(2020. május)
olvasonaplo.hu
A történetet Vörös egy 2016 éves tölgyfa meséli, aki rengeteg állatnak ad otthont, legjobb barátja egy varjú és a környéken Kívánságfaként is üzemel.
Az emberek május elején továbbvíve egy régi ír hagyományt ágaira teszik a kívánságaikat. Papírra vagy rongyra írják őket, s reménykednek, hogy beteljesülnek. Vörös nem szokott beleavatkozni az emberek dolgaiba. Ám az utóbbi időben eléggé nyugtalan lett a környék. Egy muszlim család költözött az egyik házba, aminek a telkének határán áll Vörös.
A kislány nagyon egyedül van, barátokat szeretne, s bár a tölgy környékén lakó állatok szívesen biztosítanak társaságot Tamarnak, ez azért mégse ugyanaz. Valaki pedig csúnya üzenetet hagy Vörös törzsén, a telek tulajdonosa pedig panaszkodik, hogy a fa gyökerei tönkreteszik a vízvezetékeket, úgyhogy ki szeretné vágatni. Csak előbb még megvárja az éves Kívánságfa napot. Vörös tehát úgy érzi, hogy valami nyomot kell hagynia a világban. Talán ha segít Tamarnak összebarátkozni a szomszéd kisfiúval akkor már nem hiába állt az udvarukon annyi ideje… A terv kivitelezéséhez persze szüksége van a barátaira: Bongóra, a hollóra, hogy segítsen és a kisállatokra, akik otthonként tekintenek rá.
Nagyon szép történet volt, amit egy olyan fa mesél el, amely idősebb bármely embernél, s bár folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy ő csak egy fa, sokkal emberibben viselkedik mint bárki. Elfilozofálgat az életről, megfigyel és nagy kedves apróságokat oszt meg az olvasókkal az állatokról, akiknek menedéket, otthont biztosít (például, hogy milyen neveket adnak maguknak). Nem kevés humor is akad a történetben, elvégre Vörös rendszeresen faviccekkel próbálkozik, s ő maga is tudja, hogy egyrészt nem jó viccmesélő, másrészt meg el is várják tőle, hogy ne legyenek poénjai.
A kerek sztori pedig ugyanakkor nagyon is aktuális problémáról szól: a muszlimokkal szembeni előítéletről, de olyan finoman érinti a kérdést, hogy egyáltalán nem tűnik erőltetettnek, egyáltalán nem töri meg a ritmust. Na és persze arra is felhívja a figyelmet, hogy igazából mindenki aki ott él a környéken valamikor ugyanúgy kívülálló volt, mint Tamar családja, de egy közös hagyományteremtés összehozta őket.
A kívánságfa egy nagyon szép történet barátságról és összetartásról, természetről, hagyományokról és közösségről. Olvasmányosan, gördülékenyen van megírva és az üzeneten kívül rengeteg tudományos információt is tartalmaz növényekről, állatokról. Nagyon jól kell érteni a szóforgatáshoz ahhoz, hogy minden teljesen organikusnak tűnjön és ne legyen semmi túltolva és túlszirupozva, s Katherine Applegate könnyedén megugrotta ezeket az akadályokat.
A könyvből a közönsége, a kisiskolások igencsak sokat tanulhatnak, egész szórakoztató módon. Sőt az olvasás is könnyű, mert nagyok a betűk, rövidek a fejezetek és kimondottan szépek az illusztrációk. S természetesen ha rákeresünk Katherine Applegate oldalán vannak olyan dokumentumok, amelyek azokat a pedagógusokat segítik, akik esetleg iskolában szeretnék feldolgozni a történetet.
sorok-kozott.hu
A Maxim Könyvkiadónál jelent meg Katherine Applegate: Kívánságfa című gyerekkönyve, mely a 2017-es Goodreads Choice Awards legjobb gyerekkönyv szavazásán a fináléba jutott. A 216 éves vörös tölgyfa történetét ő maga meséli el, amit kortól függetlenül ajánlunk az olvasók figyelmébe.
A Kívánságfa tulajdonképpen egy mese, amit Vörös, a 216 éves fa mesél el nekünk. A történetből kiderül, hogy az állatok és a fák is tudnak beszélni, csak az emberek elől ezt titkolják. Vörös élete akkor változik meg kissé, amikor a vele szemben lévő házba egy muszlim család költözik, akiknek nehéz a beilleszkedés. A kislány, Tamar egy kívánságot hagy a fán: nagyon szeretne egy barátot. Vörös eldönti, hogy minden tőle telhetőt megtesz, de eközben a saját életét is félti: az egyik szomszéd ugyanis ki akarja vágni a fát…
Hihetetlen, hogy milyen sok mindenről tudott mesélni ez a relatíve rövid történet! Olyan sok érzelemmel, gondolattal volt tele, ráadásul időnként sikerült is elmosolyodnom Vörös kicsit béna, de annál szerethetőbb poénjain. Vörös legjobb barátja Bongó, a varjú volt, az ő beszélgetéseik is hol viccesre, hol nagyon szívhez szólóra sikeredtek. Olyan jó volt átélni a barátságukat, és az állatszereplőket is kifejezetten szerettem a történetben, különösen a könyv végén, ott könnyekig meghatódtam. Az állatok kapcsán pedig olyan szépen átjött, hogy lehet békében, harmóniában együttélni akkor is, ha akadnak problémák, nehézségek. A lényeg a szeretet.
Tamar kapcsán előjött a kirekesztettség kérdése is, ugyanis a kislánynak nincsenek barátai, valaki pedig egy “Tűnjetek el” fenyegetést karcol a fára, mert nem akarja, hogy muszlimként ott éljenek. Ezek a részek is nagyon az ember szívébe martak, leginkább mert Tamar egy végtelenül szerethető kislány volt. Olyan jó volt átélni Bongó és Vörös erőfeszítéseit, hogy Tamar barátra leljen a szomszéd kisfiúban, Stephenben, és végre elinduljon valamilyen pozitív változás az életében. Rasszizmusról sosem egyszerű írni, de az írónő nagyon szépen kezelte ezt a szálat, a lezárás pedig külön bejött, annyira emberi volt így.
Kaptunk egy történetet a történetben is, Vörös ugyanis elmesélte, hogy milyen volt itt az élet bő kétszáz évvel ezelőtt, és hogyan is vált belőle kívánságfává, és mennyire reményt tud adni az embernek az, ha hihet valamiben, és az valóra válhat. Maeve története gyönyörű volt, különösen ahogy a nehézségeket viselte. Legjobban persze az tetszett, ahogy ezt összekötötte a jelennel, és valami igazán egyedi történetszálat kreált belőle a szerző.
A Kívánságfa egy gyönyörű, elgondolkodtató és szívhez szóló regény, amiben Vörös, a fa mesél megannyi bölcsességgel és időnként imádnivaló fa-humorral. Engem teljesen elvarázsolt ez a történet, olyan jó érzés volt olvasni.
Hogy tetszik a borító?
Álomszép! Ezek a színek, a fa, az állatok, annyira jó lett! Ráadásul a kötetben is sok illusztráció van, azok is szépek lettek, jó rájuk nézni, és feldobják a könyvet.
Kinek ajánlom elolvasásra?
Igazából mindenkinek, szerintem felnőttek is élvezhetik, de bármely gyerek kezébe odaadnám. Olyan jó lenne, ha általános iskolában ilyen kötelező olvasmányok várnák a kicsiket…
smokingbarrels.blog.hu
„– Hogyan születik a barátság?”
Katherine Applegate gyönyörű ifjúsági regénye a Maxim Kiadó Delfin könyvek-sorozatában jelent meg, és kívül-belül varázslatos. Nemcsak hogy ifjúsági irodalmat, de regényt is nagyon rég olvastam olyat, ami ennyire csodálatosan mesél. A Kívánságfa a valóságot és a képzeletet elegyítve hoz létre egy olyan történetet, amely egyszerre megható, tanulságos, modern és végtelenül pozitív.
Az elbeszélőnk Vörös, egy 216 éves északi vörös tölgyfa, aki régóta kíséri figyelemmel és őrzi a környéket barátja, a Bongó nevű varjúlány társaságában. Odvai és ágai sok kis állatnak adnak otthont, oposszumoknak, mosómedvéknek, baglyoknak. Vörös egy kívánságfa: az emberek minden év május elsején felkeresik, és az ágaira kötözik a kívánságaikat. Eddig mindig csendesen figyelte az eseményeket, soha nem avatkozott közbe. Most azonban úgy tűnik, ki akarják vágatni, és a megmaradó kevés idejét Vörös arra fordítja, hogy barátai segítségével ő maga teljesítse a közeli házban lakó kislány kívánságát.
Már a nézőpont megválasztása is nagyon egyedi, amit az írónő ráadásul szépen és tudatosan használ a regény legvégéig. Vörös megértő, bölcs, optimista és nyugodt elbeszélő, aki egyfajta távolságtartással tudja szemlélni az emberek világát. Sok mindent megért és látott már, a fellobbanó gyűlöletkeltés sem újdonság számára. Hatalmas pozitívuma a könyvnek, hogy sem a tölgyfa, sem az állatok nincsenek a kellőnél jobban antropomorfizálva, növényi és állati szokásokkal ismerkedünk meg, miközben rengeteg természettudományos információt is szerzünk. Ezeket az írónő beleszövi a mesébe, így olvasás közben a gyerekek (hiszen alapvetően nekik szól a könyv) nemcsak szórakoznak, de tanulnak, okosodnak is. Ez a hitelesség és információgazdagság elképesztő erőssége a regénynek.
A könyv kiadása gyönyörű: a borítótól kezdve Charles Santoso illusztrációin át a tördelésig minden szép rajta, jó kézbe venni. A történet ráadásul időtlen; az idegengyűlölet tértől és időtől függetlenül bárhol felütheti a fejét, ahol félnek az ismeretlentől, és a könyv pont a megfelelő és befogadható mennyiségben foglalkozik a problémával. A két fő kérdés végig az, hogy vajon Tamarnak sikerül-e barátot szereznie, illetve hogy Vöröst vajon valóban kivágják-e az Óhajok Napja után. Az első miatt az olvasó talán különösebben nem izgul, a második viszont végig nyitva van, és egyáltalán nem egyértelmű, hogy happy end lesz a történet vége. Vörös sztoikus bölcsességgel viseli, ahogy a kivágásáról beszélgetnek, és a megváltoztathatatlan elfogadása szép és fontos üzenete a könyvnek.
Emellett a barátság és a szeretet erejének hatalma a legértékesebb tanulsága a regénynek, ami így nagyon nyálasan és közhelyesen hangozhat, de az az igazság, hogy nekem folyamatosan potyogtak a könnyeim a könyv végén. Amilyen elcsépelt lehetne, annyira egyszerű és szép a tölgyfa és a gyerekek meséje, és a közben felszínre kerülő érzelmek bemutatása. Tanulságos és elgondolkodtató a történetbe beleszőtt történet is: a fiatal ír lány, Maeve sorsa, aki 1848-ban szelte át az óceánt és telepedett le a környéken, hogy pár év múlva felkötözze az első kívánságot Vörös ágára, és ezzel meghonosítsa az ír hagyományt.
Az emberi karakterek egyszerűek és szerethetők, senki nincsen démonizálva. A regény toleranciára tanít, összefogásra és a remény fontosságára – bátran lehet adni akár kisebb gyerekek kezébe is, mert végtelenül pozitív a hangulata. Gyönyörű könyv, amit én az elsőtől az utolsó betűig nagyon szerettem.
|