Bonca
2018.07.08. 14:15
8-10 éveseknek
Írta: Varga Katalin
Illusztrálta: Csuka Zsuzsa
Kiadó: Ciceró, 1997
Oldalszám: 187
Varga Katalin két kisregényét - Barátom Bonca és Legyél te is Bonca! - nyújtjuk át egy kötetben kis olvasóinknak.
Könyvünk főhőse Bence, a Nagy Vadász, akivel csodálatos dolgok történnek. Barátjával, aki magát miszter Doolittle-nek nevezi, afrikai expedíciót terveznek, és le akarják csapolni a Viktória tavat.
Miszter Doolittle eltűnik. Bence elnevezi Boncának és keresésére indul.
Eközben új barátokra lel, akiket mind Boncának nevez. Találkozik Madaras Boncával, aki már öreg, vak és a madaraival él. Életre szóló barátságot köt Bálinttal, a festővel, aminek a könyv második részében igen nagy jelentősége lesz, amikor színre lép Madaras Bonca rokonsága, köztük a szomorú kislány, Nóra.
Kaland, nagy képzelőerő, sokféle érzelem - leginkább az emberi jóság - jellemzik a hősöket, akiknek sorsa a lenyűgöző történet során mindvégig ébren tartja az olvasó érdeklődését.
A két könyv alapján néhány nagy sikerű ifjúsági filmek készültek.
|
Tartalom
Barátom, Bonca |
|
A Nagy Vadász találkozása miszter Doolittle-lal
|
9 |
A Pillangók Völgye
|
18 |
Az első Bonca
|
27 |
A madaras Bonca
|
37 |
Unalmas délután
|
50 |
Oroszlános Bonca
|
61 |
Levél a festőnek
|
69 |
És mi történt a parkban?
|
73 |
Véletlen, de rendkívüli találkozás?
|
79 |
A Nagy Vadász második találkozása miszter Doolittle-lal
|
86 |
Legyél te is Bonca! |
|
Emlékeztető
|
95 |
Megérkezik egy lány. Egyelőre nem látszik rajta a boncaság
|
99 |
Újabb látogatás. A paradicsommadarak szaporodtak
|
113 |
A festő és a kislány
|
123 |
Egy félbeszakadt délután. És sok egyéb más is.
|
143 |
Olyan, mint egy idegen
|
159 |
Vasárnapi Miranda
|
177 |
Galgóczi Tamás
Barátom, Bonca
Varga Katalin Bonca-történeteiből nem csupán a Boncaság mibenlétéről kapunk első kézből származó információt (elvégre az egyik mesélőnk, Bence volt a fogalom megalkotója, sőt mi több, az első Bonca keresztapja is), hanem néhány különös tervről is. Minderre meglehetősen közvetlen hangvételben kerül sor, amire példának az alábbi sorokat idézem:
„– Ó, te dolgozol is? Ez nagyszerű!
– Hát persze. Munka nélkül szomorú lenne az élet. A munka öröm.
– Ismerek egy öregasszonyt. Panaszkodott, hogy sok dolga van, s mindenre csak maga van. De nem engedte meg, hogy segítsek.
– És nem szeret énekelni, olvasni – bólintott az öregember.
– Ismered? – csodálkozott a kisfiú.
Az öregember megrázta a fejét. Aztán így folytatta:
– Vannak emberek, akiknek a lelkük vak.”
A szövegben szereplő kisfiú, Bence egyedül van és unatkozik. Ezért aztán képzeletbeli állatokkal népesíti be a parkot, amelyeket a Nagy Vadász (vagyis ő maga) kedvére hajkurászhat, vagy ha olyan kedve van, meggyógyíthat. Oroszlánüldözés közben találkozik miszter Doolittle-tal, aki éppen tigrist sétáltat. Az első pillanattól kezdve pompásan megértik egymást, és a délután hamar elszalad. Megbeszélik a másnapi találkát, de Bence hiába várakozik barátjára, az csak nem jön. Ezért aztán elkezdi keresni.
Keresi a parkban, keresi a telefonkönyvben, keresi az utcán, de Bonca (mivel a valódi nevét nem ismeri, ezen a néven gondol rá) nem kerül elő. Kutatás közben számos felnőttel és gyerekkel ismerkedik meg, akik között kedvesek és ellenszenvesek, barátságosak és undok alakok egyaránt vannak.
Teszi mindezt olyan magától értetődő természetességgel, amelyre mi felnőttek már csak ritkán vagyunk képesek. Pedig ha időnként megállnánk, és amúgy őszintén rácsodálkoznánk a dolgokra, olyan élményekben lenne részünk, amikben csak egy Boncának lehet. Csodálatos történet, amely életkortól függetlenül alaposan felkavarja az olvasót.
Forrás: ekultura.hu
|
Részlet a Legyél Te is Bonca című kisregényből
Senki sem kérdezte meg őt, hogy akar-e elköltözni, akar-e új barátokat, új iskolát, új lakást, új kertet, új madarakat. Egy nap arra ébredt, hogy csupa idegenek veszik körül. Mert a nagymama halála fenekestül felforgatta az életüket. Pedig milyen szépen éltek ők hárman: anya, a nagyi és Nóra. A nagymama mindig is utálta az idegeneket, ezért Nóra is utálta őket, no meg utálta a fiukat, és Nóra is szívből utálta őket, de legeslegjobban azt az alakot gyűlölték… azt, akitől minden hónapban hozta a postás a pénzt. Mert Nórának jár az a pénz! Na nem mintha szeretetből, vagy gondoskodásból, na nem, szó se róla, csak, mert a törvény kötelezi, hát azért.
Úgy utálta még a gondolatát is, hogy neki valahol él az apja, de az az alak már idestova hét éve a lábát se tette be hozzájuk. Van másik családja, másik felesége, a Betti, másik három gyereke, azokról kell gondoskodnia, azokat kell szeretnie. Nóra már nagylány, kilenc éves is elmúlt. Szinte nem is emlékszik az apjára. Csak azt tudja, amit a nagyi mesélt, hogy egy szemét, felelőtlen, hitvány gazember. Nem kellene foglalkozni vele. Nem lenne szabad… de most hogy meghalt a nagyi… Nóra az ablaküveg árny-Mirandáját irigyli, de nagyon, azt a vasárnapi Mirandát. Ő legalább ismeri az apját. Minden vasárnap kijárnak, hol cukrászdába, hol a vidámparkba, jókat nevetgélnek együtt és Miranda mesél, elmeséli az életét, az igazi életét.
A körülötte élők nem értik, nem ismerik sem őt, sem Mirandát. A festő egész álló nap csak azokkal a hülye paradicsommadarakkal van elfoglalva, Tóni bácsi a kosarait babrálja, a fiuk meg, ezek a minden lébe kanál, utálatos fiuk csak kellemetlenkedni tudnak. És boncáskodni.
Varga Katalin[1] meseregényében Nóra sok viszontagságon kell átküzdje magát, mire megérti, hogy igaz barátok nélkül rém unalmas az élet. A nagyvadász aliász Bence, Mr Doolittle vagyis Andris, Smithné Magdi, a festő és Tóni bácsi is minden boncaságukat bevetik mire Nóra végre az igazi énjévé, azaz vasárnapi Mirandává szelídül.
[1] Varga Katalin, Legyél te is bonca!, Móra könyvkiadó, Bp., 1983, részlet 76-79 o.
Forrás: meseszelence.wordpress.com
|
|