Londonban ugyan állítólag a varázslóké a hatalom, de hatalmukat a megidézett démonoktól kapják? A Trafalgar Square-en a turisták tarka áradata még késő délután is körülhömpölyögi Nelson admirális emlékoszlopát. Az emberek sarlatánok tucatjától vásárolja a vacak bűbájokat, színes köveket, talmi ékszereket, olcsó varázstárgyakat. Az itteni mágia jelentős része értéktelen, talmi szemfényvesztés.
Az egyik standnál a varázstükör olcsó üveglap, aminek műanyag keretét varázspálcák, macskák és süvegek alig kivehető dombor képe díszíti. A tükör hátoldalán felirat:
"Ajándék, a mágusvilág fővárosából! – harsogja az írás – Made in Taiwan." Londonból.
A komolyabb értéket képviselő sátrak körül apró szellemek strázsálnak, ám a feltűnés elkerülése végett ezek őröknek álcázzák magukat, többségükben galambnak. Varázslók is sétálnak a forgatagban, ők azonban nem vásárolnak, inkább a whitehalli kormányhivatalokból jönnek ki levegőzni. Igen, a mágia élete itt is kissé bürokratikus, a mágusok a legnagyobb karriernek a minisztériumban való munkavállalást tartják. S a sarkukban ugráló koboldokat ugráltatják.
Nathanielnek Walter Purcell tanítja a mágus tanoncoknak szóló közismereti tárgyakat, és a politikai ismereteket. Összefoglalása szerint Anglia hadban áll Prágával jelenleg, még ma is Prága az úr a Bohémiától keletre fekvő vidékeken, és Londonnak nagy erőfeszítésébe kerül, hogy távol tartsa a cseh hadakat Itáliától.
Veszélyes idők járnak. Londonban nyüzsögnek a kémek és az agitátorok, Ha egységet akar az ország, erős kormányra van szükség, az erő letéteményesei a mágusok, erejük nélkülözhetetlen, hiszen egyébként közemberek gyakorolnák a hatalmat Londonba, amit még elképzelni is szörnyű. Az ország káoszba süllyedne és már jönne is az invázió. A miniszterelnök egyesek szemében gyenge, összeesküvés kezdődik, melynek résztvevője az a nagyhatalmú varázsló, Simon Lovelace, ki a varázslótanonc régi ellensége, még gyilkosságtól sem riad vissza, elrabolt amulettje, a híres, nagy varázserővel rendelkező szamarkandi amulett visszaszerzéséért, melyet Nathaniel parancsára épp, a megidézett dzsinn, kobold, a tulajdonképpeni főszereplő, Barthimaeus lopott el. És ebből lesz a baj? Barthimaeus kissé lusta, és hiú – s ráadásul vallja Ady szavaival:
"Én nem Bűvésznek, de Mindennek jöttem", s a zöldfülű, tizenkét éves tanoncra rá akar ijeszteni, amikor a fiú a varázskörbe parancsolja, megidézi. Keserűcsokoládé-ízű hangot választ, olyat, ami egyszerre szól mindenhonnan és sehonnan, amitől libabőrös lesz a zöldfülűek háta.
"-Parancsolom, hogy ismét válaszolj! Az a Bartimaeus vagy-e, kit hajdan megidéztek, a mágusok, hogy építse fel Prága lerombolt falait? Mennyit tud ez a kölyök lacafazázni! Hát ki más lennék? Fokoztam egy kiséé a hangerőt, úgyhogy a villanykörtéken megrepedt a cukormázszerű jégburok és zörögni kezdett az ablaküveg a piszkos függönyök mögött. A fiú hátrahőkölt. -Én vagyok Bertimaeus! Én vagyok Szakar Al Dzsini, Hatalmas Negorzó és az Ezüsttollú Kígyó! Én építettem újjá Uruk, Karnak, Prága falait. Én beszéltem Salamonnal. Én vágtattam a prérin a bölényősökkel! Én vigyáztam a régi Zimbabwét, mielőtt lehullottak a kövek, és a nép sakálok lakomájává vált! Én vagyok Bartimaeus. Nincs, aki uralkodhat felettem. És parancsolom hát neked kölyök: mondd meg, ki vagy, hogy megidézni mersz".
A mágia, varázslat kelléktárát színesen felmutató, humorral átszőtt történetben aztán a varázslótanonc és a lusta, nagyképű dzsinn végül is egymás oldalán találják magukat az életüket is fenyegető összeesküvésben. A Harry Potter-könyvekkel való összevetést mindenkinek magának kellene elvégeznie, mindenesetre a könyv olvasmányos, mulattató. Bartimeus története alighanem elbír még két kötetet.