Mindig kitart Titi mellett, sőt, nélküle Titi nem lakhatna a toronyház tetején, és Ágica sem ehetne betegen gumicukrot!

 

Ágica

A tüchtig ruha mögött azonban egy okos és vagány kislány bújik meg, aki vágyik barátokra - nem véletlen, hogy Titi mellé szegődik.

Penna bácsi

Könyvesboltos.

Mindenre van ötlete, és csupa szív. Poros könyvei és raktára az otthona, a gyerekeket pedig nagyon szereti úgy, ahogy vannak: piszkosan, tanácstalanul vagy éppen akcióban. 

Zsazsa

A csótány. Szelíd és barátságos háziállat, akinek kedvenc eledele az almahéj, és csótányhoz illően mindent túl él. Nagyon szeret egy vattával kitömött gyufásdobozban heverészni.

Biztos pont a kis toronyszobában.

Patyolatné

Tisztaságmániás hölgy. Neki még a tiszta sem elég tiszta, ha nem patyolattiszta, nem bírja a bogarakat, ezért kezében mindig permetezőt tart. Sőt! Mindenki legyen tiszta! Az állatok, a gyerekek és egyéb zabolátlan lények vagy tisztuljanak a szeme elől, vagy legyenek szívesek haptákba vágni magukat. Hogy ő sem gonosz, arra a második részben derül fény.

Falábú Károly

Hatalmas sirály. Az egyik lába fából van. A tengerparton lakik, igazi vén tengeri medve, akarom mondani, madár.  Óriás szárnyaival hamar a városban terem, ha szükség van rá.

Trappolkák

Egy apuka és hat kicsi Trappolka. Mindig kócosak és rendetlenek. Lakásukat hatalmas matracok borítják, amiken ugrálni lehet, tele sült krumpli darabkákkal és kecsapfoltokkal. Itt nem tilos a csámcsogás és a maszat, sőt, erősen javallott! Trappolka apuka vendégszeretető lakása pedig mindenki előtt nyitva áll.

Aléluska

A tériszonyos mókus, akinek később még lesz szerepe a második kötetben.

Nyurgaló

A világ leghosszabb lova, de amilyen hosszú, olyan nyafogós is. Hogy középen meg ne roppanjon, a két végére kell ülni! Kivéve, ha felszereli a kerekeit.

Őrnagy

Katona. A toronyház lakója és Nyurgaló gazdája. Nem riad meg semmitől, és becsüli a derék embereket.

Selypitütü

A kagyló. Soha nem téved el, de nagyon selypít. Érző lélek, még ha többnyire némán lapul is Titi zsebében.

Lenke

Sirály. Borzasztóan félti a tojásait, hisztérikus rohamot kap, ha el kell szakadnia tőlük bármilyen ésszerű okkal. Egy igazi sirály-anya.

Házmester

A toronyház portása. Kedvesnek nem mondható. Mindig az erősebbhez húz a szíve.

Házimacsó

Macska. Örökké lesben áll és vadászik, de egyáltalán nem olyan elvetemült, mint amilyennek látszik.

 

 

A sorozat második részében Titi újabb kalandokba keveredik, ezúttal a Gerliceparkot és az ott lakó állatokat kell megmentenie a várostervezéstől, majd egy különös madarat, egy göndörgémet a kitöméstől.

Nagy bajba kerültek a Gerliceparkban élő állatok: a parkőr a fák és a bozótos helyére kikövezett, rendezett parkot álmodott meg, és buldózerekkel akarja letarolni a kis erdőt. Titi összefog az első részben megismert barátaival, Gömböly Gerdával, a galambbal, Penna bácsival, a könyvesboltossal és Falábú Károllyal, a sirállyal, hogy megmentsék a parkot és lakóit.

Penna bácsi tanácsára Titi elautózik Ködberekbe, hogy segítséget kérjen a renetétől (sajnos nem derül ki, hogy miért renetének hívják), aki egy fonnyadt kis növényt ad hősünknek. Titi és Penna bácsi az éj leple alatt elültetik a parkban a növényt, amelyből másnapra egy hatalmas ködiszederbokor lesz. A buldózerekkel támadó munkások megkóstolják a szedret, és ahelyett, hogy letarolnák a parkot, játszani kezdenek: hintáznak, bújócskáznak. De nemcsak a munkások, az összes felnőtt, aki eszik a ködiszederből, vidám és játékos kedvű lesz.

A móka jó darabig eltart, ám amikor az orvos nem látja el a betegét, a pék nem süti meg a kenyeret, és elázik a mennyezet, mert a felnőttek játszanak, Titinek megint a tettek mezejére kell lépnie. A Gerlicepark végül megmenekül, és itt akár véget is érhetne történet, de a szerző hirtelen visszautal a mese elejére, amikor is Titi egy tojást bízott a szomszéd Kovácsékra.

Amíg az olvasó a Gerlicepark lakóinak és Titinek szurkolt, a tojásból kikelt egy göndörgém, akit a helyi madármúzeum igazgatója elvitt, hogy kitömjön a tudomány és az emberiség szolgálatára. Titinek szerencsére ezt is sikerül megakadályoznia...

A fejezetekből álló könyv valójában tehát két mesét tartalmaz, így kicsit zavaró, amikor egyszer csak az egyik fejezettel egy új mese kezdődik. Mivel a történetek először egy magazinban jelentek meg folytatásban, nem volt könnyű megoldani (azért persze meg lehetett volna), hogy a könyvek szerkesztésekor hol zárják le a meséket, vagy hogy kicsit „igazítsanak” rajtuk. Ennek a szerkesztési hiányosságnak azonban a gyerekek valószínűleg csak örülnek, hiszen milyen rossz érzés az, amikor egy jó könyvnek vége van! Így pedig, amint lezárul az első mese, kapnak még egyet.

A szerzőpáros a szöveg és az illusztráció tekintetében összeforrott, egységes művet alkotott. A sallangmentes, egyszerű, gördülékeny és vicces stílus, ami a fordítónak, Varga Orsolyának is köszönhető, méltó kísérője és kiegészítője a karakteres, ötletes és szintén vicces illusztráció. Nehéz eldönteni, melyik tetszik jobban. Hála Titinek, mostantól kezdve olvasmányélményekben gazdagabb generációk nőhetnek fel. (Szokács Eszter)

 

Mardoskát medvék nevelték, és nem tud elszakadni medveszüleitől. Márpedig az emberek között nem élhetnek medvék, sőt, harapni is tilos! Persze a megoldhatatlan helyzetben ezúttal is Penna bácsi segít: barátja, az Időjós, titkos erdők, tengerek és sivatagok irányítója. Nála minden állat biztonságban van... De ha egyszer Mardoska beszabadul a birodalmába... akkor ott kő kövön nem marad!

Sok-sok kaland és bátorság kell ahhoz, hogy Mardoska végre leszokjon a harapásról, és boldogan éljen az összes szeretett nevelőszülőjével együtt. De Titinek semmi sem lehetetlen!

 

Bár a cím Titit és az Időjóst emeli ki, a sorozat harmadik kötete alapvetően a toronyházban éldegélő Gyám néni nevelt fiának, Mardoskának a története és karaktere köré épül. Mardoska nemrég került Gyám nénihez a toronyház lakóinak nagy szomorúságára. A kisfiút medvék nevelték fel Kanadában, ezért hirtelen felindulásból bármikor bárkibe beleharap, morgolódásra és bosszankodásra késztetve ezzel mindenkit. Gyám néni nem is igazán tud mihez kezdeni harapós fiával, aki utólag ugyan mindig megbánja tettét, de sajnos nem kap új esélyt: Patyolat Ágica születésnapi zsúrjára nem kap meghívót.

A történet a szülinapi mulatsággal kezdődik, itt látjuk újra a legtöbb szereplőt: Titit, Patyolat Ágicát és karót nyelt édesanyját, Patyolatnét, valamint Gyám nénit és Mardoskát. Korábban is szembetűnő volt a nevek megválasztásának nagyszerűsége: Patyolatné és Gyám néni neve magáért beszél, de a legjobb ötlet talán mégis a „Mardoska” szó: a kisfiú nem a rossz beidegződés miatt kapta ezt a nevet, hanem mert a támadások után folyton mardosta a lelkiismeret.

A történet akkor indul be igazán, amikor két medve tűnik fel a városban, akikről kiderül, hogy Mardoska korábbi nevelőszülei. Eleinte úgy tűnik, hogy kezelhető a helyzet, de a toronyház nem igazán alkalmas két ekkora állat befogadására, így menniük kell. Mardoska azonban képtelen meglenni nélkülük, ami további harapásokat, hisztizéseket és veszekedéseket eredményez. A megoldást ezúttal is Penna bácsi ötli ki: a vendégeket az Időjós birodalmába viszik, hogy ott békésen élhessenek a nekik megfelelő mérsékelt éghajlati övezetben.

Mardoska azonban nagyon hiányolja őket, így lehetőséget kap nevelőszülei meglátogatására. Sajnos a harapás szenvedélyéről továbbra sem mond le, így egy véletlen baleset folytán árvizet, majd jégkorszakot okoz az Időjós titkos és féltve őrzött birodalmában. Az Időjós viszont nem jószívűségéről híres, jól elfenekeli Mardoskát és megtiltja, hogy hazamenjen, amíg le nem szokik a harapásról.

A történet végén persze megoldódik a konfliktus egy sarki róka segítségével. Mardoska a rókaharapás után mérlegel, az Időjós pedig helikopterrel hazaszállítja őt és a medvéket Gyám néni új vityillójába, ahol végre mindenki kényelmesen elfér.

A kedvenc részem a mese legeslegvége volt: az olvasó azt hinné ugyanis, hogy Mardoska természetesen leszokik a harapásról, de a könyv a kisfiú zavart motyogásával zárul: „Még nem tudom.”

Ez a csavar a történet végén meglepő lehet, hiszen így a probléma tulajdonképpen csak félig oldódik meg, további kérdések merülhetnek fel az olvasóban; ugyanakkor Titi története így üdítő kivételt jelent a többi határozottan lezárt, tanulságokkal megtoldott mesekönyv között. Az szintén különlegessé teszi a mesét, hogy nincsen elhatárolható jó és rossz: kicsit mindenki kedves és segítőkész, aztán türelmetlen és verbálisan agresszív; kicsit mindenki szeret veréssel fenyegetőzni, hogy aztán később megenyhüljön, belássa saját hibáit és ismét szerethetővé váljon.

Az illusztráció Fiep Westendrop munkája. A Moncsicsire emlékeztető képek remek hangulatot kölcsönöznek a történetnek, engem különösen a mese végén található állatos képek fogtak meg. (Bánáti Anna)

 

Vissza a sorozatokhoz

VISSZA AZ OVISOK OLDALÁRA>>

VISSZA A KISISKOLÁS OLDALRA>>