"- Drága Ildi! – sóhajtott fel Olivér. Összeszorult a szívem attól, ahogy mondta. A szógyűjtéssel töltött évek alatt rájöttem egy kőbe vésett tényre: nagyon gyakran meg lehet állapítani, hogy egy ember mennyire szereti a másikat abból, ahogy kimondja a nevét. Szerintem a világ egyik legjobb érzése, amikor tudod, a neved biztonságban van a másik ajkán. Amikor tudod, hogy sohasem fogja úgy ordibálni, mintha káromkodna, hanem inkább „egyszer volt, hol nem volt”-ként suttogja." Beatrix egy olyan kislány, aki egyedülállóan látja a világot, az ő szemében mindennek színe, alakja és hangja van. Békét hoz a családba, valamit a városba, ahol talán végre otthon lehet. A könyv minden lapja tele van szeretettel, de ehhez ki kell nyitnod a füled, a szemed és a szíved. deszy-konyv..hu Sok-sok vándorlás után főhősünk Éjegyházára érkezik, ahol szeretne megállapodni, hiszen a titokzatos helyet valamikor erősen táplálta a mágia. Beatrix meggyőződése, hogy a varázslat újra életre kelthető. Vajon igaza van-e? Tarts velünk a varázslatos gyerekregény blogturnéján, és nyerd meg az ajándék könyvet a Manó Könyvek jóvoltából! "- Azt mondják, hogy teljesen eltűnt a varázslat erről a helyről - szólalt meg anya." El kell mondanom, amikor olvasni kezdtem a regényt, kicsit összezavarodtam. Előzetesen nem vizsgáltam meg jobban a kötetet, magyarul nem nagyon foglalkoztam vele, ki írta, hisz úgysem ismertem volna, csak a fülszöveget, a címet és a borítót néztem. Így amikor jött Kovász Beatrix Boróka meg Fanni Juli, én elkönyveltem, hogy ez magyar regény, mennyire jó, hogy végre egy magyar varázslatos faluban járunk... és aztán puffantam, amikor arról volt szó, hogy már hat államban jártak. Jött a megtorpanás, pillantás a borítóra, és a tény konstatálása, hogy ez bizony egy amerikai történet. Olyan nevekkel, mint Kovász (amit amúgy rendszeresen Kovácsnak olvastam) Beatrix Boróka meg Fanni Juli és Őri Jani, és... Nem mondhatnám, hogy ennek a ténynek különösebben örültem. Egyrészről megértem, miért gondolták úgy, hogy jó ötlet lenne lefordítani, mert hát gyerekkönyv, az angol neveket nehéz kiejteni (hű, miket ejtettem én anno a HP olvasásakor, amikor még nem tanultam angolul), másrészt az a probléma, hogy nem stimmel a környezet és a nevek. Amikor egy amerikai faluban járunk, amerikai szokásokkal, amerikai iskolában - akkor egy Őri Jani nagyon kilóg a sztoriból. Valahogy... kényelmetlen érzésem volt ettől olvasás közben végig. Ezzel együtt azért dicsérni is szeretném a fordítót. A sztoriban óriási szerepe van a szavaknak, önmagukban valóként is. Így pedig nagyon nem mindegy, hogy egy-egy angol szót hogyan fordít le az ember - megkeresi-e az érdekesebb hangzású, ritkábban használt szinonimákat vagy megmarad annál, ami helyből adja magát, mert azt használjuk legtöbbször. Szerencsére itt előkerültek a régiesebb és szebben hangzó magyar megfelelők, amikor szálltak a szavak a főszereplőnk körül, tényleg nagyon sokszor igazán varázslatos érzésem volt - már a szavak hangulatteremtő ereje miatt is. Na de vissza a történetre, ugyanis szerintem az alapötlet volt a legjobb része az egésznek! Adott nekünk egy lány, aki képes látni a szavakat. Bevallom, amikor a történet elején jártam, ez okozott is egy kis nehézséget, mert kifejtetlennek éreztem a "hogyan" kérdését. Értem, varázserő, látja, de hogy? Szállnak a levegőben vagy egyszerűen maga előtt lát egy-egy fontos szót vagy... hogyan? Nem mondom, hogy elégedett vagyok azzal, hogy ezt a szerző mennyire írta le, mert maradtak bennem hiányjelek, de ezt a kérdést egy idő után inkább elengedtem, képzeltem, ahogy képzelni akartam, és hagytam, hogy maga az ötlet elvarázsoljon, mert az viszont szerintem zseniális, még ha nem is feltétlenül sikerült a teljes potenciált kihozni belőle. De most komolyan - képzeljetek el egy lányt, aki a szavak által képes felmérni mások hangulatát például! És ösztönszerűen megsúgják neki a szavak, ha valami jó vagy rossz, ami vár rá. Szerintem különleges ötlet, és tökéletesen passzol a meséhez.  Minden ízében mesére készüljön mindenki. Nem különösebben kalandos, inkább amolyan kedves meseregény, sok-sok valószínűtlen elemmel, és nem feltétlenül csak a varázslatra gondolok, hanem például a mindenféle lehetetlen ízű fagyira (pl. tepertős, most komolyan?).   Összességében aranyos olvasmány volt, egy nagyon jó alapötlettel, jó üzenetekkel - a család és barátság fontossága például az egyik ilyen, és persze az, hogy mennyire fontos, hogy képesek legyünk elengedni a vélt vagy valós sérelmeket és megbocsátani, mert így lesznek második esélyek. De azt azért túlzás lenne állítani, hogy nagy szerelem lett.     olvasonaplo.net Kovász Beatrix Boróka már elsőre megkedveli Éjegyházát, ahova éppen megérkeznek vándormadár anyjával, aki nem tud sokáig egy helyben maradni. Főhősnőnk még csak hatodikos de már hat államban élt, sehol se igazán tudott gyökeret ereszteni, mert anyukája néha elszomorodik, gondol egyet és bepakolja őt, meg a húgát Fanni Julit és a kutyájukat, Kekszet az autójukba és útra kel. De ez a legújabb kisváros, ahonnan igazából származnak és ahol rokonaik is élnek nagyon izgalmas: valamikor tele volt varázslattal, de mintha már minden mágia eltűnt volna belőle. Vagy mégse? Volt idő, mikor Éjegyháza adott otthont egy híres varázsló testvérpárnak, akiknek a vetélkedése azonban párbajba fulladt és átkot hozott nem csak rájuk, de otthonukra is. Beatrix azt reméli, hogy a szavak segítségével, amiket mindenhol lát és amelyek szólnak hozzá, de nem mindig tudja kimondani őket, talán meg tudja oldani a gondokat, amelyek miatt az anyjuk olyan szomorú és földönfutó. S talán ki tudja bogozni a város történetéből mivel lehet feloldani az átkot és megmenti nem csak a családjukat de magát Éjegyházát is. Ebben segítségére van új barátja, Őri Jani akinek szintén megvan a maga titka és az apró csodái, amikkel dolgozik. Egyébként a mágikus realisztikus regények nagy részéhez hasonlóan ez a történet is az amerikai délen játszódik, a kisváros tele van fura alakokkal, mindenkinek megvan a saját kis története. Nagyon tetszett, hogy milyen fontos szerepe van a szavaknak a sztoriban, hiszen Beatrixnak megjelennek, gyűjtögeti őket és velük képes megtalálni a megoldást is a gondokra, tud olvasni az emberekben is. Az is szinte feltűnés nélkül van a történetbe ágyazva, hogy Őri Jani kerekesszékkel közlekedik. Az Egy csipetnyi varázslat tényleg nagyon bájos regény, kezdve a beszélő nevekkel, fagylaltízekkel, a rengeteg mesével szóval a mágikus apróságokkal. Mert a városban azért mindenkinek van valami különleges képessége, csak hát jóval gyengébb, mint több generációval korábban, amikor még szabadon folyt a varázslás Éjegyházán. Néhol kicsit már túl sok is volt minden, itt-ott azért éreztem azt, hogy kevesebb több lenne. Volt amikor hirtelen olyan sok szereplőnk lett, hogy fogalmam se volt, ki kicsoda és mégis hogyan kapcsolódik a sztorija a fősodorba, de aztán kitisztult a kép, csak elsőre nagyon lehengerelt. Úgy gondolom, Natalie Lloyd egyszerre sok mindent szeretett volna megmutatni a tehetségéből, ezért esett itt-ott túlzásokba, de megbocsátottam neki, mert végülis az írása elérte a célját. Meséjével megmutatta, a családi kapcsolatokat szeretettel, megbocsátással rendbe lehet hozni, csak az kell, hogy ki merjük mondani a szavakat. Kedves, szeszélyes és élettel teli kis mese az Egy csipetnyi varázslat, s tényleg csak sajnálni lehet, hogy ennyi mágia csak a regénybeli Éjegyházán létezik.