Kiadás éve: 2014
Megszökött Torzonborz, a rabló! Ráadásul még Nagymamát is elrabolta!
Ez a fordulat őszintén megdöbbenti Paprika Jancsit, Vitéz Lászlót és Üstöllési őrmestert is.
De vajon most mihez kezdjenek?
Azt remélik, hogy a falu jósnőjének biztos lesz egy hasznos tanácsa...
A második rész, a Torzonborz újabb gaztettei című - ha már az első rész kávédarálással vette kezdetét -, nem kezdődhet másképp, mint egy jó kis kolbászsütögetéssel.
„Sült kolbász savanyú káposztával, ez volt Jancsi és Lackó kedvenc eledele.” Egy kis ízelítő a német gasztronómiából a töltött káposztán és lecsón nevelkedett gyerekeknek…"
Az első kötet végén elkapott Torzonborz nem nyugszik, s addig ügyeskedik, amíg sikerül megszöknie börtönéből, a tűzoltószertárból. A rabló tehát ismét szabad, folytatódhat a garázdálkodás, s nem kell félnünk, rendre folytatódik is!
Álruhás, kolbászfalós, üldözős-kutatós, Háy asszonyságos, kristálygömbös jelenetek váltogatják egymást, elsöprő erővel sodródunk a történetben, s a szerzőre jellemző bámulatos és magával ragadó humor itt sem veszít semmit erejéből. A két botladozó fiú mellé elszegődik segítőnek a náluk is esetlenebb főtörzsőrmester, s így egy igazán komoly, megfontolt, alaposan átgondolt nyomozás részesei lehetünk!
A happy end – persze ez attól is függ, hogy kinek a szemszögéből nézzük – ezúttal sem marad el, Torzonborzot ismét lefülelik.
3. Torzonborz megjavul
Kiadás éve: 2015
A Torzonborz, a rabló és a Torzonborz újabb gaztettei után itt a trilógia befejező darabja, a Torzonborz megjavul. Otfried Preußler legeslegutolsó paprikajancsis és vizétlászlós története.
Újra felbukkan Torzonborz, a rabló, és ez bizony megrémíti Paprika Jancsit, Vitéz Lászlót, Nagymamát, sőt még Üstöllési századost is.
De akkor ijednek meg csak igazán, mikor Torzonborz bejelenti: szögre akasztja széles karimájú kalapját és felhagy a rablómesterséggel.
Vajon mihez kezd ezután az egykori héttőrös gazember...?
A harmadik rész az elcsendesedés és megnyugvás könyve. Torzonborzot jó magaviseletének köszönhetően kiengedik a börtönből. A rabló – bocsánat, hol rabló ő már! – Nagymamához siet, hogy bocsánatát kérje az eddig ellene elkövetett tetteiért. Nagymama, biztos, ami biztos, szegény Torzonborzot bezárja.
A könyv nagy része arról szól, hogy immáron jól ismert hőseink kiderítsék, Torzonborz, az antirabló valóban jó útra tért tán, vagy újabb gonoszságokat fundál ki titokban.
„Sziklaszilárd meggyőződésük volt, hogy Torzonborznak esze ágában sincs megjavulni.”
Lackó és Jancsi aztán rájön, hogy a pisztolyaitól és rablómúltjától megszabadult Torzonborz mégis csak igazat mond.
„Hogy rövidre fogjam: hosszú távon azért eléggé fárasztó rablónak lenni. Nincs is unalmasabb, mint folyton a gonoszt játszani!” – vallja be Torzonborz a két jó barátnak.
A főtörzsőrmester továbbra sem hisz neki, de a könyv zárása mégis megnyugtató és örömteli. Picit fura, hogyan is javult meg ennyi idő alatt Torzonborz, talán jólesne valami apró indok, de ez nem vesz el semmit a könyv teljességéből és értékéből, csak a pszichológiára hajlamos felnőtteknek okozhat némi fejtörést.
4. Torzonborz és a holdrakéta

Kiadás éve: 2020. február
Kíváncsi vagy mit művelt Torzonborz, a rabló, mielőtt a híres "újabb gaztettekre" szánta el magát?
Üstöllési főtörzsőrmesternek főhet a feje: Torzonborz, a hírhedt rabló már megint megszökött a börtönből. Micsoda katasztrófa!
Jancsi és Lackó elhatározzák, hogy kézre kerítik a gazfickót, és örökre megszabadulnak tőle. Az ötlet egyszerű: papírdobozokból és egy krumpliszsákból holdrakétát építenek, és fellövik vele a Holdra. Sima ügy...
Vagy mégsem?
Könyvparfé blog
A mese egy nyugodt, kicsit álmoskás hétköznap délelőttel indul. Jancsi nagymamája a konyhaasztalnál ül, egy régi újságot lapozgat és azon gondolkodik, mi legyen az ebéd. Vargányaleves, sok szalonnával és egy nagy kanál tejföllel? Mellé készítsen egy tucat zsemlegombócot? Nosza, nem is kell több Jancsinak, indul megkeresni Lackót, hogy aztán együtt menjenek az erdőbe gombát szedni! Csakhogy az egészből nem lesz semmi, mert hirtelen berohan az ajtón kivörösödött arccal Üstöllési főtörzsőrmester, aki Győrfi Pált megszégyenítő módon parancsolja maradásra az otthoniakat. Kint nagy veszély leselkedik rájuk, jobb, ha mindenki a ház biztonságos falai közt marad. Tudni illik, Torzonborz kiszabadult a tűzoltószertárból és biztosan megint valami csínytevésen jár az esze.
Ez aztán tényleg katasztrófa! Jancsi és Lackó elhatározzák, hogy kézre kerítik a gazfickót, hiszen ha már egyszer sikerült csapdába csalniuk, bizonyára ezúttal is megbirkóznak a feladattal. Most aztán elkapják ezt a Torzonborzot és örökre megszabadulnak tőle. Hohó, Jancsinak már van is egy szenzációs ötlete! Nem is kell más hozzá, mint egy papírdoboz és egy krumpliszsák. Hogy mi lesz ebből? Nem más, mint egy holdrakéta! Megépítik, hogy aztán ezzel fellőjék a Holdra a veszedelmes banditát. Sima ügy... Vagy mégsem?
A történet nemcsak hogy rövid, de egyszerű is. Könnyen rájöhetünk már a legelején, hogy a jó bizony legyőzi a rosszat, és bizony minden jó, ha jó a vége. De azért néha elméláztam, hogy vajon miért nem ravaszabb Torzonborz? Van némi elképzelésünk arról, milyennek kell lennie egy veszedelmes banditának, de azt biztosan nem gondolnánk, hogy egy borspisztollyal felszerelkezve túlságosan nagy és gonosz tetteket vihetne véghez bárki is. Másrészt meg ki vagyok én, hogy ítélkezzek egy szupergonosz és veszélyes pandúr felett?

Ez tényleg csak egy amolyan kiegészítő kötete a Torzonborz-trilógiának. Olyannyira, hogy 10 perc alatt könnyűszerrel elolvasható. Ennek ellenére viccesnek találtam és biztos vagyok benne, hogy a gyerekek is nagyon mulatságosnak fogják tartani ezt az "új" történetet. És ide bizony kellett az a fránya macskaköröm, ugyanis ennek a könyvnek nagyon nagy visszhangja volt a német médiában, hiszen megjelenését sokan még most is ügyes reklámfogásnak vélik. Otfried Preußler több mint 50 évvel ezelőtt írta meg ezt a mesét, mely egy régi íróasztal fiókjában várta, hogy lánya, Susanne Preußler-Bitsch felfedezze és kiadassa. Persze nem mondanám ismeretlenek sem, mert 1969-ben készült belőle bábelőadás, de az tény, hogy méltatlanul elfeledett mű ez. Kicsit talán át is szabták itt-ott, és hiányzik is belőle az a megszokott nyelvi lelemény, melyet a Torzonborz kötetekben annyira szeretünk, ám mégis sikerült egy kicsit visszavarázsolni a többi könyv hangulatát.
A illusztrációkat egy új művész rajzolta az eredeti alapján. Szerintem Franz Josef Tripp is elégedett lenne Thorsten Saleina munkáival, aki ügyesen elvégezte a rá bízott feladatot, hiszen remekül illeszkednek rajzai a történethez. Figurái kicsit modernebbek, több ívet használt, picit finomabbak lettek a karakterek az eredetihez képest, de ezek egyáltalán nem zavaróak, mert a stílus hasonló.
Ez a mese nem csak esti meseként állja meg a helyét, hanem kedvet adhat a gyerkőcöknek az önálló olvasáshoz is. Jól tagolt történet, vicces és helyesek az illusztrációk is. Mi kellhet még? És mindenképpen plusz pont, hogy a finom ételek ezúttal sem maradhattak ki a sztoriból. Korábban ehettünk szilvás pitét és káposztát is a nagyi konyhájában, most meg előjöttek a zsemlegombócok és a gombaleves is. Egy szó, mint száz, nevetni vágyóknak és torkosoknak alap mű!
Kedvenc idézetek:
"- Rendben, Jancsi, megbeszéltük. Indulhatunk. Ha a rend őrének segítség kell, mi ugrunk. Elkapjuk a rablót! De azért tudod, Jancsi... Hogy ennek a Torzonborznak éppen most kellett elszöknie, amikor én szunyókálok, hát ez tényleg hallatlan! Legszívesebben... Legszívesebben fellőném a Holdra!
- Fellőnéd a... Holdra? - vonta fel a szemöldökég Jancsi.
- Úgy bizony, a Holdra! - bólintott Lackó, és szedelődzködni kezdett.
- A Holdra... A Holdra... - motyogta Jancsi, aztán elnevette magát. - Te, Lackó! Remek ötletet adtál, tudod-e? Fogjuk ezt a Torzonborzot, és... Bizony, ezt fogjuk tenni!"
"Torzonborz, a rabló komolyan vette a hivatását. Nyáron minden hétköznap pontban hatkor kelt. Legkésőbb fél nyolckor elindult otthonról, a rablóbarlangból, és lelkiismeretesen lesben állt."


