a grófnéból a királylány mostohája. Ezzel aztán egyszeriben vége lett a szíveskedésének is. Most már egyéb gondja sem volt, mint gyötörni a mostohalányát. Mindent megvont tőle, saját édeslányát meg tejben-vajban fürösztötte. A grófkisasszony sem törődött a királylánnyal, legföljebb annyit, hogy ahol érte, bántotta, s ahol tehette, borsot tört az orra alá. A király hamar észrevette ezt. Búsult miatta, mert nagyon szerette a lányát. Egy napon aztán magához hívta a lányát, és így szólt hozzá:

- Szegény leánykám, azt hiszem, legjobb lenne, ha elmennél a háztól, kiköltöznél a szigetre a nyári kastélyomba. Ott békén hagynának, nyugalomban élhetnél. A királykisasszony megfogadta a tanácsot, mert odahaza már úgysem bírta volna gonosz mostohaanyja és komisz mostohatestvére örökös zaklatását. Kiköltözött hát néhány udvarhölggyel a szigetre, ott éldegélt a nyári kastélyban. A királykisasszony szépséges hajadonná serdült a szigeten. Mindenkihez jó volt, emberhez, állathoz egyaránt, mindenki szerette. Hanem igazán, szívből sosem volt boldog, mindig csillapíthatatlan sóvárgás emésztette valami jobb után, mint amit itt a földön találhat. Apja egy szép napon azzal köszöntött be hozzá, hogy búcsút venni jött, mert hosszú hónapokra el kell utaznia a királyok gyűlésébe. A királykisasszony mindig bús volt, s most a hír hallatára még jobban elbúsult. A király szerette volna egy kicsit földeríteni.

Tréfásan azt mondta hát neki: majd körülnéz a tanácsra gyűlt királyfiak és lovagok közt, hátha talál köztük vőlegénynek valót.

- Köszönöm, édesapám - felelte a királykisasszony. - Ha a Zöld Lovaggal találkozol, üdvözöl heted őt a nevemben, és megmondhatod neki, mennyire kívánkozom már utána; mert rajta kívül senki más nem válthat meg a szenvedéseimtől. Szegény lány nem gondolt semmiféle lovagra, hanem csak a temetőre gondolt, a zöld sírhalmokra, mert már egyéb vágya sem volt, mint hogy meghaljon.

A király azonban mindebből semmit sem értett. Megígérte, hogy átadja az üdvözletét, mihelyst találkozik a Zöld Lovaggal, azzal elbúcsúzott, és útnak indult a királyok gyűlésére. Sok fiatal lovag sürgött-forgott ott, de olyan nem, akit Zöld Lovagnak hívtak volna. Véget ért a gyűlés, mindenki hazatért, hazaindult a király is. Egyszer egy erdőben lovagolt a kíséretével. A fák ritkulni kezdtek: ott álltak az erdő közepén, hatalmas tisztás szélén. A tisztáson nagy konda vaddisznó legelt, s nem is voltak egészen vadak, mert éppen csak sípolni kellett nekik egyet, és azon nyomban engedelmeskedtek a pásztoruknak. Ez a disznópásztor zöld vadászruhában, zöld dombon üldögélt. A király odaküldött a kondáshoz, s megkérdezte tőle, ki a gazdája, és kié a jószág.

- Ez itt mind a Zöld Lovagé- felelte a kondás. A király fölfigyelt a szóra. Azonnal a lánya jutott eszébe. Most már ő maga rúgtatott oda a kondáshoz, hogy megtudakolja tole, ott lakik-e valahol a közelben a Zöld Lovag.

- Nem - felelte a disznópásztor -, messze lakik innét, arra keletnek. De ha ebben az irányban továbblovagoltok, találkoztok egy másik pásztoremberrel, az majd megmutatja nektek az utat.

A király kíséretestül továbbügetett kelet felé. Harmadnap ott álltak megint egy tisztás szélén. Hatalmas gulya legelt ott, csupa bölény meg jávorszarvas, azokat is zöld vadászruhás pásztor őrizte. A király megkérdezte tőle, kié a jószág.

- Ez itt mind a Zöld Lovagé - felelte a pásztor.

- Hol lakik a Zöld Lovag?- kérdezte a király.

- Messze keletnek - hangzott a válasz. - Ha arrafelé tovább lovagoltok, eljuttok hozzá.

Mentek tovább, s harmadnap megint egy tisztásra értek. Töméntelen sok jószág legelt ott, szarvasok, szarvastehenek, őzek meg nyulak; közbül egy dombon itt is zöld vadászruhás pásztor. Odalovagoltak a vadászruhás pásztorhoz, megkérdezték tőle, ki a gazdája, kié az erdő kié a tisztás, kié a jószág.

- Itt minden a Zöld Lovagé - felelte a pásztor. - Már nem vagytok messze a kastélyától, még egynapi járás az erdőn át, és odaértek.

Még egy napot lovagolt hát a király kíséretével; akkor nagy kastély tűnt elébük, az is csupa zöld volt, úgy belepte a falait s még a tetejét is a borostyán.

Amint a kastély felé lovagoltak, szolgák, inasok és lovászok siettek feléjük; azok is, akárcsak a tisztásokon a pásztorok, tetőtől talpig zöldben. A népes személyzet tisztelettel fogadta őket, s bevezette a kastélyba, jelentve urának, hogy ennek meg ennek az országnak a királya érkezett köszöntésére. Erre aztán maga a Zöld Lovag is előjött. Szép, sudár ifjú volt, ó is zöldben, mint egész népe. Szíves szóval üdvözölte a királyt és kíséretét, s mindjárt asztalhoz ültette, s gazdagon megvendégelte őket.

Az asztalnál azt mondta a király a Zöld Lovagnak:- Messze laksz, és tágas a birodalmad. Jókora kerülőt kellett tennem,hogy megtaláljalak, és eleget tehessek a lányom kívánságának. Amikor a királyok gyűlésébe indultam, arra kért, adjam át köszöntését a Zöld Lovagnak, és mondjam meg neki, mennyire kívánkozik már utána, mert rajta kívül senki más nem válthatja meg szenvedéseitől. Mondhatom- folytatta király-, nagyon furcsa megbízatásvolt, de a lányom okos is, jó is; ráadásul megígértem édesanyjának a halálos ágyán, hogy egyetlen gyermekünknek soha semmilyen kívánságát sem tagadom meg.

Azt felelte erre a Zöld Lovag:

- Szomorú szívű a te lányod, és bizonyosan nem énrám gondolt, hiszen engem hírből sem ismerhet. Nyilván a zöld sírhalmokra gondolt a temetőben, mert nem remél egyebütt békességet, csak a sírban. De talán én is enyhíteni tudom a lelke fájdalmát. Vidd el neki ezt a könyvecskét, és kérd meg, hogy ha nagyon elszomorodik, nyiss aki naplementekor a keletre néző ablakát, üljön oda az ablakba, és olvasgasson ebből a könyvből. Megkönnyebbül tőle majd a lelke.

Ezzel átadott egy zöld könyvecskét a királynak. A király belenézett, de egy szó nem sok, annyit sem bírt elolvasni benne, mert olyan betűkkel írták, amelyeket nem ismert. Fogta hát a könyvet, megköszönte a Zöld Lovagnak vendégszeretetét és szíves jóságát, aztán útnak indult. Mentek, mentek, hét álló napig lovagoltak a Zöld Lovag zöld erdőiben, míg végül a járt útra fordultak. Azon aztán már hamarosan hazajutottak. Amikor a király legközelebb megint kihajózott a királykisasszonyhoz a szigetre, elvitte neki a zöld könyvecskét. A királykisasszony csodálkozott azon is, amit apja a Zöld Lovagról mesélt. Még aznap este, mihelyt apja eltávozott, kitárta a keletre néző ablakot, kinyitotta a könyvet, és olvasni kezdett. Ismerte a betűit, s minden szavát megértette, bár nem az anyanyelvén írták. Csupa vers volt benne. Ahogy az első verssort elolvasta, hallotta, amint a vízen végigborzol a szél; a második sorra megmozdultak a fák koronái; a harmadikra az udvarhölgyek lehunyták szemüket, és álomba merült a kastély körül is minden.

Amikor a negyedik sort is elolvasta, berepült az ablakon madár képében a Zöld Lovag. Megrázta tollait, visszaváltozott szép, sudár ifjúvá, kedves köszöntéssel üdvözölte a királykisasszonyt, és kérte, ne féljen, mert ő a Zöld Lovag, nála járt a király,ő küldte vele a zöld könyvecskét. Azért jött el, mert a verssel a királykisasszony idehívta. A királykisasszony nyomban nagy bizalmat érzett iránta, és kiöntötte neki a szívét. A Zöld Lovag vigasztalni kezdte, és oly megértően, oly szelíden szólt hozzá, hogy a királykisasszony egészen megnyugodott.

- Eztán - mondta a Zöld Lovag-, valahányszor kinyitod a könyvet, és elolvasod az első verset, mindig úgy lesz, ahogy ma este történt: a szigeten mindenki álomba merül, kivéve téged, én pedig megjelenek, akármilyen messze lakom is tőled.

Még azt is hozzátette, hogy valahányszor csak látni kívánja, mindig szíves-örömest eljön hozzá. Most azonban el kell búcsúzniuk: csukja be szépen a könyvet, és térjen nyugovóra. Abban a szempillantásban, hogy a királykisasszony letette a könyvet, a Zöld Lovag eltűnt, az udvarhölgyek pedig azonnal fölébredtek. A királykisasszony lefeküdt, és egész éjjel a Zöld Lovaggal álmodott. Másnap, mikor fölkelt, mintha újjászületett volna: a szíve könnyű volt, a lelke boldog. Sohasem látták még ilyen frissnek, vidámnak. Ez napról napra így ment, a királykisasszony egyre jobban érezte magát. Arca megszínesedett, kipirult; tréfálkozott, nevetgélt, mindenki csodálkozott rajta, mennyire megváltozott. A király azt mondta, valóban jót tett neki a Zöld Lovagtanácsa, a friss esti levegő, meg a könyvecske; a királykisasszony pedig ráhagyta. Senki sem tudta, hogy minden áldott este megjelent a Zöld Lovag, és sokáig beszélgettek egymással. A harmadik látogatás alkalmával a lovag aranygyűrűt adott a lánynak, és eljegyezték egymást. Még három hónapot várniuk kell, mondta a Zöld Lovag. Csak a három hónap leteltén állhat apja elé, és kérheti meg a kezét. Ám akkor mindenképpen feleségül veszi, és hazaviszi a kastélyába.

Idő közben a királykisasszony mostohaanyja is értesült róla, hogy a lány, aki addig csupa bánat volt, nemcsak meggyógyult, hanem vidám is, amilyen sosem volt még. Igen csodálkozott, s még jobban bosszankodott rajta, mert mindig azt hitte, halálos sorvadás emészti a királykisasszonyt, amibe előbb-utóbb belehal, s akkor aztán saját édeslánya lesz az ország örököse. Kiküldte hát egy napon komornáját a szigetre: szimatolja ki, oka lehet a csodálatos változásnak.

Másnap a komorna visszajött, s jelentette úrnőjének: a királykisasszony attól lett olyan egészséges, hogy minden este az ablakba ül, ott szívja a friss levegőt, s közben olvasgat egy könyvecskéből. Ennyit mondhat, egyebet nem, mert az éles esti levegő úgy elálmosította, hogy ott helyben elaludt, akárcsak az udvarhölgyek, akik váltig panaszkodtak, hogy ettől a nagy levegőzéstől köszvényt kapnak, a királykisasszony meg egyre frissül, egyre gyarapszik tőle. Másnap a királyné a lányát küldte át a szigetre. Harmadnap visszajött a lány. O sem tudott többet mondani, mint a komorna, mert őt is elfogta az álom, mihelyt a királykisasszony olvasgatni kezdett az ablakban.

- Jól van - mondta a mostoha -, úgy látszik, magamnak kell mennem.

Át is hajózott a szigetre, és nagy mézes-mázosan egyre arról beszélt a királykisasszonynak, milyen boldog, hogy ilyen jó egészségben látja. Közben alattomosan, fortélyosan megpróbálta kifaggatni, de a világon semmit sem bírt kiszedni belőle. Akkor aztán odament ahhoz a keletre nyíló ablakhoz, melynél a királykisasszony esténként olvasgatni szokott; jól szemügyre vette, de semmi különöset nem talált rajta. Jó magasra volt a földtől, aligha lehetett onnét megközelíteni. Igaz ugyan, hogy a falon borostyán futott föl az ablak körül. Azon kapaszkodnék fel valaki? A királyné elővette az ollóját, bekente erős méreggel - mert mindig hordott magánál mérget - s aztán hegyével fölfelé a párkányra erősítette, de úgy, hogy a borostyán levelektől ne lehessen észrevenni.

Eljött az este. A királykisasszony a nyitott ablakba ült, és olvasni kezdett, a királyné meg váltig igyekezett ébren maradni. De hiába erősködött: mire a királykisasszony a vers harmadik sorához ért, pillája elnehezült, és úgy elaludt, mint a bunda. Vele mind a többiek: az udvarhölgyek, a cselédség, sőt a sziget lakói is. Máris megjelent madár alakjában a Zöld Lovag. Senki sem látta, senki sem hallotta, egyedül csak a királykisasszony. Arról beszélgettek, hogy már csak egy hét hiányzik a három hónapból: ha az is letelik, a lovag odaáll a király elé, és feleségül kéri tőle a királykisasszonyt. Hazaviszi kastélyába, a nagy erdei birodalom kellős közepére, ott fognak élni boldogságban, szeretetben. így beszélgettek, aztán a Zöld Lovag gyöngéden búcsút vett mátkájától, ismét fölvette madár alakját, és kiszállt az ablakon. De olyan alacsonyan szállt, hogy a lomb közé rejtett olló fölhasította a lábát. A madár fájdalmasan fölkiáltott, de máris eltűnt. A királykisasszony riadtan fölugrott, kiejtette kezéből a könyvet, s ő maga is fölsikoltott. A sikoltásra mind fölébredtek, a királyné is, az udvarhölgyek is. A királykisasszonyhoz futottak, körül vették, és aggódva faggatták, mi történt.

- Semmi - felelte ő tétován. - Csak elszundítottam, és nagyon rosszat álmodtam, attól ijedtem meg.

Kiverte a láz, ágyba kellett fektetni. A királyné meg az ablakhoz surrant, hogy eltüntesse az ollót. Látta, hogy véres; gyorsan a tokjába tette, eldugta a köténye alá, és gyorsan hazatért a királyi palotába. A királykisasszony aznap éjszaka le sem hunyta a szemét, és még másnap is nagyon gyönge volt. Estefelé azonban mégis fölkelt, azt mondta, friss levegőre vágyik, és kiült az ablakba. Kinyitotta könyvecskéjét, és olvasni kezdte. A vízen végigborzolt a szél, a fákon megmozdult a lomb, a szemek álomra csukódtak, de a Zöld Lovag nem jött el.

Így ment ez napról napra. A királykisasszony pirospozsgás arca sápadni kezdett, vidám kedve elborult, szíve-lelke megszomorodott; egyre sorvadt, apja nagybánatára, mostohája titkos örömére. Egy nap aztán ott sétálgatott a kastély kertjében a szigeten, de már ettől a kis mozgástól is úgy elfáradt, hogy meg kellett pihennie. Leült egy padra, és sokáig üldögélt szomorú gondolataiba merülve. Egyszer csak egy holló szállt feje fölött a fára, s utána egy másik; beszélgetni kezdtek egymással, és a királykisasszony fölfigyelt, mert minden szavukat megértette.

Azt mondta az egyik holló:

- Siralom nézni ezt a szegény királykisasszonyt, ahogy már csak hálni jár belé a lélek, és halálra emészti magát a kedveséért.

- Úgy bizony - felelte a másik holló. - Pedig egyedül csak ő tudna segíteni azon, akit a királyné ollója megmérgezett.

- Hogyan?- kérdezte az első holló.

- Egyszerűen - felelte a másik. - Mérget méreggel kell gyógyítani. Odaát a király udvarában, a csűrtől nyugatra van egy gödör, a gödörben egy nagy kő, az alatt egy sikló a kilenc kicsinyével. Ha ezeket a királykisasszony megszerezhetné, és abból három nap egymás után levest főzhetne a kedvesének, mindennap három siklóból, megmenthetné. Egyébként azonban nincs számára segítség.

Alighogy beesteledett, a királykisasszony kiosont a kastélyból, lelopakodott a partra, ott elkötött egy kis csónakot, és átevezett a királyi palota udvarába. Megtalálta a csűrtől nyugatra a gödröt és benne a követ; azt nagy nehezen elhengerítette: ott volt alatta a kilenc kis kígyó.    Szerencsésen összeszedte őket, bekötözte a kötényébe, és már haza sem ment, hanem elindult egyenest arrafelé, amerre az édesapja járt, a királyok gyűléséről jövet.

Ment heteken át, hónapokon át, magas hegyek közt, sűrű erdőkben, míg végül föltűnt előtte a csupa zöld kastély, melyben a Zöld Lovag lakott: halálos ágyán feküdt. Hiába hívtak hozzá orvosokat a világ minden tájáról, nem tudtak segíteni rajta. A királykisasszony egyenesen a konyhába ment, és megkérdezte, nem állhatna-e be szolgálónak. Nincs az a munka, amit ne vállalna, szívesen mosogat, törölget, mindent megtesz, amit kívánnak, csak engedjék meg, hogy ott maradjon. A szakács beleegyezett a dologba, és hamarosan megkedvelte a leányt - olyan ügyes, szorgalmas, igyekvő teremtés volt.

Egyszer aztán így szólt a szakácshoz a konyhalány:

- Ma meg kell engedned, hogy én főzzem az úrnak a levest. Tudok sütni-főzni; sose félj, nem lesz baj belőle. Mindent magam akarok csinálni. A szakács ráállt a dologra, a királykisasszony meg belefőzött három siklót a levesbe, melyet a Zöld Lovagnak föltálaltak. A lovag megkóstolta a levest, ízlett neki, mind egy csöppig megette. Azon nyomban leesett a láza, nem beszélt már félre, kezdte magát egészen jól érezni. Hívatta a szakácsot, megdicsérte, amiért ilyen jó levest főzött, és meghagyta, hogy másnapra is ilyet készítsen.

 A szakács örült is, de félt is, hogy kitudódik a dolog, és neki abból nagy baja lesz, mert szigorú parancs volt, hogy a Zöld Lovag ételét egyedül csak neki szabad megfőznie, senki másnak. Most már maga kérte meg a szolgálót, készítse el gazdájuk másnapi levesét. Úgy is lett, s attól a levestől a beteg annyira magához tért, hogy az orvosok nagy ámulatára fölkelt az ágyból. A híres doktorok sehogy sem tudták megmagyarázni a gyors gyógyulást; azt mondták, végre használt a sok orvosság, amit hónapokon át etettek a beteggel. Harmadnap megint a konyhalány főzte a levest; belefőzte a megmaradt három siklót.

A Zöld Lovag, alighogy az utolsó kanalat lenyelte, olyan jól érezte magát, mintha soha nem is lett volna semmi baja. Fölugrott az asztaltól, és maga sietett a konyhába, hogy köszönetet mondjon a derék szakácsnak, aki jobb doktornak bizonyult a híres orvosoknál.

A szakács azonban éppen nem volt a konyhában. A Zöld Lovag belépett, és nem találta ott, csak a konyhalányt, amint a tűzhely mellett mosogatott. Ránézett, azon nyomban megismerte, és egyszeriben azt is sejtette, kinek köszönheti a gyógyulását. Magához ölelte a királykisasszonyt, és így szólt hozzá:

- Te mentetted meg az életemet!

A királykisasszony egyet sem szólt, csak mosolygott nagy boldogságában. Másnap megtartották a zöld kastélyban a menyegzőt, és a nagy erdőbirodalom kellős közepén máig is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót