Az emlékek őre az, aki emlékei és bölcsessége által tanáccsal szolgálhat a közösségnek. Amint Jonas befogadja az emlékeket, az elődje, Az Őrző rádöbben: milyen felszínes is a közösség élete. Jonas eközben azt is felismeri, hogy a világ, amelybe beleszületett, nem tökéletes, erről szól az egyfelől megborzongató, másfelől azonban a katarzis élményét nyújtó, felemelő regény, amely komoly gondolatisága okán elsősorban a tizenéves fiúknak ajánlható.   A regény egy trilógiának az első kötete, amely Lowry Valahol messze, illetve a Hírvivő című műve követ.   Galgóczi Móni Lois Lowry ifjúsági regénye döbbenetes erejű utópisztikus mese egy világról, ahol minden szigorú szabályozás szerint működik. Ahol a születés, a napirend, az évente kapható egyenajándék, a kötelező jellegű önkéntes munka, az életre szóló pálya mind-mind olyan dolgok, amikbe az egyénnek nincs beleszólása. Ahol nincs igazságtalanság, éhezés, drog, erőszak (még gondolat szinten sem), sőt, senkinek nincsenek emlékei, amik bármilyen érzelmeket generálnának. Ahol minden szürke, és mindenki egyforma ruhákban jár-kel az egyforma lakóegységek között vezető egyforma utakon.   Ahol még ez embereket is alaposan megfontolt szempontok szerint párosítják családegységekbe.   Ahol minden családegység legfeljebb két gyereket – egy A-neműt és egy B-neműt igényelhet. Ahol a nemi vágy (itt: bolydulás) elfojtására gyógyszert kell szedni. Ahol tényleg minden szigorú szabályok szerint működik. És ezeket a szabályokat a bölcsek tanácsa hozza. A 12 éves Jonas ebben a világban él. Itt vannak a „szülei”, a „testvére”, és a barátai. Itt történnek vele azok a különös és megmagyarázhatatlan dolgok, amik miatt egyre nagyobb nyugtalanság kezd eluralkodni rajta. Hát még amikor a Tizenkettő Ceremóniáján, ahol minden tizenkét éves fiú és lány megtudja a számára kiválasztott életre szóló pályát, ő kimarad a felsorolásból. Már éppen elsüllyedne szégyenében, amikor kiderül: nem felejtették el, mi több, nem is büntetni akarják, egyszerűen csak egy egészen egyedi feladatra találták alkalmasnak. Ő lesz az emlékek őre. Miközben az emlékek jelenlegi őre (nevezzük örökítőnek) felkészíti őt hivatására, vagyis átadja neki az emlékeket, és meg is tanítja őket elviselni, számtalan dolog feltárul a fiú előtt. Rádöbben, hogy a mindenki által olyan magasztosnak tartott „elbocsátás” nem kirándulás a Másholba, hanem valójában gyilkosság.  Fokozatosan elkezdi érzékelni a színeket (amikkel elsőre nem is tud mit kezdeni), egyre több önálló gondolatot és érzelmet fedez fel magában. És ezzel együtt szép lassan elmagányosodik, hiszen senkinek sem beszélhet a kiképzésről, a befogadott emlékekről, a benne kialakult érzelmekről. Ha ugyanis ezt megosztaná másokkal, veszélybe sodorná a fáradtságos munkával felépített „tökéletes” társadalmat. Amiben úgy érzi, többé nincs maradása. Ezért egy nap „forradalmi” elhatározását vakmerő tett követi. Vajon jól döntött?