2. Lousie O’Neill: Örökké a tiéd, fordította Farkas Krisztina (Tilos az Á) „Beállok a sorba a fotóautomatához. Daria felhúzott orral megy el mellettem, freja pedig megvárja, hogy elé kerüljek, és úgy tesz, mintha a teljes figyelmét a padlócsempék kötnék le. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jó fotó készüljön rólam, letompítom a világítást és egy kissé elfordulok, hogy csak a profilom látsszon, de tudom, hogy semmi értelme.” Ugye, mindenki tetszikelte már valamelyik ismerőse új profilképét? Ugye, írtunk már ilyen kommentet: „nagyon szép vagy!”, „nagyon csinos vagy!”, „jól áll neked ez a ruha!”? És mi lenne, ha ezek a hétköznapi kedves gesztusok pontokat érnének, s akinek több pontja van (= több kommentet és lájkot kap a profilképe alá), valami nagyon értékeset nyer? Bizonyára mindenkit versenyre sarkallna egy ilyen játék, s aki kimaradna belőle, az hamar megbélyegezve érezné magát. Ezzel a gondolattal nemcsak a kiváló Black Mirror sorozat harmadik évadának első része játszik el, hanem Lousie O’Neill Örökké a tiéd című regénye is, amit nagyon ajánlok elolvasásra. Az elsőkönyves szerző a versenyt csak a női nemre terjeszti ki. Végletekig túlfeszített disztópiájában egy olyan világot fest le, amelyben a nők számára kizárólag háromféle „foglalkozás” érhető el. Attól függően, hogy a valós modellek kisbetűs keresztneveit viselő lányok (megan, kate, isabel stb.) hogyan teljesítenek, vagyis mennyire vékonyak, szépek, stílusosak, de leginkább mennyire kívánatosak, válik valaki házastárssá, ágyassá vagy szűznővérré. A fenti kritériumok szerint legtöbb pontot szerző tíz lányból lesznek a feleségek, akik férjük minden óhaját teljesíteni kötelesek, de a férfiak a házastársukon kívül bármennyi ágyast tarthatnak. A lista alján szereplő nők nevelik a „húspiac” következő áldozatait, ők a szűznővérek. Riasztó, ugye? A könyvben az a nagyszerű, hogy egyszerre ébreszt rá a közösségi oldalakon látottak talmi csillogására és az általuk generált versengésre, a nők kiszolgáltatott helyzetére, a tekintélyelvű rendszerekből való kitörés lehetetlenségére. Fontos volna, hogy az Örökké a tiéd nagyobb figyelmet kapjon, legalább akkora hatású legyen, mint Janne Teller Semmije, bízva benne, hogy sokakat elgondolkodtat és számos párbeszédet generál majd ez a könyv. 3. Molnár T. Eszter: Stand-Up! ‒ Egy majdnem normális család 1. és Most már igazán ‒ Egy majdnem normális család 2. (Tilos az Á) „Ahogy ma reggel kóvályogtunk a lakásban, elég nehéz lett volna megmondani, ki néz ki a legrosszabbul közülünk. Talán még Misu a legkevésbé nyomorult, mert azt hiszem, neki most nincs semmi baja azon kívül, hogy 14 éves, és a számítógépe az egyetlen barátja. Vera olyan, mint akit hibernáltak, csak akkor élénkül fel, ha rajzol vagy ha engem kell vigasztalni, apa meg szerintem napok óta nem alszik, és egészen biztos vagyok benne, hogy múlt szerda óta nem borotválkozott.” Nehéz közhelyek nélkül írni a két regény tartalmáról. Sok olyan szereplő és cselekményelem van ugyanis bennük, amit a listánkra került könyvekben is megtalálhatunk: szülői alkoholizmus, testvérek közötti konfliktusok, örök barátságból örök harag, naplószerű elbeszélés, rokonszenves főszereplő-elbeszélő. Molnár T. Eszter művei inkább stílusukkal, hangulatukkal ragadják meg az olvasót, hiszen az elbeszélés rettentő szórakoztató és életszerű, ezáltal a megszokott sémák is frissebbé válnak. A naplót ezúttal a kilencedikes Bakos Virág írja, aki majdnem normális családja zűrös és annál is zűrösebb mindennapjairól, gimis élményeiről, kezdődő barátságairól és szerelmeiről számol be. Humora intelligens és csípős, ami gyakran a családtagjain csattan, ám szívesen segít bármelyiküknek, ha bajban van, például ha a nővérének egy bűnbandából kell kikeverednie, vagy amikor az apjának párkapcsolati gyorstalpalóra van szüksége. Ha a saját családunk túl normális ahhoz, hogy Bakoséknál otthon érezzük magunkat, a szerző akkor is tesz arról, hogy belakjuk a könyveit, hiszen olyan, akár csak pár sor erejéig felbukkanó karaktereket költöztet be, akiket mindannyian ismerünk: az iskola előtt kéregető hajléktalan nénit (itt Béla néni), a balkonon söprögető és fülelő-figyelő szomszédokat, vagy a mindent jobban tudó rokont (itt nagynéni). Azt hiszem, a magyar ifjúsági irodalom nagyon sokat nyert azzal, hogy Molnár T. Eszter az elsősorban felnőttekhez szóló írások mellett a fiatalabb korosztályt is megszólította ‒ remélem, még sok történet van a tarsolyában! 4. Mészöly Ágnes: Szabadlábon (Tilos az Á) „És utálom, amikor álszenteskedve azt mondják, hogy a sérültek is ugyanolyanok…   – De hát te ugyanolyan vagy – ellenkezett őszintén elkerekedett szemmel Zsu.   – Cuki vagy, de nem… illetve igen, de… jaj, ez rohadt bonyolult!” Mészöly Ágnes (akinek az Ez egy ilyen nap című, 2016-os gyerekkönyvét Herczeg-Szép Szilvia is kiemelte a 2016 KULTgyerekkönyveit összegző listájában) egy önmagában is izgalmas alaphelyzettel indítja regényét: megismerkedünk a kerekesszékes Győri Danival, barátaival és édesanyjával, aki „borostyán szülőként” igyekszik minden bajtól megóvni fiát, hiszen úgy gondolja, állapota miatt sokkal több odafigyelésre és gondoskodásra van szüksége, mint egy átlagos kamaszfiúnak. Már a kiindulópont is számos izgalmas kérdésfeltevést tartogat, de Mészöly Ágnes csavar egyet a történeten: főhőse olyan fordulatos, kalandos utat jár be Budapesttől egészen Barcelonáig, ami egy egészséges embernek is becsületére válna. A könyvvel kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy lebontja a kerekesszékben ülőkkel kapcsolatos ál-PC sztereotípiákat: „Az egésznek az alfája és ómegája az, hogy meglássuk: a mozgássérültség csak egy testi tulajdonság, olyan, mint az, hogy én barna hajú vagyok, ő meg magas.” Azonban úgy gondolom, a regénynek talán nem is ez a legfőbb erénye: abban hoz újat, hogy egy nem szokványos esetet bemutatva érzékelteti, milyen konfliktusok robbannak ki szülő és gyerek között kamaszkorban, és hogyan lehet ezeket megoldani. Sok ifjúsági regény tematizálja ezt a folyamatot, de az elmúlt években megjelent könyvek közül talán a Szabadlábon mutatja be legrétegzettebben, milyen szélsőséges és addig ismeretlen érzelmek szabadulnak elő szülőből és fiatalból egyaránt ebben az időszakban. 5. Guus Kuijer: Polli 1. ‒ Mindörökké együtt, fordította Wekerle Szabolcs és Kemény Zsófi (Pozsonyi Pagony) „A világ végére akartam menni – súgja –, de előbb meg kellene találnom az elejét.” Guus Kuijer első magyarul megjelent regénye, A minden dolgok könyve első olvasásra lenyűgözött, s azóta is többször fellapoztam. A holland író rendkívül hiteles karakterábrázolása, lassú, de nem vontatott cselekményszövése, részletgazdag elbeszélésmódja nemcsak az említett könyvre, hanem a Pollira is jellemző. Itt egy olyan kislány mindennapjai elevenednek meg, aki édesapja mintájára költő szeretne lenni ‒ igaz, apja egy verset sem írt még. Annál többet ír Polli: az elbeszélést időnként megszakítják versei, melyekben aktuális érzelmeit, gondolatait fogalmazza meg röviden, olykor humorosan és játékosan. Az édesapa azért is képtelen verset írni, mert egyre mélyebbre süllyed az alkoholizmusban, de lánya igyekszik neki segíteni, mert rendületlenül hisz benne. Szomorú kérdéskört boncolgat a regény, stílusa és hangulata mégis magával ragadóan bájos, és talán az elmúlt évek legrokonszenvesebb ifjúsági irodalmi főszereplőjével találkozhatunk. Versein és elbeszélésén keresztül egy derűs, kedves kiskamasz lányt ismerünk meg Polli személyében, aki minden problémára igyekszik megoldást találni; az élethez való hozzáállása nemcsak gyerekek, de tinédzserek és felnőttek számára is példamutató lehet.