Hintafa blog   Egy jó könyv sok féle módon tesz jót. A lélekben és a szívben végzett munka mellett például határtalan örömmel tölti el az olvasót, aki fűnek-fának lelkesedik, megosztja az örömét. Ezzel a módszerrel pedig önkéntelenül is ugyanilyen boldogságot lop mások életébe. Most én is így fogok tenni, mert megérkezett Lucy Strange új könyve, A világítótorony legendája. Hiszen minden pontosan úgy történt mint tavaly.   Strange előző történeténél is lenyűgözött, hogy már az első oldalakon erős atmoszférát von körénk. A kezdetektől átjárja a  könyvbeli valóságot a fantázia (és fordítva). A helyi legendák átszövik a 12 éves Petra mindennapjait. A fülemüleerdőben bóklászva azt éreztem, hogy az olvasó vállvetve küzd a főhősnővel, most viszont mintha egy kicsit továbbmentünk volna, a bőrébe bújtunk, mi magunk lettünk Petra.   A második világháború kitörése pillanatában érkezünk meg a tengerparti falucskába, a festői, Kent gyönyörű partszakasza és valahol a fantázia birodalmába. A világítótorony stratégiai fontossága a háború kitörésével még nagyobb. Többek között ezért is aggasztóak a faluban történt szabotázs akciók, ráadásul Petra anyukája “Mutti” is rendszerint eltűnik és mintha Magda és papa is rejtegetne valamit. Az emberek a háború felett érzett félelmüket és dühüket a torony őrének német származású feleségére vetítsék, akit internálnak. De az események mögött húzódó rejtély sokkal bonyolultabb.   A világháború kegyetlen tényei csak mértékkel szivárognak be a történetbe (a 10+ korosztályi megjelölés tökéletes), viszont a helyi érdekeltségű legendák gonosz, emberevő sárkánya, a sejtelmesen gomolygó köd, a nedves hideg, a napfénytelen nappalok és a sötét éjszakák a külső és a belső létre is rányomják a bélyegüket. Könnyűszerrel elképzelhető, hogy milyen nyomasztó és lélekpróbálóak nemcsak Petra és családja számára, de a falu közösségének is ezek a napok.   Strange úgy ír, mintha az élete múlna rajta, ennélfogva én is úgy olvastam mintha az enyém is ettől függne. Már az első oldalakon érezzük azt a szívfacsaró fájdalmat, ami a későbbiekben csak egyre intenzívebb lesz, majd egy szép lezárás után örömmel konstatáljuk, hogy egy megható és jelentőségteljes utazásról tértünk vissza. Nagyon sok erős pontja akad az angol szerző második regényének. Mintha a háború következményei felerősítenék a mindennapok rutinjában egyébként felaprózódó viszonyítási pontokat. A család fontossága, a veszteség megélése a becsület, a megbocsátás mellett, a hit és a jóakarat ereje kerül előtérbe.   Kalandos, izgalmas és lenyűgöző, ahogy Lucy Strange egyszerre navigálja az olvasót a külső és belső tájakon egyaránt kacskaringózó utakon. Petra, a kő mozdíthatatlan, kérlelhetetlen erejével hisz. A történet elején még úgy érzi nagy rá a neve, a kamaszkorral induló belső és külső útkeresők bizonytalansága beszél belőle. Csakhogy felnő a feladathoz és ami induláskor még túl nagy volt, az most pont jó. A név nagyságával ugyanúgy megbékél, mint veszteségeivel.   Fordulatokban nincs hiány, de ezeket is jó ütemben, pontos arányérzékkel adagolja. Nincsenek üresjáratok, hol szorosabbra húzza az események gyeplőjét, máskor pedig egy száguldó krimi ritmusára pörögnek az oldalak. A fordítás Ruff Orsolya munkája.   Rejtély, mitológia, háború, szeretet, család, veszteség. Lucy Strange a regényével egy ritmusra dobog az olvasók szíve már kiskamasz kortól.