Biztosan mindannyian fel tudunk idézni egy-egy olyan kézműves, alkotó játékot, amit az anyukánkkal, apukánkkal játszottunk. Kinek gyufás-skatulyából készült bababútorai, kartondobozból lett babaháza, másoknak deszkából barkácsolt rakétája volt, megint másoknak papírbabái. Talán valamennyien, de a szerencsések mindenképpen vissza tudnak idézni valami hasonlót, mindegy is, hogy mi volt a közösen alkotott, majd életre kelt játék manifesztálódása. És, még ha csak rövid élettartamú is volt egy-egy ilyen barkácsolt játék, emlékezetessé, felejthetetlenné teszi az elkészítésére szánt, együtt töltött minőségi idő. A történet lehetne egyszerű is: egy kislány az anyukájával papírlapot hajtogat, kezüknél összefonódó papírbabákat vág ki, s különbözőre színezi, elnevezi, megszemélyesíti őket. Miután elkészültek, nem tesz mást, mint játszik. Végigszalad a lakáson, megáll a reggeliző asztalnál, a gyerekszobában, majd a szabadban, és mindenütt önfeledten játszika saját kis fantáziavilágában, míg csak nem a könnyen tönkre tehető babák megsemmisülnek. Ezt a naiv, gyermeki létállapotot Rebecca Cobb kedves, színes illusztrációi olyan perspektívából is megmutatják, amelyre mi, felnőttek aligha emlékezünk. A babák készítésekor kívülről látjuk a szereplőket, de ahogyan a kislány játéka mélyül, ahogyan belemerül a fantázia világába, úgy az illusztrátor is perspektívát vált, és belülről mutatja a játék valóságát. A felnőtt olvasó újra rádöbben, hogy a gyermek számára a játék maga a valóság, a gyermek pedig magától értetődő jelenségként látja viszont a számára még élesen el nem választott valóságot és a fantázia birodalmát. Az illusztrátor humora is megmutatkozik – a szemfülesek egy pillangós csitt-csatt kalandjait is nyomon követhetik a lapokon. A történet végén rejlő csavar a személyes, családi hagyományaink fontosságára, megtartó erejére emlékeztet minket, amiből még azok is meríthetnek és megteremthetik a hagyományt, akiknek ez gyerekként nem adatott meg. A veszteségélmény, a játék tönkremenetele is – ami, valljuk be, a valós életben a gyerekeknek sokszor egy komolyabb tragédiával egyenértékű – szép feloldozást kap. Az igazán fontos dolgaink, amikhez szeretettel kötődünk, még ha fizikai mivoltukban meg is semmisülnek, örök helyet kapnak az emlékek birodalmában, lelkünk legféltettebb táplálékmorzsái közt. Rét Viki kiváló, dallamos, ringatózó fordítása, nyelvi igényessége nyilvánvalóan méltó párja az eredeti szövegnek. A kiadót pedig dicsérjük azért is, amiért finom tapintású, természetes hatású papírra nyomtatta ezt a csodaszép könyvet. Könyvmutatványosok