Az uralkodónő egyre gyengébb, mert birodalma veszélybe került, mind nagyobb területet pusztít el a Semmi. A császárnő úgy érzi, országa addig van biztonságban, ameddig ő él. Ahhoz azonban, hogy életben maradjon, szüksége van egy különleges, fantáziatlanság és reménytelen álmodozás elleni gyógyírra, s ezt a gyógyírt kell Atreju-nak elhoznia. Bastian annyira átéli az eseményeket, hogy egyszer csak ott találja magát Fantázia kellős közepén.    Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, "Tedd azt, amit akarsz" túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ.   Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné. A regény már formáját tekintve is szakít a hagyományokkal: két színnel íródott, jelezve ezzel, hogy két különálló történetről van szó. Ha úgy tetszik: mese a mesében. Csakhogy a mese folyamán fokozatosan kiderül, hogy a szálak összefutnak, a helyszínek és a szereplők ugyanazon világ két síkjának egyazon szereplői. Fantáziának és az emberek világának léte egymástól függ. Az emberek vágyaikkal és gondolataikkal tartják fent Fantáziát, mégis hazugságnak nevezik, sőt, rosszabb esetben tagadják mindazt, ami ott történik. Ezért el akarják pusztítani. Csakhogy Fantázia sem hagyja magát. És ezzel máris elérkeztünk az örök körforgás témájához, amiről egyébként a századvég nagy egzisztencialista filozófusai: Bergson és Schopenhauer, sőt, Nietzsche is írtak. Barnabásnak a történet során végig kell járnia az emberiség fejlődésének folyamatait. Történetével azt példázza, hogy minden utat elölről kell kezdenünk, és elejétől a végéig nekünk magunknak kell bejárni. Hogy elérjük célunkat, mindenről le kell mondanunk, mindent, ami az „előző életükben” volt, el kell felejtenünk, és akkor, de csak akkor képesek leszünk egy magasabb spirituális szintre lépni. Mivel a történelem folyamán, ahogy az ember egyre erősebb öntudatra ébredt, elveszítette szellemi érzékenységét (ami korábban természetes volt), egyre nehezebben vagyunk képesek befogadni és megérteni a jelképes beszédet (mint például a mítoszokat és a meséket). Csak és kizárólag rajtunk múlik, hogy hagyjuk-e eluralkodni saját kis világunkban is a Semmit, vagy felvesszük a harcot az elveszett értékekért. (Galgóczi Móni)