Nem tudhatja meg! – Maja szíve a torkában dobogott. Érezte, hogy nagy a baj, de most, hogy barátnője hangosan kimondta, még rosszabbnak tűnt a helyzet. Annyira, hogy már a könnye is kicsordult. Elfordult Esztertől, és inkább a hóban csipegető madárkáknak mondta:   ­– Mindenről Ági néni tehet! – Te is tudod, hogy nem így van! – Pedig ez az igazság! Ha ő nincs, és nem hívja be Anyát a múltkor, a szüleim nem aggódnának, hogy mi lesz velem az iskolában. Akkor pedig elmondhatnám, hogy rossz lett a felmérőm. – Ági néni olyan aranyos, mindenki kedveli, csak te nem. Tegnap is hozott nekünk süteményt. – Te sem szeretnéd, ha minden egyes délután vele kellene gyakorolnod! – duzzogott Maja. Rossz kedve ráragadt Eszterre is. – Én Imre bácsit nem szeretem! – szakadt ki hirtelen belőle.   […] – Nem, nem az – és lehajtotta a fejét. Ez Andris trükkje volt, ilyenkor nem lehetett rá haragudni. Anyukája azonban sajnos nem enyhült meg. – Ha te is tisztában vagy vele, akkor miért nem mondtad el, hogy gondok vannak az iskolában? Tudtunk volna segíteni! –Úgy, hogy bemész megint Ági nénihez? – buggyant ki Majából a sírás. – Ezért nem mondtam el! Utálom! Utálom Ági nénit! És ő is engem! Azt akarja, hogy megbukjak! Hogy ne játszhassak a többi gyerekkel, hogy állandóan csak tanuljak! –Aki tanul, az nem bukik meg! – Maja mamája elvesztette a türelmét. – Nem szabad így beszélned az osztályfőnöködről! Nem mondhatod, hogy utálom! Mi nem utálunk senkit! Érted? – Utálom, utálom, utálom, utálom! – üvöltötte Maja, és elviharzott. Édesanyja annyira megdöbbent, hogy még csak azt sem kérdezte, hová megy. Bár Maja maga sem tudta. Felkapta a kabátját, és lerohant a lépcsőn. Annyira dühös volt, amiért nem értik meg, hogy úgy érezte, egy percet sem tud tovább otthon tölteni. Haragudott Anyára, de legfőképpen Ági nénire. Na, meg persze egy kicsit saját magára is. De azért nem annyira, mint az osztályfőnökére.