prozanostra.com   Az igazság poros nyomában   Lyra Belacqa egy borzasztóan eleven kislány. Amellett, hogy a legritkább esetben hajlik a felnőttek szavára, önfejű, szeret hazudozni, merész, ám végtelenül talpraesett. Pullman főszereplője akaratlanul is saját kíváncsisága áldozata lesz, amikor nagybátyja, Lord Asriel tilosban kapja az oxfordi Jordan-kollégium egyik tanulók által nem látogatható részben. Lyra ügyesen kimagyarázza magát, a férfi még egy feladattal is megbízza. Az Úr Sötét Anyagai-trilógia így veszi kezdetét, egy apró ballépéssel, amely végül örökre meghatározza Lyra és környezete életét. Pullman Az Úr Sötét Anyagai-trilógiájának meglehetősen mostoha sors jutott. Egyfelől háromszor adták ki, három különböző kiadónál (Magyar Könyvklub - 1997 majd 2002; Alexandra - 2007; Ciceró - 2017), másfelől két fordítója van (Borbás Mária és N. Kiss Zsuzsa). Ehhez hozzájárul az is, hogy az első regény két cím alatt jelent meg (Északi fény és Az arany iránytű), a további kötetek esetében (második - A titokzatos kés, harmadik - A borostyán látcső) a kiadások is egységesnek tekinthetőek. Illetve 2017-ben magyarul is megjelent a La ​Belle Sauvage (Ciceró) című regény, amely A Por könyve-trilógia első része. Továbbá fontos megjegyezni, hogy Az Úr Sötét Anyagai cím John Milton Elveszett paradicsom (1674) című epikus költeményére utal, annak egy sorát használja fel. Ugyanakkor Pullman a barokk szerző által gondolatvilágát és problémafelvetését is irányadónak tartja. Pullman trilógiájának első kötete a kilencvenes évek közepén jelent meg angolul, valamivel a Harry Potter heptalógia felbukkanása előtt. Míg J. K. Rowling szövegei gyakorlatilag mindenféle médiafelületen felbukkantak és roppantul népszerűek, addig Pullman könyvei, noha mind célközönségét (ifjúság) és mind műfaját (fantasy kalandregény) figyelembe véve ugyanazt a réteget igyekezett megszólítani, mégis elenyészően kevés figyelmet kaptak. Eltekintve talán a 2007-es első kötet kusza mozis adaptációtól illetve a (közel) jövőben valamikor érkező sorozattól, amely immár a teljes trilógiát veszi alapul. Hasonló recepció figyelhető meg Diana Wynne Jones esetében is, akinek regényéből, A ​vándorló palotából Hayao Miyazaki rendezett animációs filmet 2004-ben. Jones-ról és Pullman-ról is elmondható, hogy jelentek meg köteteik magyarul, a valódi áttörés mégis mindkettejük számára rendre elmaradt. Az Északi fény a tizenkét éves Lyra és daimónja, Pantalaimon önálló kalandja, amelyben számtalan érdekfeszítő új emberrel és lénnyel találkoznak, megismerkednek más társadalmakkal és felejthetetlen élmények érik őket. A temérdek újdonság között pedig bármikor segítségül hívhatják a Jordan-kollégium Mesterétől nyert furcsa, arany iránytűt (az új fordításban ezt a címet kapta a regény), az aletiométert. E műszer használatának megtanulása és begyakorlása részét képezi a narratívának, ezáltal pedig a fejlődésregény műfaji kódjai felől is olvasható a könyv. Ez azonban nem elégséges a túléléshez a regény világában. Habár Lyra jobbára csak Oxfordot ismeri, talpraesettségének és cserfességének köszönhetően, meglepően jól eligazodik bárhol, legtöbbször a szerencse is pártfogásába veszi, valamint nem rest embereket kihasználni, hogy előrébb jusson. Amikor kiskamasz korban először résnyire, majd hangos ajtónyikorgással teljesen feltárul az élet és annak minden árnyalata, akkor a korábban fantasztikusnak vélt világ is egészen más színekben kezd tündökölni. Lyra mindezt egy általunk ismerttől különböző valóságban tapasztalhatja meg, ahol a keménykezű monoteista egyházi intézmények őrködnek a társadalom gondolatai és hitélete felett és életüket a harcnak szentelő, hatalmas méretű, beszélő jegesmedvék küzdenek egymással távoli jeges királyságokban. A világot tovább színesítik a hosszú életű boszorkányok, akik fenyőágaikon repdesnek valamint a rengeteg műszaki kacat, amelyek közül talán a legfigyelemreméltóbb a hőlégballon. Illetőleg, talán a legfontosabb összetevője a pullman-i világnak, a Por. Ez egy speciális anyag, amely jelentősen befolyásolja itt a tudat és az értelem fejlődését. Ennek a pontos kiderítése alkotja az átívelő szál gerincét. Úgy gondolom, hogy a szerző megdöbbentően pontos és alapos munkát végez, amikor a teremtett világot és annak hátterét Lyrán keresztül mutatja be az olvasónak. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni azt, hogy a főszereplő nemcsak az aletiométer vizsgálgatása és tanulása során gyarapszik tudásban, hanem a temérdek kaland folyamán is. Egyre többet ért meg a körülötte folyó politikai machinációkból, a kényszerszövetségek szükségességéről és a diplomácia fontosságáról. Mégis vannak fejezetek, amikor a narrátor eltávolodik tőle és felnőtteket is belevon a világ megalkotásába. Az állandó menekülés során Lyrának sikerül a legkülönbözőbb és legváratlanabb helyekről segítséget kapnia, barátokra lelnie. Érdemes kitérni rá, hogy Pullman több olyan nagyon releváns tematikához nyúl és dolgozza fel, amely mind az ifjúsági korosztálynak, mind pedig az idősebb generáció(k)nak fontos lehet. Noha az Északi fényben még csak sejteti az esetleges összefüggéseket és a leendő átívelő szálakat, témák tekintetében a kamaszok találkozhatnak – mondhatnánk sokadszorra – a barátságnak, az adott szó szentségének és az egymáshoz kötődésnek a toposzával, felnőttebbek számára pedig ott lebeg néhány hitbeli elképzelés, amelyet szeretne körüljárni a szerző. Utóbbiak elsőre talán ijesztőnek tűnhetnek egy ilyen műfajú regényben, Pullman azonban precíz és természettudományos igényességgel megírt magyarázatokkal szolgál, emellett pedig John Milton Elveszett paradicsomából származó mottóval indítja kötetét, ezért számomra egyértelműnek tűnik, hogy alapos teológiai utánajárás van az elképzelések mögött. Olvasás során ezek az elméleti fejtegetések tették rám a legnagyobb hatást. Kíváncsi lettem volna, hogy ha 1997-ben, a magyar megjelenés idején, tizenegy évesen olvashattam volna a kötetet, az akkori énem hogyan fogadta volna be. Fontosnak tartom továbbá azt is, hogy e rész egy olyan világot tár az olvasó elé, amely a követett szempont karakternek többnyire megszokott és ismert. Éppen ezért Pullman kizárólag annyi információt hoz csak tudtunkra, amely elég ahhoz, hogy ne érezzük magunkat egy labirintusban, ahol vakon botorkálunk. Felfedezzük a világot, mégsem jövünk rá minden titok nyitjára. Választ kapunk égetően fontos dolgokra, ugyanakkor együtt borzadhatunk Lyrával, amikor valami igazán rettentő történik. A félelem általi különbség a megszokott és különös között élesen elválik, ezáltal pedig azt igyekszik illusztrálni a szerző, hogy bármennyire is más ez a világ, ahol a főszereplő él, mégis ugyanúgy tud reszketni, mint a kocsonya, ahogy tesszük azt mi, olvasók. Együtt tudunk érezni minden esetben Lyrával, hiába is találhatjuk esetenként ellenszenvesnek őt. Az Északi fény egy jó regény, remekül alapozza meg a trilógia további részeit. A kalandok valóban a maximumon pörögnek, nincs időnk túl sokat lazítani. A teremtett világ sokszínű, az erőviszonyok szépen kirajzolódnak a kötetben, minden adott, hogy a következő rész, A ​titokzatos kés, olyan irány tudjon venni, hogy további olvasókat is meg tudjon hódítani.