OLVASÓVÁ NEVELÉS
OLVASÓVÁ NEVELÉS
//olvasovanevels.gportal.hu/portal/olvasovanevels/image/gallery/1456267852_20.jpg

Az év gyerekkönyve díj

 

KÖNYVAJÁNLÓ

 
 
 
VÁR A KÖNYVTÁR

 

 
- Olvasóterem

 

 
KLASSZIKUS GŰJTEMÉNYEK

 

 
MESE-UNIVERZUMOK

2-10 éveseknek

Kamaszoknak

 
 
IRODALOM ÉS FILM

►Gyermek- és ifjúsági irodalom

►A varázslatos iskolabusz

►Bábfilmklasszikusok

►Klasszikus rajzfilmek

►Diafilm-mesék

 

 
Olvasóvá válás



Folyamata 

Az alapozás szakaszai 

A kiadvány célja

 
Az olvasóvá nevelés megalapozása

Kézikönyv tartalma

 
- CD-módszertár
 
Bemutatkozó

Pedagógiai tevékenység

- Bemutatkozó

 
 
DIGITÁLIS KÖNYVTÁR
 
- Ajánlók

Digitális irodalom

Gyűjtemények

 
- Gyermekújság
 
- Online újság

Könyv és Nevelés

 
BABA-MAMA KLUB
 
- Foglalkoztató

ÖSSZES FOGLALKOZÁS >>

  1. Animációs népi mondókák   
  2. Animációs népi dalok
  3. Animációs versek 
  4. Megzenésített versek
 
GYERMEKEKNEK
 
Gyermekkönyvek kiadói
 
Gyermekirodalom
 
Mesés oldalak
 
TEMATIKUS OLDALAK
 
-Szülők oldalai
 
Pedagógusoknak
 
A MÉDIA VILÁGA
 
-Digitális nemzedék

KONFERENCIÁK (2012-2016)

DIGITÁLIS PEDAGÓGUS KONFERENCIÁK (2012-2015)

 
-Médiatanulmányok
 
-A TV-nézésről
 
--Hatásai

MÉDIAHATÁS TANULMÁNYOK  

 

-A kisgyerek és a tévé
--Óvodás korban
--Kisiskolás korban
--Iskolás korig
--Serdülő korig
-Az „elektromos babysvitter”
--A tévés erőszak hatáselmélete
--A Tv hatásairól
--Az állandóan szóló hatása
--Családi étkezés és Tv
-Egészségkárosító hatásai

 

 
-Médiatudatosság

TANULMÁNYOK

-A gyerekek és a média viszonya

-Miért is ne tévézzen a gyerek?

-Médiaértés és médiafogyasztás

-A médiatudatosság főbb ismérvei

-A tudatos tévénézés

 
HETI-NAPI LÁTOGATÓK

 
OLVASÓI NAPTÁR
2021. Március
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
ÁLLATMESÉK - MESEKUCKÓ
ÁLLATMESÉK - MESEKUCKÓ : A fülemüle

A fülemüle

Andersen  2018.03.02. 16:15

 

Kínában, ezt ugye ti is tudjátok, a császár is kínai, s a császár udvari emberei is egytől egyik kínaiak. Régi-régi história, amit most elmondok, de annál nagyobb figyelemmel hallgassátok, mielőtt feledésbe merül.

A kínai császár palotája olyan gyönyörű volt, hogy csodájára járt az egész világ: ritka fajtájú, drága porcelánból rakták a falait, legmagasabb tornya hegyétől egészen a földig. Gyönyörűséges szép volt ez a porcelán palota, de olyan kényes, olyan törékeny, hogy csak nagy vigyázva nyúlhattak hozzá. Kertjében csodálatos virágok nyíltak; a legszebbeken ezüstcsengettyűk hintáztak, s megcsendültek, ha valaki arra ment, hogy figyelmeztessék a virágok szépségére.

 

Csudákkal teli kert volt a kínai császár kertje; olyan messzire nyúlt, hogy maga a kertész sem tudta a végét. Ha igen nagyon sokáig ment benne az ember, rengeteg erdőbe ért, ahol mély tavak csillogtak az öreg fák alatt. Az erdő egészen a tengerpartig húzódott, s a vízre hajló fák alá bevitorlázhattak a tengerjáró, nagy hajók.

Ebben az erdőben egy édes hangú fülemüle lakott; olyan gyönyörűen énekelt, hogy még a szegény halászember is odahagyta minden dolgát, és csak a hangjára figyelt, amikor éjjel hálót vont a tengeren.

- De szépen énekel, uramisten! - sóhajtott föl, de aztán elfeledkezett róla, mert a hálójára kellett ügyelnie. Másnap éjszaka azért megint csak elandalodott a fülemüle énekén.

A világ minden tájáról odagyűltek a kíváncsiak a császár városába, megcsodálták a porcelán palotát, elgyönyörködtek a kertjében, de amikor a fülemülét énekelni hallották, felkiáltottak:

- Mégiscsak ez a legcsodálatosabb!

A világjárók aztán hazatértek, s elmondták otthon, mit láttak, hallottak. A tudósok könyveket írtak a császár városáról, palotájáról meg kertjéről, de nem felejtették ki a fülemülét sem, róla írtak a legtöbbet s a legszebbet; a költők versekben dicsőítették a fülemülét, amely ott él a tenger partján, a kínai császár rengeteg erdejében.

A könyvek vándorútra keltek a világban, s néhányuk a kínai császárhoz is eljutott. A császár ott ült aranyos trónusán, és olvasott, olvasott sűrűn bólogatva, mert hízelgett neki, hogy ennyi szépet írnak a városáról, palotájáról meg kertjéről. "A legcsodálatosabb mégiscsak a fülemüle!" - ez állt a könyvben is.

- Miféle fülemüle? - ütötte fel a fejét a császár. - Én nem is tudok róla! Ilyen madár van a birodalmamban, méghozzá a tulajdon kertemben, s ezt könyvből kell megtudnom!

Hívatta a főudvarmesterét, aki olyan előkelő volt, hogy ha egy alacsonyabb rangú ember odáig merészkedett, hogy megszólítsa, csak annyit mondott: "Ph!" - egy kukkal se többet. Ez pedig semmit sem jelent.

- Ez a könyv azt mondja, hogy van itt valahol egy fülemüle nevű csodálatos madár! - mondta a császár. - Azt írják, hogy az ér a legtöbbet az egész birodalmamban! Mért nem szóltatok róla?

- Nevét se hallottam - rázta fejét a főudvarmester. - Az udvarnál még nem mutatták be.

- Ma este látni akarom és meghallgatni az énekét! - kiáltotta a császár. - Micsoda dolog: az egész világot telekürtölik a hírével, s éppen én nem tudok róla?

- Mondom, felség, a nevét se hallottam - mondta megszeppenve a főudvarmester. - De utánajárok és előkerítem!

De hol, de hogyan? A főudvarmester föl-le szaladgált a tenger sok lépcsőn, bejárta a termeket, a folyosókat, megszólított mindenkit, de bizony a hírét se hallotta a fülemülének senki. Mit tehetett, visszament a császárhoz, s azt mondta neki, hogy amit a könyvben olvasott, éppen olyan hazug mese lehet, mint a többi, amivel a könyveket teleírják.

- Csak nem hiszi el felséged? Hazug fickó lehet, aki írta, vagy az ördöggel cimborál.

- Ezt a könyvet a nagy hatalmú japán császár küldte nekem, nem lehet hazugság - mondta haragosan a császár. - Hallani akarom a fülemüle énekét! Előteremtsd ma estére! Fölkeltette felséges kíváncsiságomat! Ha nem kerül elő, vacsora után huszonötöt méretek az egész udvarra!

- Csing-pe! - mondta a főudvarmester, ami talán annyit jelent: parancsára! Azzal elsietett, föl-le loholt megint a sok lépcsőn, bejárt minden termet, folyosót, s a nyomában ott szaladt az udvar megbolydult népe, mert meg akartak menekülni a huszonöttől. Mindenki a csodálatos fülemüle után kérdezősködött, amelynek híre bejárta a világot, csak éppen a császár meg az udvara nem tudott róla.

Végre találtak egy szegény kis konyhalányt, aki azt mondta a kérdezősködőknek:

- Ó, istenem, a fülemüle! Ismerem, hogyne ismerném! Hogyan tud az énekelni! Megengedték itt a konyhán, hogy minden este vihessek egy kis ételmaradékot szegény beteg anyámnak a tengerpartra. Visszafelé, ha elfáradok, megpihenek egy kicsit az erdőben, s olyankor mindig hallom énekelni azt a fülemülét. Úgy csattog, úgy zeng, hogy a szememből kicsordul a könny a hallatára, s mintha az édesanyám csókját érezném.

- Gyermekem - mondta kegyesen a főudvarmester -, udvari főkonyhalánynak neveztetlek ki, s talán még azt is kieszközlöm, hogy ebédelni lásd a császárt, csak vezess el a fülemüléhez, mert a császár ma estére felséges színe elé rendelte.

Azzal kivonultak az erdőbe, a kis konyhalány vezette őket. Ott volt a fél udvar. Már jó darab utat megtettek, amikor valahol elbődült egy tehén.

- Megvan! - örvendeztek az apródok. - Micsoda erő egy csepp madár torkában! Hiszen ezt az éneket régebben is hallottuk már!

- Ez tehénbőgés volt - mondta a kis konyhalány. - A fülemüle tanyája még jó messze van.

Egy láphoz értek, ahol kórusban kuruttyoltak a békák.

- Csodálatos ének! - kiáltott fel az udvari pap. - Végre hallhatom: mintha templomi harang szólana.

- Hiszen ezek békák! - mondta a konyhalány. - Gyerünk csak tovább, most már nemsokára odaérünk.

Akkor felzengett a fülemüle éneke.

- Ez az! - suttogott a leány. - Hallják? Figyeljenek! Ott ül ni, azon az ágon! - És felmutatott egy szürke tollú kis madárra.

- Lehetetlen! - kiáltott fel a főudvarmester. - Én bizony nem ilyennek képzeltem! Milyen igénytelen, fakó a tolla! Talán az izgatottságtól fakult meg, hogy ennyi rangos urat lát itt együtt!

- Kicsi fülemüle! - szólt fel a konyhalány. - Legkegyelmesebb császárunk azt óhajtja, hogy énekelj előtte!

- Szívest örömest! - felelte a fülemüle, s rákezdte gyönyörűségesen, hogy öröm volt hallgatni.

- Akár az üvegcsengettyű! - lelkendezett a főudvarmester. - És nézzétek, hogy lüktet a kicsi torka! Különös, hogy sohasem figyeltünk fel rá. Nagy sikere lesz az udvarnál!

- Énekeljek még a császárnak? - kérdezte a fülemüle, mert azt hitte, a császár is ott van a rangos urak között.

- Nagyérdemű kis fülemülém! - szólt fel neki az udvarmester. - Van szerencsém meghívni a ma esti ünnepségre, ahol bájos énekével bizonyára megigézi kegyelmes császárunkat.

- A szabad ég alatt szebben hangzik az énekem - felelte a fülemüle, de hát a császár meghívását nem utasíthatta vissza.

A palotában lázasán készültek az esti ünnepségre. A porcelán falak, a padlók visszaverték az aranycirádás lámpák ragyogását, a folyosókat a legszebb ezüstcsengettyűs virágokkal díszítették föl; a nagy sürgés-forgásban egyszerre szólalt meg valamennyi csengettyű, az udvar népe a tulajdon szavát sem értette, olyan csengés-bongás támadt.

A trónterem kellős közepén fölállítottak egy aranyrudat - ezen foglalt helyet a megbecsült vendég, a fülemüle. Ott volt az egész udvar, még a kis konyhalány is bekukkantott az ajtóból, hiszen magas rangra emelték - nem is főkonyhalánynak, de udvari főszakácsnénak nevezte ki a főudvarmester. Mindenki ünnepi ruhában pompázott, s nem vette le szemét a fakó tollú kis madárról, akinek a császár most főbólintással adott jelet.

Rákezdte a kis fülemüle, csattogott az éneke, csak úgy áradt csepp torkából a gyönyörű dallam. A császárnak kicsordult a könnye, végigpergett az arcán; a fülemüle meglátta, s még szívfájdítóbban énekelt.

Öröm és büszkeség töltötte el a császárt, s nyomban elrendelte, hogy a fülemülét tüntessék ki az Aranypapucsrenddel, vagyis akasszák a nyakába az ő aranyhímes papucsát. De a fülemüle szépen megköszönte, s azt mondta, hogy ő már megkapta a maga jutalmát.

- Könnyet láttam a felséges császár szemében, ennél nagyobb jutalmat úgysem kaphatok! A császár könnye csodálatos erejű igazgyöngy. Bizony, gazdagon jutalmazta énekemet!

És tovább énekelt, szívet-lelket gyönyörködtetve.

- Milyen kacér ez a fülemüle! De igazán bájos - mondogatták az udvari dámák, aztán vizet vettek a szájukba, s ők is csattogni próbáltak, hogy fülemülének véljék őket.

Nagy sikert aratott a fülemüle a császári udvarban, még a lakájok és a komornák is elismeréssel nyilatkoztak róla, ami igazán nagy dolog, mert az ő tetszésüket a legnehezebb megnyerni. Egyszóval a fülemüle megcsinálta a szerencséjét.

Csakhogy most már a palotában kellett maradnia, külön kalitkájában. Napjában kétszer és éjszakánként egyszer kiengedték azért a szabadba, de tizenkét szolga kíséretében, akik selyemzsinórt kötöttek a lábára, s erősen fogták a zsinór végét: A fülemülének nem sok öröme tellett ezekben a kirándulásokban.

Másról se beszéltek a városban, mint a csodálatos fülemüléről, minden utca az ő nevével volt hangos, s ha két ember találkozott, az egyé így koszom rá a másikra: "Füle", az pedig így fogadta: "Müle". Aztán sóhajtottak, s egyet gondoltak. Tizenegy kofa a fülemüle nevére kereszteltette a gyermekét, de hiába, mert egyik sem tudott énekelni.

Egy napon csomagot kapott a császár. A csomagon egyetlen szó állott: "Fülemüle".

- Biztosan új könyvet írtak a mi nagyhírű madarunkról - vélte a császár.

De nem könyvet talált a csomagban, hanem egy fülemülét - mesteri kéz művét, egy felhúzható madarat, amely az eleven mása akart lenni. De ez nem volt ám fakó ruhájú! Véges-végig gyémánttal, rubinnal meg zafírral rakta ki a készítője, s ha felhúzták, elénekelt egy dalt az igazi fülemüle dalai közül. Miközben énekelt, föl-alá billegett a farka, s csak úgy szikrázott rajta a sok arany meg drágakő. Egy kis szalag lógott a nyakában, s azon néhány szó: "A japán császár fülemüléje csak hitvány mása a kínai császár csodálatos fülemüléjének."

- Gyönyörű! - álmélkodott az egész udvar, s aki a fölhúzható madarat hozta, nyomban megkapta "A kínai császár fő-fülemüle-szállítója" címet.

- Énekeljen egyszerre a két fülemüle! Micsoda dalnokverseny lesz az! Intettek hát az igazi fülemülének, s fölhúzták a kulcsra járót - rákezdte mind a kettő. De a dalnokverseny bizony nem sikerült. Az igazi fülemüle a maga módján csattogta az énekét, a másik pedig rugóra járt.

- Nem ő a hibás - vette védelmébe a karmester. - Kitűnően betartja az ütemet, az én iskolám követője.

Aztán egyedül énekeltették a rugóra járó madarat. Éppen olyan sikert aratott, mint az igazi, sőt még nagyobbat, mert ez ragyogott is, mint egy drágalátos ékszer.

Harmincháromszor énekelte végig a maga dalát, s még csak el se fáradt. Az udvari nép reggelig is elhallgatta volna, de a császár végül az eleven fülemüle énekét áhította meg, s már inteni akart neki - de hová lett? Nem vette észre senki, amikor kiröppent a nyitott ablakon, vissza a tengerparti rengeteg erdőbe.

- De hát miért tette? - töprengett a császár, s az udvar népe szidta-gyalázta, hálátlan gonosznak kiáltotta ki a fülemülét.

- Azért a mi énekesünk mégis különb! - vigasztalták magukat, s a drágaköves madárnak harmincnegyedszer is el kellett énekelnie a dalát. Még mindig nem tudták megjegyezni, mert nehéz és cikornyás dallam volt; a karmester égre-földre magasztalta a gépfülemülét, s azt erősítgette, hogy nemcsak pompás külsejével, de belső értékével is túlszárnyalja az igazit.

- Mert higgyék el, uraim, s mindenekelőtt felséges császárom, az eleven fülemülénél sohasem lehet tudni, mit csinál a következő pillanatban, de a rugókra járó madárra mindig számíthatunk! Így meg így énekel és nem másképp! Meg lehet ismerni a szerkezetét, ki lehet nyitni, s akárki megláthatja, hogyan működnek benne a rugók, hengerek, kerekek.

- Mi is úgy véljük! - mondta az udvar, s a karmester engedélyt kapott, hogy az elkövetkező vasárnapon a népnek is bemutathassa a madár művészetét. A nép meg is hallgatta, s olyan jókedve kerekedett tőle, mintha sok teát ivott volna, mert Kínában attól lesznek pityókosak az emberek. Azt mondták: "Ó!" - és fölemelték fazéknyaló ujjukat, a mutatóujjat, s szaporán bólogattak. Hanem a szegény halászok, akik sokszor hallották az igazi fülemüle énekét, csak legyintettek.

- Szépen hangzik, meg kell adni, de hiányzik belőle valami, csak magunk se tudjuk, hogy mi.

Hanem az igazi fülemülét száműzték a kínai császár birodalmából.

A kulcsra járó madárnak a császár mennyezetes ágya mellett volt a helye egy díszes selyempárnán, körülötte hevertek az ajándékok, amelyekkel elhalmozták: aranyholmik, drágakövek. Még rangja is volt, magas udvari címe: "A legkegyelmesebb császár asztali énekese", s rangsorban bal felől a legelső volt. A kínaiak császárja a baloldalt tartotta az előkelőbb oldalnak, mivel az embernek a szíve is bal oldalon dobog, még ha császárnak születik is. A karmester huszonöt kötetes könyvet írt a csodálatos madárról, tudós és alapos munka volt, tele a legficamosabb kínai szavakkal, ezért mindenki azt mondta, hogy elolvasta, s meg is értette, nehogy ostobának tartsa őket a császár, és huszonötöt méressen rájuk.

Így folyt ez egy kerek esztendeig; a császár, az udvari nép meg a birodalom apraja-nagyja már betéve tudta a fölhúzható madár dalának minden kis cikornyáját, s így még jobban élvezték, mert vele együtt fújhatták, s ezt nem is mulasztották el. Már az utcagyerekek is azt énekelték: "Fü-fü-fü, iu-iu-iu!" És azt fújta a császár is napestig. Igazán gyönyörű volt!

Hanem egy este, amikor a császár mennyezetes ágyában fekve hallgatta a fölhúzható fülemüle énekét - sose énekelt olyan szépen, mint akkor! -, egyszer csak kattant egyet valami a madár gyomrában, aztán krrrr! A kerekek veszett iramban pörögtek a belsejében, s utána csönd lett. A madár megnémult.

A császár nyomban fölpattant az ágyából, s az udvari orvosért futott, de a madáron bizony az sem tudott segíteni. Akkor órásmesterért szalajtott a császár, s az, hosszas fejtörés és vizsgálódás után, megjavította úgy-ahogy a madár szerkezetét, de megmondta, hogy a fülemülét kímélni kell: a csavarjai elhasználódtak, s nem lehet kicserélni őket, mert nem biztos, hogy akkor is énekelne.

Nagy volt a szomorúság a császári palotában. A madarat esztendőben csak egyszer volt szabad felhúzni, s még ez is a halálát okozhatta. De a karmester elmondott egy ünnepi beszédet, a legnehezebb kínai szavakkal, kijelentette, hogy nem változott semmi, s ebben mindenki megnyugodott.

Teltek az évek, öt is elszállt, s akkor igazi mély gyász érte a kínaiak birodalmát; halálos beteg lett a császárjuk, akire voltaképpen nagyon büszke volt az egész nép. Az orvosok már lemondtak életéről, s a nép kiszemelte az új császárt; mindenki a palota előtt tolongott, s a főudvarmestert faggatta, hogy van a császár.

- Ph! - a főudvarmester csak ennyit szólt, és a fejét rázogatta.

Sápadtan és dermedt testtel feküdt a császár pompás, mennyezetes ágyában, udvara már halottnak hitte, s futott az új császár kegyeit keresni.

A komornyikok a palota tornácán súgtak-búgtak, a komornák kávé mellett ültek, ott pusmogtak. A termeket és folyosókat vastag szőnyegekkel terítették be, hogy fölfogják a léptek neszét; halotti csönd ülte meg a porcelán palotát. Pedig még élt a császár: mozdulatlan, gyolcsfehéren feküdt bársonyfüggönyös, aranybojtos ágyában. Magasan a feje fölött nyitva volt az ablak, s a holdvilág beragyogott rá meg a gyémántos madárra.

A szegény császár már lélegezni is alig tudott, úgy érezte, mintha valami ránehezedett volna. Kinyitotta a szemét, s akkor látta: a halál telepedett a mellére. Fejére tette már a császár aranykoronáját, kezébe ragadta aranyveretes kardját meg császári jogarát. A mennyezetes ágy függönyeinek redői közül különös arcok meredtek a császárra, rútak és vigyorgók, de szép, szelíd arcok is: ezek a császár hajdani jó és gonosz cselekedetei voltak.

- Emlékszel-e rám? - suttogta az egyik. - Hát énrám emlékszel-e? - kérdezte a másik. És meséltek neki annyit, hogy a császár homlokáról patakzott a veríték.

- Nem tudtam, hogy visszajöttök! - nyögte a szegény császár. - Zenét! Zenét! Kínai dobot, a legnagyobbat! - kiáltott fel. - Hadd harsogja túl a szavukat!

De a furcsa arcok tovább mondták a magukét, s a halál szaporán bólogatott akár egy igazi kínai.

- Jaj, zenét! zenét! - kiáltotta a császár. - Kedves szép aranymadaram! Énekelj, no, énekelj! Elhalmoztalak arannyal meg drágakővel, még aranyhímes papucsomat is a nyakadba akasztottam, énekelj hát, vigasztalj meg az énekeddel!

Hanem a madár csak hallgatott; hogyan is énekelhetett volna, amikor nem húzta föl senki! A halál pedig nem tágított, nézte a császárt, s körös-körül mélységes csend volt.

Egyszerre csak gyönyörűséges szép ének áradt be az ablakon. A hajdani fülemüle ült kinn egy faágon, a száműzött kis énekes: hírét vette, hogy a császár halálán van, s hozzáröpült, hogy énekével vigaszt és reményt adjon neki.

Csattogott, zengett a hangja, s ahogy énekelt, a függöny redőiben elhalványodtak az arcok, egyre frissebben áradt a vér a császár ereiben, s még a halál is felfigyelt a dalra, és biztatta a fülemülét: - Tovább, kicsi madár, tovább!

- Énekelek én, de csak ha visszaadod a császárnak aranyveretű kardját! Énekelek, de előbb a császári jogart is add vissza neki! Még tovább éneklek, ha a koronáját is visszaadod!

És a halál mind a hármat visszaadta egy-egy dalért, s a fülemüle tovább énekelt: a csendes temetőről szólt a dala, ahol fehér rózsák nyílnak, orgonabokrok illatoznak, s ahol a zsenge füvet az árvák könnyei öntözik. Olyan szépen énekelt róla, hogy a halál egyszerre visszakívánkozott a kertjébe, s hideg, fehér felhő képében kisuhant az ablakon.

- Köszönöm neked, égi madárkám! - mondott neki hálát a császár. - Ismerlek téged! Száműztelek birodalmamból, s te mégis megmentettél. Gyönyörű énekeddel elkergetted ágyam körül a rémeket, szívemről a halált. Hogyan jutalmazhatnálak meg érte?

- Én már megkaptam a jutalmamat! - mondta a kis fülemüle. - Könnyet csaltam a szemedbe, amikor először énekeltem neked, s ezt nem felejtem el soha. Ez az igazgyöngy az énekes legszebb jutalma. Most csak aludj, s frissen, egészségben ébredj! Én majd altatót énekelek neked.

S a császár álomba merült az édes énektől, gyógyító mély álomba.

Amikor jó erőben, egészségben fölébredt álmából, az ablakon beragyogott a nap. A lakájok, komornák, udvari emberek közül senki sem volt mellette - azt hitték, uruk már rég itthagyta a földi világot. De a fülemüle nem hagyta el, ott ült az ágon, és énekelt.

- Maradj nálam mindörökre! - kérlelte akkor a császár. - Akkor énekelj csak, amikor jólesik, a kulcsra járó madaramat meg ezer darabra töröm.

- Azt ne tedd! - mondta a fülemüle. - Híven végezte kötelességét, megtette, ami tőle tellett. Tartsd meg továbbra is. Én úgyse rakhatok fészket a palotádban, mert nekem az erdő az otthonom. De eljövök hozzád, valahányszor magamnak is jólesik, ráülök erre a faágra, és énekelek neked, hogy felvidulj és eltűnődj énekemen. A boldogokról meg a szenvedőkről szól majd a dalom. Meg a sok rosszról és jóról, ami körülötted történik, de te nem tudsz róla. A madarat mindenüvé elviszi a szárnya, a szegény halász kalyibájába meg a paraszt kunyhójába is; eljutsz azokhoz is, akik messze vannak tőled és udvarodtól. Nekem drágább a te szíved, mint a koronád, pedig a korona megszentelt holmi. Ellátogatok majd hozzád, s énekelek neked, de egyet meg kell ígérned.

- Kívánj akármit! - kiáltotta a császár. - Teljesítem.

- Csak egyet kérek - mondta a fülemüle. - Ne mondd el senkinek, hogy van egy madarad, aki mindent elmond neked. Ha ezt titokban tartod, még boldogabb és szerencsésebb lesz az életed!

Azzal elrepült, vissza a tengerparti rengeteg erdőbe.

Beléptek az udvari emberek, hogy megnézzék halott császárjukat. Elhűlve álltak meg az ajtóban, amikor a császár rájuk köszönt: "Jó reggelt!"

 

 

 

 

 
OLVASÓVÁ NEVELÉS

 

 
MONDÓKA- ÉS VERSGYŰJTEMÉNY
  1. Népi mondókák 
  2. Kortárs mondókák 
  3. Gyerekversek
 
VIZUÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
 
GYERMEKTÉMÁK
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
I. ÉLETKORI SZAKASZ
CSECSEMŐ-, KISGYERMEK- ÉS KISÓVODÁSKOR (0-4)

Mondókák

 
    Babakönyv

2/ KISGYERMEKEKKOR (1-3)

Mondókázó-Verselgető 

Babakönyv lapozók 

 Interaktív fejlesztő lapozók

3/ 'MI EZ' KORSZAK (3-4)

Játékos ismeretszerzés
 
 
II. ÉLETKORI SZAKASZ
ÓVODÁSKOR (4-7)

 

 
ÓVODÁBÓL ISKOLÁBA

 
III. ÉLETKORI SZAKASZ
KISISKOLÁS KORSZAK
 
 

I. BEVEZETŐ SZAKASZ
(1-2. évf.)

ISMERETTERJESZTŐ (6-8)


II. ALAPOZÓ SZAKASZ
(3-4. évf.)

REGÉNY

  SOROZATOK

ISMERETTERJESZTŐ (8-10)

 
IV. ÉLETKORI SZAKASZ

KISKAMASZKOR (9-12)

  1. Klasszikus és kortárs ifjúsági irodalom
  2. Meseregény
  3. Mondák - legendák - civilizációk
  4. Vissza a múltba - regényes történelem
 
V. ÉLETKORI SZAKASZ
KAMASZKOR

CSAK KAMASZOKNAK (klasszikus-kortárs)

 
- Könyvajánló témánként
 
OLVASÁSI SZOKÁSOK

„Nekik való szövegekkel kellene szíven-lelken trafálni a gyerekeket

 
AZ ÉV GYERMEKKÖNYVE

ibbylogo

<<2019 - 1989>>

 
OLVASNI JÓ-OLVASS TÖBBET!-2014
 
OLVASNI JÓ!-2012

Ajánlott könyvek:

 
TERMÉSZETFILM

Természetfilmek

 
ÁTLAGNÉZETTSÉG
Indulás: 2008-11-01
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót