cassyblacksmith.wordpress.com     Beatrice Prior a távoli jövő Chicagójában él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e – vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.   Szokatlan elgondolás, hogy a sok háborúskodás után egy teljesen új demokratikus rendszert hoznak létre. Azért tűnt furcsának nekem, mert véleményem szerint, nem lehet kategorizálni minden embert, főleg nem pakolhatjuk őket 5 skatulyába. Nem vagyunk egyformák, mindenki saját egyéniség, nem lehet eldönteni csak úgy, hogy na te most ebbe a kasztba tartozol. Éppen ezért, a megoldás figyelemfelkeltő és már korán előrevetíti a történetet végigkísérő feszültséget.   Beatrice nagy választásra készül. Tizenhat éves társaival együtt el kell döntenie, hogy melyik csoporthoz akar tartozni: oda, ahova a szülei és legtöbb ismerőse, vagy kockáztat, hallgat az ösztöneire és inkább az ismeretlent választja. Tris dönt, ennek pedig sokan nem örülnek. Éppen úgy, ahogy szintén csoportváltó bátyja, kénytelen elszakadni szüleitől, majd egyenesen a Bátrak központjába kell mennie a többi tizenhat évessel. De nem elég, hogy Beatrice nem akar az a szürke kisegér lenni, aki hajdanán a tükörből nézett vissza rá. Ugyanis hátra van még egy beavatás: meg kell mutatnia, hogy igenis méltó ahhoz, hogy egyként kezeljék azokkal a Bátrakkal, akik annak születtek.     Beatrice elmesélésmódja nagyon tetszik. A történet hasonlít egy kicsit az Éhezők viadalához, több kritikában olvastam ezt, de számomra mégis egy teljesen más irányba ment el a végén. Igaz, hogy mostanában egyre több “tökös” hősnő jelenik meg a könyvekben – jóllehet ennek az az oka, hogy sok könyvmolynak elege van az alkonyatféle szende-uncsi-zárkózott-béna lányokból, – de nem baj, mert a történet valóban egy olyan karakterét kiált, mint Tris, akinek meg kell tanulnia fegyvert forgatnia, verekednie, és nem szabad hagynia, hogy elnyomják. Ha kell az életéért küzd, véresre veri más arcát, vagy éppen leveti magát több tíz emelet magasból. Én nagyon megkedveltem Trist, azt hiszem, ha találkoznánk, jó barátnők lehetnék, mert én is az a küzdős fajta vagyok, mint ő.   Sok rejtett információt kapunk már rögtön a könyv legelején, amiről csak később vagy a legvégén derül ki, hogy milyen fontos. Tetszik, hogy nem a megszokott szirupos maszlag, mint a hasonló YA könyvek, hanem egy kemény világot mutat be, ahol halnak meg emberek és ahol küzdenek az életükért. Egyetlen negatívumként azt tudom felhozni, hogy kicsit több volt a kitöltő, felvezető rész, amiben nem igazán történt semmi, de ez mind kell ahhoz, hogy alaposan magunk előtt lássuk ezt a furcsa  világot, hogy jobban megismerjük a szereplőket és a miérteket.   Természetesen az izgalmas cselekmény mellett ebben a történetben is kapunk egy kis szerelmi szálat és egy rossz fiút. Ki máshoz is vonzódna Tris, mint az eszméletlenül dögös, először kicsit hideg és tartózkodó Négyeshez? Nekem is kell egy Négyes, már nagyon várom, hogy a filmben viszont lássam.   (2) A lázadó