És még arra is van idejük, hogy megfejtsék a szellem rejtélyét, aki a falu boltjában kísért éjszakánként.   Persze az egészben az a legjobb, amikor egy-egy fárasztó kaland végén összegyűlnek Magdinál, forró kakaót isznak, és teletömik magukat süteménnyel. Isten hozott újra a Vadrózsa utcában!     konyvesmas.blogspot         Andreas H. Schmachtl, a népszerű író és illusztrátor már számtalan csodás gyerekkönyvet írt, hazánkban pedig leginkább Alma Magdiról szóló történetei hódították meg a kisebb és nagyobb olvasók szívét. A Manó Könyvek jóvoltából most egy új, csodaszép mesegyűjteményt olvashatunk bájos egér-hősnőnk és barátai szívmelengető kalandjairól. Andreas H. Schmachtl neve sajnos sokáig ismeretlen volt számomra, idén tavasszal azonban megismerkedtem Alma Magdival, akinek a történetei azonnal elvarázsoltak a kiadó korábbi, Négy ​évszak a Vadrózsa utcában című kötetében (értékelésem ITT). Amikor tehát megláttam, hogy érkezik a következő gyűjtemény a Manó Könyvek gondozásában, azonnal repült is a kívánságlistámra, alig vártam, hogy újra ellátogassak a Vadrózsa utcába Magdihoz, Mollyhoz, Sünihez és a többiekhez. Az élmény most is pozitív volt, sőt, ha lehetséges, ez a válogatás most még jobban is tetszett, valahogy erősebbnek éreztem benne a mondanivalót, vagy én voltam olyan állapotban, hogy még jobban eltalált. Bár ez most a kiadónál megjelent második mesegyűjtemény, fontos hangsúlyozni, hogy nyugodtan el lehet kezdeni az ismerkedést ezzel a kötettel is, mivel a benne szereplő mesék teljesen önállóak, a szerző pedig itt is bemutatja nekünk mind a világa helyszínét, mind a fontosabb szereplőket. Ebben a bájos kis faluban, egész pontosan a Vadrózsa utcában éldegél a könyv főhőse, Alma Magdi, illetve számos állat-barátja is. Megismerhetjük a kicsit mogorva, de csupaszív Sünit, a kicsit kotnyeles egérhölgyet, Mollyt, illetve egy kedves vörösbegyet és néhány rakoncátlan mókuskölyköt is. A könyvben összesen 23 mese található, ezek nagy része teljesen önálló, néhány pedig folytatólagosan függ össze egymással, amikor a szerző valamilyen hosszabb kalandot mesél el nekünk. A történetek viszonylag rövidek, tökéletesen alkalmasak esti mesének, de arra is, hogy a nagyobb, már olvasni tudó gyerekek (vagy felnőttek) önállóan elmerüljenek bennük. Már az előző kötetnél is hangsúlyoztam, hogy mennyire tetszik az a klasszikus stílus és báj, amit a szerző életre hívott ezekben a mesékben. Nagyon csodálkoztam, amikor megtudtam, hogy ezek a történetek nem is olyan régiek, hiszen mind a cselekményükben, mind a szerző saját maga által készített illusztrációiban megidéződik valamilyen kellemes nosztalgia és időtlenség. A modern világ jellemzői csak elvétve jelennek meg a történetekben, sokkal inkább a vidéki élet, a természet szeretete, a hasznos időtöltés öröme és a barátokkal való együttlét áll a középpontjukban. A mesék cselekménye abszolút békés, erőszakmentes és kedves, de ez nem jelenti azt, hogy a tartalom vagy a mondanivaló leegyszerűsített vagy lapos lenne, éppen ellenkezőleg. Megjelenik a mesékben rengeteg olyan érzés vagy szituáció, ami nagyon komplex és mindannyiunk életében jelen van, legyen szó a magányról, a kellemetlen vendégek elviseléséről, vagy éppen a másság elfogadásáról. Alma Magdi a maga tisztaságával és jóságával nagyon pozitív értékeket képvisel, olyan egérke ő, aki mindig szakít időt a barátaira, és akinek mindig van néhány ötlete, ha valamilyen problémát meg kell oldani. A történetek hátterébe pedig szépen belekúsznak olyan jelenetek és tevékenységek, amitől otthonosan érezzük magunkat, vagy amik megidézik a saját gyermekkorunkat, ilyen például a finom fonott kalács elkészítése, a bodzaszörp befőzése vagy a tavaszi nagytakarítás. Andreas H. Schmachtl bevallottan imádja a vidéket és a természetet, és nagyon fontos számára apró lakóinak védelme és biztonsága. Ez a tisztelet és szeretet érződik minden egyes lapon, nekem pedig most külön tetszett, hogy eldugva ugyan, de belekerült a mesékbe egy csomó, a természethez kapcsolódó ismeretterjesztő információ. Így megtudhatjuk, hogyan élnek üregeikben a nyulak, hogyan kezdenek el a madarak hajnalban dalolni, vagy hogy miért jó, ha a bodzavirágokat éjszaka szedjük le. A szerző illusztrációi nagyon jól illeszkednek a történetekhez, egyszerre realisztikusak és nagyon bájosak, a végeredmény pedig egy roppant esztétikus mesekönyv, amit kisebbek és nagyobbak is örömmel forgathatnak. Külön pluszpont jár a részemről azért, hogy a szerző ezekbe a mesékbe beleszőtt egy új szereplőt, a kicsit furcsa, de nagyon szeretnivaló vérmuszóka személyében. :) Egy szó, mint száz, imádtam ezt a kötetet is, és biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokszor elő fog kerülni nálunk a közös olvasások során. Nagyon remélem, hogy a szerző művei egyre népszerűbbek lesznek hazánkban, és hogy később az Alma Magdi-mesék mellett a többi történetét is elolvashatjuk magyarul. "- Ha belegondolok, furcsa, hogy mindannyian jóban vagyunk- mondta Süni később Magdinak. - Hiszen annyi mindenben különbözünk egymástól... - Tudod, Süni- mondta erre Magdi -, ha megnézed a cukrot, a lisztet, a tejet, az élesztőt, a tojást és a csipet sót, bennük sincs sok közös. Mégis, megfelelő módon összerakva a világ legfinomabb, legillatosabb fonott kalácsa lesz belőlük."