A színekről és a számokról szóló lapozókban megtanulunk tíz színt beazonosítani, és tízig számolni. Az osztott lapokon a színek, illetve a számok alatt különböző színű tárgyak és élőlények, illetve különböző darabszámú gyümölcsök vannak összekeverve. Amíg beazonosítjuk a színeket, az alsó osztásban meg lehet keresni az annak megfelelő színű képet, illetve ugyanezen elve mentén a számokhoz párosíthatjuk a megfelelő számú gyümölcsöt.

Mielőtt megvásárolnánk egy gyerekkönyvet, többnyire elolvassuk a hátoldalán található ajánlót, összefoglalót. Eric Carle szóban forgó két könyvének hátsó borítóján csupán egy-egy képet találunk: a belső oldalak egyikét mindenféle szöveg nélkül. Tökéletes összefoglalása ez a könyveknek, hiszen minden fontos információ benne van. A vizuális meghatározottság, a könyv felépítése és a benne rejlő játék.

Ahogy Carle többi alkotásában is, itt is főszerepet kap az interaktivitás, a játék. Carle jól tudja, hogy a kicsik számára ez a legfontosabb és legkedvesebb elfoglaltság, ezért legtöbb művébe beépít valami játékos pluszt: A telhetetlen hernyócskában például lyukakat helyezett el, A kelekótya kaméleonban színes regisztert, a magyarul még nem olvasható A nagyon csendes tücsökben (The Very Quiet Cricket) ciripelő hangot. A képzőművész-író többször, több helyen is elmondta, hogy műveinek többsége amolyan átmeneti műfaj játék és könyv között. Olvasható játék, vagy máshogyan: érintésre váró könyv.

A két Carle-könyv teljes egészében egyetlen játékra épül: a gyerekeknek meg kell keresniük az összeillő párokat. A lapozók ugyanis osztott oldalúak, vízszintesen ketté vannak vágva, és minden felső féllaphoz passzol egy a lentiek közül. A színeket egy-egy színes ábrával, a számjegyeket pedig a megfelelő mennyiségű gyümölccsel kell párba állítani.

A két Legelső könyvem-ben is megfigyelhető Carle minden alkotásán érezhető és témaválasztását is általában meghatározó természetszeretete. 

A „madaras” lapozó alsó részében az egy-egy színből kivágott és összeillesztett formák többsége is a természetből vett példa: a rózsaszín párja egy virág lesz, a sárgáé citrom, a liláé szőlő, a kéké madár, a zöldé fakorona.

Van egy kakukktojás is, a tarka, aminek a pillangó a párja.

Az „epres” lapozóban pedig gyümölcsöket kell a számokhoz rendelni. Carle gyümölcsei persze véletlenül sem egyformák: a kilenc meggy között van kisebb, nagyobb, van száras, leveles, sőt, van fülreakasztható páros is. Akárcsak a természetben. Mintha a Carle-könyveknek lenne egy olyan üzenete is, hogy a természetben minden ott van, ami egy kíváncsi, a világot éppen felfedezni készülő gyerek számára izgalmas lehet.

A kiadványokban látható képek természetesen most is kollázstechnikával készültek. Carle -akárcsak egy sajátos összerakós játékban - a maga festette színes selyempapírokból apró darabkákat vagdos vagy tépdes, aztán egymáshoz illesztgeti, próbálgatja őket, és egyszer csak a sok pici elemből összeáll a kép, létrejön a hernyócska, a kaméleon és az összes többi Carle-figura. Lehet, hogy a gyerekek is azért kedvelik a szerző sajátosan egyszerű, élénk színű, vidám képeit, mert érzik benne a játékszerűséget, az összerakósdit.

A kollázs-képek további jellemzője az esetlegesség és véletlenszerűség. A szabálytalan körvonalak, az elnagyolt formák, a perspektíva hiánya gyerekrajzokat juttathat eszünkbe. Eric Carle egyébként bárkit szívesen beavat munkamódszerébe, a nevét viselő képeskönyv-művészeti múzeumban (The Eric Carle Museum of Picture Book Art) rendszeresen tart bemutatót, sőt a gyerekek különféle foglalkozások keretében el is sajátíthatják a kollázskészítés alapjait.

A múzeumban speciális képeskönyv-olvasási gyakorlatokat is tartanak, melyet az intézmény egyik munkatársa, Megan Lambert fejlesztett ki néhány – már ismert - olvasási és ismeretelméleti módszer felhasználásával.

A Whole Book Approach elnevezésű módszer lényege, hogy a gyerekek nem csupán passzív befogadói egy felnőtt által előadott történetnek, hanem aktívan részt vesznek a képeskönyv, mint műtárgy teljes felfedezésében. Felolvasás helyett párbeszéd zajlik, melyben a felnőttnek csupán irányítói szerep jut.

"Szeretném megmutatni a gyerekeknek, hogy a tanulás szédítő és egyben vidám dolog." - olvashatjuk a magát képírónak is nevező Eric Carle weboldalán.

A szerző minden alkotásából tanulhatnak valamit a kicsik - általában nem olyan direkt módon, mint a Legelső könyvem-sorozat részeiből -, de a "tanulnivaló" minden alkalommal játékba, humorba van csomagolva. Így a gyerekek szinte észrevétlenül és jókedvűen teszik magukévá az alapvető fontosságú ismereteket. (prae.hu)