Berg Judit remekül egyensúlyoz az információátadás és a szórakoztatás között, vagyis úgy adagolja a „tananyagot”, és olyan érdekfeszítően teszi azt, hogy észre sem vesszük, hogy tanulunk. Ez pedig azért is lehetséges, mert nagyon sok elhangzó adatnak és ténynek köze lesz az egyre érdekesebben alakuló történethez. Igaz, nem mindennek, de hadd spekuláljon az olvasó. Remek sztori Miközben Budapesten a tizedikes Borának eltűnik az oknyomozó újságíró édesanyja, Párizsban Renard felügyelő nagyon jó hírt kap: Hiéna, a virtuóz műkincstolvaj – akit tíz éve nem tud kézre keríteni – megint mozgolódni kezd, ezúttal Budapestre utazik. Renard pedig azzal az eltökélt szándékkal, hogy végre elfogja régi ellenfelét, követi őt a magyar fővárosba. Bora és félig francia osztálytársa meg barátnője, Lea az eltűnt anyuka után kezdenek nyomozni, és egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, hogy az újságírónő valamilyen kényes ügybe tenyerelhetett, amiért félreállították. A szálak egy része a Budai Várba, a Mátyás-templomba és környékére vezetnek, ahová Renard felügyelő is megérkezik Hiénát követve, aki a Mátyás-templomban találkozik megbízójával, a német Grafenfelddel. Ráadásul Boráék történelemtanára is éppen a Mátyás-templomba szervez kihelyezett órát az osztálynak. Így lesz a történet központi helyszíne a templom, ahol a könyv végén összefutnak a szálak, de akkor már az előbb említetteken kívül az osztály egy kéttagú ghostbuster-különítménye is fontos szerephez jut. Van-e összefüggés az újságírónő eltűnése és a készülő bűncselekmény között? Előkerül-e Bora édesanyja és elfogja-e Renard felügyelő Hiénát? E központi kérdések megválaszolása mellett természetesen még számos érdekes dologra derül fény, rengeteg információt kapunk többek között a Mátyás-templom történetéről, a magyar koronáról és a koronaőrökről, az oknyomozó újságírásról, a fakenewsról, a rózsafüzér titkairól, a családfaállításról, valamint a kamaszok és elvált szüleik kapcsolatáról.  Cukiságok és parajelenségek – a kamaszok Bora teljesen átlagos kamaszlány, elvált szülők gyermeke egy munkamániás anyával és egy enyhén szólva is közömbös apával, de azért teszi a dolgát: edzésre jár és rendesen tanul. Miközben anyja után kutakodik, kiderül, hogy örökölte oknyomozó édesanyjától az alaposságot, a kitartást, a jó szimatot és a szervezőkészséget. Szinte magától jönnek az ötletei, hogy hogyan és mit kell tenni a nyomozás során, mi legyen a következő lépés. De Lea is hasonlóan talpraesett, nem esik kétségbe, ha egy váratlan helyzet elé kerül, azonnal kivágja magát. Pontosan olyan, mint egy jó barát, lehet rá számítani a nehéz helyzetekben is, támogató, de kritikus is. A könyvben szereplő tizedikesek egy teljesen átlagos osztályt reprezentálnak, Berg Judit elég jól ismeri a mai kamaszokat, vagyis tulajdonképpen a mindenkori kamaszokat. Azért, mert a mai kor fiataljainak digitális kütyükkel felturbózva egy elképesztő méretű információzuhatagban kell keresni a helyüket a világban, az emberi tulajdonságok mit sem változtak. Hisz melyik osztályban nincs és nem volt szempillarezegtető és jobbára az undi-uncsi-cuki jelzőkészlettel operáló lány? Vagy nagyon lazának tűnő szájhős fiú, aki folyton a középpontban akar lenni és hülye és fárasztó beszólásokkal dolgozik? Vagy a menő srácot vakon követő fiúk csoportja, akik csupán azért vannak benne a buliban, hogy ne nevezzék gyávának őket, de valójában sokkal józanabbak a hangadóknál? Vagy okos, de épp ezért nem túl népszerű fiú? Vagy a horrorfilmek és parajelenségek beavatott ismerője, aki utálja, ha a tények közbeszólnak? És persze ebben a könyvben is felbukkan az egyik csoportba sem sorolható nagyon helyes és kedves fiú, aki egy idő után a nyomozásba is bevonódik, és közelebb kerül a főhőshöz. Menő töritanár és őrült orgazda – a felnőttek Földvári Gábor történelemtanár a menő tanárok közé tartozik, nem botránkozik meg a gyerekek szóhasználatától, igyekszik úgy bevonni őket a történelem rejtelmeibe, hogy mindenki megtalálja a maga számára érdekeset, és olyan munkát kér tőlük, amit szívesen csinálnak. A hiteles tanár típusa, aki szereti a tárgyát és hagyja, hogy a gyerekek maguk fedezzék fel a tantárgy rejtelmeit, izgalmas epizódjait, aki nem szigorú, de mégis mindenki figyel az óráján azon egyszerű oknál fogva, hogy érdekeseket mond. „Az egész Várnegyedben lehet kutatni – mondta Földvári. – Érdemes alaposan körülnézni, mert a Budai Vár alatt több kilométer hosszúságú barlangrendszer húzódik, kutakkal, titkos átjárókkal, de található a várban elásott zsinagóga, egykori jégverem, ahol illegális bokszmérkőzéseket tartottak, sőt van egy túlvilágba vezető kapu az Úri utcában, az egyik udvar pedig a világ legkisebb természetvédelmi területét rejti, amely egyetlen, nagyon különleges szőlőtőkéből áll.” „– Én azt hiszem, megtaláltam a csajt, akiről tegnap beszéltünk – jelentkezett Kitti. – Mármint a történelemórán? – Ja. Akitől beparáztak a törökök. – A Madonna-szoborra gondol? – Arra. Tiszta fekete. Tényleg para – bizonygatta borzongva Kitti. – Hol talált rá? – kérdezte Földvári. – Ott hátul van egy kis díszes szoba. – Az a Loretói Kápolna – pontosított a tanár.” Renard felügyelő a nyomozók azon típusába tartozik, akinek a munkája tönkretette a magánéletét: ha éppen nem Hiéna után koslat, akkor elvált feleségén és két kamasz gyerekén töpreng. (Columbón és Maigret felügyelőn kívül talán nincs is olyan híresebb nyomozó a klasszikus filmtörténetben és krimiirodalomban, akinek volna felesége. Talán még Borůvka felügyelő, bár ő meg azon (is) szomorkodik, hogy unalmas a felesége. Úgy tűnik, a jó nyomozó prototípusa vagy egyedülálló vagy elvált.) Bora anyjához hasonlóan igazi ragadozó, szívósan küzd a munkában, mindent annak vet alá. Vicces részei a regénynek, amikor a beosztottjával beszélget, aki kissé nyögvenyelősen osztja meg vele az információkat. A könyv főkolomposa, Alfred von Grafenfeld, az orgazda egész egyszerűen egy mániákus őrült, aki szerencsére nem a világ elpusztítására törekszik, csak a saját képzelt jussát akarja megszerezni. Hiéna pedig egy nindzsaakadémiát végzett hajlékony mestertolvaj, akit az adrenalintúltengés hajt előre. Minél veszedelmesebb, nehezebb egy feladat, ő annál nagyobb erőre kap. Más nem érdekli, csak a profin végrehajtott akció. Rajtuk kívül a regényben felbukkanó felnőtt szereplők jellemvonásai kevésbé kidolgozottak, de nincs is különösebb jelentőségük, alakjuk csupán a történetet, a nyomozást viszi előbbre. Egy jó krimi A regényben Renard egy bűncselekményt akar megakadályozni, és persze kézre keríteni a tettest, Bora pedig egy már lezajlott bűncselekményt akar kinyomozni, vagyis inkább kideríteni, hogy mi történt. A két eset persze összekapcsolódik, és bár nem kell túlságosan szemfüles olvasónak lenni ahhoz, hogy egy idő után összerakjuk a mozaikokat, a cselekmény mégis izgalmas marad, mert mindenki külön nyomoz, így a szereplők csupán részinformációk birtokában vannak. Bora és Lea például, a később hozzájuk csatlakozó Danival és Dokival a nyomozásuk során egy véletlen folytán Renard felügyelőt gyanúsítják, aki pedig a Mátyás-templomban ólálkodó Hiénát követi, de nem tudja, mit akar ellopni. A szép lassan csepegtetett információk nyomán azután összeáll a kép, a szereplők is összefutnak, és a Mátyás-templomi csúcsponttal, amikor még a szájhős fiúk is fontos szerepet kapnak, fény derül mindenre. A szerző nem keverte a műfajokat, nem rakott bele túl sok kamaszproblémát, épp annyi szlenggel dolgozik, amennyi nem érződik erőltetettnek, és nem vagyunk szemtanúi különösebb jellemfejlődésnek sem. Bár a regény rengeteg tudásanyaggal van tele, a kellően eltalált arányok miatt mégsem akar más és több lenni, mint egy jó ifjúsági krimi. És az lett. Nem titok, hogy a könyv a Mátyás-templom megbízásából született, ami úgy tűnik, remek ötletnek bizonyult. A gyerekek szeretni fogják, és a templom látogatottsága is biztosan nőni fog. A könyvet Nagy Norbert tervezte a tőle megszokott alapossággal, tehát elmondható, hogy az alkotók kívül-belül remek munkát végeztek. Szokács Eszter Forrás: igyic.hu