Nagy Koppány Zsolt   A csintalan Tűrhető Lajos ismét világgá indul   Mindig nagy szeretettel és várakozásokkal veszem kézbe a Manó Könyvek sorozatának, a Régi Kedvenceknek az újabb és újabb darabjait, és nem volt ez másként Nagy Katalin újonnan kiadott Tűrhető Lajos, valamint Világgá mentem című ifjúsági kisregényeivel sem. Kicsit ugyan csodálkoztam, hogy vajon mi vihette arra a kiadót, hogy már a második Nagy Katalin-könyvet adják ki egészen elképesztően magas nyomda­technikai minőségben, Dudás Győző kiváló rajzaival, hiszen az előző könyv (A világ legrosszabb gyereke) is ebben a sorozatban jelent meg, és bár szórakoztató volt, kedves és jó, nem biztosította azt az átütő élményt, ami indokolttá teszi egy szerző második könyvének a kiadását is.   A Tűrhető Lajos és a Világgá mentem című kisregények inkább laza történetfüzérek és természetesen hordozzák az első kötet minden báját: Nagy Katalin remekül tudja megrajzolni a rossz gyerekek alakját, hitelesen képes feleleveníteni a gondolataikat, problémáikat, a félreértésekből születő vidám helyzetek leírásának pedig egyenesen mestere, még akkor is, hogy ha 2017-ben ezeknek a tételeknek kicsit más a színe (és fonákja), mint 1973-ban, a könyv első megjelenésekor volt.   A gyermekkorunkat felidéző világ megrajzolása is nosztalgikus hangulatba kergetően hiteles, még úgy is, hogy például az én gyerekeimnek igen sok mindenhez magyarázatot kellene fűzni. (Ebben segít – az előző kötet gyakorlatához hasonlóan – a könyv végén szereplő kis szótár, ahol az őrsvezetőtől kezdve a nótafán keresztül egészen azt Ibusz-szobáig mindent megmagyaráz a lelkiismeretes – és a gyorsan felejtő történelmi/történeti tudatot minden jel szerint tökéletesen ismerő – szerkesztő.)   Benne vannak ebben a könyvben a hetvenes évek hétköznapijai (kapu­csengővel!), a tömbházlakásokba zsúfolt karakterek egymás mellett élésének vidám vagy keserű, de jelképesre karikírozott eseményei, a szocialista piac­gazdaság minden kedélyessége: „Nagyi! – vágott a szavába Öcsi izgatottan. – Nem érdemes vacakolni! Figyelj ide! 500 és 1000 forintos utalványt lehet kapni ajándékba. Aki beküldi a rózsaszín meg kék kupakokat, annak sorsolják. Gyorsan bontsunk fel három Márka szőlőlét! Megéri!”. Megjelenik ugyanakkor az egy háztartásban élő többgenerációs családok életének minden (hazug?) romantikája, a cukiság, a humor: „A kutyának is jobb lesz, ha elkerül itthonról. Szilvia ugyanis elnevezte cicának. Cic-cic-cic-cic – ezt mondja, ha meglátja. A meséskönyvben véletlenül fordítva mutatták neki a kutyát meg a macskát. És most már nem tudják visszacserélni.” Máskor meg egészen költői magaslatokba emelkedik a szöveg: „Én meg olyan nyugodt voltam, mint egy bárányfelhő.” A történet kedves, de nem túl izgalmas, mégis azt mondom, érdemes elolvasni, mert – hogy is fejezzem ki magam – a dokumentumértékük meglehetős. Mivel a szerző minden bizonnyal nem volt tudatában annak, milyen egzotikusnak hat majd könyvének egyik-másik fordulata, ő csak leírta a körülötte lévő világot, sok mindennél – még talán a saját, mint tudjuk, megszépítő emlékezetünknél is – hitelesebben mutatja be a hetvenes évek kedélyes csintalangyerek-oldalát. És hát ez bőven elegendő ok és terep a jóízű nosztalgiázásra.

Tartalom