Volt egyszer egy sárkánysuli, több százezer éves.
Sárkány néni tanította, ami csak szükséges.
Zog volt a legnagyobb sárkány és a legserényebb,
Arra hajtott, hogy ő kapja meg az aranyérmet.
Legfőbb tantárgy a repülés az első osztályban.
Sárkány néni így szólt:
– Rajta! Kinek megy, hadd lássam?
Megmutatom, mi a titka, csak gyakoroljátok,
Ha megnőttök, úgy repültök, nem is gondolnátok!
Zog már ment is gyakorolni, élvezte, hogy szállhat,
Cikcakkozott, és nekiment egy hatalmas fának.
Arra ment egy kedves kislány:
– Ne pityeregj – mondta.
– El fog múlni, ráteszek egy tapaszt az orrodra.
– Jaj, de szuper! – örvendett Zog. Megköszönte szépen,
S a piros tapasz sokáig cikázott az égen.
Elmúlt egy év, másodikban ordítás a lecke.
–Jaj, gyerekek, hangosabban, hallatsszon messzebbre!
Megmutatom, mi a titka, csak gyakoroljátok,
Ha megnőttök, úgy bömböltök, nem is gondolnátok!
Zog már ment is gyakorolni,
ahogy bírta, nyomta,
órákon át ordított, és...
berekedt a torka.
Arra jött az ismerős lány. – Hű, de kínos! – mondta.
– Még szerencse, hogy van nálam mentolos cukorka.
– Jaj, de szuper! – örvendett Zog, szépen megköszönte,
Elrepült, és mentolillat cikázott mögötte.
Harmadikban azt tanulták, hogy kell tüzet hányni.
–Tüzet és nem havat hányunk, ne tessék lazsálni!
Megmutatom, mi a titka, csak gyakoroljátok,
Ha megnőttök, úgy füstöltök, nem is gondolnátok!
Zog már ment is gyakorolni.
Fújta fűre, fára.
úgy belejött, hogy nem figyelt...
s meggyulladt a szárnya.
Arra ment a kedves nagylány: – Hát, te jól nézel ki!
De nem súlyos, elég egy kis gézzel betekerni.
–Jaj, de szuper! – örvendett Zog, s ment az iskolába.
Ahogy repült, egy géztekercs cikázott utána.
Negyedikben vajon mire tanítják a sárkányt?
Arra, hogyan kell rabolni szépséges királylányt!
– Megmutatom, mi a titka, csak gyakoroljátok,
Ha megnőttök, úgy raboltok, nem is gondolnátok!
Zog már ment is gyakorolni.
Küzdött nagyon bátran,
Sehogy sem ment.
– Attól félek, megbukom e tárgyban.
Nem lesz meg az aranyérem! Itt a lány, ez jó jel!
– Zog, én egy királylány vagyok, gyere, és rabolj el!
– Jaj, de szuper! – örvendett Zog. – Pattanj ide hátra! –
A lány belekapaszkodott a sárkány nyakába.
– Nocsak – mondta Sárkány néni. – Az első királylány!
Jár érte az aranyérem, Zog a mintasárkány!
Zog boldog volt, a lány pedig ott maradt mellette.
Mást is ápolt, hogyha egy láb eltört, helyre tette.
Ötödikben a sárkányok élesben csatáznak.
– Srácok, egy igazi lovag jött vendégtanárnak!
Szólt a lovag:
– Én vagyok a nagy Linkóczy Herceg.
Viszem a lányt, hogyha el nem késtem egy-két percet.
– Ő az enyém! – ordított Zog, és a tüzet hányta.
–Tévedsz, komám! – szólt a lovag a kardját kirántva.
A sárkányok körbeültek, s azon vitatkoztak,
Kinek van több esélye, a hercegnek, vagy Zognak?
Ekkor a lány közbelépett:
– Nagyon buta ötlet!
Úgyis túl sok a törött csont, ne törjetek többet.
Én már nem leszek királylány, ne mentsen meg senki,
Nem fogok egy palotában büszkén pipiskedni.
– Én is, én is! – szólt a herceg sisakját levéve.
– Egy szép sztetoszkópra vágyom már tizenöt éve!
Orvos leszek, és segítek minden szenvedőnek,
Lázat mérek, sebet kötök, meggyógyítom őket.
Megtanítasz gyógyítani? – Felelt a lány:
– Rendben! Csak félek, hogy a lovadra nem férünk fel ketten.
– Üljetek rám! – kiáltott Zog. – A táskád is dobd fel.
Ha bevesztek, én leszek a mentőhelikopter!
– Bravó! – mondta Sárkány néni. – Büszke vagyok rád, Zog!
Az ötödik Sárkány Osztály is büszkének látszott.
Sárkány néni a lóhoz ment: – Biztos lehetsz benne,
Ha itt maradsz, az osztályunk nagyon megkedvelne.
– Jaj, de szuper! – örvendett Zog. Elköszöntek szépen,
Integettek, s elcikáztak a kék nyári égen.
2. Zog, és a repülő doktorok
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 32
A legújabb kötetben Zog is doktor lett: Gyöngy királylánnyal és Linkóczy Lovaggal hármasban mindenkit meggyógyítanak, legyen az leégett hátú sellő, sérült egyszarvú vagy éppen náthás oroszlán.
Gyöngy király nagybátyja viszont útjába áll a csapatnak, amikor rabul ejti Gyöngyöt, akinek szerinte királylányhoz méltóan kellene viselkedni. Még szerencse, hogy a balga királyt egy ismeretlen kór támadja meg, amin csak a doktor csapat segíthet.
Így lesz Gyöngyből mimóza királylány helyett jogosan elismert orvos.

Hajdu Zsanett
Ebben a mesében a királylány a megmentő, a sárkány segítője. Ez abban csúcsosodik ki, hogy amikor Zognak el kell rabolnia egy királylányt (így szól a tanítónő utasítása), a kedves lány felajánlja, hogy rabolja el őt. Zog csak a lány segítségével kapja meg a sárkány iskola aranyérmét, és válik elvileg "igazi" szakképzett sárkánnyá. Aztán jön a hős Linkóczy herceg, hogy megmentse a lányt, de ekkor megint a lány az, aki cselekszik, közbelép és megoldja a konfliktust: inkább orvos mentőcsapattá alakulnak hárman: a sárkány, a herceg és a királylány.


Már az első mesekönyv is jó nagyot csavart a hagyományos hősök tulajdonságain, a mese morfológiai fordulópontjain.
Itt semmi nem úgy történik, ahogyan számítanánk rá, miközben a varázsmese szerkezete nem sokat változik: kapunk az útján elinduló fiatal hőst (Zog), cselekvő segítőt (királylány) és egy megmentésre szoruló "áldozatot" (Linkóczy herceg), hiszen neki még fel kell nyitni a szemét: nem azt teszi, amit szeretne, hiszen mint, ahogy a mese végén kiderül: minden vágya az, hogy orvos lehessen. De nemcsak felcseréli a hagyományos szerepeket, hanem alaposan ki is forgatja őket, hiszen a hős nem igazi hős, az ellenfél pedig nem ellenfél.
Mégis a felvilágosult szemlélet mellett megtart mindent, amiben a varázsmese segít: a mesékben való traszformálódás a gyermeki lélek alapvető tápláléka, amikor pedig beleélik magukat a különböző szerepekbe, a tudattalan feszültségeik feloldódnak. A kortárs kislányok és kisfiúk pedig nap mint nap találkoznak azzal a feszültséggel, amit a sztereotípiák okozhatnak. Segítsen nekik ez a cseles mese, a belső konfliktusaik feloldásában! Melyik hosszú hajú, kisfiút nem csinos kislányozzák le a játszótéren, és melyik kislány nem tapasztalja nap mint nap, hogy az oviban akkor vagy igazi kislány, ha minimum három Disney hercegnő pillog a szettjén? Zog azt súgja a gyerekek fülébe, hogy bátran lehetnek azok, akik lenni szeretnének, és ha eddig nem is ment olyan jól, bármikor változtathatnak az életükön, meghaladják saját maguk korlátait, hogy egy teljesen más szerepben születhessenek újjá.
Most pedig folytatódik a második mesekönyv: a kis csapat útnak indul, hogy sellőt, oroszlánt és egyszarvút mentsen, minden bajba jutottnak segítsen. Egyenrangúak, az erejük az összefogásukban rejlik. És mi történik akkor, ha valaki rabul ejtenek?
Gyöngy királylány meglátogatja a nagybátyját, aki igazi zsarnok, előítéletes király és zárva tartja a orvosnak állt lányt, hogy újra királylányt faragjon belőle. Gyöngy persze ellenáll, Zog és a herceg megpróbálják megmenteni, de végül a lánynak saját magát kell megmenteni, amiben most már segít neki a mentőcsapat is. A király beteg lesz, amin egyedül Gyöngy tud segíteni. A gyógyulás után persze bekövetkezik a heuréka-pillanat és minden a jogos helyére kerül:
"– Igazad volt, hercegnőkből
Simán lehet doktor!
Bocsáss meg, hogy bezártalak,
Szabad vagy, madárka,
De azért majd nézzetek be
Néha egy teára!"
Ajánlom ezt a könyvet minden kisfiúnak és kislánynak, hogy a jövő generációi olyan meséken nőhessenek fel, amik skatulyák és sztereotip elvárások helyett valós értékeket mutatnak és elfogadásra tanítanak!
