Mesélj szívből, és kinyílik a világ!     Milyen egy reális anya-gyerek kapcsolat? Hogy néz ki ez mesei formában? Mi történik, ha Mamaróka beteg lesz, kávézni szeretne, vagy dolgozni kell mennie? Mi van, ha Babaróka bal lábal kel, egyedül érzi magát a kölyökőrzőben, vagy elvész a piaci tömegben? És mi van, ha egyszerűen nincs elég türelem, és összevész Babaróka és Mamaróka? Pont ők, a legszilárdabb páros?   Ismerd meg a végtelen finomsággal felcsendülő Babaróka-meséket, melyekben biztonságos szeretetben tágul ki a világ Babaróka és Mamaróka számára is!     Hajdu Zsanett Kiss Judit Ágnes a kortárs líra megkerülhetetlen alakja. Most mégis meséken keresztül szól a kisgyerekekhez és a szüleikhez. Szerinte a szülők szívesebben olvasnak mesét, mint verset – és igaza van, valóban sokkal több mesekönyv kerül le a polcokról, mint gyerekverseskötet. Én egy cseppet sem bánom, hogy Kiss Judit Ágnes ezúttal a próza nyelvét választotta, mert sikerült gyönyörűen kihasználnia a mesei elbeszélés lehetőségeit, miközben megtartotta azt a jó költői szokást, miszerint a szavakkal óvatosan kell bánni: egy sem kerülhet bele a könyvbe átgondolatlanul! A Babaróka-mesékben az a legcsodálatosabb, hogy egyszerre van jelen a gyerek és a szülő őszinte és hiteles nézőpontja. A történetek az anya-kisgyerek kapcsolat átalakulásának folyamatát ragadják meg nagyon is mesei, ugyanakkor mégis hétköznapi pillanatokban lefestve.   Azokat a pillanatokat, amikor a kisgyerek igyekszik leszakadni a mamájáról, amikor már ragaszkodik hozzá, hogy maga csinálja meg a reggeli kakaóját, és amikor a mamának is igazán jól esne úgy meginnia a kávéját, hogy közben nem történik semmi. Feltűnnek azok a nehéz helyzetek, amikor a mamának bátran vállalnia kell emberi, pardon, rókai mivoltát a gyerek, nem gyerek, kölyök előtt: hogy bizony ő is elfáradhat, sőt, még a türelme is elfogyhat, hibázhat, mit bárki más. Azokat a pillanatokat illusztrálják a mesék, amikor – még ha hiányoznak is egymásnak – képessé válnak egyedül is rácsodálkozni a világra: Babaróka először, Mamaróka pedig újra. A kisgyerek-anya kapcsolatot unalmasan és didaktikusan lefestő mesék után most végre itt egy kerek kis mesekönyv tele fantáziával, olyan hihetetlen karakterekkel, mint a legszebb mosolyú sétáló tulipán, örvös orvos, a bölcs tölgy, vagy Kiscica, Babaróka legjobb barátja... A történetek pont annyira vannak eltávolítva a fantasztikus elemekkel a valóságunktól, hogy közben megengedik, hogy minden feszengés nélkül, kényelmesen ismerjünk magunkra a szereplőkben. A Babaróka-mesék igazi anya-gyerek történetek. Az első szavak felolvasásával egy olyan otthonos világba érkeztek, amiben együtt tapasztalhatjátok meg a babakor végével járó közös veszteséget, a belépést a dacos gyerekkorba, az egymásról való lassú leszakadást, a világ kinyílását, a rácsodálkozást, miközben természetes, hogy ez a folyamat kettős: egyszerre izgalmas és vágyott, ugyanakkor szomorú és nosztalgikus is.    Kisgyereknek lenni nehéz. Anyának lenni is nehéz. Ezekben a mesékben viszont két olyan azonosulási pontot kaptok, Babarókát és Mamarókát, akik benneteket is egy igazi mesei térbe emelve segítenek nektek az óvodás időszak nehézségeinek feloldásában. Megtapasztalhatjátok, hogy akkor vagytok a helyeteken, ha vállaljátok önmagatokat. Lehet bal lábbal kelni, nyűgösnek, fáradtnak és dühösnek lenni, sőt, még össze is lehet néha veszni, hogy aztán szépen kibékülhessetek. Megkönnyebbülhettek, mert ebben a mesekönyvben hibázni szabad, sőt néha kell is. Babaróka bátor kis rókához méltóan nyit a világ felé, miközben vissza-vissza tér Mamaróka biztonságot jelentő ölelésébe. Szép lassan barátra talál Kiscica személyében a Kölyökőrzőben, akivel nagyon szeret fogócskázni és bújócskázni, miközben éppen annyira szeret még Mamarókával is tornyot építeni. A négylábú állatkölykök legnagyobb dicsősége, ha a bagoly elviszi őket egy körrepülésre, és Babaróka ebben is nagyon bátor és bajtársias, amikor a mindig cserfes Kiscica megijed a születésnapjára kapott magasságtól. Persze az is előfordul, hogy a nagy világfelfedezés közben Babaróka bajba kerül, mondjuk elvész a piaci tömegben, de szerencsére ez a végtelenül mesei világ minden ijesztőnek tűnő helyzetével is végtelenül biztonságos, így végül a legrettentőbb helyzetek is varázslatosan egyszerű megoldásokkal zárulnak.     Mamóka beteg lesz - réazlwt a mesekönyvből -   Mamaróka a világon mindennél jobban szeretett aludni. Babaróka tisztában volt azzal, hogy minden reggel neki kell lelket verni bele, de azt is hamar megtanulta, nem mindegy, mikor próbálja felébreszteni. Ha ugyanis a fölfelé mászó csigára hasonlító hatost mutatta az óra, Mamaróka először csak morgott: hrrrrrrrr, de ha Babaróka tovább zaklatta, még a fülébe is harapott. Ha viszont már a szívószálra emlékeztető hetes jelent meg, Mamaróka hajlandó volt kinyitni a szemét.   – Ébresztő, eljött a reggel! – rikkantotta Babaróka, és félrerántotta a fűzfalevélfüggönyt, hogy a nap besüssön a házba. Mamaróka azonban csak felnyögött, és a fejére húzta a párnát. – Kelj már fel, anya! – nyaggatta Babaróka, de Mamaróka válaszul elfordult és összegömbölyödött a takaró alatt. – Mi a baj? – rettent meg Babaróka. – Nagyon fáj a fejem – nyöszörgött Mamaróka elhaló hangon. – Kelj fel, anya, reggel van! – rázogatta tovább értetlenül Babaróka. – Nem tudok, fáj a fejem, meg sem tudom mozdítani! Babaróka megpróbálta lehúzni róla a takarót, mire Mamaróka sírva fakadt. Babaróka ettől igazán megrémült. Apa ekkor ért vissza a reggeli fürdésből. – Mi történt? – kérdezte csodálkozva. – Anya nem kel fel – panaszolta Babaróka –, pedig eljött a reggel, a függönyt is elhúztam, hogy a hasára süssön a nap! – Fáj a fejem! – ismételte Mamaróka. – Gyere, Kisrókám – fogta kézen apa –, menjünk reggelizni! – De anya szokta adni a reggelit! – nyafogta Babaróka. – Hagyd most anyát! Beteg – szólt rá apa, és kiterelte a konyhába. Ő vitte el a Kölyökőrzőbe is, és ő ment érte délután. Babaróka alig várta, hogy hazaérjenek, és játszhasson az anyukájával. – Anya, gyere, építsünk tornyot! – kiabálta. – Nem érted, hogy anya beteg? – mordult rá válaszul apa. – Gyere, majd én építek veled tornyot! – tette hozzá sokkal szelídebben. Babaróka nem értette: hiszen már délután van, hogy lehet, hogy Mamaróka még mindig nem gyógyult meg? Tornyot épített apával, még sokkal nagyobbat, mint Mamarókával szokott, sőt, segített neki elkészíteni a vacsorát is, de közben folyton csak azt várta, hogy Mamaróka egyszer csak előugrik, és fogócskázni kezd vele. Mamaróka elővánszorgott a vacsorához, kis fehér bogyókat tett a tányérja mellé. – Jobban vagy? – kérdezte aggódva apa. Mamaróka csak a fejét rázta, de azt is óvatosan, mert még mindig fájt neki. – Én is kérek olyan cukorkát! – mondta Babaróka. – Nem lehet – válaszolta Mamaróka –, ez nem cukorka, hanem gyógyszer! Azért van, hogy jobban legyek. – Nem baj, adjál! – unszolta Babaróka. – Nem adhatok – magyarázta Mamaróka –, mert beteg lennél tőle. Babaróka nem értette, hogy lehet beteg attól, amit az anyukája pont azért akart megenni, hogy ne legyen beteg. – Akkor én fogom betenni őket a szádba – ajánlotta. – Miért? – csodálkozott Mamaróka. – Mert én akarlak meggyógyítani – válaszolt Babaróka. Mamaróka engedelmesen kitátotta a száját, és Babaróka belepottyantotta a gyógyszereket. – Még egyél ilyet! – mondta, miután az anyukája szépen lenyelte egy pohár vízzel a kis fehér bogyókat. – Azt akarom, hogy hamar meggyógyulj! – Most nem vehetek be több tablettát – rázta a fejét Mamaróka. – Az már túladagolás volna. Nagyon rosszul lennék tőle. – Túladagolás? – csodálkozott Babaróka, mert ezt a szót még sosem hallotta. Nem fért a fejébe, hogy két gyógyszertől jobban lesz a mamája, háromtól meg rosszabbul. – Az tesz a legjobbat anyának, ha lefekszik, és hallgatja egy kicsit a rózsákat – zárta le a beszélgetést apa. Átkarolta Mamarókát, és bekísérte az ágyba. Nemsokára felhangzott kinn a kertben a futórózsák éneke.