OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
NÉPMESÉK
NÉPMESÉK : A hónapok

A hónapok

olasz mese  2019.08.19. 13:04

A tizenkét hónap (Népmesekincstár diasorozat)Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két testvér. Giovanninak hívták az öregebbet, Francescónak a fiatalabbat. Az öregebbik igen jó módban élt, sose fájt a feje, hogy hogyan szerezi meg a napi kenyérrevalót. Legföljebb az volt a gondja, hogy selyembe vagy bársonyba öltözzön-e. Francescó meg, az öccse, keservesen tengette életét. Álnok bátyja a kisujját se mozdította, hogy segítsen rajta. Ha tudta volna, hogy egy lyukas fillérrel megmentheti az öccse életét, azt is sajnálta volna tőle.
Egyszer aztán Francescó beleunt a nagy nyomorúságba: vándorbotot vett a kezébe, és nekivágott a világnak. Gondolta, szerencsét próbál: rosszabbul máshol se mehet a sora.
 
Ment, mendegélt Ferkó, rótta az ország útját, s mikor ráesteledett, egy fogadóba ért. Barátságos, nagy tűz lobogott odabenn, tizenkét fiatalember ült a hosszú, kecskelábú asztal körül. Amikor Ferkó belépett, mind a tizenketten kíváncsian végigmustrálták, és látszott az arcukon, hogy szánakoznak rajta, olyan rongyosan, ágról szakadtan állt az ajtóban. Aztán megszólalt az egyik, és közelebb invitálta: bíztatta, üljön közéjük az asztalhoz.

 

Jólesett Francescónak a fiatalemberek figyelmessége, megköszönte, leült, s a tűz felé fordult, hogy felmelegítse gémberedett tagjait. Ahogy ott üldögél, megszólal az egyik: komoly tekintetű, szigorú arcú legény volt, Francescó szinte megszeppent, ahogy ráemelte tekintetét:

- Mondd csak, földi, mit szólsz ehhez a kutya időhöz?

- Mit szólnék? Egyik hónap olyan, mint a másik, mindegyiknek megvan a maga dolga. Persze, mi emberek, gyakran zúgolódunk: szeretnénk, ha az idő a mi szeszélyünk szerint forogna, pedig hát magunk se tudjuk, mit akarunk. Ma ezt kívánjuk, holnap azt: bánjuk is, mi sül ki belőle, haszon vagy kár. Télen, mikor a hó esik, napért sóhajtozunk, nyáron meg visszasírjuk a telet. Pedig, ha minden óhajunk teljesülne, bizony tótágast állnának az évszakok, kifagyna, kisülne a vetés, elvinné az ördög a termést, betegség tizedelné a népet, s maholnap összedőlne az egész világ. Bízzuk hát magunkat a dolgok rendjére, és ne kívánjunk mindig lehetetlent: van elég fa a világon, van hová húzódnunk nyáron a nap elől, télen van mivel fűtenünk.

- Okosan beszélsz, barátom - válaszolt Francescónak a fiatalember -, de azért ez a március, mi tagadás, egy kicsit mégiscsak túl szigorú: esőt, havat, jeget, zúzmarát, szelet és zivatart, ködöt és jégesőt önt a nyakunkba, és semmit se hagy el, hogy megkeserítse az életünket.

- Igazságtalan vagy, földi - szólt közbe Francescó -, hogy csak a bajokat emlegeted. Van azért jó is ebben a márciusban. Hidegnek hideg, annyi szent, de mégiscsak ő hozza meg a tavaszt, ő emeli mind magasabbra a napot, és ha ma zord is hozzánk, holnapra ránk mosolyoghat, és jóváteszi bűneit.

A fiatalember mosolyogva hallgatta Francescó beszédét, mert ő maga volt éppen Március. Tizenegy testvérével azon a vidéken járt, és betért a fogadóba egy kis pihenőre. Igen tetszett neki, hogy szeszélyei és szigorúsága ellenére Francescó olyan okosan beszélt róla, és úgy megdicsérte: el is határozta, hogy megjutalmazza érte. Egy díszes ládikót nyújtott át neki e szavakkal:

- Fogd ezt a ládikót: gondold meg jól, mire volna szükséged. Ha kinyitod, bármit kívánsz, benne találod.

Francescó tiszta szívvel megköszönte a fiatalember ajándékát, aztán aludni tért: a kincset érő ládikót a feje alá tette, éjszaka az volt a párnája. Alig oszlatta szét a hajnal vörös derengése az éjszaka sötétjét, elbúcsúzott a tizenkét testvértől, és megint útnak indult. De most már nem gyalogolt sokáig: fogta a ládikót, kinyitotta, és így kiáltott:

- Hej, te jóságos ég, igazán elkelne egy párnás, jó meleg hintó ebben a hidegben!

Alig mondta ki óhajtását, gyönyörű, hatlovas hintó robogott eléje, cifra parádés kocsis pattant le a bakról, tisztelettel kinyitotta a hintó ajtaját, és megkérdezte merre induljon.

- Haza! - mondta Francescó, s már bent is ült a hintóban, süppedő, meleg párnák között.

A sima szőrű, kényes paripák vágtatni kezdtek, szinte repültek Francescóval, aki boldogan dőlt hátra a hintó ülésén.

Robogtak, robogtak, és Giovanni egyszer csak úgy kezdte érezni, hogy a gyomrában rég elharangozták a delet.

- Jó volna egy kis harapnivaló - súgta bele Francescó a ládikóba, és hintója abban a szempillantásban meg is telt válogatottnál válogatottabb jó falatokkal: kolbász lógott a függönyrúdon, két-három sült galamb repült be az ablakon: csak ki kellett tátania a száját. Egyszóval, olyan lakoma volt, hogy a király is megnyalhatta volna utána a tíz ujját.

Estefelé egy sűrű erdőn hajtottak keresztül. Hatalmas fák tövében, csobogó patak partján vezetett az útjuk. Ferkónak nagyon megtetszett a vidék, megállította hintaját, kinyitotta a ládikót, és így szólt:

- Itt szeretnék éjszakázni ezen a szép helyen, csörgedező patak partján, fák susogó lombjai alatt.

A következő pillanatban máris sátor emelkedett ki a földből Francescó előtt. Belépett, hatalmas mennyezetes ágyat talált odabenn, selyempárnákkal, selyempaplannal. Amikor pedig enni kívánt, azonnal másik sátor tűnt fel a tisztáson, királyi lakoma illata csapta meg az orrát, azt sem tudta, hová tekintsen, mit válasszon a remek falatok közül. Pompásan belakmározott, azután lefeküdt, s aludt, míg csak a sátorablakon át a hasára nem sütött a nap. Akkor kinyitotta a szemét, és elgondolkozott, mi minden vár reá a mai napon. Mindenesetre továbbutazik, és ha hazaért, első útja gonosz bátyjához, Jankóhoz vezet. Akkor jutott eszébe, hogy még mindig a régi rongyait hordja.

- Ruhát szeretnék, pompás, új ruhát! - kiáltotta bele a ládába. - Olyan ruhát, hogy Giovanni megpukkadjon az irigységtől, ha látja.

Máris meglibbent a sátor ajtaja, selyemfényű, dús, fekete bársonyköpeny libegett be rajta, mint valami büszke, nagy madár: csipkegalléros, vörös bársonyzeke, pántlikás-szalagos nadrág, ragyogó ezüstcsatos cipő követte. Francescó nagyúri módon felöltözött, megint hintóra szállt, a kocsis a lovak közé csördített, aztán meg sem álltak hazáig.

Giovanninak tátva maradt a szája ámulatában, amikor a hintóból kiszálló selyembe-bársonyba öltözött előkelő utasban öccsére ismert, akit világéletében semmirekellő, élhetetlen fickónak tartott, s akiről azt hitte, hogy koldusrongyokban, nyomorúságosan fog elpusztulni valami szemétdombon. Nem is türtőztette magát, ezer kérdéssel árasztotta el öccsét: hol járt? honnan szerezte a hintót? honnan a díszes ruhát?

Giovanni meg se felelt az egyik kérdésre, Giovanni máris másikkal ostromolta. Végre aztán mégiscsak el tudta mondani, hogyan találkozott a tizenkét fiatalemberrel a fogadóban, miféle ajándékot kapott tőlük, csak egyről hallgatott: arról, hogy mit beszélt Márciussal.

Giovanni úgy érezte, ólomlábon jár az idő, szeretett volna minél hamarabb megszabadulni Francescótól. Alig várta, hogy útnak indulhasson: aludni küldte öccsét, kocsira szállt, búsás borravalót ígért a kocsisnak, majd kezét-lábát törte a nagy igyekezetben, hogy minél hamarabb a fogadóba érjen.

Mint egy félbolond ugrott le a fogadó előtt a kocsiról, az ablakhoz ment, bekukucskált, és megdobbant a szíve örömében: még ott ültek a kecskelábú asztalnál a fiatalemberek mind a tizenketten. Belökte az ajtót, biztatásra sem várva az asztalhoz tolakodott, és a maga otromba módján belekotnyeleskedett a fiatalemberek beszélgetésébe. Azok bosszúsan elhallgattak, aztán egyszer csak megszólalt Március:

- Mondd csak, földi, mit szólsz ehhez a kutya időhöz?

Jankó pedig nekieresztette a hangját, és úgy szidta, ócsárolta Márciust, ahogy csak kifért a torkán:

- Bolond idő ez, komám! Rendes ember még a kutyáját sem engedi ki ilyenkor! Megkergült már az időjárás is egészen. Dögvészt, éhinséget, mindent ez a Március szabadít a fejünkre. Ki hallott már ilyet! Jégcsap lóg az ereszen, amikor mindenki alig várja, hogy Március bőséget hozzon a földre, egészséget az emberekre. Ha rajtam állna, én bizony egy tollvonással kitörölném a nevét még a naptárból is!

Március csak hallgatott, a szeme se rebbent. Nem mutatta, mennyire bosszantja Giovanni üresfejű locsogása, pedig mérgelődött erősen. Gondolta is, jól megfizet ennek a nagyszájúnak. Amikor Jankó másnap elköszönt valamennyiüktől, vastag furkósbotot nyomott a kezébe.

- Ha valami kívánságod van - mondta neki -, szorítsd meg jól a fütyköst, és kiáltsd hangosan:

"Adj száz keményet, jó furkósbotom!" Kapsz is, meglásd azonnal: és amit kapsz, mind a tiéd lesz.

Giovanni persze száz kemény aranyra gondolt, s azt sem tudta, hogyan köszönje.

Alig várta, hogy hazaérjen. Bezárkózott szobájába, még az ablakon is kilesett, nem látják-e meg, és már előre örült, hogyan fogja százasával fiókjába söpörni az aranyakat. Fogta a furkósbotot, fölemelte, és felkiáltott:

- Adj száz keményet, jó furkósbotom!

De valami hiba lehetett a kréta körül, mert ami zuhogni kezdett, nem arany volt ám, hanem száz kemény ütés! Még nagyobb hiba volt, hogy a fütykös túlzásba vitte a dolgot: nem érte be százzal, hanem táncolt Giovanni hátán vég nélkül: kopogott, mint a jégeső.

Pórul járt barátunk persze ordított, mintha nyúznák. Ágy alá bújt, felmászott a szekrény tetejére, de mindhiába, a furkósbot mindenütt rátalált.

Ki tudja, megúszta volna-e épp bőrrel, ha a rettentő ordítozásra be nem fut Francescó a szobába. Ő aztán a bűvös ládikó segítségével megálljt parancsolt a botnak, majd töviről hegyire kifaggatta bátyját, s mikor megtudta, hogyan jutott a veszedelmes ajándékhoz, jót nevetett rajta.

- Mindezt csak magadnak köszönheted - mondta -, mért nem vigyáztál jobban a nyelvedre? Persze, neked semmi sem elég, még több kincset, gazdagságot szeretnél. De hát jól tartja a mondás: aki sokat markol, keveset fog. Tanuld meg, bátyám, a szép szó semmibe se kerül, de legtöbbször igen jól jövedelmez.

Aztán megvigasztalta bátyját, és a lelkére beszélt: ne fusson úgy a gazdagság után: mindig volt és mindig lesz mit aprítania a tejbe, különösen most, hogy a bűvös ládikó az ő tulajdonuk.

Mert ilyen volt Francescó: jóval fizetett a rosszért: bátyja gonoszságát is jósággal jutalmazta.

Azt sem felejtette el, hogy szerencséjét tulajdonképpen bátyjának köszönheti: ha Giovanni el nem üldözte volna a háztól, sosem találkozott volna Márciussal.

Giovanni sírva ölelte magához jószívű öccsét, bocsánatot kért tőle, s attól fogva sokkal okosabban élt: féket vetett gonosz nyelvére, mert sosem felejtette el, milyen bajt zúdított a fejére.

 

<<VISSZA A GYŰJTEMÉNYHEZ
 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót