„Nosztalgikus alkatú ember vagyok, ilyenek a rajzaim is. Imádom a régi tárgyakat, melyekhez ha ráadásul emlékek, emóciók is kötnek, nagyon tudok ragaszkodni hozzájuk. Amikor a nagyszüleim parasztházát el kellett adnunk, csak úgy tudtam „túlélni” a veszteséget, hogy elhoztunk onnan mindent, ami hozzájuk kötött. Még a leomlott kőkerítés köveit is egyenként átszállítottuk és újra felépítettük abba a faluba, ahol most élünk, vigyázva minden egyes kis mohára, zuzmóra, ami megtelepedett rajta.
A régi tárgyakban engem nem vonz az antikvitásokban fellelhető, egyébként gyönyörűen helyreállított darabok tökéletessége, sokkal inkább lázba hoz a lepusztultságuk. A hibáik, a tökéletlenségük, az esendőségük. Egy-egy letört darabka vagy hámladozó festék mind-mind elődeink boldogságáról vagy szenvedéseiről mesél, én pedig megörökítem őket a rajzaimon, hozzáadva persze a saját „mesémet”.
Így osztom meg a mai gyerekekkel a régebbi, letűnt korok szépségét, hiszen sokuknak nem adatott meg a lehetőség, hogy ilyen ódon tárgyakkal vegyék körül magukat. Örülnek, ha szép ruhájú kisasszonyokat, csodás kastélybelsőket és gyönyörű tájakat láthatnak a mesekönyvekben, és gondolatban szinte belebújhatnak a képek részleteibe.
Imádom a meséket. Nemcsak rajzolni, de olvasni is. A jó mesék bölcsen magukba sűrítik az élet minden fontos dolgát, élet, halál, szerelem, ármány, csalárdság, hűség, mind, mind megtalálhatóak bennük. Közülük is furcsamód éppen a szomorú mesék állnak hozzám igazán közel. Ez a fajta szomorúság, vagy inkább szívszorító melankólia például Oscar Wilde vagy éppen Andersen sajátja, aki gyermekkoromtól kezdve változatlanul az egyik legkedvesebb meseíróm.
Amikor egy irodalmi művet illusztrálok, igyekszem egyfajta alkotói alázattal közelíteni a mű felé, természetesen olyan többlet hozzáadásával, melyet szavakkal nem lehet kifejezni. Működik bennem egyfajta megfelelési vágy, ugyanazt a világot szeretném a képeimmel is kifejezni, amit a szerző a művével közvetít. Ez elsősorban csupán egy hangulat, elillanó impresszió, egy megörökített pillanat. Fontosnak tartom nemcsak azt, hogy egy kép érzelmeket gerjesszen, de képes legyen arra is, hogy a képén megjelenő figura érzelmei tükröződjenek az arcán is.
Ezt akkor is tudni kell árnyaltan kifejezni, ha a mese szereplője történetesen egy királyfi, vagy akár mondjuk egy emberi tulajdonságokkal felruházott kocka. Mindezek árnyalt kifejezésére pedig csak akkor érzem képesnek magam, ha megpróbálom megérteni az íróban munkálkodó érzelmeket. Nem szükséges valójában is ismernem őt, sőt, a megérzéseim jobban működnek, ha még sohasem találkoztunk. A művén keresztül igyekszem megfejteni őt, a gondolatait, a személyiségét, akkor is, ha egy már réges-rég elhunyt meseíróról van szó, de természetesen ugyanígy működik mindez a kortárs szerzők esetében is.
A mesevilág nem feltétlenül gyermeki. Egyik legkedvesebb irodalmi élményem történetesen mese, de nem gyermekmese. Az „Alice Csodaországban” című remekmű illusztrálása során kifejezetten élveztem a kutatómunkát, hogy Lewis Carrollt, ezt a rendkívül érdekes és összetett személyiséget csak egy kicsit is megérthessem.
Nagyon nagy segítséget jelentett nekem ebben Rét Viktória barátnőm tanulmánya, aki éppen róla, és az engem érdeklő háttérinformációkról kutatott. Ezek a kis titkok segítenek igazán kifejezni mindazt a több rétegű gondolathalmazt, mely ebben a titokzatos műben megbújik.
Ezek az információk nemhogy gátoltak, hanem újabb és újabb rétegek lehántásával szabad asszociációk egész sorának adtak teret. Még sohasem éreztem ennyire szabadnak az alkotómunkát.” (Papiruszportál)
2004-ben megjelent illusztrált mesekönyei:
Johann Wolfgang Goethe: Der Zauberlehrling – Papadopoulos Publishing, Athén, 2003
(magyarul megjelent a „Bűvészinas” címen – Elektra Kiadóház, Bp. 2004)
Fráter Zoltán: Mesék az Operaházból – Elektra Kiadóház, Bp., 2004
Háncsvirág – Norvég népmesék – Móra Kiadó, Bp., 2004
Alekszej Tolsztoj: Aranykulcsocska, avagy Burattino kalandjai – General Press, 2004
Szegedi Katalin számára hangsúlyozottan a mű a fontos, a megdolgozott, megfestett, kialakított felület. Az a fajta festőiség, amit Szegedi Katalinnál látunk, párosulva a mesevilág adta tágabb lehetőségekkel, megújulva és sodró lendülettel jelenik meg.
A bűvészinas
Goethe klasszikus verses meséjét olvashatják a gyerekek a gyönyörű kivitelezésű, színes, nagy alakú albumban. A tanulságos történetben a varázslóinas, kihasználván mestere távollétét, önálló szellemidézésbe fog. Kísérlete azonban balul sül el, mert nem tudja kordában tartani az elszabadított erőket, így azok feldúlják nemcsak a varázslólakot, hanem a közeli falut is. Szerencsére, mielőtt komoly baj történne, hazaér a mester és megzabolázza az elszabadult szellemlényeket.
A szöveget Szegedi Katalin különleges hangulatú vízfestményei illusztrálják.
Mesék az Operaházból
Népszerű mesékből és drámákból régóta készülnek zenész színházi előadások.
Ilyenkor az eredeti mű a színpad igényei szerint némi változáson megy át.
Fráter Zoltán kötetében azonban éppen fordítva történt az átalakulás: a komoly operák és balettek a kíváncsi gyerekek számára leegyszerűsített formában
Szegedi Katalin csodálatos, egészen egyedi hangulatot árasztó illusztrációival jelenítik meg a zeneirodalom klasszikusait.
Háncsvirág - Norvég népmesék
Aranykulcsocska
"Gyermekkoromban, valamikor nagyon régen, olvastam egy könyvet, melynek ez volt a címe: Pinocchio, avagy a fabábu kalandjai...
Most, évek múltán eszembe jutott az én régi barátom, és elhatároztam, hogy elmondom nektek, kislányok és kisfiúk, ennek a faemberkének rendkívüli történetét." Alekszej Tolsztoj
|