A Tűrhető Lajos és a Világgá mentem című kisregények inkább laza történetfüzérek és természetesen hordozzák az első kötet minden báját: Nagy Katalin remekül tudja megrajzolni a rossz gyerekek alakját, hitelesen képes feleleveníteni a gondolataikat, problémáikat, a félreértésekből születő vidám helyzetek leírásának pedig egyenesen mestere, még akkor is, hogy ha 2017-ben ezeknek a tételeknek kicsit más a színe (és fonákja), mint 1973-ban, a könyv első megjelenésekor volt.   A gyermekkorunkat felidéző világ megrajzolása is nosztalgikus hangulatba kergetően hiteles, még úgy is, hogy például az én gyerekeimnek igen sok mindenhez magyarázatot kellene fűzni. (Ebben segít – az előző kötet gyakorlatához hasonlóan – a könyv végén szereplő kis szótár, ahol az őrsvezetőtől kezdve a nótafán keresztül egészen azt Ibusz-szobáig mindent megmagyaráz a lelkiismeretes – és a gyorsan felejtő történelmi/történeti tudatot minden jel szerint tökéletesen ismerő – szerkesztő.)   Benne vannak ebben a könyvben a hetvenes évek hétköznapijai (kapu­csengővel!), a tömbházlakásokba zsúfolt karakterek egymás mellett élésének vidám vagy keserű, de jelképesre karikírozott eseményei, a szocialista piac­gazdaság minden kedélyessége: „Nagyi! – vágott a szavába Öcsi izgatottan. – Nem érdemes vacakolni! Figyelj ide! 500 és 1000 forintos utalványt lehet kapni ajándékba. Aki beküldi a rózsaszín meg kék kupakokat, annak sorsolják. Gyorsan bontsunk fel három Márka szőlőlét! Megéri!”. Megjelenik ugyanakkor az egy háztartásban élő többgenerációs családok életének minden (hazug?) romantikája, a cukiság, a humor: „A kutyának is jobb lesz, ha elkerül itthonról. Szilvia ugyanis elnevezte cicának. Cic-cic-cic-cic – ezt mondja, ha meglátja. A meséskönyvben véletlenül fordítva mutatták neki a kutyát meg a macskát. És most már nem tudják visszacserélni.” Máskor meg egészen költői magaslatokba emelkedik a szöveg: „Én meg olyan nyugodt voltam, mint egy bárányfelhő.” A történet kedves, de nem túl izgalmas, mégis azt mondom, érdemes elolvasni, mert – hogy is fejezzem ki magam – a dokumentumértékük meglehetős. Mivel a szerző minden bizonnyal nem volt tudatában annak, milyen egzotikusnak hat majd könyvének egyik-másik fordulata, ő csak leírta a körülötte lévő világot, sok mindennél – még talán a saját, mint tudjuk, megszépítő emlékezetünknél is – hitelesebben mutatja be a hetvenes évek kedélyes csintalangyerek-oldalát. És hát ez bőven elegendő ok és terep a jóízű nosztalgiázásra.