Tartalom A banya - magyar népmese A királykisasszony ciőője - széki népmese A királyfi meg a két leámy - magyer népmese A Szépség és a Szörnyetetk - francia népmese A szárnyas királygi - magyar népmese A világszép úrfi - magyar népmese Az aranypálca - magyar népmese Az egér meg a lánya - újgörög népmese Holle anyó - német népmese Sárkánymese - magyar népmese Vízianyó jótette - észt népmese A pelikánmadár - magyar népmese     A királyfi meg a két leány - százs népmese     Egyszer egy királyfi feleséget keresett magának, és hírét vette, hogy két szomszédos nemesi házban egy-egy gyönyörű leány lakik. Mivel azonban előbb meg akarta tudni, milyen őszinte szívvel lennének hozzája, levetette pompás királyi öltönyét, és úgy öltözött, mint akármely vidéki kisnemes úrfi. Így ment el azután az első udvarházhoz, ahol egy szép, de gőgös leány lakott. – Adjon isten jó napot, szépséges leány! – szólította meg a királyfi a kisasszonyt, belépve az udvarra. – Hát te ki vagy? – kérdezte nyersen a leány, mert öltözéke után ítélve jelentéktelen embernek tartotta a látogatót. – Nemesember, akinek becsületes neve és tisztességes jövedelme van – felelte a királyfi. – Na hát ülj le oda, a padra! – parancsolt rá a leány. – Nem azért jöttem én, hogy itt leüljek. Egyet kérdeznék csak: hozzám jönnél-e feleségül? A leány elsápadt meglepetésében és haragjában, és így kiáltott: – Szemtelen! Takarodj a szemem elől! Én gazdag leány vagyok, és megvárom, amíg egy gróf vagy egy herceg jön értem! A királyfi tehát továbbment, és elért a másik udvarházhoz, ahol egy szép szerény leány lakott. – Adjon isten jó napot, szépséges leány! – Köszönöm szépen, köszönöm szépen! – Beszélhetnék veled néhány szót? – Foglaljon helyet ezen a széken! – Nem azért jöttem én, hogy ide leüljek. Kérdezni szeretnék csupán valamit tőled. Szegény nemesember vagyok, de becsületes nevem van. Akarsz-e a feleségem lenni? A leány arca bíborpirosra gyúlt zavarában, s nem is tudott nyomban válaszolni. Kis idő múlva azután így szólt: – Hogyan jövök én ekkora tisztességhez? – két szeme azonban igent sugárzott. A királyfi erre megszorította a leány kezét, és azt mondta: – Nemsokára visszajövök érted, és magammal viszlek! Azzal hazament a palotájába, felöltötte pompás királyi köntösét, és azután újra elment az első udvarházba. – Adjon isten jó napot, szépséges leány! – Isten hozta, isten hozta, király úrfi. Kérem, foglaljon helyet itt a kanapén! – Egyetlen kérdésem lenne csupán hozzád: eljönnél-e hozzám feleségül? – Ej, hát hogyne mennék. Gazdag leány vagyok, nagyúri kérőre vártam! A király azonban erre haragosan így szólt: – Elutasítottál, amikor becsületes nemesemberként jöttem hozzád. Így hát nem vagy méltó a királyfihoz! Azzal faképnél hagyta a gőgös leányzót, kifordult az udvarból, és elment a másik leányhoz: – Adjon isten jó napot, szépséges leány! – Ó, milyen kegyes királyi felséged! Kérem, foglaljon helyet ezen a széken! – Egyetlen kérdésem volna hozzád: akarsz-e feleségül jönni hozzám? – Ó, uram király, én csak egy szegény leány vagyok, becsületes, szerény férjet kívánok csupán magamnak, és már meg is találtam. – Én vagyok az a szerencsés ember, hála istennek, te kedves kis ibolya! Te leszel az én királyném, senki más! A leány meghallgatta a királyfi kérését, és nemsokára már ott ült mellette a trónon mint királyné. Szívében azonban mindig a régi szerény kisleány maradt. A gőgös nemes kisasszony pedig még ma is hiába vár egy gazdag grófra vagy hercegre, de úgy kell neki!   A banya - magyar népmese Hol volt, hol nem volt, még a világon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. Nagy legény volt mind a három, szerettek volna megházasodni. Mondják az apjuknak, hogy mit akarnak. – Jól van – mondja a szegény ember -, hanem elég, ha egyszerre egy fiam házasodik. Menjetek el, s amelyik a legszebb virágot hozza közületek, az házasodjék meg. A két nagyobbik legény a faluból ki sem ment. Mind a kettőnek volt kedvese, hoztak azoktól szép virágbokrétákat. Hanem a legkisebbiknek nem volt senkije, semmije, az elment a faluból, s ment nagy búsan hegyeken-völgyeken át. Egyszerre csak egy rengeteg erdőbe ér, s rengeteg erdő közepében meglát egy régi palotát, palota körül egy virágoskertet. – Hej, istenem, istenem – sóhajtott a legény -, bezzeg ebből a kertből vihetnék szép virágokat! Amint így sóhajtozik magában, kijön a kertből egy csúnya vén banya, s kérdi: – Mért búsulsz, te szegény legény? Mondja a legény, hogy mi kellene. – No, ha csak virág kell, gyere velem, adok én neked. Bevitte a kertbe, szedett szebbnél szebb virágokat, s azt mondta, ha valami még kell, csak jöjjön ide, majd segít ő rajta. Hazamegy a legény a szép nagy bokrétával, de az olyan szép volt, amilyent még emberi szem nem látott. Ahogy messziről meglátta a szegény ember, mindjárt mondta az idősebb fiainak: – Na, fiaim, az öcsétek házasodik, mert annak van a legszebb bokrétája. De az idősebb legények addig beszéltek, hogy így meg úgy, tegyen még egy próbát, hogy a szegény ember azt mondta: – Jól van, nem bánom, még egyszer próbáljatok. Aki a legszebb kendőt hozza, az házasodik meg. Elmennek a legények, az idősebbek a faluba a kedvesükhöz, a legkisebb az erdőbe a vén banyához. Nekidőlt a kerítésnek, s hát jő a vén banya. – No, fiam, mi kellene? Mondja a legény, hogy mi. Csak befordult a vén banya a palotába, s hozott a legénynek olyan szép aranyrojtos keszkenőt, hogy a szeme is káprádzott a ragyogásától. Kaptak a bátyjai is keszkenőt, de legszebb az öccsüké volt. Olyan szép volt, ragyogó volt, hogy olyat emberi szem még nem látott. Csodájára gyűlt az egész falu. Azt hitte minden lélek, hogy a királytól hozta azt a keszkenőt. Mérgelődtek az idősebb legények. No, most az öccsük megházasodik, s ők szégyenszemre legények maradnak. Addig beszélnek az apjuknak, hogy még ad egy próbát. Azt mondja a szegény ember: – Hát, jól van, menjetek, s hozzátok el a kedveseteket. Aki a legszebb leányt hozza, az házasodik meg. Hiszen könnyű volt a két idősebb legénynek, mind a kettőnek volt kedvese a faluban, de uramistenem, hová menjen, merre facsarodjék a legkisebb legény. Ugyan bizony kit hozzon ide? Talán bizony a vén banyát, aki neki virágot s keszkenőt adott? Elindul a legény nagy búsan, bemegy az erdőbe, megáll a palota előtt, rákönyököl a kerítésre, szomorú volt az arca, mint a háromnapos esős idő. Kijön a vén banya, s kérdi: – Hát neked, fiam, mi bajod van megint? – Hej, ne is kérdje, öreganyám, mi az én bajom! Azt mondta az apám, hármunk közül az házasodhatik meg, aki a legszebb leányt viszi haza. – Azért egyet se búsulj, fiam, gyere velem a palotába. Bemennek a palotába, s hát ott nincs senki lélek a vén banyán kívül. – No, fiam – mondja a vén banya -, itt van egy kályha, csinálj tüzet. Ahány láng kicsap a kályhából, annyi boszorkány ugrik ki belőle. De te meg ne ijedj, csak állj meg bátran a kályha előtt. A legutolsónak s legcsúnyábbnak egy csomó kulcs van a szájában. Te csak bátran kapd ki a kulcsot a szájából, mert különben a boszorkányok összeszaggatnak. A többit reád bízom. Azzal a vén banya elment, a legény begyújt a kályhába, csak úgy ropogott, pattogott a tűz, s hát egyszerre csak kicsap egy láng a kályhából, s a lánggal egyszerre kiugrik egy boszorkány. Úgy megijedt a szegény legény, hogy a hideg is kirázta. Kicsap a második láng, azzal a második boszorkány. S ugrottak ki egymás után a boszorkányok, hogy szerük-számuk nem volt. Megtelt a szoba boszorkányokkal, csak úgy nyüzsögtek. Hát egyszerre csak kiugrik az utolsó is, amelyiknek egy csomó kulcs volt a szájában. Nekibátorodik a legény, odakap, kirántja a kulcsot a boszorkány szájából, s ím – halljatok csudát! – abban a szempillantásban a vén banyából egy szépséges szép leány lett. Nézi, nézi a legény, szeme-szája tátva maradt a nagy csudálkozástól. A sok boszorkány mind eltűnik a szobából, s jönnek helyettük szép belső leányok, inasok s mindenféle udvarbéli emberek. Mondja a szép leány: – Ugye csodálkozol, te legény. Hát tudd meg, hogy én voltam az a vén banya, aki neked a virágot s a keszkenőt adta. Az Isten vezérelt ide, mert én elátkozott királykisasszony voltam, s az is maradok, ha te ide nem jössz. Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagyharang válasszon el minket. Azzal mindjárt felpakoltak, s mentek a szegény ember házához, hogy megtartsák a lakodalmat. De még csak most jött a falu csudalátni, hogy a szegény legény királykisasszonyt hozott a házhoz. Ott mindjárt papot hívattak, csaptak lakodalmat, hét országra szólót. Nagy kedve kerekedett a szegény embernek, s azt mondta: – Isten neki, nem bánom, hadd házasodjék meg a két idősebb fiam is. Na, megházasodtak azok is, kaptak az öccsüktől házat, földet s mindent. Akkor aztán a kisebb legény fölkerekedett a feleségivel, visszamentek a palotába, s még ma is élnek ott, ha meg nem haltak.