Az első történetben a kis lovat elvarázsolja egy gonosz varázsló. Míg a történet kezdetén Tomi egy egész hónapra akar elveszni a kis lóval, addig a közepénél már elveszti az átjárást a mese és a valóság között: nem biztonságos terep a mese, ahol kísérletezhet magával, hanem veszedelmes valóság: a vágyakkal együtt járó tudattalan félelmek kivetülésének terepe. Az anya apró fogásokkal oldja meg a mesén belül ezeket a félelmeket, ugyanakkor nem hagyja, hogy kikerüljék, súlytalanná tegyék a konfliktusokat: ahogy az elbeszélő, úgy a mese belső mesélője sem mismásol el dolgokat.   A második történet a szégyen története, a hazugságé. Tomi itt megint annyira a mese hatása alá kerül, hogy kikiabálja magából a szorongását, a félelmet a rossz viselkedéstől. Nem akarja magát kívülről látni, de az anya el akarja helyezni, meg akarja érteni és indokolni, hogy miért lehet rosszul viselkedni. A nyugalom feltétele mindkét mesében a megértés: a szívbeszélőben a szívek közvetlen, nyelv nélküli kommunikációja, a városi utazás történetében pedig a gondolatolvasó tündérkarosszék köti össze a tündérnagymamát a kis lóval anélkül, hogy szavakba kéne öntenie érzéseit. A megértés szavak nélkül működik. A könyv szövege ugyanakkor nagyon is odafigyel a szavak súlyára: mintha minden mondat, ismétlés, közbeszólás meg lenne mérve: egyszerre teremti meg az élőbeszéd spontaneitásának illúzióját és teszi nagyon pontos, lényegre törő szöveggé azokat a lelki folyamatokat, amelyek a gyerekben lejátszódnak. nem iktatja ki a szöveg az ismétléseket sem, amelyek a szituáció sajátjai, sem a vargabetűket, mert azok inherens részei az elbeszélésének. Éppen ezért, mivel lélektanilag és a befogadóra tett hatásukat tekintve is indokoltak, számomra nem zavaróak, nélkülük csupasz volna a történet.   A történet hatását tekintve még elárulom, hogy nálunk azon melegében, útközben el kellett mesélni, és este arról kellett mesélnem, hogy a tündérek házát leönti a gonosz varázsló ragacsos kenőccsel, és hogyan jutnak ki onnan… A mese tehát továbbíródik és él.   Bár már korábban is dicsértem az illusztrációt, Balogh Andrea montázsai mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A két duplaoldalas kép különösen zseniális, de az egész kötet finom, érzékeny, gyönyörű képekkel van tele, melyek megragadják az érzelmi fordulópontokat és eligazítják a kezdő olvasókat, de kivételes élménnyé teszik a kötet egy óvodás számára is.