A Szemüveges Szirén
2020.08.17. 12:51
Írta: Dunajcsik Mátyás, illusztrálta: Glicze Gergő. Kolibri Kiadó, Budapest, 2016., 90 oldal
Dunajcsik Mátyás első ifjúsági regénye kívül-belül, elejétől a végéig, fejjel lefelé, vagy bárhogy nézve -gyönyörű. A szöveg megkomponáltsága, ritmusa, a leírások, a történet, az illusztrációk, minden apróság tökéletesen a helyén van. Magával ragadó és lebilincselő. Körbelengi Izland és a világítótornyok izgalmas, és ismeretlen világa, a szelek, a tenger rejtelmes milliője.
A történetben sokszor előkerül a jazz. A szöveg szépségét talán én is ezen keresztül tudom legjobban meghatározni. Ahogy egy jó jazz szám is, a Szemüveges Szirén is apránként jut be a pórusokba, és kezd el cirkulálni a rendszerben. Ha pedig bejutott, nem is távozik onnan, újabb és újabb árnyalatait mutatja meg. Az egyszerűről hamarosan kiderül, hogy gazdag palettával dolgozik, aminek a rétegei lassacskán fedik fel magukat. Velem maradt a hangulata, érzések, gondolatok. Pedig nem tülekednek a gigászi kalandok, sem a pörgős fordulatok. Mégis olyan szép és kerek az egész. Időnként visszafogott, máskor mulatságos, elgondolkodtató, vagy megható.
Az egész olyan valóságos és fajsúlyos, amilyennek az ember csak a nagyon igazi, fontos érzelmeit, élményeit érzékeli. Ráadásul mindez érhetően megfogalmazva a 10+ korosztálynak. Ennél menőbbet keveset tudok elképzelni.
|
Atlanta, édesanyja halála után apukájával elköltözik Szelesszirtre, Izland egyik világítótornyába. A történet a születésnapján indul, amikor megkapja a felfedező nagypapa, Szinbád távcsövét. Ahogy a tengert fürkészi, a távolban felfedez egy nagyon réginek tetsző hajót egy fekete halom mellett. Természetesen azonnal utánanéz a furcsa jelenségnek és kiderül, hogy a Fekete követ látta, mellette pedig valószínűleg egy kísértethajót, amiről csupa rémisztő legenda kering. El is határozza, hogy soha, de soha nem megy el oda. Miért is tenné, hiszen a legutolsó ember aki ott járt, elmegyógyintézeti ápolásra szorult.
Egy nap a kósza, de annál vadabb szél egy apró sirályfiókát sodor a világítótoronyhoz. Nemsokkal azután, hogy Atlanta védelmébe veszi a tehetetlen kis jószágot megérkezik a kétségbeesett sirályanyuka is, de nem tud leszállni. A kislány látja a sirály szemében a fájdalmat, ismeri a mardosó magányt, amit a szeretett lény elvesztése okoz, így elhatározza, hogy elindul és a fiókát visszaviszi a családjához. Pechére sajnos a Fekete kövön laknak. Eleinte minden jól megy, de hamar kiderül, elnézte a naptárt és kirándulása pont telihold éjszakájára esik. Legnagyobb rémületére a kísértethajó is feltűnik. Ám az ő gondjára egy sirályfiókát bíztak, akit nem hagyhat cserben, hiszen attól, hogy valaki nem beszél a fájdalmáról még komolyan szenvedhet. Ebből az érzésből bátorságot merítve fellép a kísértethajó fedélzetére, és felfedez egy elképesztő, több évszázados titkot, a hajó kapitányáról, céljairól és persze a sirályokról.
Az illusztrációkat készítő Gilicze Gergő pontosan ráérzett a szöveg hangulatára.
A képeken elrejtett kódlobogók feltüntetése nemcsak a hangulaton és a hitelességen dob nagyot, hanem olyan ritka érdekesség, amiket imádok bogarászni. A lila-fekete-sárga-fehér színekben pompázó illusztrációk tökéletesen illeszkednek a szöveghez.
Az időnként mélabús felnőttek világába betör Atlanta pulóverének, kabátjának gyönyörű, energikus napsárgája, ahogy a remény, a kitartó szelíd szeretet elszántan átszivárog a szomorúságon és új energiával tölt fel a környezetét.
Forrás: Hintafa blog
|
|