A torony
Szokács Eszter 2016.08.15. 15:41
Írta: Majoros Nóra, illusztrálta: Sánta Kira. Abrakadabra Kiadó, 2013., 32 oldal
Majoros Nóra szép és elgondolkodtató mesét írt, amit Sánta Kira illusztrált, nagyszerűen aláfestve a történetet és a szöveg hangulatát.
A torony tulajdonképpen katasztrófatörténettel kevert sci-fi. Egy bolygón járunk, ahol él egy kisfiú egy nagyon magas toronyban, ami az ősi tudás őrzője. A fiú lüktetést érez a Föld belsejéből, és elmondja az embereknek, hogy valami készül. A tudós felnőttek, bár elfogadják a torony ősi létét/lényegét és a kisfiú szintén ősi tudását, mégsem adnak hitelt a szavainak: okoskodnak, ott sejtenek szimbolikát, ahol a tényeket kellene meglátni, illetve nem értelmezik helyesen a jeleket.
Kiderül, hogy a bolygó végóráit éli, így az emberek készülődni kezdenek, hogy elmeneküljenek, a kisfiú pedig, bízva a torony üzeneteiben, nem akar elmenni, várja a megmenekülést. Ennél többet nem szabad elárulni.
|
Vannak mesék, amelyeknek el lehet mondani a végét, mert nem a végkifejlet a fontos, hanem a közben történő események, a mellékszálak. Vannak mesék, amelyek nem a történettől jók, hanem a stílustól vagy a dramaturgiától. Majoros Nóra könyve nem ilyen. A torony és a kisfiú meséjében ugyanis igazán csak az ősi, mitikus történet a fontos: az eredetmagyarázat.
Minden gyerek életében eljön az az idő, amikor azzal szembesül, hogy egy aprócska bolygón élünk, ami kering valahol a nagy semmi vagy a nagy minden közepén. Vagy a szélén. Esetleg arról is tudomást szerez, hogy a bolygónk élete is véges. És ez bizony elég sokkoló élmény. A gyerekeknek mégis éveket kell várniuk arra, hogy színvonalas tudományos-fantasztikus könyveket olvashassanak. Nem a dudoros homlokú humanoidokkal teli történetekre, a lézerkardos látványsztorikra gondolok, amelyeknél valójában teljesen mindegy, hogy hol játszódnak, mert ugyanolyan kalandregények, mint földi társaik.
A „komoly” sci-fi irodalomban mindig az ember, az emberiség áll a középpontban, és a szerzők olyan filozófiai kérdéseket boncolgatnak, mint például a klasszikus „honnan jövünk, hová tartunk?”, „mi az emberiség létének az értelme?” stb. Olykor a szerzők mindezeket még megspékelik néhány „mi lenne, ha?” felvetéssel. Majoros Nóra a torony szimbolikája köré építi fel történetét, költői választ ad a világ keletkezésére, az emberiség létének értelmére, középpontba állítva a gyermeki tudást, a hitet és a bizalmat.
A könyv nyelvezete voltaképpen egyszerű, nincsenek bravúros stilisztikai megoldások, azt is lehetne mondani, hogy a történet szebb, érdekesebb, mint a szöveg. És ebben megint csak hasonlít a jó sci-fihez. Nem állítom, hogy A torony asimovi vagy lemi „magasságokba” repítik a gyerekeket (nem is kell), de a könyvet olvasva megismerhetik azt a bizsergető érzést, ami talán mindenkit elfog egy kicsit, amikor akár csak néhány pillanatra is, de átfut a zsigerein a megmagyarázhatatlan emberi lét misztikuma.
Sánta Kirát fantasyrajzairól ismerheti az olvasó, ezek a rajzok azonban más stílusban készültek, igazi gyerekkönyv-illusztrációk, nagyon illenek a történethez, nézegetni valók. Élénkmély (ilyen nincs, de ez jutott eszembe) színei, a háttér tónusváltásai és repedezettsége is vonzza a tekintetet.
Szép könyv, jólesően borzongató történet. Nem harsány, csendes, mégis hat.
Szokács Eszter
Forrás: meseutca
|
|