3. Neal Shusterman: Az óceán mélyén (Tilos az Á Könyvek, fordította Illés Róbert) Neal Shusterman disztópikus regényfolyamokkal, fantasykkel szerzett komoly népszerűséget világszerte. Ehhez képest merész vállalkozás, hogy Az óceán mélyénben a skizofrénia elhatalmasodását követhetjük végig a tizenöt éves Caden szemszögéből, mely téma a rajongók egy részét el is ijesztheti. A szerző ugyan „bejáratott” műfaji kódokkal dolgozik: a történet egyik síkja egy óceánjáró expedíció kalandjait jeleníti meg, az út során a fiúnak természetfeletti lényekkel is küzdenie kell; de a másik síkban az elme feletti kontroll fokozatos elvesztéséről, a gyógyszeres kezelés kínzó mellékhatásairól, a kórházi falak ridegségéről olvashatunk. Időnként a különféle történések összemosódnak, ez jelzi, hogy a főszereplő nem ura saját gondolatainak, érzéseinek. „(A)z a felhő az elmém sarkában, ami benéz az ágy alá, talaj menti köddé terebélyesedik, és úgy borul az agyamra, mint a halál angyala az egyiptomi újszülöttekre.” (46.) Ezt a mondatot egy olyan „illusztráció” követi, amelyet a szerző fia készített saját óceánmélyi utazása közben. Az utószóban Shusterman így fogalmaz: „Azt reméljük, hogy Az óceán mélyén vigaszt nyújt azoknak, akik maguk is megjárták ezeket a mélységeket, mert rájönnek, hogy nincsenek egyedül. Bízunk abban is, hogy segít másoknak együtt érezni, és megérteni, milyen a mentális betegségek sötét, kiszámíthatatlan vizein hajózni.” Nathan Filer A zuhanás sokkja című regényének is hasonló volt a célkitűzése, de míg Filer nyelvileg is próbálta rekonstruálni a skizofrén elme szétesését, s ez alaposan megdolgoztatta az olvasót, addig Shusterman figyel arra, hogy aki Cadennel együtt evezőt ragad, ne süllyedjen el a szöveg viharzó tengerében.   4. Monica Hesse: A kék kabátos lány (Tilos az Á Könyvek, fordította Totth Gitta) Két éve a Max című „ifjúsági holokausztregény” tett szert komolyabb kritikai visszhangra, idén pedig Monica Hesse alkotása számíthat hasonlóra. A kék kabátos lány 1943 januárjában kezdődő cselekménye egy nyomozás köré rendeződik: meg kell találni egy lányt, aki zsidó származása miatt egy idős néninél bujkált, de nyoma veszett a rejtekhelyről. A keresés során olyan dolgokra is fény derül, amit a Hollandiában játszódó történet főszereplő-elbeszélője, Hanneke nem is sejtett volna, hiszen addig csak nehezen elérhető árucikkek csempészésével foglalkozott nagy titokban, később azonban az embercsempészetbe is bele kell kóstolnia. „Megőrült a világ, és én nem változtathatok rajta” (48.), mondja Hanneke Hamletet újragondolva, mégis elmegy a falig, hogy megtalálja azt a lányt, akit nem ismert, sosem látott, mégis egyre fontosabbá válik számára – így működik a háború paradox logikája. A nehézségek mellett fél szemmel a boldog békeidőkre is figyel, ez segít végigküszködni a veszélyeken és elmélyedni a másoknak való segítségnyújtásban. Közben pedig felnőtté válik – közhelyes lenne ez a konklúzió, hiszen a regény éppen arra világít rá, hogy a háború mindenkit traumatizál, és mindenkinek ki kell dolgoznia a saját túlélési, továbbélési stratégiáit, legyen bár gyerek vagy felnőtt. „Lassan, idővel jobban leszek. És rengeteg titkos és tiltott dolgot találok ezután is.” (360.)   5. Sepsi László: Ördögcsapás (Tilos az Á Könyvek) A női szólamok után remek volt megismerkedni az Ördögcsapás narrátorával, aki barátaival együtt egy veszélyes út során érik felelősségteljes, gondoskodó és hősies férfivá. A szerző azzal játszik el, hogy olyan környezetbe helyez természetfölötti eseményeket, amelyben könnyen otthon érezhetjük magát – Gyíklapajra, Zsákra vagy Szurtosbányára bárki ráismer, aki valaha járt például a Bodrogközben, egynémely szabolcsi, szatmári faluban vagy a Pest környéki agglomerációban: „A város másik felén már lakótelepeket meg bevásárlóközpontokat építettek, de a keleti alvég megmaradt gazdák meg disznók lakta tyúkszaros falucskának. Gyíklapaj, akár egy leprás éticsiga, vonszolja a seggét a főváros felé, és útközben darabkákat hagy hátra magából, egy földutat itt, egy náddal benőtt árkot ott, egy lepusztult marhatelepet amott.” (12.) Terjedelmi okokból nem idézek többet, pedig a szöveg legnagyobb erőssége a tájleíró részekben rejlik, ezeket biztosan nem fogják átlapozni a fiatalok úgy, mint Az arany ember első oldalait. A filmes és videojátékos utalások, a párbeszédekben elhangzó káromkodások vagy nem mindig PC szófordulatok is azt sugallják: két lábbal állunk a 21. századi magyar tinédzserek világában. Ebbe a világba robban be egy rejtélyes idegen, Szandor Mamon, aki fausti alkut kínál a szereplőknek: ha megegyeznek abban, hogy amolyan „virágelvtársi” módon „egyszer majd kérni fog tőlük valamit”, akkor kirántja őket a vidéki nihilből, és felívelő zenei karriert biztosít nekik. Azt azonban egyikük sem gondolná, hogy a kérés órákon belül realizálódik… Baljóslatú road movie, fejlődéstörténet, kalandregény és horror műfaji elemei keverednek Sepsi László első ifjúsági regényében, amit frissessége, bátorsága, szabadszájúsága, néhol kissé agyzsibbasztó humora miatt a két évvel ezelőtt megjelent (és értékeihez képest talán kevés figyelmet kapott) Kalasnyikov és Rózsafüzérhez tudnék hasonlítani.   6. Wéber Anikó: El fogsz tűnni (Pozsonyi Pagony) Az osztály vesztese sikere után Wéber Anikó nem tette alacsonyabbra a lécet, sőt: az iskolai bántalmazást középpontba állító, novellákból összeálló történet után most egy helyenként már-már horrorisztikus regényt olvashatunk, amelyben egy középkori remeteség is szerephez jut, csak hogy még hideglelősebb legyen a szituáció. Az El fogsz tűnni osztálykirándulása sokunk számára ismerősen indul: az otthonról hozott sütik kínálgatása, a kólák és egyéb cukros löttyök literszámra nyakalása után kialakulnak a klikkek, majd az ártatlannak tűnő játékok közben kezdetét veszi a csúfolódás, a gyengébb megalázása. Éjszaka azonban olyan fordulatot vesznek az események, amilyenre sem a nagyszájúak, sem a védtelenek nem számítottak; és itt változik szinte kísértethistóriává az elbeszélés. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a rosszak megkapják büntetésüket, a jók pedig a jutalmukat, a könyvet becsukva mégis marad egy szorító érzés gyomortájékon… Talán az afelett érzett szégyen és megkönnyebbülés keveréke, hogy túléltük a kamaszkort, ami Wéber Anikónál sohasem makulátlan.   7. Kertész Erzsi: Panthera – A hógömb fogságában; Panthera 2. – A küldetés (Pozsonyi Pagony) Kertész Erzsi hősei épp csak elkezdenék alpinista pályafutásukat egy hegymászó szakkör tagjaként, de körülrajongott oktatójukról kiderül, hogy egy ördögi kísérlethez akarja felhasználni tanítványait. Az „izomagyú”, a „csöndes”, a „cicababa”, a „mindenre elszánt” jelzők itt új jelentésekkel töltődnek fel: hogy mást ne mondjak, a „mindenre elszánt” szókapcsolat Rozikát, a nagymamakorú portás nénit jellemzi, a „cicababa” Lavínia pedig az első rész legviccesebb jeleneteihez asszisztál. Míg A hógömb fogságában a gömbbe záratásról és az onnan való kikecmergésről szól elsősorban, addig A küldetés a hógömbben élő népek viszályait és kalandjait mutatja be, és az első kötethez képest még néhány lépést tesz a fantasy zsánere felé. Mindkét regény letehetetlenül izgalmas, a cselekményük nem ül le, a narrátori szólamok és a szereplők párbeszédei is életszerűek. Kertész Erzsi „írói arzenálját” gyerekkönyvei, például az Állat KávéZoo vagy a Ludmila megoldja is felsorakoztatják, de a Panthera-sorozat a kiskamasz korosztály számára is ízelítőt ad a szerző hol bájos, hol metsző humorából, fordulatos meseszövéséből, karakterépítési bravúrjaiból.   8. Sarah Crossan: Egy (Betűtészta, fordította Szabó T. Anna) A tabukönyvek között is rendhagyó helyet foglal el Sarah Crossan „szabadverses regénye”, hiszen tudomásom szerint sziámi ikrek nézőpontjából még nem íródott ifjúsági könyv. A cselekmény verssé tördelt sorok által, asszociatív módon bontakozik ki, és a szerzőt egy amerikai valóságshow inspirálta a megírásra: a műsorban Abigail és Brittany Hensel, a nyaktól lefelé egy testben élő sziámi ikrek életét ismerhették meg a nézők. Crossan hősei, Tippi és Grace deréktól lefelé nőttek össze, és éppen kamaszodnak, a testükben és lelkükben létrejövő változások nem könnyítik egyébként sem átlagos hétköznapjaikat. Az egyik iker, Tippi a mesélő, aki természetesnek veszi állapotukat, így az elbeszélést nem a sajnálkozás vagy a távolságtartás dominálja. Új barátaik sem látványosságként fordulnak hozzájuk, hanem ugyanolyan kamaszként, mint ők maguk; mindennek köszönhetően a befogadó számára is hamar természetes lesz, hogy egy sziámi ikerpár életéről olvas. Ha kíváncsiak vagyunk rá, milyen érzés lehet sziámi ikerként a szerelmet megélni, mit jelent valóban elválaszthatatlannak lenni valakitől, lapozzuk fel Sarah Crossan írását – kivételes tapasztalatokat szerezhetünk az egységről. „Ő nem a részem. / Ő én vagyok / egészen, / nélküle / a mellkasomban fájó üresség / tátongana, / táguló fekete lyuk, / amit senki és/ semmi más nem tudna / betölteni, / soha.” (310.)   9. Louise O’Neill: Te kerested a bajt (Tilos az Á Könyvek, fordította Farkas Krisztina) A szerző első kötete, az Örökké a tiéd tavaly a lista második helyét foglalta el, és ebből a válogatásból sem lehet kihagyni új könyvét, melynek középpontjában egy nemi erőszak esete áll, az „előtte”, „utána” és „közben” történtek hátborzongató ábrázolásával. Emma, a bántalmazott lány a gazdag kertvárosi fiatalok életét éli, ennek megfelelő önbizalommal és kevélységgel – rátartiságában és meg-megbicsakló, mégis mindenkit elsöprő önbizalmában van valami viszolyogtató. Ám igazán az ifjúsági regényekben ritkán tapasztalható brutalitással megrajzolt erőszakot követő események félelmetesek: a lány felelősségének firtatása, közösségből való kirekesztése, az ebből fakadó depresszió, Emma egyébként is diszfunkcionális családjának széthullása, anyja közönye, a támogatás szinte teljes hiánya. Míg az erőszak után hozzávetőleges linearitással halad előre a cselekmény, az azt megelőző események mozaikszerűen vannak elbeszélve: igazából nincs időrend, Emma és barátai plázából plázába, buliból buliba mennek, néha egyik jelenet csak esetlegesen követi a másikat, így plasztikusabbá válik a luxusmindennapok egyhangúsága. A különleges narráció és a megrázó aktualitással bíró téma ellenére (a kötet angol nyelven 2015-ben, még jóval a #metoo botrány előtt jelent meg, és eredeti címe egy a magyarnál is erőteljesebb áldozathibáztató szólamot idéz: Asking for it) sem rejthetem véka alá enyhe csalódottságomat. Az Örökké a tiéd fojtogató disztópiája művészileg jobban sikerült, semleges hangnemű elbeszélője kevesebb egyértelmű didaxissal és több elgondolkodtató felvetéssel élt, míg a Te kerested a bajt véleményem szerint túl erősen fogja a befogadó kezét a nem túl meglepő végkifejletig. Talán több áttételesség, metaforikusság jót tett volna ennek a szövegnek is – de valószínűleg azért érzem így, mert az előző mű magasra tette a mércét.   10. Julie Buxbaum: Három dolgot mondj (Gabo, fordította Szabó Luca) Szerelemről, házasságról, barátságról, fájdalomról, gyászról szóló első regényei után Julie Buxbaum a kamaszok világába tett kirándulást, és mivel első ifjúsági művéhez már folytatást is írt, úgy tűnik, a tervezettnél tovább viszi ezt az utat. Alighanem az olvasók nagy örömére: bár a Három dolgot mondj szereplői, az édesanyját gyászoló, de édesapja új feleségét nehezen elfogadó kamaszlány, a magányos és szomorú titkokat őrző lányok kedvence, az áruló legjobb barátnő, a teszetosza édesapa kis túlzással minden második ifjúsági könyvben felbukkan, a szokványos alaphelyzetből induló, inkább tipikus, mint rendkívüli karakterekkel elmesélt történet mégis magával ragadóvá válik. Bizonyára a gördülékeny fordítás előnye is, hogy hamar azonosulunk a szókimondó elbeszélővel, Jessie-vel, és először azért szurkolunk neki, hogy beilleszkedjen egy új környezetbe, majd vele együtt kíváncsian várjuk, hogy fellebbenjen a fátyol annak a fiúnak a kilétéről, aki hónapok óta álnéven levelezik vele… Jessie válaszleveleinek fordulataiban, csetlés-botlásaiban néha magunkra, néha pedig barátnőinkre ismerünk, talán ezért is ennyire szerethető ez a kötet. +1: Franck Pavloff: Barna hajnal (Csimota, fordította Marie-Laure Piroth és Piróth Attila, illusztrálta Grela Alexandra) Franck Pavloff francia szerző 1998-ban írta meg Barna hajnal című novelláját, amely 2002-ben, a szélsőjobboldali Nemzeti Front előretörésével kapott különös aktualitást hazájában. A szöveg egy önkényuralmi rendszer létrejöttéről szól. Arról, hogy bizonyos intézkedések hogyan kúsznak be a bőrünk alá észrevétlenül, és mikor feltűnne, mi változott, akkor már késő: saját szabadságunk a tét. A Csimota Kiadó gondozásában, a Könyvmecenás program segítségével nyert speciális formát a novella, az így megszületett komplex műalkotásnak azért lehet helye a listán, mert elsősorban felső tagozatos és gimnazista fiatalok körében látom leginkább működőképesnek a történetmondást. Az illusztrátor és a szerkesztő is remekül élt a papírszínházas keret adta lehetőségekkel, a történet úgy van jelenetekre bontva, hogy fokról fokra váljon egyre feszültebbé az atmoszféra, a rajzok pedig tovább árnyalják a nyomasztó hangulatot. Rettentő fontosnak tartom, hogy a Barna hajnal papírszínházként is elkészült, hiszen a súlyos téma a mesélés sajátos módja miatt kerülhet közel a hallgatósághoz és késztethet együttgondolkodásra.